Jelen fejezetben röviden összefoglaljuk a nemi orientációval kapcsolatos fontosabb szakirodalmi adatokat. Ismertetjük a nem heteroszexuális nemi irányultság előfordulási gyakoriságát, áttekintjük a nemi orientáció összetevőit és mérésének lehetőségeit. Bemutatjuk, hogyan változott a diagnosztikus rendszerekben a homoszexualitással kapcsolatos álláspont. Felsoroljuk a férfi és a női homoszexualitás közötti lényeges különbségeket. Elemezzük a nemi orientáció stabilitásának kérdését. Megvizsgáljuk, milyen biológiai és szociális tényezők állhatnak a nemi orientáció kialakulásának hátterében, különös tekintettel a hormonális, genetikai és neuroanatómiai hatásokra, a gender-konkonform viselkedésre. A szociális tényezők jelentőségét illetően részletesen kitérünk a szülők nemi irányultságának a hatására, áttekintjük az ezzel kapcsolatban rendelkezésre álló vizsgálati eredményeket.
Definíció
Hagyományosan a nemi orientációt úgy szokták meghatározni mint az egyén romantikus, érzelmi és szexuális vonzódása ellentétes, azonos, vagy mindkét nemű embertársaihoz (Arboleda et al., 2014; Peixoto, 2014; Bailey et al., 2016). Ennek alapján az egyén lehet heteroszexuális, homoszexuális, vagy biszexuális beállítottságú. Újabban sokan hozzáteszik még, hogy a személy nem csak férfihez vagy nőhöz mutathat nemi vonzódást, hanem akár egyikhez sem, vagy olyan emberekhez, akik „genderqueerek”, „androgünek”, transzneműek, interszexuálisok vagy akiknek más („alternatív”) nemi identitásuk van (Drescher & Byne, 2017; APA, 2015; MPT, 2016).
A legtöbben kifejezetten előnyben részesítik a másnemű partnereket (heteroszexuálisok). Egy kisebbség azonban mindkét nemhez vonzódik (biszexuálisok), egy másik kisebbség preferenciája pedig kizárólag (vagy döntően) azonos nemű partnerekre irányul (homoszexuálisok). Továbbá az újabb kutatásokból az is kiderült, hogy a lakosság kb. 1%-a egyik nem iránt sem érez szexuális vonzalmat, ők az aszexuálisok (Bogaert, 2004, 2013). Meg kell azonban említeni, hogy egyes vizsgálatok azt mutatják, hogy a szexuális irányultság nem mindig jelenik meg egymástól ilyen könnyen elhatárolható kategóriákban, hanem – főleg a nők esetében – inkább kontinuumot képez (pl. Kinsey et al., 1953; Klein, et al., 1985). Mint ismert Kinsey (1948: 738; 1953: 499) a nemi orientációt a szexuális viselkedés alapján egy folytonossági skála mentén képzelte el, ahol az egyik végén a kizárólagos heteroszexualitás, a másik végén pedig a kizárólagos homoszexualitás található:
0 – kizárólag heteroszexuális irányultságúak (férfiak: 62-64%, nők: 72-80%)[1];
1 – döntően heteroszexuálisok, csak alkalmilag mutatnak homoszexuális vonzódást (férfiak: 1-7 %, nők: 2-9%);
2 – döntően heteroszexuálisok, de több mint alkalmilag homoszexuális irányultságúak (férfiak: 8-12%, nők: 1-4%);
3 – egyformán heteroszexuális és homoszexuális vonzódásúak (férfiak: 6-18%, nők: 1-3%);
4 – döntően homoszexuálisok, de több mint alkalmilag fejtenek ki heteroszexuális vonzódást (férfiak: 0-8%, nők: 0-3%);
5 – döntően homoszexuálisok, csak alkalmilag heteroszexuális irányultságúak (férfiak: 0-6%, nők: 0-3%);
6 – kizárólag homoszexuálisok (férfiak: 4-8%, nők: 1-8%);
X – nincsenek szexuális kontaktusok vagy reakciók (férfiak: 1-12%, nők: 1-22%);
Néhány szerző különbséget szokott tenni a szexuális orientáció és a szexuális preferencia között, mások pedig a két szakkifejezést szinonimaként használják (Drescher & Byne, 2017). A félreértések elkerülése végett a többség az előbbi használatát részesíti előnyben.
A szexuális preferenciának nincs általánosan elfogadott definíciója, ezért kevésbé precíz, és kevésbé elfogadott. A szexuális orientáció alatt általában a stabil és tartós, belső, nem akaratlagos erotikus választásnak az irányultságát értik, míg a szexuális preferencia akaratlagos összetevőt tételez fel (Kaplan & Sadock, 2005; Drescher & Byne, 2017). Igaz, a választás adott esetben – ahogy erre Dick F. Swaab is felhívja a figyelmet – aligha tekinthető szabad akaraton alapulónak (O’Hanlan et al., 2018). Mások szerint a szexuális preferencia az orgazmus elérésének preferált módját jelenti (Poeppl et al., 2016).
[1] Zárójelbe tettük a Kinsey (1948, 1953) által megállapított gyakoriságot férfiak és nők esetében. Az arányok az életkor és a családi állapot függvényében jelentős mértékű különbséget mutatnak.
A nemi orientáció összetevői
Bailey és mtsai (2016) 4 jelenséget különböztetnek meg a nemi orientáción belül. Az első a szexuális viselkedés, ami ellentétes vagy azonos nemű személyek szexuális interakciójából áll. A második a szexuális identitás[1], a személy nemi orientációjával kapcsolatos önképe, mely szerint saját magát heteroszexuálisnak, homoszexuálisnak, vagy biszexuálisnak tartja. A harmadik maga a szűkebb értelemben vett nemi orientáció, a személy szexuális (testi, érzelmi vagy romantikus) vonzalmának mértéke az ellentétes, azonos, vagy mindkét nem iránt. A negyedik jelenség a személy férfiak vagy nők iránti fiziológiai szexuális arousaljára[2] vonatkozik, arra, hogy férfi vagy női erotikus stimulusok hatására jön szexuális izgalomba.
Durso és Gates (2013) szerint a nemi orientációnak három összetevője van, a nemi vonzalom, a szexuális viselkedés és az önidentifikáció. Más szerzők (pl. Fisher et al., 2018; Klein, et al., 1985; Sell, 1997; Peixoto, 2014) a nemi orientáció fontos részének tekintik a szexuális fantáziákat is. Vrangalova és Williams (2012) LeVay és Baldwin (2012:5) nyomán azt írja, hogy a nemi orientációt a nemi vonzódás, a nemi identitás, az arousal, a fantáziák és a szexuális viselkedés alkotják. Drescher & Byne (2017) 3 összetevőt említ, a vágyat (vonzódás), a magatartást és az identitást. A kaliforniai Williams Intézet szexuális kisebbségek kutatásával foglalkozó munkacsoportja a nemi orientáció mérésekor ugyancsak ezt a 3 dimenziót javasolja figyelembe venni (SMART, 2009).
Több kutató a nemi orientáció részének tartja a kissé nehezen definiálható, a vizsgált személyek számára gyakran nehezen érthető romantikus vonzódást is (Savin-Williams & Ream, 2007; Diamond, 2003b).
A nemi orientáció felsorolt összetevői általában összhangban vannak egymással, azonban ez koránt sincs mindig így. Például előfordulhat, hogy a személy annak ellenére, hogy döntően homoerotikus stimulusok által jön izgalomba, saját magát mégsem tekinti homoszexuálisnak (Zucker & Cohen-Kettenis, 2008). A személy akár tisztában is lehet saját homoszexuális irányultságával anélkül, hogy magát melegnek vagy leszbikusnak tartaná. Gyakran éveknek kell eltelnie, hogy az egyén a homoszexuális vonzódását identitás szintjén integrálni tudja a személyiségébe (Drescher & Byne, 2017).
Férfiaknál a szexuális arousal szorosabb összefüggést mutat a nemi orientáció többi aspektusával, mint a nőknél (Bailey et al., 2016). Például Chivers munkatársaival (2004) biszexuális genitális arousal mintázatot mutatott ki mind a heteroszexuális, mind a leszbikus nőknél.
[1] Nem tévesztendő össze a nemi identitással (lásd a Nemi Identitás fejezetet), ennek érdekében egyesek, pl. Drescher & Byne (2017) a szexuális orientáció identitása kifejezést használják.
[2] A DSM-5 (2013:818) szerint az arousal a vigilitást vagy az ingerekre való reagálóképesség élettani és pszichológiai állapotát jelenti, vagyis a szervezet általános izgalmi és éberségi állapotára vonatkozik, de az idegrendszeri aktivitás szintjére is utalhat.
A nemi orientáció mérése
A fentiekből következik, hogy a nemi orientáció meghatározása nem mindig könnyű feladat. A nemi irányultság mérhető a szexuális vonzalom, szexuális viselkedés, autoidentifikáció, romantikus vonzódás vagy akár a szexuális arousal alapján (Berenbaum & Beltz, 2011; Savin-Williams & Ream, 2007; Savin-Williams, 2009; Blanchard, 2011), amire számos önbecslő skálát fejlesztettek ki (Hoon & Chambless, 2011; Mosher, 2011). Az alkalmazott módszertől függően a prevalenciára vonatkozó eredmények jelentős változatosságot mutathatnak (Levant et al., 2009; Ngun et al., 2011; Meyer & Wilson, 2009; Moradi et al., 2009; Salomaa & Matsick, 2019). Például ha csak azokat tekintjük homoszexuálisoknak, akik kizárólag azonos nemű partnerekkel létesítenek szexuális kapcsolatot, akkor ez az arány ritkán haladja meg a 2-4%-ot. Az autoidentifikáció alapján általában 1-2%-ot kapunk. Ugyanakkor azoknak az aránya, akik életük során legalább egy alkalommal azonos neműekkel létesítettek szexuális kapcsolatot jelentősen nagyobb, az újabb adatok alapján ez a férfiak 6,2%-át és a nők 17,4%-át érintheti (Copen et al, 2016; Lehmiller, 2018), míg egyes korábbi felmérések szerint megközelítheti akár a 20 %-ot is (Fay et al., 1989), Ha a homoszexualitást úgy határozzuk meg, mint az azonos neműek iránt érzett tartós nemi vonzalom, akkor ez az arány 1-4% lehet (Diamond, 1993; Kaplan & Sadock, 2005; Savin-Williams, 2009; Ngun et al., 2011; Norris et al., 2015). Amennyiben bármilyen szintű azonos neműek iránt érzett vonzalmat (vágyat) értünk homoszexualitás alatt, amely valamikor, akár csak egyszer előfordult az egyén élete során, akkor ez a szám férfiaknál elérheti a 7-8%-ot, nőknél pedig akár a 10-21%-ot is (Sell et al, 1995; Savin-Williams & Ream, 2007). A homoszexualitás előfordulási gyakoriságával részletesebben a következő alfejezetben foglalkozunk.
Általában a szexuális vonzalmat tartják a nemi orientáció legmeghatározóbb indikátorának (Diamond, 2003). A legtöbb kutató a nemi orientáció vizsgálatakor az önbeszámoláson alapuló nemi vonzalomra fokuszál, nem pedig a szexuális viselkedésre vagy identitásra, mivel az utóbbiakat nagymértékben befolyásolja az adott kultúra, illetve azért, mert a nemi vonzalom motiválja a viselkedést és az identitást, és nem fordítva.
Az utóbbi időben egyre elterjedtebbé vált a strukturális interjú használata, amivel igyekszenek a minimálisra csökkenteni annak a lehetőségét, hogy a vizsgált személy érdekelt legyen nem heteroszexuális nemi irányultságának az eltitkolásában (Schrimshaw et al., 2006; Zucker & Cohen-Kettenis, 2008).
Ugyanakkor a nemi orientáció pszichofiziológiai technikákkal is mérhető, olyanokkal, mint a penis plethysmographia és a vaginalis photoplethysmographia (Chivers et al., 2004). Ezzel a módszerrel például Rieger és mtsai (2005) kimutatták, hogy a biszexuális férfiak többségének a genitális arousalje – annak ellenére, hogy szóban mind a két nemhez való vonzódásról számoltak be – homoszexuális mintázatot mutat[1]. A heteroszexuális és a leszbikus nőknél pedig, ahogy már említettük, biszexuális genitális arousalra derült fény (Chivers et al., 2004).
[1] Amivel nem teljesen érthető módon a biszexuális aktivisták erőteljes nemtetszését váltották ki (Bailey, 2019).
Epidemiológiai adatok
A rendelkezésre álló adatok többsége alapján a férfiak 2-4%-a és a nők 1-2%-a számol be homoszexuális irányultságról mint domináns szexuális vonzalomról (Diamond, 1993; Kaplan & Sadock, 2005; Savin-Williams, 2009; Ngun et al., 2011; Norris et al., 2015). A Kaplan-Sadock pszichiátriai tankönyv legutóbbi kiadásában (2017) az olvasható, hogy az USA-ban a férfiak 2,8%-a és nők 1,4%-a tartja magát homoszexuálisnak.
A homoszexualitás prevalenciáját illetően a sajtóban és a laikusoknak szánt irodalomban (Camperio Ciani et al., 2015; Scheuring, 2014; Wikipedia) nemritkán lehet találkozni ennél sokkal magasabb (≥10%) előfordulási gyakorisággal, azonban ezek az adatok, ahogy erre több szerző (például Diamond, 1993; Patterson, 1995; Paks, 1998) is rámutat, rendszerint nem reprezentatív mintákból származnak. Így az ilyen cikkekben gyakran Kinsey (1948, 1953) régi, módszertanilag kifogásolható eredményeire hivatkoznak (lásd fentebb).
A nagy, reprezentatív mintákon végzett vizsgálatok (National Health Interview Survey, 2013-2019; Add Health, 2001-2002, 2008-2009; National Survey of Family Growth, 2011-2013; National Survey of Sexual Health and Behavior, 2009; National Health and Nutrition Survey, 2007-2008; National Epidemiologic Survey on Alcohol and Related Conditions, 2015) szerint az USA-ban a felnőtt férfiak 2-4%-a vallja magát a nemi vonzalom alapján homoszexuálisnak és 0,5-2,0% biszexuálisnak; a nők 1-2%-a azonosítja magát leszbikusként és 2-5%-a tartja magát biszexuálisnak (Laumann et al., 1994; Savin-Williams et al., 2012; Norris et al., 2015; Lehmiller, 2018; NHIS, 2020). Így Laumann és mtsai (1994) az USA-ban nagy, több mint 3000-es reprezentatív mintán végzett vizsgálatában a nők 1,4%-a és a férfiak 2,8%-a számolt be homo- vagy biszexuális identitásról.
Az 1994-ben indult, serdülők egészségi állapotát felnőttkorig végigkísérő amerikai nemzeti longitudinális felmérés (The National Longitudinal Study of Adolescent to Adult Health, Add Health) ún. 3-ik (2001-2002) és 4-ik hullámából (2008-2009) származó adatok (n=12287) alapján Savin-Williams és mtsai (2012) a következő eredményeket közölték a fiatalok nemi orientációjával kapcsolatban. A férfiak kb. 94%-a kizárólagosan heteroszexuális irányultságúnak vallotta magát, 3-3,5% úgy határozta meg magát mint többnyire heteroszexuális, biszexuálisnak tartotta magát a megkérdezettek 0,5-0,7%-a, a döntően homoszexuálisok aránya 0,6-0,7% volt, a kizárólagosan homoszexuálisoké pedig 1,2-1,7%. Ezzel szemben a nők csak 80-86%-a tartotta magát kizárólagosan heteroszexuálisnak, dőntően heteroszexuálisnak vallotta magát 11-16%, biszexuálisként határozta meg magát a megkérdezettek 2,3-2,6%-a, a döntően homoszexuálisok aránya 0,6-0,8% volt, a kizárólagosan homoszexuálisoké pedig 0,4-0,9% (Savin-Williams et al., 2012). A fenti eredmények összefoglalva az 1. táblázatban láthatók.
- táblázat. A fiatal felnőtt férfiak és nők nemi orientációjának változása a 2001/02 és 2008/09 közötti időszakban az Add Health vizsgálatban
Nemi orientáció | Férfiak | Nők | ||
3-ik hullám (18-26 é.k.) | 4-ik hullám (24-32 é.k.) | 3-ik hullám (18-26 é.k.) | 4-ik hullám (24-32 é.k.) | |
100%-osan heteroszexuális | 94,2% | 93,6% | 85,6% | 80,2% |
Többnyire heteroszexuális | 3,3% | 3,5% | 10,8% | 15,5% |
Biszexuális: | 0,7%, | 0,5% | 2,6% | 2,3% |
Többnyire homoszexuális | 0,6% | 0,7% | 0,6% | 0,8% |
100%-osan homoszexuális | 1,2% | 1,7% | 0,4% | 0,9% |
Shields és mtsai (2013) felmérésében a san franciscoi középiskolások (n=2730) 3,8%-a tartotta magát leszbikusnak, melegnek, vagy biszexuálisnak.
Carpenter (2013) nagy reprezentatív vizsgálatok áttekintése alapján azt írja, hogy a felnőttek kb. 1-2,3%-a azonosítja magát melegként vagy leszbikusként, és további 0,7–2,9% tartja magát biszexuálisnak. A férfiak és nők között kb. ugyanannyi a nem heteroszexuális orientációjú személy, azonban a férfiak esetében több a homoszexuális, a nőknél pedig a biszexuális (lásd alább).
A fentiekhez hasonló arányról számoltak be nyugat-európai országokban is (Sadock, 2017). A nők 5,5%-a és a férfiak 2,0%-a vallotta magát biszexuálisnak (Copen et al., 2016).
Norris és mtsai (2015) az Alkoholizmussal kapcsolatos nemzeti epidemiológiai felmérésből (National Epidemiologic Survey on Alcohol and Related Conditions, NESARC, USA) származó adatok (n = 33 525) alapján azt találták, hogy a nem heteroszexuális nemi orientáció a férfiak 3,0%-nál és a nők 2,67%-nál fordult elő. A szerzők a nemi orientációt 3 tényező alapján értékelték: szexuális vonzalom, nemi orientációhoz kapcsolódó identitás és szexuális viselkedés.
Az USA-ban 2013-tól évente nagy (n ~ 87 500) reprezentatív mintán (National Health Interview Survey, NHIS) végzett felmérés szerint a felnőtt lakosság 97%-a vallja magát következetesen heteroszexuálisnak, 1,5-1,8%-a azonosítja magát melegként vagy leszbikusként, és 0,7-1,3%-a tartja magát biszexuálisnak (Ward et al., 2014; NHIS, 2020). Jellemző módon a férfiak között valamivel több a homoszexuális, a nőknél pedig több mint kétszer annyi biszexuális található (lásd a 2. táblázatot).
- táblázat. Az USA-ban évente végzett Nemzeti Egészségügyi Felmérésből (National Health Interview Survey, 2013-2018) származó, a felnőtt lakosság nemi orientációjával kapcsolatos adatok[1]
NHIS | Heteroszexuális | Homoszexuális (meleg, leszbikus) | Biszexuális |
2013 | 96,6% | 1,6% (férfi: 1,8%, nő: 1,5%) | 0,7% (férfi: 0,4%, nő: 0,9%) |
2014 | 97,6% | 1,6% (férfi: 1,9%, nő: 1,4%) | 0,7% (férfi: 0,4%, nő: 1,1%) |
2015 | 97,6% | 1,6% (férfi:1,8%, nő:1,4%) | 0,8% (férfi: 0,5%, nő: 1,1%) |
2016 | 97,5% | 1,5% (férfi: 1,6%, nő: 1,4%) | 1,0% (férfi:0,7%, nő: 1,4%) |
2017 | 97,0% | 1,8% (férfi: 2,0%, nő: 1,6%) | 1,2% (férfi: 0,7%, nő: 1,7%) |
2018 | 97,0% | 1,6% (férfi:1,9%, nő: 1,4%) | 1,3% (férfi: 0,8%, nő: 1,8%) |
Az Egyesült Királyságban a Nemzeti Statisztikai Hivatal (2019) adatai szerint a felnőtt lakosság 93,7%-a vallotta magát heteroszexuálisnak, 1,6% tartotta magát melegnek vagy leszbikusnak és 1,1% úgy nyilatkozott magáról mint biszexuális. A megkérdezettek 0,7%-a az egyéb nemi orientációjú személyek közé sorolta magát, 3,0% pedig nem tudta megmondani a nemi irányultságát vagy elutasította a válaszadást.
A több mint 15 000 személy megkérdezésén alapuló Gallup-felmérés (Jones, 2021a,b) szerint az USA-ban 2020-ban a lakosság 0,7%-a vallotta magát leszbikusnak, 1,4%-a melegnek, 3,1%-a biszexuálisnak, 0,6% „transzgendernek” és 0,2% egyéb címkékkel (pl. „queer”) jelölte nemi orientációját.
Meg kell említeni, hogy az utóbbi időben végzett több felmérés szerint a nem heteroszexuális nemi orientációjú személyek aránya bizonyos fokú növekedést mutat. Míg 2016-ban az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatalának (Office for National Statistics, UK, 2017, 2021) adatai szerint az országban a 16 év feletti lakosság 2,0%-a (a férfiak 2,3%-a és a nők 1,6%-a) tekintette magát leszbikusnak, melegnek, vagy biszexuálisnak, addig 2019-ben ez az arány már elérte a 2,7%-ot (a férfiak 2,9%-a és a nők 2,5%-a). A részletes adatok a 3. táblázatban láthatók. Londonban volt a legmagasabb (3,8%) a nem heteroszexuálisok aránya, Észak-Írországban pedig stabilan a legalacsonyabbnak (1,3%) bizonyult az utóbbi években.
- táblázat. Az Egyesült Királyság lakosságának nemi orientációjának változása (százalékos arány) 2015 és 2019 között
Nemi orientáció | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 |
Heteroszexuálisok | 95,2 | 95,0 | 95,0 | 94,6 | 93,7 |
Homoszexuálisok (leszbikusok és melegek) | 1,2 | 1,2 | 1,3 | 1,4 | 1,6 |
Biszexuálisok | 0,7 | 0,8 | 0,8 | 0,9 | 1,1 |
egyéb | 0,4 | 0,5 | 0,6 | 0,6 | 0,7 |
Nem tudta megmondani vagy elutasította a válaszadást | 2,6 | 2,5 | 2,3 | 2,5 | 3,0 |
Érdekes megfigyelés, hogy az életkorral a magukat homoszexuálisnak és biszexuálisnak vallók aránya csökken, így a 18-45 éves korúakhoz képest a 65 év felettieknek kevesebb, mint a fele tartotta magát melegnek vagy leszbikusnak, míg a biszexualitás esetében a két korosztály között akár 10-szeres különbség is előfordult (NHIS, 2013-2018). Az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatalának (2017) adatai is azt mutatják, hogy 16 és 24 éves kor között a nem heteroszexuális nemi irányultságúak aránya az összes korosztály közül a legmagasabb (4,1%).
A már említett Gallup-felmérés (2021) szerint az USA-ban, ahogy ez a 4. táblázatban látható, generációnként növekszik a nem heteroszexuális személyek aránya.
- Táblázat. Az amerikai felnőtt lakosság korosztályonkénti autoidentifikáción alapuló nem heteroszexuális nemi orientációja
Generáció (mikor születtek) | Biszexuális | Meleg | Lesbikus | Transzgender | Egyéb |
% | % | % | % | % | |
„Z-generáció” (1997-2002) | 11,5 | 2,1 | 1,4 | 1,8 | 0,4 |
„Milleniálisok” (1981-1996) | 5,1 | 2,0 | 0,8 | 1,2 | 0,4 |
„X-generáció” (1965-1980) | 1,8 | 1,2 | 0,7 | 0,2 | 0,1 |
„Baby boomerek” (1946-1964) | 0,3 | 1,2 | 0,4 | 0,2 | 0,0 |
„Tradicionalisták” (1946 előtt) | 0,3 | 0,3 | 0,2 | 0,3 | 0,1 |
Igaz, a fentebb idézett Nemzeti Egészségügyi Felmérésből származó adatok szerint a 2013-2018 időszakban e tekintetben érdemi változás nem volt észlelhető (NHIS, 2020).
Az adatok általában azt mutatják, hogy a férfiak és a nők nemi orientációjának az eloszlása a hetero-, homo- és biszexualitás vonatkozásában eltérő. A férfiak túlnyomó többsége heteroszexuális, egy jelentős kisebbség homoszexuális és a mindkét nemhez egyformán vonzódó egyének száma meglehetően kicsi, vagyis a férfiak ún. bimodális eloszlást mutatnak. Ezzel szemben a nőknél sokkal több biszexuálist találunk, mint homoszexuálist (Rieger et al., 2005; Chandra et al., 2011; Savin-Williams & Vrangalova, 2013; Ngun & Vilain, 2014; Bailey et al., 2016).
Végezetül, ahogy már említettük, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy léteznek aszexuális személyek is, akik nem mutatnak partner iránti szexuális vonzódást vagy vágyat, vagyis a nemi orientáció hiányával jellemezhetők (Bogaert, 2013; Van Houdenhove et al., 2015). Bogaert (2004) reprezentatív mintán (n>18000) végzett felmérése szerint az Egyesült Királyságban a felnőtt lakosság 1,05%-a számolt be arról, hogy sosem érzett senki iránt szexuális vonzódást. Az aszexualitás gyakoribb volt a nők, az alacsony termetű, alacsony iskolázottságú, alacsony szocioökonómiai státuszú, és rossz egészségi állapottal rendelkező személyek körében.
[1] A vizsgált személyek a következő válaszok közül választhattak: heteroszexuális, homoszexuális (meleg, leszbikus), biszexuális, valami más, nem tudom a választ.
A nemi orientáció kialakulásának folyamata
Az emberek nagy változatosságot mutatnak a tekintetben, hogy mely életkorban alakul ki náluk a nemi orientáció (Rosario et al., 2006; Saewyc, 2011; Troiden, 1989; Calzo et al., 2017). Az amerikai ABCD vizsgálatban, melyben reprezentatív mintán 9-10 éves gyermekek nemi orientációját és nemi identitását mérték fel, azt az eredményt kapták, hogy a gyermekek közel egy negyede (23,8%) jelezte, hogy nem érti a nemi orientációval kapcsolatos kérdést, 0,86% azonosította magát homo- vagy biszexuálisként. Ezzel szemben a szülők 6,7%-a számolt be arról, hogy feltételezése szerint gyermeke homoszexuális (Calzo & Blashill, 2018).
Úgy tűnik, a homoszexuálisok sokkal korábban felismerik a nemi vonzódásuk irányultságát, mint a hagyományos orientációval rendelkező többség. Így egy másik amerikai felmérés szerint a heteroszexuálisként való önazonosítás a férfiak esetében átlagban 16,7 éves korban, a nők esetében pedig 16 éves korban történt. Ezzel szemben a meleg fiúk átlagban már 9 éves korukban tisztában voltak saját homoszexuális vonzódásukkal, a leszbikusok esetében ez átlagban 10 éves korban ment végbe (Institute of Medicine, 2011). Ugyanakkor egy korábbi vizsgálatban azt találták, hogy a homoszexuális fiúknak és lányoknak csak egy kisebbsége (kb. 20%-a) tekinti magát 12 éves kor előtt szexuális vonatkozásban másnak, és ezen fiúk és lányok csak 4%-a címkézi magát már gyermekkorban homoszexuálisnak (Troiden, 1989).
Serdülőkorban sok esetben még nem beszélhetünk szilárd nemi orientációról. Több serdülő bizonytalan a saját nemi orientációját illetően, míg mások már gyermekkoruk óta tisztában vannak vele (Rosario et al., 2008). A nemi orientáció fluiditását kamaszkorban több vizsgálatban mutatták ki (Johns et al., 2013, Katz-Wise, 2015; Calczo et al., 2017; Gatrell et al., 2019). Diamond (2000) felhívja a figyelmet, hogy a serdülők gyakran a nemi vágyukkal (irányultságukkal) nem összeillő szexuális kapcsolatokba bonyolódnak: a heteroszexuális kamaszok az azonos neműekkel, a homoszexuálisok pedig az ellenkező nemű kortársaikkal „kísérletezhetnek”. Ezért a serdülőkori szexuális viselkedés nem tekinthető megbízható indikátorának a felnőttkori szexuális orientációnak. Több adat utal arra, hogy a nemi fejlődés folyamata serdülőkorban még nem zárult le, amiből arra lehet következtetni, hogy egyes serdülők esetében a nemi orientációval kapcsolatos autoidentifikáció és a szexuális preferencia idővel még változhat (Saewyc et al., 2004).
Calczo és mtsai (2017) longitudinális vizsgálata azt mutatja, hogy 12 és 23 éves kor között az ún. döntően heteroszexuális nemi önazonosság[1] fokozatosan és később alakul ki, mint a leszbikus, meleg, vagy biszexuális identitás (összesen 2,4%), úgy, hogy a döntően heteroszexuálisok aránya a tizenéves kor közepétől a felnőttkorig folyamatos növekedést mutat.
Érdekes megfigyelés, hogy a homoszexuális fiúknál a heteroszexuális férfi nemű kortársaikhoz képest a pubertás (pl. a fanszőrzet megjelenése) a lányokra jellemző módon korábban következik be. Ugyanakkor a nők esetében a nemi éréssel kapcsolatban nem írtak le ilyen nemi orientáció-függő különbséget (Bogaert et al., 2002).
[1] A döntően heteroszexuális nemi irányultságúak a közel 14 000-es nemzeti mintában a vizsgált személyek 9,5%-át tettek ki, és ezzel a legnagyobb szexuális kisebbséget alkották. A döntően heteroszexuális személyek időnként azonos neműek iránti vonzódást élnek át, annak ellenére, hogy saját magukat heteroszexuálisnak tekintik (Bailey et al., 2016).
A nemi orientáció stabilitásának kérdése
A nemi orientáció képlékenységével kapcsolatban nincs egyetértés a különböző irányzatok között. Egyfelől ismert D. Swaab (2007) és Savic (2010) álláspontja, mely szerint felnőttkorban csak bizonyos lokalizációjú (pl. hypothalamus, temporalis és prefrontalis kéreg) agytumorok esetében változhat meg az ember nemi irányultsága, mégpedig heteroszexuálisból pedofil vagy homoszexuális irányba (Miller et al., 1986; Burns & Swerdlow, 2003). Leírták, hogy a temporalis lebeny érintettségével járó Klüver-Bucy szindrómában szenvedő betegek egy részénél a nemi orientáció heteroszexuális irányból homoszexuálisba történő változása figyelhető meg. Ugyanakkor Dieckmann és Hassler (1977) arról számolt be, hogy egyes esetekben a nucleus ventromedialis laesiói (pl. sztereotaxiás pszichochirurgiai kezelések során) a pedofiloknál és homoszexuálisoknál heteroszexuális irányultság kialakulását eredményezték. Egyes adatok szerint a hypothalamus preopticus régiójának a laesiói rágcsálóknál (pl. vadászgörény, patkány) a nemi irányultság megváltozását okozzák a hímeknél, de nem a nőstényeknél (Savic et al., 2010).
Másfelől a szociális tanuláselmélet és a „gendertudományok” hívei azt állítják, hogy a személy nemi orientációja élete során akár többször is változhat. Több szerző szerint a szexuális orientáció serdülő- és fiatal felnőttkorban nagy változatosságot és fluiditást mutat (Saewyc et al., 2004; Diamond, 2007a, b, 2008a, b; Diamond et al., 2017; Johns et al., 2013, Katz-Wise, 2015; Gartrell et al., 2019).
Az igazság valószínűleg valahol a két véglet között van, de szinte biztos, hogy nem pont középen. Így az utóbbi 1-2 évtizedben több olyan eredményről számoltak be, ami azt mutatja, hogy míg a heteroszexuális személyeknél, és főleg a férfiaknál, a nemi orientáció stabilnak mondható (NHIS, 2013-2019; Ward et al., 2014; Savin-Williams et al., 2012), addig a szexuális kisebbségeknél jelentős mértékben változtatható (Spitzer, 2003; Savin-Williams & Ream, 2007; Mock & Eibach, 2011; Savin-Williams et al., 2012; Katz-Wise & Hyde, 2015; Apostolou, 2018; Hunt & Hunt, 2018).
Savin-Williams és mtsai (2012) vizsgálatában a heteroszexuális férfiak mutatták a nemi orientáció legnagyobb stabilitását, míg a biszexuálisoknál (férfiak és nők egyaránt) bizonyult a legkevésbé állandónak. Míg a biszexuális nőknél a változás leggyakrabban a heteroszexualitás irányába volt megfigyelhető, addig a biszexuális férfiak e tekintetben sokkal változatosabb képet mutattak.
Katz-Wise és Hyde (2015) vizsgálatában a szexuális irányultság fluiditásáról a homoszexuális fiatalok (18-26 é.k., n=88) több mint fele számolt be (a nők 63%-a és a férfiak 50%-a).
Nőknél – főleg a leszbikusoknál és a biszexuálisoknál – a nemi orientáció kisebb stabilitást mutat, más szóval fluidabb, mint a férfiaknál, és esetükben nagyobb a környezeti hatások befolyása (Baumeister, 2000; Peplau & Garnets 2000; Diamond, 2003a, 2005, 2007a, 2008a:54-90, 235-260; Kinnish et al., 2005; Diamond & Butterworth, 2008; Schwartz et al., 2013; Ngun & Vilain, 2014; Manley et al., 2015; Schumm, 2018: 192; Salomaa & Matsick, 2019). Diamond (2000, 2008) továbbá arra is rámutat, hogy a leszbikus és biszexuális nőknél nagyobb a szexuális identitásban (nemi orientációval kapcsolatos identifikáció) és viselkedésben tapasztalható fluiditás, mint magában a nemi orientációban.
Lisa M. Diamond (2003b) a nőknél tapasztalható nagyobb fluiditással kapcsolatban azt írja, hogy bár a szexuális vágy és a romantikus érzelmi vonzódás gyakran együtt jár, a két jelenség eltérő társadalmi-viselkedési rendszerek irányítása alatt áll, melyek úgy fejlődtek ki, hogy különböző célokat szolgálnak: a nemi vágynak az evolúciós célja a reprodukció, az érzelmi kötődés célja pedig két egyén közötti tartós kapcsolat fenntartása, ami az utódok túlélése szempontjából nagy jelentőséggel bír. Jelenleg már teljesen nyilvánvaló, folytatja Diamond, hogy az érzelmi kötődés nem környezeti tényezők által meghatározott, hanem a szexuális vágyhoz hasonlóan biológiai úton mediált jelenség. Véleménye szerint 1) a nemi vágy és a romantikus szerelem (érzelmi kötődés) hátterében álló biológiai folyamatok függetlenek egymástól; 2) a romantikus vonzódásnak (szerelemnek) valójában nincs nemi irányultsága, az lehet hetero- és homoszexuális is; a szexuális vágy és az érzelmi vonzódás között kétirányú kapcsolat áll fenn, és ez különösen igaz a nőkre vonatkozóan. Feltételezése szerint a nemi vágy és az érzelmi kötődés hátterében álló biológiai rendszerek távolabb állnak egymástól a férfiak, mint a nők esetében. Ez azt eredményezi, hogy a nőknél az intenzív barátság gyakrabban vezet szexuális kapcsolathoz, mint a férfiaknál. Ezt támasztja alá az a mindennapi tapasztalat, hogy az egyébként heteroszexuális serdülő lányoknál nem ritkán előfordul, hogy a barátnők egy ágyban alszanak, táncolnak egymással, ölelkeznek, csókolgatják egymást (Diamond, 2003b). Az ilyen szexualitással fűszerezett barátság előnyös lehetett a tradicionális társadalmakban, mivel az ilyen párok kölcsönösen segítették egymást.
Homoszexuálisoknál a nemi irányultság változhat akár spontán módon, akár külső tényezők, például pszichoterápia hatására (Spitzer, 2003; Diamond, 2008a;). Ugyanakkor el kell ismerni, hogy ezen pszichoterápiáknak a hatékonyságát eddig nem sikerült egyértelműen bizonyítani, ahogy a kezelt páciensek biszexualitásának a hiányát sem tudták megfelelően igazolni ezekben a vizsgálatokban.
A” gendertudományok”, és főleg az ún. „queerelmélet” (lásd „A Társadalmi Nemek Tudománya” fejezetet) álláspontja szerint a nemi orientáció – a nemi identitáshoz hasonlóan – a személy élete során akár többször is megváltoztatható (Butler, 1990/2011; Jagose, 1997; Clarke et al., 2010; Lovaas, 2013; Risman, 2018; Hines, 2020). Ha a gender fluid, akkor a nemi orientáció hogyan lehetne nem az? – teszik fel a kérdést egyesek (Scott, 1997). Ehhez az irányzathoz tartozó szerzők többsége úgy tartja, hogy az egész csupán választás kérdése, ugyanakkor például maga Judit Butler (1990) is elismeri, hogy a „gender” nem szabad akarat alapján, tetszés szerint választható tulajdonosság.
A fentiekkel kapcsolatban fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy amennyiben elismerjük a nemi orientáció képlékenységét és a nemi orientáció kialakulásában játszott pszichoszociális tényezők szerepét, az bizonyos konzekvenciákat von maga után. Ugyanis, ha a nemi orientáció képlékenysége mellett állunk ki, akkor el kell ismernünk, hogy a nemi irányultság megváltoztatására irányuló terápiás törekvéseknek létjogosultsága van, és helyet kell adnunk az ún. reparatív vagy konverziós terápiáknak (természetesen kizárólag a páciensek önkéntes jelentkezése és beleegyezése esetén). Mert nehezen képzelhető el olyan morális érv, ami alapján a nemi orientáció megváltoztatásáért folyamodó személy kérését ilyen esetekben el kellene utasítani, a segítséget nyújtani próbáló terapeutát pedig meg kellene ezért hurcolni.
Kórosnak tekinthető-e a homoszexualitás ? A homoszexualitás a DSM és a BNO diagnosztikus klasszifikációs rendszerben
Az azonos neműek iránti szexuális preferencia és a biszexualitás az összes vagy csaknem az összes emberi kultúrában előfordul (Bailey et al., 2016) és az állatvilágban is számos fajnál leírták, azonban a kizárólagos homoszexuális irányultság normális körülmények között csak néhány fajnál figyelhető meg (Balthazart, 2020).
A humán homoszexualitással kapcsolatban itt röviden csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy az etnográfiai adatok azt mutatják, hogy a kultúrák többségében nem fogadják el normaként az azonos neműek iránti szexuális vonzódást és magatartást. A Schumm által idézett Broude és Greene (1976) közleményében a 37-ből 28 kultúrára volt ez jellemző (76%). Azokban a társadalmakban, ahol megengedőek a homoszexualitással szemben (8/9 – 89%) gyakrabban fordul elő homoszexuális viselkedés, mint azokban, amelyek elutasítják ezt a fajta magatartást (11/25 – 44%). Ugyanakkor azokban a kultúrákban is beszámoltak homoszexuális viselkedésről, melyekben kimondottan negatív módon viszonyulnak a kérdéshez (Schumm, 2010).
Az európai országokban és az USA-ban hosszú időn át egészen a XX. század 70-es éveiig a homoszexualitás a bűn, illetve a patológia körébe tartozott, sőt a férfi homoszexualitásért a törvény által meghatározott halál-, majd később börtönbüntetés járt. Ezzel szemben a női homoszexualitással kapcsolatban csaknem az összes társadalom minden korban engedékenyebbnek mutatkozott.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1968-ban a homoszexualitást még a mentális zavarok közé sorolta (DSM-II). Ezen határozatát 1973-ban a szavazatok (n~10 000) 58%-os többségével megváltoztatta és 1980-ban törölte a kórképet a diagnosztikus és statisztikai kézikönyvből (DSM-III, 1980), igaz, 1987-ig, a harmadik kiadás revideált változatának megjelenéséig, mintegy kompromisszumos megoldásként beletették az ún. ego-disztoniás homoszexualitást (DSM-III-R, 1987). Ez azt jelentette, hogy a homoszexualitásnak csak az a formája volt kórosként jelölhető, amikor az egyén nemi irányultságát énidegennek érezte és ez számára jelentős pszichés diszkomfortot okozott (Spitzer, 1981). Később sokan rámutattak, hogy ez a legtöbb homoszexuális személy esetében a kezdeti stádiumban, a coming out előtt elő szokott fordulni, ezért nem indokolt ilyen külön típus kiemelése (Drescher, 2015b).
- Táblázat. A Homoszexualitás diagnosztikus terminológiájának és besorolásának változása a DSM[1] és a BNO[2] rendszerben
DSM |
Kód |
Szekció |
BNO |
Kód |
Szekció/Megjegyzés |
DSM-I, 1952 |
320.6 Szociopátiás személyiség-zavar patológiás szexualitással (homo-szexualitás)
|
Személyiség-zavarok. Ide tartozott még a transzveszticiz-mus, pedophilia, fetishismus és sexualis sadismus |
BNO-7, 1955 |
320.6 Homo-szexualitás |
Személyiségzavarok |
DSM-II, 1968 |
302.0 Homo-szexualitás
|
Személyiség-zavarok és bizonyos nem pszichotikus mentális zavarok. Személyiség-zavarok alkategória |
BNO-8, 1965 |
302.0 Homo-szexualitás |
Szexuális deviációk |
DSM-III, 1980 |
302.00 Ego-disztoniás homo-szexualitás
|
Egyéb pszichoszexuális zavarok |
BNO-9, 1975 |
302.0 Homo-szexualitás
|
Szexuális deviációk és zavarok. Kódolható, akár mentális zavarnak tekintjük, akár nem |
DSM-III-R, 1987 |
– |
– |
|||
DSM-IV, 1994
|
– |
– |
BNO-10, 1994
|
F66.1 Ego-disztoniás szexuális orientáció |
A homoszexualitás bármilyen formájában törölve lett a mentális zavarok köréből. A szexuális orientáció önmagában nem jelent semmilyen (mentális) zavart, de az egyén a társuló pszichológiai vagy viselkedészavar miatt szeretné megváltoztatni és emiatt segítséget is kereshet. |
DSM-IV-TR, 2000 |
– |
– |
|||
DSM-5, 2013; DSM-5-TRTM, 2022 |
– |
– |
BNO-11, 2019 |
– |
– |
A WHO 1992-ben követte az amerikai példát, és a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 10-ik kiadásában (BNO-10, 1994) a homoszexualitás már nem szerepelt semmilyen formában (van Drimmelen-Krabbe et al., 1994).
Az elmúlt 70 év alatt a homoszexualitással kapcsolatos szemlélet változását az 5. táblázatban foglaltuk össze.
[1] Az Amerikai Pszichiátriai Társaság Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve.
[2] Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Betegségek Nemzetközi Osztályozása.
Férfi és női homoszexualitás
Amikor az azonos neműek iránti szexuális vonzalomról beszélünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy a homoszexualitás mind a férfiak, mind a nők esetében egy meglehetősen heterogén jelenség, és a férfi és női homoszexualitás között sok különbség van. Például ahogy már említettük a leszbianizmus esetében sokkal nagyobb képlékenység figyelhető meg és nagyobb a környezeti hatások jelentősége. A férfi és női homoszexualitás közötti főbb különbségeket a 6. táblázatban foglaltuk össze.
- Táblázat. Férfi és női homoszexualitás összehasonlítása
Férfi homoszexualitás |
Női homoszexualitás |
A nemi orientáció bimodális eloszlást mutat: több a homoszexuális, mint a biszexuális. |
Magasabb a biszexuálisok, mint a homoszexuálisok aránya. |
Nagyon nehezen változtatható meg. Időben meglehetősen stabil. |
Képlékenyebb. Időben nagyobb változatosságot és fluktuációt mutat. |
Nagyobb a szerepe a genetikának és az egyéb (pl. immunológiai) biológiai hatásoknak. |
Nagyobb szerepet játszanak a környezeti tényezők (kultúra, nevelés, vallás). |
A lányokhoz hasonlóan a nemi érés korábban következik be, mint az azonos nemű heteroszexuális kortársaiknál. |
A pubertás bekövetkeztében nincs különbség a hetero- és homoszexuális lányok között. |
A szexuális attitűdök és a viselkedés között nagyobb az egyezés. |
Nagyobb a diszkrepancia a szexuális attitűdök és a viselkedés között. |
A szexualitás kevésbé függ a kontextustól (még kevésbé, mint a heteroszexuális férfiak esetében). |
Hasonlóképpen a heteroszexuális nőkhöz a szexualitás jellemzően kontextusfüggő. |
A heteroszexuálisokhoz képest jellemző a nagyobb szexuális aktivitás és promiszkuitás. |
A heteroszexuálisokhoz képest alacsonyabb szexuális aktivitás figyelhető meg. |
A társadalom jobban elítéli, főleg a passzív, nőies szerepet játszó meleg személyeket. |
A környezet elfogadóbb velük szemben. |
A homoszexuális erotika és pornográfia undort vált ki a heteroszexuális férfiakban, és hasonlóan reagálnak rá a heteroszexuális nők is. |
A leszbikus erotika és pornográfia általában érdeklődést vált ki a heteroszexuális férfiakban és nem vált ki heves elutasítást a heteroszexuális nők részéről sem. |
Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a homoszexualitás tematikájában végzett vizsgálatok túlnyomó többségét férfiakon végezték, ezért sokkal kevesebb adat áll rendelkezésre a női homoszexualitással kapcsolatban.
A férfi és női homoszexualitás tipológiáját és ezzel kapcsolatos szerepviselkedést a Nemi Szerep fejezetben tárgyaljuk.
A nemi orientáció etiológiája
A különböző irányzatok álláspontja
Alapjában véve a nemi orientáció kialakulásának hátterében álló okokat illetően két metaelmélet létezik, a biológiai (amit a szociológiában, és főleg a „gendertudományokban” gyakran „esszencializmusnak” neveznek) és a konstruktivista. Az utóbbi szerint a nemi irányultság társadalmi konstrukció, nevelés és egyéb szociális tényezők hatására alakul ki, képlékeny és nem diszkrét kategóriákból áll, hanem kontinuumként fogható fel (Butler, 1990, 1993; Gordon, 2003; Hines, 2020b:20-21).
Ezzel szemben a biológiailag orientált kutatók szinte egyöntetűen azt állítják, hogy a nevelésnek csak csekély (vagy semmilyen) szerepe van a nemi orientáció kialakulásában (Swaab, 2007; Ngun et al., 2010; Bailey et al., 2000; Savic, 2010; Bao & Swaab, 2011; Fisher et al., 2018; Balthazart, 2020). Véleményük szerint a nemi orientáció kialakulása veleszületett program alapján zajlik. Ahogy Eibl-Ebesfeldt (2007:288) írja, úgy tűnik, nem szükséges külön, speciális szociális beavatkozás, magától kialakul, ahogy a beszéd is. A biológiai álláspont szerint a homoszexualitás – akárcsak a heteroszexualitás – az agy veleszületett tulajdonsága (Drescher & Byne, 2017; Fisher et al., 2018; O’Hanlan et al., 2018).
Érdekes módon ugyanígy vélekednek a „genderelmélet” szószólói is, legalábbis akkor, amikor a homoszexualitás reparatív terápiájáról, vagy a homoszexuális párok általi örökbefogadásról esik szó, vagyis tagadják, hogy a szociális tényezők bármilyen érdemi hatást játszanak a nemi orientáció kialakulásában. Egyébként pedig a konstruktivista elméletek alaptéziseit hangoztatják, melyek szerint a nemi orientáció tanulás, mintakövetés útján és egyéb társadalmi hatások révén alakul ki, szabad választás kérdése és viszonylag könnyen változtatható (Butler, 1990/2011; Jagose, 1997; Clarke et al., 2010; Lovaas, 2013; Risman, 2018; Hines, 2020). Részletesebben lásd „A Társadalmi Nemek Ttudománya” című fejezetben).
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (2013) és az Amerikai Szociológiai Társaság (2013) külön-külön tett állásfoglalása szerint a nemi orientáció oka nem ismert, de nagy valószínűséggel multifaktoriális eredetű, magában foglalja a biológiai és viselkedési tényezőket, melyek egyénenként eltérőek lehetnek, sőt időben is változhatnak (Scasta & Bialer, 2013).
Biológiai megközelítés
Biológiai szempontból lényeges, hogy a szexuális preferencia határozza meg a reprodukció céljából történt párválasztást és garantálja az emlősöknél a faj fennmaradását (Poeppl et al., 2016). Ezért a természet nem engedhet meg magának olyan luxust, hogy ezt a véletlenre, például szociális tényezőkre bízza. Az ilyen populációk egyszerűen nem tudnának fennmaradni (lásd A Viselkedésben és a Személyiségvonásokban Található Nemi Különbségek Eredetének Magyarázata fejezetet). Nincs okunk feltételezni, hogy a nemi orientáció és a nemi identitás az ember törzsfejlődésének utolsó évezredeiben kiszabadult volna a biológiai determináltság fogságából és teljes mértékben átkerült volna a pszichológia vagy szociológia hatáskörébe. A szociális hatások nem írhatják felül a biológiát.
Ahhoz, hogy a szexuális reprodukció megtörténjen, az szükséges, hogy a hímek (férfiak) szexuálisan a nőstényekhez (nőkhöz) vonzódjanak, a nőstények (nők) pedig a hímeket (férfiakat) tartsák magukra nézve a megfelelő partnernek. A nemi viselkedés ezen differenciációja jelentős mértékben a nemi hormonok prenatális és neonatális időszakban történő organizációs hatásai révén megy végbe (Hrabovszky et al., 2002; Balthazart, 2020). A magzati és a korai posztnatális tesztikuláris szekrécióról kimutatták, hogy maszkulinizálja és defeminizálja a fejlődő agyhálózatokat, melyek szabályozzák a szexuális viselkedést az összes emlősállatnál, beleértve az embert is (Részletesebben lásd Az Agy Nemi Differenciációja fejezetet). Ennek a fejlődési folyamatnak egyik következménye, hogy a hímek és a nőstények szex-specifikus viselkedést fejtenek ki és eltérő nemi irányultsággal rendelkeznek.
Bár senki egyértelműen nem fogalmazta meg, általános konszenzus létezik a tekintetben, hogy mivel az agy nemi differenciálódásának a folyamata annyira kulcsfontosságú a reproduktív fitness szempontjából, hogy emiatt oly redundánsan megszervezettnek kell lennie, hogy egyetlen elem károsodása vagy kiesése se tudja megszakítani vagy más irányba terelni a folyamatot (McCarthy et al., 2015).
Fontosnak tartjuk mindjárt az elején kiemelni, hogy lényegesen több bizonyíték szól a nemi orientáció kialakulásában szerepet játszó biológiai tényezők, mint a társadalmi vagy pszichológiai hatások mellett (Hines et al., 2004; McCarthy, 2013; Bailey et al., 2016; Fisher et al., 2018; Balthazart, 2020). A rendelkezésre álló klinikai, epidemiológiai, állatkísérleti, neuroanatomiai és genetikai vizsgálatok mind arra hívják fel a figyelmet, hogy a nemi orientációt a prenatális és korai posztnatális időszakban endokrin, genetikai és epigenetikai tényezők határozzák meg (Ngun et al., 2011; Ngun & Vilain, 2014; Balthazart, 2016; Bailey et al., 2016; Gooren & Byne, 2017). Az alábbiakban röviden áttekintjük ezeket a bizonyítékokat.
Hormonális tényezők
A prenatális androgénhatásra azok a megfigyelések utalnak, melyek szerint azoknál a nőnemű személyeknél, akik az intrauterin időszakban magasabb tesztoszteron koncentrációknak voltak kitéve gyakrabban fordul elő azonos neműek iránti nemi orientáció. Ezt támasztják alá a congenitalis adrenalis hyperplasiaban (CAH) (Gooren, 2006; Balthazart, 2011, 2016; Berenbaum & Beltz, 2011; Meyer-Bahlburg et al., 2008; Hines, 2011; Breedlove, 2017; Pasterski, 2017), polycystás ovarium syndromában (PCOS) (Kun, 2000; O’Hanlan et al., 2018) szenvedő nőkön és a diethylstilbestrolt (DES) szedő nők nőnemű utódain (Ehrhardt et al., 1985, 1989; Meyer-Bahlburg et al., 1995; Rey et al., 2016; Luoto & Rantala, 2017) végzett vizsgálatok eredményei.
Számos vizsgálatban a CAH szindrómában szenvedő nőknél a kontrollegyénekhez képest a homoszexuális és biszexuális nemi irányultság relatíve magas elfordulását találták, valamint a viselkedés markáns maszkulinizációjáról számoltak be, ami szignifikáns korrelációt mutatott a prenatális androgénhatásnak való kitettség mértékével (Money et al., 1984; Dittman et al., 1992; Zucker et al., 1996; Hines et al., 2004; Gastaud et al., 2007; Frisén et al., 2009; Ngun & Vilain, 2014; Bailey et al., 2016; Gondim et al., 2018; O’Hanlan et al., 2018). Meyer-Bahlburg és mtsai (2008) átfogó tanulmánya szerint a nem heteroszexuálisok aránya CAH-ban szenvedő nők esetében elérheti a 15-40%-ot. Így például az egyik vizsgálatban a felnőtt CAH szindrómás nők 37%-a tartotta magát homo- vagy biszexuálisnak (Meyer-Bahlburg, 2001).
Továbbá a prenatális androgénhatás jelentőségére utalnak azok a férfi kariotípusú egyéneknél ritkán előforduló állapotok, melyek az androgénhatás hiányával járnak.
A teljes androgén inszenzitivitási szindrómában (CAIS)[1] szenvedő XY kariotípusú személyeknél az androgén receptorok hibás működése miatt a prenatális és neonatális androgén imprinting nem jön létre, és ezek az egyének feminizált külső nemi szervekkel jönnek a világra, és ennél fogva rendszerint lányként nevelik őket fel. Serdülő- és felnőttkorban a női nemi identitásnak megfelelő androphil nemi irányultság alakul ki (Wisniewski et al., 2000; Hines et al., 2003). Wisniewski és Migeon (2000) vizsgálatában a CAIS-ban szenvedő férfi kariotípusú, de lányként nevelt személyek (n=14) 100%-a serdülőkorban nőkre jellemző heteroszexuális nemi orientációról számolt be, igaz, felnőttkorra ez az arány némileg visszaesett (93%). Ennek hátterében a tesztoszteronnak a korai agyfejlődés során betöltött organizációs hatása állhat, azonban a nevelés jelentőségét sem lehet teljesen kizárni.
A szteroid 5α-reduktáz-2 hiányban szenvedő 23XY kariotípusú egyéneknél a tesztoszteron aktív metabolitjának, a dihidro-tesztoszteronnak (DHT) a képzése zavart szenved, aminek következtében a külső nemi szervek maszkulinizációja nem történik meg, vagy csak részben megy végbe, így ezek a fiúk nőies vagy bizonytalan jellegű külső genitáliákkal jönnek világra (Okeigwe & Kuohung, 2014). A belső nemi szervek férfi jellegűek, a herék a canalis inguinalisban vagy a labioscrotalis hajlatban vannak, szövettanilag normálisak (Kun, 2000; Sobel & Imperato-McGinley, 2004; Maleki et al., 2013). Az ilyen újszülötteket általában (kb. 95%-ban) nőneműként anyakönyvezik és ennek megfelelő neveltetésben részesítik (Cohen-Kettenis, 2005; Maleki et al., 2013). Serdülőkorban a herékben nagyobb mennyiségben megindul a tesztoszteron termelése, aminek hatására kifejezett maszkulinizáció következik be, a herék leszállnak és normálisan működnek, a „clitoris” penis méretűvé nő meg, és a gyermek testalkata muszkulinizálódni kezd. Annak ellenére, hogy ezeket a gyerekeket kezdettől fogva lányként nevelték, a többségük (50-60%) heteroszexuális férfivá változik (Cohen-Kettenis, 2005; Hughes et al., 2006; Praveen et al., 2008; Maleki et al., 2013; Gooren & Byne, 2016; Fisher et al., 2018). Mindez arra utal, hogy a prenatális androgénhatás mellett a pubertáskorban végbemenő hormonális változások is szerepet játszanak a nemi orientáció kialakulásában, azonban a kulturális és egyéb környezeti hatásokat is figyelembe kell venni, mint például a család befolyását (Cohen-Kettenis & Pfäfflin, 2003: 46-47; Cohen-Kettenis, 2013; Fisher et al., 2018; Ristori et al., 2020).
A cloaca extrophia egy nagyon ritka (1/400 000 élveszületés), de igen súlyos, multifaktoriális eredetű genitourinális veleszületett rendellenesség, mely férfiaknál aphalliával vagy phallicus elégtelenséggel jár (Gooren & Byne, 2017). Ezzel a rendellenességgel született fiúknak normális heréjük van és a prenatális időszakban normális androgenhatásnak voltak kitéve, de hólyag extrophia és a penis részleges vagy teljes hiánya miatt a korábbi gyakorlat szerint az ilyen fiúgyermeken általában rögtön a születés után orchiectomiával járó nemátalakító műtétet végeztek és a továbbiakban lányként nevelték őket, serdülőkorban pedig ösztrogénkezelést kaptak (Reiner & Gearhart, 2004). A cloaca extrophiával született férfiak, akiket lányként neveltek fel általában csaknem valamennyien arról számolnak be, hogy nőkhöz vonzódnak, függetlenül attól, hogy milyen neműnek tartják magukat (Reiner, 2004; Reiner & Gearhart, 2004).
Hasonlóképpen, amennyiben a (nem transzszexuális) fiúk nemátalakító műtéten esnek át, például baleset miatt, a nemi orientációjuk függetlenül a nemi identitástól rendszerint változatlan marad, vagyis túlnyomó többségükben a nők iránt mutatnak szexuális vonzódást (Hines, 2011; Roselli, 2018). A fentiek rövid összefoglalását a 6. táblázat tartalmazza.
Swift-Gallant (2019) a rendelkezésre álló állatkísérleti és humán adatok alapján azt állítja, hogy mind az egérnél, mind az embernél az androgének organizációs hatásai nem feltétlenül lineárisak. Klasszikus esetben az androgénhatás hím-tipikus viselkedés és gynephil szexuális preferencia kialakulásához vezet, míg az alacsony androgén koncentrációk női szexuális viselkedést és androphil nemi orientációt eredményeznek. Azonban a szokásosnál magasabb androgén stimuláció – magas dózisú exogén szteroidoknak való kitettségnek vagy az androgén receptorok overexpressziójának köszönhetően – erőteljes hím-tipikus viselkedés kifejeződését fogja okozni, ami akár együtt járhat az azonos neműek iránti vonzódással.
Ily módon a férfiaknál a homoszexuális nemi orientációt mind az alacsony, mind a túl magas prenatális vagy neonatális androgénhatás is előidézheti. Az előbbi a feminin (receptív) típusra lehet jellemző, az utóbbi pedig a hipermaszkulin (inszertív) típusra.
- táblázat. Bizonyítékok, melyek a nemi orientáció kialakulásában a hormonális tényezők jelentőségére hívják fel a figyelmet.
Kromo-szomális nem | Szindróma | Prenatális androgén-hatás | Korai posztnatális androgénhatás | Nevelés iránya | Pubertás-kori androgén-hatás | Pszichoszexuális fejlődés eredménye felnőttkorban |
♀ (XX) | CAH (klasszikus sóvesztő és klasszikus egyszerű virilizáló forma) | + | – [2] | nő | – | Többségükben heteroszexuálisok, de stignifikánsan megnövekszik a gynephil nemi orientáció |
♀ (XX) | Nem klasszikus CAH késői kezdetű forma | – | + | nő | – | Az átlagpopuláció-val egyező nemi irányultság |
♀ (XX) | PCOS | + | – | nő | – | Gyakoribb az azonos neműek iránti nemi irányultság |
♂ (XY) | CAIS | – | – | nő | – | Mind androphil nemi orientációval rendelkeznek |
♂ (XY) | 5α-reduktáz-2 és 17β-hidroxi-szteroiddehidro-genáz-3 hiány | + | + | nő | ±[3] | Több mint a feléből (50-60%) heteroszexuális férfi lesz |
♂ (XY) | 5α-reduktáz-2 és 17β-hidroxi-szteroiddehidro-genáz-3 hiány | + | + | férfi | + | Rendszerint heteroszexuális férfiakká válnak |
♂ (XY) | Cloaca Exstrophia | + | – [4] | nő | – | Túlnyomó többségük gynephil nemi irányultságú |
♂ (XY) | Penis ablatio | |||||
Money „John-Joan-John”esete (Money, 1975; Diamond & Sigmundson, 1997) | + | +[5] | nő | – | Férfi nemi identitás és gynephil nemi orientáció alakult ki | |
Bradley és mtsai (1998) esete | + | ±[6] | nő | – | Női nemi identitás és túlnyomóan gynephil nemi irányultság alakult ki |
Genetikai tényezők
A genetikai tényezők szerepét az ikervizsgálatok eredményei és a molekuláris genetika, a teljes genomra kiterjedő ún. GWAS[7] vizsgálatok adatai támasztják alá (Ngun et al., 2011; Sanders et al., 2015, 2017; Ganna et al., 2019). Az ikervizsgálatok azt mutatják, hogy a nemi orientációt illetően az egypetéjű ikreknél nagyobb a konkordáncia, mint a kétpetéjű ikreknél és egyéb testvéreknél (Bailey et al., 2000; Bailey et al., 2016; Gooren & Byne, 2017). Részletesebben lásd az ennek a témának szentelt külön fejezetben.
A gyermekkori nemi nonkonform viselkedés
A krosszkulturális megfigyelések, valamint a prospektív és retrospektív vizsgálatok szerint a felnőttkori homoszexualitás szoros összefüggést mutat a gyermekkori nemi nonkonform viselkedéssel (Zucker, 1990, 2017; Whitam & Mathy, 1991; Bailey & Zucker, 1995; Bartlett & Vasey, 2006; Cardoso, 2009; Burri et al., 2011), ami gyakran már 2 éves korban megfigyelhető (Cohen-Kettenis & Pfäfflin, 2003). A szex-tipikus viselkedést nagyrészt genetikai és hormonális tényezők határozzák meg (Van Beijsterveldt et al., 2006).
Az ellenkező nemre jellemző (cross-gender vagy gender-nonkonform) viselkedés a gyermekeknél nem annyira ritka jelenség (Van Beijsterveldt et al., 2006; Campbell et al., 2013). Több ezres dán mintán végzett felmérés szerint 7 éves korban a fiúk 3,2%-a és a lányok 5,2%-a mutatott az ellenkező nemre jellemző viselkedést, 10 éves korban már csak a fiúk 2,4%-a és lányok 3,3%-a fejtett ki cross-gender viselkedést (Van Beijsterveldt et al., 2006). Egy amerikai vizsgálat szerint az ellenkező nem ruházatának a felöltése a fiúk 14%-nál és a lányok 10%-ánál figyelhető meg (Campbell et al., 2013).
A gyermekkori gender-nonkonform viselkedés elég pontosan előrejelzi a serdülőkori nemi orientációt. Az egyik becslés szerint a fiús lányok 6%-a válik leszbikussá, míg a lányos fiúk 51%-a lesz később meleg (Bailey, 1996). A gender-nonkonform viselkedés kimenetelét az 1. ábra mutatja. Li és mtsai (2017) 2428 lányon és 2169 fiún végzett longitudinális populációs vizsgálatban azt találták, hogy a nemre jellemző viselkedés mértéke 3,5 – 4,5 éves korban szignifikánsan és következetesen előrejelezte a 15 éves korban mért serdülőkori nemi orientációt.
Bailey (2003:123) szerint a gyermekkori nemi nonkonform viselkedés a legjobb bizonyítéka annak, hogy a homoszexualitás veleszületett tulajdonság, hiszen ez a viselkedésforma nem hogy mindenfajta bátorítás nélkül alakul ki, hanem a büntetés ellenére sem szűnik meg, ami a veleszületett tulajdonság sine qua nonjának mondható.
Bár a gyermekkori nemi dysphoria mint a gender-nonkonform viselkedés súlyosabb formája, amikor a gyermek nem csak atípusos, nemileg nem konform magatartást mutat, hanem tartósan ellenkező neműnek is vallja magát, és diszkomfortot érez amiatt, hogy nem tartozik a másik nemhez (Zucker & Lawrence, 2009; Ristori & Steensma, 2016; Zucker, 2017) az esetek 20-90%-ában serdülő- vagy felnőttkorra megszűnik, és a többségnél, vagy legalábbis a jelentős részüknél – Dreschler (2015) szerint a fiúk 63-100%-nál és a lányok 32-50%-nál – a biológiai nemmel összeillő nemi identitás mellett homoszexuális vagy biszexuális nemi orientáció alakul ki. A nemi dysphoria kimenetelével kapcsolatos vizsgálati eredményeket lásd a Nemi Identitás fejezetben.
[1] Lásd még a Nemi Identitás fejezetet.
[2] Orvosi beavatkozásnak köszönhetően.
[3] Egy részük még pubertás előtt orchiectomián esik át.
[4] Nemváltó műtétnek köszönhetően.
[5] 17 hónapos korban orchiectomia és nemváltó műtét történt.
[6] 7 hónapos korban orchiectomia és nemváltó műtét történt.
[7] Genome-wide association studies
- Ábra. A gyermekkori nemi nonkonform viselkedés kimenetele

Neuroanatómiai eltérések
Ahogy említettük, az intrauterin időszak alatt történik a szexuális irányultság és más viselkedési minták programozása az agyban, méghozzá szexuálisan dimorf módon. Az emberi embrió agya a tesztoszteron közvetlen hatása révén férfi irányba fejlődik, illetve női irányba alakul ennek a hatásnak a hiányában (Swaab, 2007; Swaab & Garcia-Falgueras, 2009; Savic et al., 2010; Bao & Swaab, 2010, 2011; Abé et al., 2014; Baker, 2014; Rey et al., 2016; Luoto & Rantala, 2017; Balthazart, 2020).
Amennyiben egy bizonyos agyterület, például a korai tesztoszteron expozíciótól függően, a szexuális viselkedésnek mind a női, mind a férfinemre jellemző aspektusait kontrollálja, akkor ez a terület a heteroszexuális férfiaknál a tesztoszteronhatás révén maszkulinizálódni fog, a heteroszexuális nők esetében pedig (a tesztoszteronhatás hiányában) demaszkulinizálódni. Ha azonban a szexuális viselkedés szabályozására külön agyterületek léteznek, melyek közül az egyik férfiakra jellemző szexuális viselkedést, a másik pedig nőkre jellemző szexuális viselkedést idéz elő, a férfi agyban a megfelelő terület maszkulinizálódni és defeminizálódni fog, míg a nőknél ennek az agyterületnek a feminizálódása és demaszkulinizálódása várható. Ily módon az egyén agya potenciálisan lehet maszkulinizált, de nem defeminizált, vagy feminizált, de nem demaszkulinizált, ami például a homoszexuálisok vagy transzszexuálisok egyes agyterületei esetében fordulhat elő (Jones, 2006: 463-490).
A szexuális orientáció változatosságát illetően különösen 3 agyi régióban találtak eltéréseket: 1) a nucleus suprachiasmaticus (suprachiasmatic nucleus, SCN) nagyobb a homoszexuális férfiaknál, mint a heteroszexuális férfiaknál (Swaab & Hofman, 1990) és nőknél (Swaab et al., 1985); 2) a commissura anterior nagyobb a homoszexuális férfiaknál, mint a heteroszexuális férfiaknál és a heteroszexuális nőknél (Allen & Gorski, 1992) és 3) az elülső hypothalamus harmadik interstitialis magja (nucleus interstitialis hypothalami anterioris, INAH-3) kisebb a homoszexuális, mint a heteroszexuális férfiaknál, és ugyanolyan méretű, mint a heteroszexuális nőknél (LeVay, 1991; Byne et al., 2001 Gooren & Byne, 2017).
Számos vizsgálatban kimutatták, hogy az anterior hypothalamus mediális preoptikus területének (mPOA) kétoldali léziója gerinces állatok hím példányainál (pl. macska, tengeri malac, vadászmenyét) a maszkulin coitalis functio károsodását és a feminin proceptív és receptív viselkedés megjelenését eredményezi (Paredes & Baum, 1995; Bakker et al., 1996; Balthazart, 2020).
Képalkotó vizsgálatokban és azok metaanalízise során az találták, hogy a szexuális preferencia kódolásában mind a rágcsálóknál, mind az embernél kizárólag phylogenetikailag ősi subcorticalis agyi struktúrák vesznek részt: a hypothalamus elülső és preopticus mezője, anterior és mediodorsalis thalamus, area septalis, perirhinalis parahippocampus, beleértve a gyrus dentatust (Sakuma, 2008; Balthazart, 2016; Poeppl et al., 2016). PET és MRI vizsgálatokkal homoszexuális egyéneknél a cerebralis aszimmetriát és az amygdala funkcionális összeköttetéseit illetően atípusos, vagyis az ellenkező nemre jellemző tulajdonságokat mutattak ki (Savic & Lindström, 2008). Részletesebben a nemi orientáció hátterében álló neuroanatómiai struktúrákat illetően lásd az ennek a témának szentelt külön fejezetet.
Fiútestvér születési sorrend
A fiútestvér születési sorrend, ami azt a tendenciát jelöli, mely szerint az idősebb testvérek megnövelik a homoszexualitás kockázatát a később született fiútestvéreknél, szintén szerepet játszik a férfi nemi orientáció kialakulásában (Blanchard & Bogaert, 1996, 1997, 2004; Bogaert, 1998; Purcell et al., 2000; Blanchard & Ellis, 2001; Blanchard et al., 2002, 2017; Blanchard, 2004; Schwartz et al. 2010; Bailey et al., 2016; Roselli, 2018). Ennek hátterében többen immunológiai mechanizmusokat tételeznek fel (Blanchard & Klassen, 1997; Blanchard, 2004, 2008; 2017; Bogaert & Skorska, 2011; Bogaert et al., 2018). Egy anyánál minden egyes fiúgyermek születésével az átlagpopulációhoz képest kb. 33%-kal nő annak a valószínűsége, hogy a következő fiútestvér homoszexuális lesz (Blanchard & Bogaert, 1996; Cantor et al., 2002; Vasey & VanderLaan, 2007). Azoknak a homoszexuális férfiaknak az aránya, akik nemi orientációja a fiútestvér születési sorrendnek tulajdonítható 15-30%-ra tehető (Cantor et al., 2002; Blanchard & Bogaert, 2004). Részletesebben lásd a Fiútestvér Születési-Sorrend fejezetben.
Továbbá a biológiai meghatározottságra utal az, hogy a nemi orientáció csak nagyon nehezen változtatható meg (Swaab, 2007; Savic, 2010; Ward et al., 2014; Savin-Williams et al., 2012; Drescher & Byne, 2017). Emellett szól az az ismert jelenség is, hogy a homoszexuális és biszexuális emberek saját nemi orientációjukat veleszületett tulajdonságként élik meg (O’Hanlan et al., 2018).
Szociális tényezők szerepe a nemi irányultságának kialakulásában
Azonban az a tény, hogy a biológiai hatások döntően hozzájárulnak a nemi orientáció kialakulásához nem jelenti azt, hogy a szociális tényezőknek egyáltalán ne lenne jelentősége.
Évezredek óta az ember úgy szocializálódott, hogy a fiúgyermeket eléggé el nem ítélhető módon arra tanították, hogy férfias módon viselkedjen, a lánygyermeket pedig arra biztatták, hogy nőkre jellemző módon viselkedjen. Ehhez adaptálódott az emberiség, ez volt évezredeken át a norma. A biológiai hatások megerősítéséhez igenis szükség van a szülői és társadalmi hatásokra.
A koragyermekkori szexuális bántalmazás jelentősége
A szülők általi nevelésnek (pl. domináns anya, távolságtartó apa) a szerepe a mértékadónak számító szerzők többsége szerint általában nem meghatározó (Green, 1978; Savic et al., 2010; Bailey et al., 2016; Ngun & Vilain, 2014). A korábban gyakran hangoztatott felnőttek általi csábításnak, megrontásnak a jelentősége ezen szerzők véleménye szerint csekély (Bailey et al., 2016). Rind és mtsai (1998) metaelemzéséből például az derült ki, hogy a gyermekkori szexuális abúzus nem jár olyan negatív pszichológiai következményekkel, mint azt korábban sokan gondolták. Az antropológiai megfigyelések pedig arra utalnak, hogy a nemi orientációt nem kondicionálja a serdülőkori szexuális tapasztalat (Stoller & Herdt, 1985).
Azonban vannak ennek ellentmondani látszó adatok is. Doll és mtsai (1992) vizsgálatában a Nemi betegségek klinikáján megforduló homo- és biszexuális férfiak (n=1001) 37%-a számolt be arról, hogy 19 éves kora előtt egy idősebb és erősebb férfi partner késztette arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele.
Bradford és mtsai (1994) a leszbikusokon végzett nemzeti felmérés (National Lesbian Health Care Survey. USA, 1984-1985) során azt találták, hogy az 1925 leszbikus nő 25%-ánál gyermekkori szexuális abúzus vagy megerőszakolás szerepel az előzményben. Az afroamerikaiknál ez az arány elérte az 1/3-od, a latin-amerikaiaknál az 1/4-et, míg a fehéreknél az 1/5-öt. Az incesztus aránya a feketéknél 31%, a latinoknál 29% és a fehéreknél 16% volt). Azt, hogy a gyermekkori szexuális abúzus mind a férfiak, mind a nők esetében sokkal gyakoribb a fekete és a latin-amerikai lakosság körében számos más vizsgálat is alátámasztotta (Doll et al., 1992; Bradford et al., 1994; Morris & Balsam, 2003; Feldman & Meyer, 2007; Balsam et al., 2010).
Tomeo és mtsai (2001) vizsgálatában (n= 942) a meleg és leszbikus felnőttek szignifikánsan magasabb arányban számoltak be gyermekkori szexuális abúzusról, mint a heteroszexuális kontrollszemélyek: szexuális bántalmazás a homoszexuális férfiak 46%-ánál fordult elő, míg a heteroszexuálisokból álló kontrollcsoportban ez az arány csak 7% volt. A leszbikus nők 22%-ánál derült fény gyermekkori szexuális abúzusra, ezzel szemben a heteroszexuális nőknél ez az arány csupán 1% volt. Nem mellékes, hogy a homoszexuális férfiak 68%-a és a leszbikus nők 38%-a nem tartotta magát a saját neméhez vonzódónak a molesztálás előtt.
Finlinson és mtsai (2003) szerint a homoszexuális férfiak gyermekkorukban sokkal nagyobb arányban szenvednek el szexuális abúzust, mint az azonos nemű heteroszexuális kortársaik (27% vs. 1%). Balsam és mtsai (2005) vizsgálatában ez az arány 22% vs. 6% volt.
Az állatkísérleti eredmények is azt mutatják, hogy a szexuális tapasztalatnak jelentősége van a nemi preferencia kialakulásában. Mind nőstény (de Jonge et al., 1987), mind hím patkányoknál (Woodson et al., 2022) a nemi hormonnak való kitettség mellett a korábbi szexuális tapasztalat is befolyásolja a nemi preferenciával kapcsolatos viselkedést.
Ennek ellenére az ok-okozati kapcsolat a megrontás és a homoszexuális irányultság között nehezen bizonyítható. Sokan úgy tartják, hogy a megrontók eleve gender-nonkonform módon viselkedő gyermekeket vagy serdülőket választanak maguknak ki áldozatul (Dolezal et al., 2014). Minél kifejezettebb a serdülő gender-nonkonform viselkedése, annál nagyobb a valószínűsége, hogy verbális vagy fizikális abúzusnak lesz kitéve (Grossman et al., 2006).
A szülők nemi orientációjának hatása a gyermek nemi orientációja kialakulására
Az összefoglaló tanulmányok következtetései
Ami a gyermek nemi orientációjának formálódására gyakorolt családon belüli hatások jelentőségét illeti, mindjárt az elején szeretnénk leszögezni, hogy mind pro, mind contra kevés bizonyíték áll rendelkezésre. Továbbá a téma tárgyalása előtt szeretnénk mindenkit emlékeztetni, hogy a hivatalos álláspont szerint, amit az orvostudomány, pszichológia, társadalomtudományok és a jog is oszt, a nem heteroszexuális nemi orientáció nem tekinthető kórosnak vagy bármilyen értelemben elítélendőnek. Ahogy Bailey (1995) megjegyezte, még ha a homoszexualitás gyakoribb is lenne a homoszexuális szülők gyermekei körében, ebben nincs semmilyen probléma.
Mindenekelőtt felmerül a kérdés, hogy a szexuális kisebbséghez tartozó szülők milyen módon és milyen mértékben próbálják befolyásolni gyermekeik nemi orientációját. Magában a fősodratú szakirodalomban erre vonatkozóan ellentmondásos adatok találhatók. Egyfelől egyes szerzők azt állítják, hogy a gyermeket nevelő azonos nemű párokra iszonyatosan nagy szociális nyomás nehezedik, ami arra irányul, hogy heteroszexuális, gender-normatív gyermekeket produkáljanak (Lev, 2010). Ezért az LMBTQ szülők mintegy magukat túlkompenzálva nagyon is gender-normatív módon nevelik a gyermekeiket (Lev, 2010; Hicks, 2012). Másfelől pedig gyakran arról számolnak be, hogy a leszbikus és meleg szülők sokkal megértőbbeknek és támogatóbbaknak mutatkoznak gyermekeik nem heteroszexuális érdeklődése iránt (Tasker & Golombok, 1995; Golombok & Tasker, 1996; Bos & Sandfort, 2010; Fulcher et al., 2008; Tasker, 2005; Stacey & Biblarz, 2001; Biblarz & Stacey, 2010; Gartrell, 2011), sőt a homoszexuális szülők mintegy alternatív lehetőségként fel szokták kínálni az azonos neműekkel létesíthető szexuális kapcsolatot. Így Paks (1998) a rendelkezésre álló irodalmi adatok áttekintése alapján azt állítja, hogy a leszbikus családban nevelkedett gyermekek nyitottabbaknak mutatkoztak a nem heteroszexuális tapasztalatszerzés iránt. Kuvalanka (2012) saját és más szerzők eredményeire hivatkozva azt írja, hogy szemben azzal, ami a heteroszexuális szülőkre jellemző, a leszbikus anyák tudatosan arra törekednek, hogy gyermekeik tisztában legyenek, hogy a heteroszexuális kapcsolaton kívül más lehetőségek is léteznek. Golombok (2015) szintén elismeri, hogy a nem tradicionális nemi szerepviselkedéssel szemben az LMBTQ közösséghez tartozó szülők sokkal elfogadóbbak. Schumm (2018:196) becslése szerint a szexuális sokszínűség nagyobb elfogadottsága az LMBTQ szülők gyermekeinek kb. 2/3-ra jellemző.
Ugyanakkor a fősodratú vélemény szerint a szülők nemi orientációjának nincs semmilyen hatása a gyermek pszichoszexuális fejlődésére (Gottman, 1989; Patterson, 1992, 2005; 2009, 2013; Patterson & Redding, 1996; Dundas & Kaufman, 2000; Stacey & Biblarz, 2001; Meezan et al., 2005; Robitaille & Saint-Jacques 2009; Bos & Sandfort, 2010; Ronner, 2010; Ball, 2013; Golombok, 2015; Harris, 2016; Duncan, 2016, Bailey et al., 2016; Goldberg, 2016; Carone et al., 2020). Számos szerző tényként közli, hogy nincs különbség a heteroszexuális és a homoszexuális szülők gyermekei között a nem hagyományos nemi orientáció előfordulási gyakoriságában. Azonban általában csak arra a kevés vizsgálati eredményre hivatkoznak, melyek alátámasztani látszanak ezt a következtetést (pl. Patterson, 2009, 2013). Petterson (2005) egyik közleményében ugyan elismeri, hogy kevés vizsgálatot végeztek a kérdéskörben, mégis azt a következtetést vonja le, hogy a leszbikus és heteroszexuális anyák gyermekei nem különböznek egymástól a nemi irányultság tekintetében. Golombok & Badger, 2010, valamint Gartrell és mtsai (2019) azt írják, hogy bár a szülő nemi irányultsága nincs hatással a gyermek mentális egészségére, kevés adat áll rendelkezésre a szexuális kisebbséghez tartozó szülők által felnevelt gyermekek felnőttkori nemi orientációjával és szexuális viselkedésével kapcsolatban.
Azonban az ilyen elhamarkodott és megfellebbezhetetlen kijelentések még egyes feminista szerzőkben is kételyt váltanak ki. Például Lev (2010) megjegyzi, hogy sokan nagyon gyorsan eljutnak ahhoz a következtetéshez, mely szerint a család szerkezetének nincs semmilyen hatása a gyermek pszichoszexuális fejlődésére és tagadják, hogy a szülők mediáló szerepet játszhatnak a gyermekkori gender nonkonformitás (Golombok & Fivish, 1994: 168) vagy a felnőttkori homoszexualitás esetében (Tasker & Golombok, 1997: 29). Kuvalanka (2012) pedig azt az álláspontot képviseli, hogy ameddig nem állnak rendelkezésre nagy, reprezentatív mintán végzett eredmények, a kérdés megválaszolatlan marad.
A szakirodalomban érdemben először Paul Cameron (1999, 2006) adott hangot azon elképzelésnek, hogy a meleg és leszbikus szülők valamilyen módon átadhatják gyermekeiknek a homoszexuális nemi orientációt. Komolyabb vizsgálatok hiányában a tudományos-népszerűsítő irodalomból (pl. Howey & Samuels, 2000; Gottlieb, 2003; Garner, 2005) 77 olyan esetet gyűjtött ki, ahol homoszexuális szülök gyermekei felnőttkorukban nemi orientációjukról számoltak be. A 77 személyből 23 (30%) bizonyult homoszexuálisnak: a leszbikus szülők 22 lánygyermeke közül 12 (55%), a 14 fiúgyermekből pedig 3 (21%). A meleg szülők 18 leánygyermeke közül 3 (17%) számolt be homoszexuális orientációról. Ugyanakkor a meleg és leszbikus szülők 6 fiúgyermeke közül egyik sem volt homoszexuális. A 77 személy közül 25 (32%) tartotta magát heteroszexuálisnak. Ennek alapján Cameron (2006) arra a következtetésre jutott, hogy a szülők nemi orientációja hatással lehet az általuk nevelt gyermekek nemi irányultságára.
Ezt a példát követve Waler S. Schumm (2010) 10 közleményből, beleértve azt a hármat, amit Cameron (2006) is felhasznált, gyűjtött ki adatokat meleg apák és leszbikus anyák gyermekei nemi irányultságára vonatkozóan. A 262 gyermek közül 105 leánygyermeknek és 63 fiúgyermeknek leszbikus anyja volt; 38 leánygyermeknek és 39 fiúgyermeknek meleg apja volt; 8 leánygyermeknek és 9 fiúgyermeknek mindkét szülője homoszexuális volt (leszbikus anya és meleg apa). Ezek közül a gyermekek közül a későbbiekben (átlagban 18,8 éves korban) 63 bizonyult nem heteroszexuálisnak (22 homoszexuális, 26 biszexuális, 15 bizonytalan szexuális orientációjú). Fontos megemlíteni, hogy a 262-ből csak 140 személy (53,45%) esetében állt rendelkezésre egyértelmű adat a nemi orientációra vonatkozóan. Azon meleg és leszbikus szülők gyermekeinek (n=262) az aránya, akik nem heteroszexuális orientációval rendelkeztek 16 – 57%-os tartományban mozgott, a gyermek és a homoszexuális szülő nemétől függően. A leszbikus anyák leánygyermekeinél volt a legmagasabb (33-57%) azoknak az aránya, akik nem heteroszexuális irányultságúnak tartották magukat. Ez természetesen semmiképpen sem tekinthető reprezentatív felmérésnek, de azért jelzés értékű lehet arra vonatkozóan, hogy a szülő nemi orientációja is szerepet játszhat a gyermek nemi irányultságának a kialakulásában.
Egyik későbbi áttekintő tanulmányában Schumm (2018) 12 olyan jelentősebbnek mondható, 1995 után közölt vizsgálatot említ, ahol legalább 20 leszbikus, meleg, vagy biszexuális szülő gyermeke szerepelt, és a vizsgálat legalább ugyanilyen számú (n=20) heteroszexuális szülők gyermekeiből álló kontrollcsoportot tartalmazott (Golombok & Tasker, 1996; Sirota, 1997; Kunin, 1998; Zweig, 1999; Sarantakos, 2000; Murray & McClintock, 2005; Bos & Sandfort, 2010; Regnerus, 2012a, 2012b; Swank et al., 2013; Cheng & Powell, 2015; Gartrell et al., 2011, 2012; Richards et al., 2017)[1]. Csaknem az összes vizsgálatban a homoszexuális szülők gyermekeinél jelentősen gyakoribbnak mutatkozott felnőttkorban a nem heteroszexuális nemi irányultság kialakulása, különösen igaz volt ez a leszbikus szülők leánygyermekeire vonatkozóan, míg a meleg apák fiúgyermekeinél ez sokkal kevésbé tűnt valószínűnek. Schumm (2018:196) becslése szerint az azonos neműekkel folytatott szexuális érintkezés és az LMBTQ valamelyik identitásának a felvétele a homoszexuális szülők gyermekeinek csak kb. az 1/3-ára lehet igaz.
A jelentősebb vizsgálatok eredményei
Amikor azokról a vizsgálatokról beszélünk, melyekben a szülők nemi orientációja és az általuk nevelt gyermekek nemi irányultsága közötti kapcsolatot keresték, fel kell hívjuk a figyelmet, hogy itt kis esetszámú, nem reprezentatív mintán alapuló vizsgálatokról van szó, melyek sokszor még heteroszexuálisokból álló kontrollcsoportot sem tartalmaztak, és a szerzők nem mindig vették figyelembe, hogy vérszerinti vagy adoptált gyermekeket hasonlítottak össze (pl. Miller, 1979; Paul, 1986; Gottman, 1990; Bailey et al., 2015). Míg a statisztikai adatok szerint az azonos nemű párok között viszonylag többen vannak a munkásosztály tagjai és a nem fehér származásúak, addig a vizsgálatokban döntően fehér, középosztályhoz tartozó személyek vettek részt (Schofield, 2016; Schumm, 2017; Miller et al., 2017). Ráadásul ezek a vizsgálatok sok módszertani hibát is tartalmaztak: nem megfelelő vizsgálati design, nem adekvát kontrollcsoportok alkalmazása, önkonstruált, nem validált mérőeszközök használata, stb. (lásd Lerner & Nagai, 2001).
Az sem mellékes, hogy a „genderelmélet” és az LMBTQ-mozgalom hatása alatt álló kutatók nem egyszer nem titkoltan elfogultak voltak. Ahogy Murray és McClintock (2005) írja, a 80-es és 90-as években számos vizsgálat abból a célból készült, hogy a kedvező eredmények felmutatásával csökkentsék a homoszexuális szülőkkel szembeni előítéletet az örökbefogadás lehetőségéért és a felügyeleti jogért folytatott küzdelemben. Mert, ahogy maguk is írják, ha az derülne ki, hogy a homoszexualitás kialakulásában szerepet játszik a nevelés és a szülők nemi orientációja, ez érvként szolgálna a homoszexuálisok örökbefogadása ellen ágálók számára.
Alább egy kicsit részletesebben áttekintjük ezeket a vizsgálatokat.
[1] Az említett 12 vizsgálat eredményét alább mi is ismertetjük.
Relatíve nagyobb mintán végzett, de kontrollcsoportot nem tartalmazó vizsgálatok
Green (1978) 16 transzszexuális (9 FTM és 7 MTF) és 21 homoszexuális (leszbikus) szülő által nevelt gyermek (3-20 é.k.) pszichoszexuális fejlődéséről számolt be. A 37-ből 36 gyermek tipikus, nemének megfelelő szerepviselkedéssel rendelkezett, a 13 idősebb gyermek heteroszexuális érdeklődést vagy viselkedést mutatott.
Miller (1979) meleg apák által felnevelt 48 gyermek (27 lány és 21 fiú) nemi orientációját tette vizsgálata tárgyává. Az apák kikérdezése alapján felnőttkorban közülük 1 volt meleg és 3 bizonyult leszbikusnak, ami 8,3%-nak felel meg.
Bozett két vizsgálatban értékelte meleg apák gyermekeinek nemi irányultságát. Az első vizsgálatban (Bozett, 1980, 1981) 18 homoszexuális apát kérdezett ki gyermeke (n=25) nemi irányultságáról. Bár sok gyermek még nem érte el a serdülőkort, egyikről sem állították, hogy meleg vagy leszbikus lenne. A másik vizsgálatban (Bozett, 1987, 1989) a meleg apák által nevelt 19 gyermek (13 lány és 6 fiú) közül 2 fiú melegnek és 1 lány biszexuálisnak vallotta magát serdülő- vagy fiatal felnőttkorában (14-35 é.k.).
Paul (1986) doktori disszertációjában leszbikus, meleg és biszexuális szülők gyermekeinek nemi orientációját közli. A 34 megkérdezett (18-28 é.k.) közül kettő azonosította magát biszexuálisként, 3 leszbikusként és 2 melegként. Tehát összesen 21% vallotta magát nem heteroszexuális nemi irányultságúnak.
Bailey és mtsai (1995) 55 meleg vagy biszexuális férfi, legalább 17 éves kort betöltő fiairól (n=82) gyűjtöttek adatot azok nemi irányultságára vonatkozóan (ez akkor a legnagyobb ilyen jellegű vizsgálat volt). Az apák beszámolása alapján a heteroszexuálisok aránya több mint 90% volt, aminek alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a meleg szülők érdemben nincsenek hatással fiaik nemi irányultságára.
Kuvalanka és Goldberg (2009) vizsgálatában összesen 78, leszbikus, meleg, vagy biszexuális szülő által felnevelt személy (≥18 é.k.) nemi orientációjával kapcsolatos adat található. A 78 megkérdezett közül 21 (27%) vallotta magát LMBTQ-közösséghez tartozónak.
Goldberg és mtsai (2012) 42 olyan fiatal felnőtt szexualitással kapcsolatos adatait közlik, akiket LMBTQ-közösséghez tartozó szülők neveltek fel. A 42-ből tízen tartották magukat nem heteroszexuális nemi irányultságúnak, ami 24%-ot jelent.
Ugyanebben az évben Goldberg és Kuvalanka (2012) 49, leszbikus, meleg vagy biszexuális szülővel rendelkező, serdülő- vagy felnőttkorban (14-29 év) levő személyt kérdezett ki azok nemi irányultságával kapcsolatban. A 49-ből öt (10,2%) bizonyult nem heteroszexuális nemi irányultságúnak.
Lick és mtsai (2012) két vizsgálatban olyan személyeket kérdeztek ki, akiket nem heteroszexuális szülők neveltek fel. Az egyikben a 69-ből 32 (46%), a másikban pedig a 70-ből 16 (23%) tartotta magát leszbikusnak, melegnek, vagy biszexuálisnak.
Anélkül, hogy a fenti eredményekből komolyabb következtetéseket vonnánk le, nehéz nem észrevenni, hogy míg a korábbi, az 1970-90-es években végzett (kis esetszámú) vizsgálatokban a homoszexuális szülők gyermekei között kb. ugyanolyan arányban fordult elő nem heteroszexuális orientáció, mint az átlagpopulációban, addig az újabb, 2000-es évekből származó vizsgálatokban a meleg és leszbikus szülők gyermekeinél az átlagosnál gyakrabban volt megfigyelhető nem hagyományos nemi irányultság.
Kontrollcsoportot is magában foglaló vizsgálatok
Rees (1979) doktori értekezésében közölt adatok szerint 12 leszbikus anya és 12 egyedülálló heteroszexuális anya gyermekét kérdezte ki, amikor azok 10-20 évesek voltak. Valamennyi vizsgált személy heteroszexuálisnak vallotta magát.
Higgins (1989) 36 olyan 13 és 19 é.k. közötti serdülőt kérdezett ki, akiknek az egyik fele leszbikus anyával, a másik fele pedig heteroszexuális anyával rendelkezett. A leszbikus anyák gyermekei közül egyik sem tartotta magát leszbikusnak vagy melegnek, míg a heteroszexuális anyák egyik gyermeke ilyennek vallotta magát. A különbség természetesen nem volt statisztikailag szignifikáns.
Javaid (1993) leszbikus anyák által nevelt 26 serdülőkorú gyermek pszichoszexuális fejlődését hasonlította össze 28 egyedülálló heteroszexuális anya által nevelt kortársával. Bár egyik gyermek sem tartotta magát olyannak, aki szexuális kisebbséghez tartozik, a leszbikus anyák gyermekeinek 27%-a (7/26) nem tervezte, hogy heteroszexuális házasságban fog élni és gyermeke fog születni, vagy legalábbis bizonytalan volt e tekintetben. Ezzel szemben a heteroszexuális anyák gyermekeinek csak 11%-a (3/28) vélekedett így. A leszbikus anyák leánygyermekeinek 73%-ának (11/15) voltak homoszexuális fantáziái, míg a heteroszexuális anyák lányainak 45%-a számolt be ilyenről.
Golombok és Tasker (1996) 25 (17 nő és 8 férfi) leszbikus anya és 21 (9 nő és 12 férfi) heteroszexuális anya által felnevelt személyt hasonlított össze. A szerzők azt találták, hogy az első csoportban a 25-ből két személy (8%) tartotta magát leszbikusnak, melegnek, vagy biszexuálisnak, míg az utóbbi csoportban egyetlen egy ilyen nemi orientációval rendelkező személy sem volt található. A különbség jelentős, de statisztikailag nem szignifikáns. A leszbikus anyák gyermekei közül 9 (6 lány és 3 fiú) számolt be azonos neműek iránti vonzalomról, míg a heteroszexuális anyák gyermekei közül 4 gyermeknek (2 fiú és 2 lány) volt homoszexuális vonzódása. A heteroszexuális családokból származó fiatalok közül egyiknek sem volt tapasztalata leszbikus vagy meleg párkapcsolatot illetően, míg a leszbikus családban nevelkedett gyermekek közül hatnak (1 fiú és 5 lány) az előzményében szerepelt egy vagy több azonos nemű partnerrel létesített szexuális kapcsolat. Továbbá a leszbikus anyák gyermekei fiatal felnőttkorban sokkal nagyobb valószínűséggel vették fontolóra az azonos neműekkel létesített szexuális kapcsolat lehetőségét (25-ből 14: 4 fiú és 10 lány). A heteroszexuális anyák gyermekei közül csak hárman (2 fiú és 1 lány) számoltak be arról, hogy ez megfordult a fejükben (p=0,001). A különbség nagyobb volt a lányok (17-ből 10 vs. 9-ből 1), mint a fiúk (8-ból 4 vs. 12-ből 2) esetében[1].
Sirota (1997) doktori disszertációjában az olvasható, hogy az általa vizsgált mintán a meleg apák lányai (n=67) felnőttkorban szignifikánsan (p<0,001) gyakrabban azonosították magukat leszbikusként vagy biszexuálisként (23/67, 34,3%,), mint ez a heteroszexuális apák leánygyermekei (n=67) esetében megfigyelhető volt (2/67, 3,0%,).
Kunin (1998) PhD értekezésében arról számolt be, hogy a 12-17 éves serdülők (n=94) nemi irányultsága nem mutatott szignifikáns összefüggést a szülők szexuális orientációjával: a leszbikus, meleg és biszexuális szülők 47 gyermeke közül 4 bizonyult nem heteroszexuális nemi irányultságúnak (8,5%), míg a 47 heteroszexuális szülő gyermekei között csak 1 ilyen eset fordult elő (2,1%). Azonban a bizonytalan nemi orientációval rendelkező gyermekek szignifikánsan gyakrabban rendelkeztek leszbikus, meleg, vagy biszexuális szülővel (44,7%, 21/47 vs. 21,3%, 10/47, d = 0.52, p < 0,05).
Zweig (1999) doktori értekezésében azt írja, hogy a homoszexuális szülők felnőtt gyermekeinek (n=80) 25,0%-a bizonyult leszbikusnak, melegnek, vagy biszexuálisnak és közel 57,5%-a nem tartotta magát kizárólag heteroszexuálisnak, míg a kontrollcsoportban, amit heteroszexuális szülők gyermekei alkottak ez az arány 1,9% és 3,9% volt (p<0,001 mindkét különbség esetében).
Sarantakos (2000) ausztrál és új-zélandi mintán azt találta, hogy a homoszexuális párkapcsolatban élő szülők gyermekeinél nagyobb gyakorisággal fordul elő azonos neműek iránti szexuális orientáció, pontos számokat azonban nem közölt.
Wainright és mtsai (2004) 44, azonos nemű párok által nevelt serdülő (12-18 é.k.) és 44, hagyományos családból származó kontrollszemély pszichoszexuális fejlődését hasonlították össze, és a két csoport között nem találtak érdemi különbséget a homoszexuális vonzódás és a szexuális viselkedés tekintetében. Mivel összesen 10-nél kevesebb serdülő számolt be homoszexuális vonzódásról és kapcsolatról, a szerzők úgy tartották, hogy a két csoport összehasonlításának nincs értelme, és ezért pontos számokat nem közöltek.
Murray és McClintock (2005) vizsgálatában a leszbikus, meleg, vagy biszexuális szülő által nevelt 36 gyermek közül felnőttkorban 14 bizonyult nem heteroszexuális nemi orientációjúnak, ami 39%-ot tesz ki. A 15 leszbikus anyának 7 meleg vagy leszbikus gyermeke volt, a két biszexuális anyának 1 leszbikus gyereke volt, az 5 biszexuális apának 1 meleg és 1 nőnemű biszexuális gyermeke volt; a 14 meleg apának 1 meleg, 2 leszbikus és 1 férfinemű biszexuális gyereke volt. Ezzel szemben a kontrollcsoportot képező heteroszexuális szülők gyermekei (n=63) közül egyik sem tartotta magát leszbikusnak, melegnek, vagy biszexuálisnak.
Cannin (2005) doktori disszertációjában 10 meleg apa felnőtt gyermekét 21 heteroszexuális apa felnőtt gyermekével hasonlította össze. Míg a meleg apák gyermekeinek 10%-a nyilatkozott magáról úgy, mint nem heteroszexuális irányultságúról, addig a heteroszexuális apák gyermekei közül egyik sem vallotta magát homo- vagy biszexuálisnak.
MacAtee (2005) nem publikált disszertációjában 17 LMBTQ-közösséghez tartozó szülő felnőtt gyermekének és 33 heteroszexuális szülő azonos korú gyermekének nemi orientációjáról számolt be. A heteroszexuális szülők gyermekeinek 12,1%-a (4/33) azonosította magát mint meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű vagy „queer”, ugyanakkor a szexuális kisebbséghez tartozó szülők 17 felnőtt gyermeke közül csak 1 ilyen akadt (5,9%).
Bos és Sandfort (2010) leszbikus és heteroszexuális szülők 8-12 éves gyermekeit (n=131) hasonlította össze a tekintetben, hogy a megkérdezettek mennyire voltak biztosak abban, hogy felnőttként majd heteroszexuális kapcsolatban fognak élni, és azt találta, hogy a leszbikus anyák fiai és lányai voltak a leginkább hajlamosak megkérdőjelezni a saját jövőbeli heteroszexuális orientációjukat.
Regnerus (2012a) amerikai mintán (NFSS)[2] azt találta, hogy a leszbikus anyák és meleg apák felnőtt gyermekeinek 39%, illetve 29%-a nem heteroszexuális nemi orientációval rendelkezett. Összehasonlításképpen minden egyéb családi konfiguráció esetében ez az arány 10-19% volt. És bár azt mondta, hogy ezzel nem akarta azt állítani, hogy a gyermekek számára, ha leszbikus vagy meleg szülő neveli őket fel, ez szuboptimális kimenetelt jelentene, mégis emiatt számtalan kritikát kapott a szakma bizonyos csoportjaitól, és az LMBTQ jogvédő szervezetek részéről is nagy nyomásnak volt kitéve. Többek között azért kritizálták, mert nem vette figyelembe a párkapcsolatok stabilitását. Tudvalevő ugyanis, hogy a homoszexuális kapcsolatokra kevésbé jellemző a stabilitás és ez nyilvánvalóan hátrányosan érinti a gyermekeket. Ezért a tiltakozók azt követelték, hogy csak a stabil kapcsolattal rendelkező párokat hasonlítsa össze. Ennek megfelelően Regnerus egy másik cikkében (2012b) revideálta az eredeti eredményeket és kisebb különbségeket adott meg: azon leszbikus anyák gyermekei esetében, ahol a leszbikus anya partnere sosem élt együtt a gyermekkel, az arány 55% volt, míg abban az esetben, amikor a leszbikus anya partnere is jelen volt a „családban”, a nem heteroszexuális nemi orientáció gyakorisága 32%-nak bizonyult. A meleg apák gyermekeinél a meleg, leszbikus vagy biszexuális orientáció 20%-ra mérséklődött.
Cheng & Powell (2015) szintén újraelemezte a vizsgálatban szereplő adatokat és több módszertani hibára hivatkozva „dekonstruálta” Regnerus eredményeit, de még így is a gyermek felnőttkori nemi irányultsága és a szülők homoszexuális életvitele közötti összefüggés statisztikailag szignifikáns maradt.
Gartrell és mtsai (2011) a leszbikus családok hosszú távú utánkövetésére létrehozott National Longitudinal Lesbian Family Study (NLLFS) részeként 2005 és 2009 között 78 serdülő (39 lány és 39 fiú) szexualitással kapcsolatos adatait dolgozták fel. Valamennyien donor inszemináció útján fogantak és kezdettől fogva „leszbikus családban” nevelkedtek. A vizsgálat idején 17 évesek voltak. A nemi orientáció vonatkozásában azt találták, hogy a lányok 18,9%-a és a fiúk 2,7%-a sorolta magát a Kinsey-skálán a biszexuális spektrumba. A lányok 0%-a és a fiúk 5,4%-a tartotta magát döntően vagy kizárólagosan homoszexuálisnak. A kontrollhoz képest, amit adott esetben a National Survey of Family Growth (NSFG) vizsgálatból (2005-2006) származó 17 évesek jelentettek (199 fiú és 235 lány), a leszbikus anyák lányai szignifikánsan (p <0,009) nagyobb valószínűséggel létesítettek azonos neműekkel szexuális kapcsolatot (15,4% vs 5,1%). A fiúk esetében a homoszexuális kapcsolat létesítését illetően a két csoport között nem volt szignifikáns különbség, sőt a kontrollcsoportban ez még valamivel gyakoribbnak is mutatkozott (5,6% vs. 6,6%).
Egy évvel később Gartrell és mtsai (2012) ugyanazokat az NLLFS vizsgálatból (2005-2009) származó, 78 serdülő (39 lány és 39 fiú) szexualitással kapcsolatos adatait a National Survey of Family Growth (NSFG) vizsgálatnak egy későbbi időszakában, 2006–2008 között gyűjtött 267 fiú és 237 lány adataival hasonlították össze, mert a szerzők szerint ez komparátor csoportként jobban megfelelt a célnak. A leszbikus anyák lányai ebben az összehasonlításban is gyakrabban létesítettek azonos neműekkel szexuális kapcsolatot (15,4% vs 10,7%), de a különbség már nem volt statisztikailag szignifikáns. A fiúk esetében bár a homoszexuális kapcsolat létesítését illetően a két csoport közötti különbség megfordult és a differencia nagyobb lett, most sem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak (5,6% vs. 1,4%).
Swank és mtsai (2013) egyik vizsgálatukban többek között arra voltak kíváncsiak, hogy az egyetemi hallgatók rendelkeztek-e LMBTQ-közösséghez tartozó egyenesági rokonnal. A közölt adatokból az derül ki (amire Schumm [2018:177] hívta fel a figyelmet), hogy azoknak az egyetemi hallgatóknak az aránya, akik LMBTQ-közösséghez tartozó egynesági rokonnal rendelkeztek (n=168) és maguk is szexuális kisebbséghez tartoztak (n=52) 31% volt, míg azok között a hallgatók között, akiknek nem volt egyenesági LMBTQ rokonuk (n=1870) 289 olyan személy volt található, aki maga is szexuális kisebbséghez tartozott, ami 15,5%-ot tett ki. A különbség statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p < .001).
Richards és mtsai (2017) vizsgálatában a leszbikus párok gyermekei (n=134) 8,8%-a (11/125)[3] állt felnőttkorban homoszexuális párkapcsolatban, a meleg párok gyermekeinél (n=25) ez az arány 5,3% (1/19) volt, a heteroszexuális párok gyermekeinél (n=147) pedig 12,0%-nak (147/17)bizonyult. A különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak.
Gartrell és mtsai (2019) a már említett NLLFS projekt keretén belül végzett egyik későbbi értékelés alapján azt találták, hogy a leszbikus szülők gyermekei (n=76) 25 éves korukban szignifikánsan magasabb arányban számoltak be azonos neműek iránti vonzalomról, szexuális kisebbséghez való tartozásról és azonos neműekkel történt szexuális tapasztalatról, mint a nemzeti mintából (NSFG)[4] származó kortársaik (n=76). Így a leszbikus szülők lányai (n=37) között a heteroszexuális önazonossággal rendelkezők aránya 70,3% volt, míg a kontrollcsoportban (n=37) ez az arány 87,8%-nak bizonyult (p=0,003). A leszbikus anyák lányainak 68,6%-a számolt be arról, hogy nem csak férfiakhoz vonzódik, ezzel szemben a heteroszexuális szülők leánygyermekeinek 46,1%-a mondta magáról ugyanezt (p=0,008). Továbbá a leszbikus anyák lányainak 54,1%-ának volt már azonos neműekkel szexuális kapcsolata, míg a kontrollszemélyek között „csak” 37,6%-nak volt ilyen tapasztalata (p=0,039).
A fiúgyermekek vonatkozásában is jelentős különbség mutatkozott: a leszbikus szülők fiúgyermekeinek (n=39) 89,7%-a volt heteroszexuális az autoidentifikáció alapján, a heteroszexuális szülők fiúgyermekeinek (n=39) pedig 97,6%-a nyilatkozott magáról úgy, mint heteroszexuális (p=0,001). Míg a leszbikus anyák fiúgyermekeinek 27%-a mondta azt, hogy nem csak nőkhöz vonzódik és 33,3%-uknak volt már azonos neműekkel szexuális kapcsolata, addig a heteroszexuális szülők fiúgyermekeinek 8,8%-a számolt be arról, hogy nem csak az ellenkező nem iránt érez szexuális vonzódást, és ugyancsak 8,8%-nak volt már homoszexuális tapasztalata (p<0,001). A jobb áttekinthetőség céljából a fenti adatokat alább táblázatos formában is megadjuk (lásd a 4a. és 4b. táblázatot).
A leszbikus szülők gyermekei közül szignifikánsan kevesebb lány (31,4%), mint fiú (73,0%) számolt be kizárólagos heteroszexuális vonzódásról. A lányok kisebb valószínűséggel azonosították magukat heteroszexuálisként, mint a fiúk (70,3% vs. 89,7%). Több lány (54,1%), mint fiú (33,2%) számolt be homoszexuális viselkedésről (Gartrell et al., 2019).
Táblázat 4a. Leszbikus és heteroszexuális családokban nevelkedett leánygyermekek nem heteroszexuális orientációjának gyakorisága Gartrell és mtsai (2019) vizsgálatában.
A szülők nemi irányultsága |
Leánygyermekek nem heteroszexuális orientációjának gyakorisága |
||
nemi vonzódás |
szexuális viselkedés |
identifikáció |
|
Leszbikus családok (NLLFS) |
68,6% |
54,1% |
29,7% |
Heteroszexuális családok (NSFG) |
46,1% |
37,6% |
12,2% |
Táblázat 4b. Leszbikus és heteroszexuális családokban nevelkedett fiúgyermekek nem heteroszexuális orientációjának gyakorisága Gartrell és mtsai (2019) vizsgálatában.
A szülők nemi irányultsága |
Fiúgyermekek nem heteroszexuális orientációjának gyakorisága |
||
nemi vonzódás |
szexuális viselkedés |
identifikáció |
|
Leszbikus családok (NLLFS) |
27,0% |
33,3% |
10,3% |
Heteroszexuális családok (NSFG) |
8,8% |
8,8% |
2,4% |
A közleményből származó további érdekes megfigyelés, hogy 17 éves korukban (2011) a leszbikus anyák leánygyermekeinek 48,6%-a azonosította magát szexuális kisebbségként, míg 25 éves korukra (2019) ez az arány lecsökkent 29,7%-ra. Ezzel szemben azoknak a százaléka, akik ezen 8 éves időszak alatt az azonos neműek vonatkozásában szexuális tapasztalattal rendelkeztek 15,4%-ről 54,1%-ra emelkedett. Ami a leszbikus anyák fiúgyermekeit illeti, ugyanezen időszak alatt a szexuális kisebbséghez tartozók aránya (az autoidentifikáció alapján) 21,6%-ről 10,3%-ra csökkent, ugyanakkor a homoszexuális tapasztalattal rendelkezők aránya 5,6%-ról 33,3%-ra nőtt (Gartrell et al., 2011, 2019). Ezek az eredmények alátámasztani látszanak azokat a korábbi adatokat, melyek szerint a szexuális fejlődés serdülőkortól a fiatal felnőttkorig nagy változatosságot és fluiditást mutat (Diamond, 2007a, 2007b, 2008a, b; Diamond et al., 2017; Johns et al., 2013, Katz-Wise, 2015), illetve, hogy a serdülők gyakran a szexuális irányultságukkal össze nem illő szexuális kapcsolatokkal kísérletezgetnek (Diamond, 2000).
Végeredményben az általunk említett 28-ból 11 olyan jelentősebbnek mondható kontrollált vizsgálat található, ahol csoportonként legalább 20-20 személyt vontak be (Golombok & Tasker, 1996; Sirota, 1997; Kunin, 1998; Zweig, 1999; Wainright et al., 2004; Murray & McClintock, 2005; Bos & Sandfort, 2010; Regnerus, 2012a; Gartrell et al., 2011; Richards et al., 2017; Gartrell et al., 2019)[5]. Ezekből 8 bizonyult pozitívnak és 3 negatívnak vagy bizonytalan kimenetelűnek az eredményt illetően. Vagyis a 11-ből 8 vizsgálatban a szerzők azt találták, hogy a homoszexuális szülők gyermekei között több a nem heteroszexuális irányultságú, mint a heteroszexuális szülők gyermekei között, és csak 3 vizsgálatban nem találtak e tekintetben érdemi különbséget.
Véleményünk szerint ezen kis esetszámú, kifogásolható minőségű vizsgálatok eredménye alapján ellentmondást nem tűrő kijelentéseket tenni arra vonatkozóan, hogy a szülők nemi orientációja nincs semmilyen hatással a gyermek nemi irányultságára nem tűnik megalapozottnak (lásd pl. MPT-MPT, 2022). Sőt az eredmények inkább arra engednek következtetni, hogy a szülők nemi irányultsága bizonyos esetekben befolyásolhatja az általuk nevelt gyermekek nemi orientációjának az alakulását. Úgy tűnik, hogy a leszbikus anyák lányainál a legmagasabb annak a kockázata, hogy serdülő- és felnőttkorban nem heteroszexuális irányultságúakká váljanak, míg a meleg apák fiúgyermekeinél ez sokkal kevésbé valószínű. A következtetéseinket az 5. táblázatban foglaltuk össze.
- Táblázat. A gyermekek nem heteroszexuális nemi irányultságának a valószínűsége a szülők nemi orientációjának függvényében, nemek szerinti bontásban, nagyon vázlatosan.
|
Fiúgyermekek nem heteroszexuális orientációja |
Leánygyermekek nem heteroszexuális orientációja |
Hetero párok |
+ |
+ |
Leszbikus párok |
++ |
+++ |
Meleg párok[6] |
+ |
+/++ |
A különbség jelölésére használt „+” jelek csak a könnyebb megértést és a jobb áttekinthetőséget szolgálják, és nem tükrözik a pontos arányokat.
A szülők nemi irányultságának hatását a gyermekek nemi szerepére lásd a Nemi Szerep fejezetben.
[1] Ugyanezeket az adatokat a szerzőpáros egy évvel korábbi cikkben és egy évvel később megjelent könyvben is közölte: Tasker & Golombok, 1995, 1997.
[2] Az NFSS (The New Family Structures Study) egy reprezentatív, nagy esetszámú (n~3000), különböző családi háttérrel rendelkező fiatalok (18-39 é.k.) szociológiai adatainak gyűjtését szolgáló amerikai projekt.
[3] Nem az összes vizsgálatba bevont személy vonatkozásában rendelkeztek adattal a nemi orientációt illetően.
[4] A kontrollcsoportot itt is a National Survey of Family Growth (NSFG) vizsgálatból származó minta képezte.
[5] 3 esetben (Regnerus, 2012b, Cheng & Powell, 2015, Gartrell et al., 2012) az adatok újraértékeléséről volt szó, ezért ezeket nem tekintettük külön vizsgálatnak. Ebből a 11-ből 9 átfedést mutat a Schumm (2018) által idézett 12 vizsgálattal.
[6] A meleg párok gyermekeinek pszichoszexuális fejlődésével kapcsolatban sokkal kevesebb adat áll rendelkezésre, mint a leszbikus szülők gyermekei esetében.
A szülők nemi irányultságának hatása a gyermekek pszichológiai fejlődésére és mentális egészségére.
A szülők nemi orientációjának a gyermek nemi irányultságára gyakorolt hatása mellett nem kevésbé izgalmas kérdés, hogy a szülők nem heteroszexuális nemi orientációja mennyire képes befolyásolni a gyermek pszichológiai fejlődését és mentális egészségét. Az alábbiakban a rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján próbálunk választ keresni a kérdésre.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság, az Amerikai Pszichiátriai Társaság, az Amerikai Orvosok Szövetsége és több más egyesület által az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága számára készített amicus curiae[1] beadványban az olvasható, hogy pszichológiai és szociális szempontból a homoszexuális párkapcsolatok nem különböznek azoktól, amit a heteroszexuális személyek kötnek egymással. Ugyanaz az intimitás, szeretet, lojalitás, stabilitás jellemzi őket (APA et al., 2013a).
Több szerző szerint az 1990-es évek vége óta egyetértés uralkodik a szakirodalomban arra vonatkozóan, hogy nincs különbség az azonos nemű és a heteroszexuális párok által nevelt gyermekek között. A gyermek pszichés fejlődése és mentális egészsége szempontjából nincs jelentősége, hogy azonos nemű vagy ellentétes nemű szülők nevelik (Adams & Light, 2015; Manning et al., 2014; APA et al., 2013a, 2013b; Hicks, 2012).
Az Amerikai Szociológiai Társaság az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága számára készített amicus curiae beadványában (2013) azt állítja, hogy a társadalomtudományok területén egyértelmű konszenzus létezik a tekintetben, hogy az azonos nemű párok gyermekei ugyanolyan jól boldogulnak az életben, mint a hagyományos heteroszexuális párok gyermekei. Ez vonatkozik az iskolai teljesítményre, kognitív fejlődésre, szociális fejlődésre, mentális egészségre, a korai szexuális viselkedés megjelenésére és a pszichoaktív szer abúzusra (ASA. Brief of Amicus Curiae in Support of Perry KM and Windsor ES, 2013).
A sok review jellegű közleményben szinte kivétel nélkül azt lehet olvasni, hogy a gyermek pszichés fejlődését, szocializációját, szociális kapcsolatait, kognitív funkcionálását és mentális egészségére gyakorolt hatást illetően a leszbikus/meleg és heteroszexuális szülők között nincs különbség (Gottman, 1989; Patterson, 1992; Gold et al., 1994; Patterson & Redding, 1996; Paks, 1998; Dundas & Kaufman, 2000; Meezan et al., 2005; Tasker, 2005; Bos et al., 2005; Telingator & Patterson, 2008; Robitaille & Saint-Jacques 2009; Patterson, 2009, 2013; Lev, 2010; Ronner, 2010; Hicks, 2012; Fond et al., 2012; Ball, 2013; Golombok, 2015; Fedewa et al., 2015; Harris, 2016; Duncan, 2016), de jellemző módon nagyon kevés, kis esetszámú és nem reprezentatív vizsgálatból (Flaks et al., 1995; Tasker & Golombok, 1995; Golombok & Tasker, 1996; Tasker & Golombok, 1997; Maccalum & Golombok, 2004; Wainright et al., 2004; Wainright & Patterson, 2008; Golombok & Badger, 2010; Bos et al., 2007, 2016; Petterson, 2005; Bailey et al., 2016; Farr, 2017; Farr et al., 2019; Gartrell et al., 2018)származó adatokra hivatkoznak, vagy egyszerűen semmilyen forrást nem jelölnek meg (pl. Drescher & Byne, 2017). Azokat a vizsgálatokat pedig meg sem említik, melyekben azt találták, hogy az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek valamilyen hátrányt szenvedtek, például a viselkedészavar és érzelmi reaktivitás (Tan & Baggerly, 2009), droghasználat (Goldberg et al., 2011), iskolai teljesítmény (Allen et al., 2013), depresszió és szuicíd gondolatok (Sullins, 2016) vonatkozásában. Igaz, néhány szerző hozzáteszi, hogy az LMBTQ közösséghez tartozó szülők gyermekei csak abban különböznek a hagyományos családokból származó kortársaiktól, hogy gyakran stigmatizációt szenvednek el, ami köztudottan negatív hatással van a gyermek mentális egészségére (Bos et al., 2005; Croush et al., 2014; Carone et al., 2021).
Ezzel szemben csak néhány szerző (Cameron & Cameron, 2002; Cameron, 2009; Sullins, 2016; Schumm, 2018: 228-274) kérdőjelezi meg nyíltan a „nincs különbség” állítást. Így Paul Cameron és Kirk Cameron (2002) 6 vizsgálatból (Lewis, 1980; Paul, 1986; Pennington, 1987; Rafkin, 1990; O’Connell, 1993; Saffron, 1996) 155 homoszexuális szülő gyermekére vonatkozóan rendelkezésre álló adatok elemzése alapján arról számolt be, hogy a homoszexuális szülők gyermekei a családi környezetet illetően különböznek a hagyományos családokban nevelt kortársaiktól és több pszichológiai problémával kénytelenek szembesülni.
Néhány évvel később Paul Cameron (2009) 9 tanulmány eredményeinek elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a meleg szülők gyermekei (a) elfogadóbbak a homoszexualitás vonatkozásában, (b) nagyobb valószínűséggel számolnak be a nemi identitással és nemi irányultsággal kapcsolatos elbizonytalanodottságról, (c) nagyobb valószínűséggel vannak szociális problémáik, (d) hajlamosabbak pszichoaktív szer abúzusra, (e) kevésbé hajlandóak a házasságkötésre, (f) nagyobb valószínűséggel vannak kapcsolati problémáik, (g) kevésbé vallásosak vagy nem hagyományos vallást követnek, (h) gyakrabban vannak érzelmi nehézségeik, (i) gyakrabban ki vannak téve szülői molesztálásnak és (j) hajlamosak gyakori szexuális „acting out” reakciókra.
Schumm (2018: 228-274) azokkal a vizsgálatokkal kapcsolatban, melyekben nem találtak különbséget a heteroszexuális és homoszexuális szülők által nevelt gyermekek között számos módszertani hibára hívja fel a figyelmet. Ilyen például a kis esetszámú (n=15-100), nem reprezentatív minta alkalmazása, nem megfelelő kontrollcsoport és mérőeszközök használata, valamint a vizsgáló és a vizsgált személyek elfogultsága. A szexuális kisebbséghez tartozó szülők esetében valójában nagyon nehéz reprezentatív mintát találni és olyan kontrollcsoportot illeszteni hozzá, mely a nemi orientációt kivéve minden más paraméter vonatkozásában azonos lenne a tesztelt csoporttal. Gondolunk itt elsősorban a szülők személyiségére, mentális egészségére, végzettségére, szocioökonómiai státuszára, kapcsolatuk tartósságára, a szülőkkel való vérszerinti kapcsolat meglétére vagy hiányára.
Ahogy már említettük az azonos nemű párok között viszonylag sok a színesbőrű és az alacsonyabb szociális rétegekhez tartozó személy. Ugyanakkor a vizsgálatokba jellemző módon középosztálybeli fehér leszbikus nőket szoktak beválogatni. Lényeges, hogy a leszbikus párok közül csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak az adoptálást, és még kevesebben azt, hogy a pár egyik tagja mesterséges megtermékenyítés útján teherbe essen és így szülje meg a gyereket. Meleg szülők esetében az egyedül járható útnak az örökbefogadás látszik, a dajkaterhességet csak a kivételesek engedhetik meg maguknak. Az sem gyakori, hogy a meleg szülő az előző heteroszexuális házasságából vagy párkapcsolatából hozza magával a gyereket (Schofield, 2016; Schumm et al., 2017; Miller et al., 2017). Vagyis azonos nemű párok esetében a szülő és a gyermek közötti vérszerinti kapcsolat legjobb esetben is csak félig tud teljesülni. Ezzel szemben heteroszexuális párok esetében a szülők és a gyermekek között a biológiai kapcsolat megléte jellemző. Az evolúciós pszichológiából ismert, hogy a szülők többet fektetnek be a vérszerinti gyermekeikbe, ezért a gyermek számára a biológiai szülő jobb, mint a mostohaszülő (Geary, 2021: 177-214).
Továbbá köztudott, hogy egyes hiresztelésekkel szemben (pl. APA et al., 2013a; Manning et al., 2016) az azonos nemű személyek párkapcsolatai kevésbé stabilak, mint a heteroszexuálisoké (Stacey & Biblarz, 2001; Biblarz & Stacey, 2010; Gates, 2015; Joyner et al., 2017; Schumm, 2018: 106-131), ami jelentős mértékben befolyásolja a gyermek normális fejlődését és mentális egészségét. Gates (2015) azt írja, hogy a homoszexuális párok által nevelt gyermekek csak egy vonatkozásban szenvednek hátrányt, mégpedig abban, hogy ezek a kapcsolatok rövid távúak. Ezért, ha a vizsgálatba csak stabil hetero- és homoszexuális párokat vonnak be, bár igazságosnak tűnhet, de nem fogja tükrözni a reális helyzetet.
Jóllehet az Amerikai Pszichológiai Társaság, az Amerikai Pszichiátriai Társaság, az Amerikai Orvosok Szövetsége és több más egyesület által az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága számára készített, korábban már említett amicus curiae beadványban az olvasható, hogy a meleg és leszbikus emberek életüknek bizonyos időpontjában elkötelezett párkapcsolatban élnek, és közülük többen akár 10 vagy több éven át együtt vannak (APA et al., 2013a), a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a homoszexuális személyek csak kisebb százaléka él párkapcsolatban. 2000-ben az USA-ban az azonos neműek között kötött párkapcsolatok az összes párkapcsolatok 1%-át tették ki. Ugyanakkor az összpopulációban a melegek és leszbikusok aránya kb. 3-4% (Smith & Gates, 2001). A Gallup felmérés (2020) szerint míg az USA-ban a felnőtt lakosság 47,7%-a állt házastársi kapcsolatban, addig az LMBTQ-közösség tagjainak 11,4%-ának volt ellenkező nemű, 9,6%-ának pedig azonos nemű házastársa, valamint 7,1%-uk élettársi kapcsolatban élt azonos nemű párjával, de 50,55%-uk sosem volt házas (az átlagpopulációban ez az arány 22,9% volt). Egy korábbi felmérés szerint az USA-ban a 18 év feletti felnőtt lakosság 0,3%-a él azonos neműek alkotta házasságban és további 0,5% élettársi viszonyban (Gates & Newport, 2015). 2019-ben az USA-ban kb. 1 millió azonos neműek által kötött házastársi vagy élettársi kapcsolatot tartottak nyilván, míg kb. 70 millió olyan heteroszexuális párt regisztráltak, akik házasságban vagy élettársi kapcsolatban éltek (U.S. Census Bureau, 2019).
Tehát ha a típusos leszbikus vagy meleg családot akarjuk összehasonlítani a hagyományos heteroszexuális családdal, akkor az előbbiek a szülők és a gyermekek közötti vérszerinti kapcsolat hiánya vagy részleges volta miatt már eleve hátrányba fognak kerülni, amit tovább súlyosbíthat a kapcsolatok kisebb stabilitása, a gyakoribb kapcsolaton belüli erőszak (Freedner et al., 2002; McLaughlin et al., 2012; Walters et al., 2013) és a többségi társadalom részéről megtapasztalt stigmatizáció (Croush et al., 2014; Carone et al., 2021). Azonban úgy tűnik, mintha ezek a szempontok elkerülték volna a kutatók jelentős részének a figyelmét.
Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a „nincs különbség” álláspontot igazolni próbáló cikkek mellett egyre több az olyan közlemény, amiben a szerzők azt állítják, hogy az azonos nemű párok több szempontból jobb családi környezetet tudnak biztosítani a gyermekek számára, mint a hagyományos heteroszexuális családok. Így például egyes cikkekben azt lehet olvasni, hogy a leszbikus párok jobb minőségű szülő-gyerek viszonyt ápolnak a gyermekükkel, elkötelezettebb szülők, és hatékonyabban járulnak hozza a gyermekneveléshez, mint a szülők a heteroszexuális házasságokban (Bos et al., 2007); esetükben a családi kohézió magasabb szintje figyelhető meg (Croush et al., 2014); tudatosabban nevelik gyermekeiket, mint a heteroszexuális szülők (Flaks et al., 1995). Továbbá a leszbikus anyák gyermekei magasabb pontszámokat érnek el a szociális, iskolai és általános kompetencia terén és alacsonyabb értékeket mutatnak a szociális problémák, szabályszegés és agresszív viselkedés vonatkozásában (Gartrell & Bos, 2010). Biblarz és Stacey (2010) áttekintő tanulmányukban azt írják, hogy a kutatók között ritkán tapasztalható egyetértés uralkodik a tekintetben, hogy a leszbikus párok által nevelt gyermekek legalább olyan jól, de elképzelhető, hogy még jobban fejlődnek, mint a heteroszexuális családokban nevelkedő kortársaik.
Ami a meleg szülőket illeti, Golombok és mtsai (2014) egyik vizsgálatban arra a konklúzióra jutottak, hogy a meleg szülők a melegség (szeretet) nagyobb fokát és az interakciók nagyobb mennyiségét mutatják, valamint a szülői fegyelmező agresszió kisebb szintje és a gyermekeik problémái iránti nagyobb fogékonyság volt rájuk jellemző. A hagyományos családokban a gyermekeknek több externalizációs problémájuk (magatartászavar, hiperaktivitás) volt, mint a homoszexuális szülőkből álló családokban. Ráadásul, ami a szülők jóllétét illeti, a meleg szülőknél a neveléssel kapcsolatos depresszió és stressz kisebb szintje volt észlelhető.
Míg korábban a szakmában még egyetértés mutatkozott a tekintetben, hogy függetlenül a nemi orientációtól két szülő jobb, mint egy szülő (Drescher & Byne, 2017), hogy a hagyományos, két vérszerinti szülőből álló család tekinthető az optimális környezetnek a gyermekek hosszú távú egészséges fejlődése szempontjából, úgy tartották, hogy a gyermekek felnőttkorban akkor boldogulnak a legjobban, ha teljes gyermekkorukat házasságban élő vérszerinti anyjukkal és apjukkal töltik (Regnerus, 2012a,b), újabban a kutatók közül számosan már azt hangoztatják, hogy nem csak a szülők neme, hanem a szülők száma sincs érdemi hatással a gyermek egészséges fejlődésére. Több szerző azt írja, hogy az ún. „új típusú családokban”[2] a gyermekek akár még boldogabbak és sikeresebbek is lehetnek, mint a hagyományos heteroszexuális családokban (Biblarz & Stacey, 2010; Miller et al., 2017; Golombok, 2020; Geay et al., 2020; Farr et al., 2020; Bos & Gartrell, 2020).
Golombok és Badger (2010) vizsgálatából például az derül ki, hogy a családon belüli kapcsolatok és a gyermekek pszichológiai jólléte kedvezőbben alakul a csonka családokban.
Maccalum és Golombok (2004) 25 leszbikus anya, 38 egyedülálló heteroszexuális anya és 38 hagyományos család összehasonlítása alapján arra a következtetésre jutott, hogy az apa hiánya a családban nem jár semmilyen negatív következménnyel a gyermek egészséges fejlődésére, az anya nemi orientációjának pedig nincs semmilyen hatása a gyermek és szülő közötti kapcsolatra és a gyermek szocioemocionális fejlődésére.
Ezzel szemben bizonyított tény, hogy az apa jelenléte a családban megnöveli a gyermekek túlélési esélyeit (Geary, 2021). Továbbá ismert, hogy az apa nélkül felnövő lánygyermekek korábban érnek, esetükben korábban jelenik meg a menarche, korábban kezdik el a nemi életet és korábban szülik meg az első gyermeküket (Anderson, 2015; Belsky, 2019; Gaydosh et al., 2018; Sheppard et al., 2014; Xu et al., 2018). Ez a reproduktív akceleráció a fiúk esetében is előfordul, számos más fajnál is leírták, és a kedvezőtlen körülményekre adott adaptív válasznak tekinthető. Kialakulásában biológiai (genetikai) és pszichológiai (pl. hiányzik az apa protektív, kontrolláló szerepe) tényezők is szerepet játszanak. Megfigyelték, hogy a családi stressz az első 5-7 évben korai nemi éréshez és a nemi élet korai elkezdéséhez, rövid távú párkapcsolatokhoz és alacsony szülői befektetéshez vezet. Ez patkányokon végzett kísérletekben is megerősítést nyert (Jones & Lopez, 2014:103-118).
Ezenfelül egyes szerzők azt állítják, hogy a szülő és a gyermek közötti vérszerinti kapcsolatnak sincs jelentősége a gyermek normális fejlődése szempontjából (Patterson, 2017:47). Ugyanakkor, ahogy már említettük, a rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a gyermek számára jobb, ha vérszerinti szülei nevelik (Sullins, 2015a; Reczek et al., 2016), ami összhangban van az evolúciós pszichológia azon állításával, mely szerint a szülők többet fektetnek be a vérszerinti gyermekeikbe (Geary, 2021b: 177-214).
A témához kapcsolódóan hadd idézzük fel, hogy mit mondott Barack H. Obama 2008 június 15-én, amikor Chicagoban a South Side-on levő templomban apák napja alkalmából tartott beszédet.
„Ismerjük a statisztikát: az apa nélkül felnövő gyermeknek ötször nagyobb az esélye, hogy szegénységben fog élni és bűncselekményeket fog elkövetni; kilencszer nagyobb a valószínűsége, hogy le fog morzsolódni az iskolából[3], és hússzor nagyobb valószínűséggel fog börtönbe kerülni. Nagy valószínűséggel viselkedési problémái lesznek, vagy elszökik otthonról, vagy saját maga tizenéves korában szülővé válik” (Barack Obama’s Speech on Father’s Day at a church on Chicago’s South Side. 2008. jún. 15) ,.
Emlékeztetőül: 1960-ban az USA-ban a gyermekek 5%-a úgy jött a világra, hogy szülei nem álltak egymással házastársi viszonyban, 1980-ban ez az arány elérte a 18%-ot, 2000-ben a 33%-ot, 2015-ben pedig már a 41%-ot (Pearce et al., 2018). 1960-ban a megszületett gyermekek 8%-a apa és 1%-a anya nélkül nőtt fel, 3%-ukat valamelyik rokon vagy egyéb személy nevelt fel. 2016-ban a csonka családban nevelkedő gyermekek aránya megközelítette a 31%-ot (U.S. Census Bureau, 2017).
Lényeges, hogy míg korábban ez a jelenség elsősorban a fekete lakosságot sújtotta, az 1980-as évektől már a fehér lakosság jelentős részét is egyre inkább érinteni kezdte (Murray, 2013: 155-175).
Azonban még tíz évnek sem kellett eltelnie az Egyesült Államok elnökének említett beszéde óta, hogy a mainstream média a témával kapcsolatban már egészen más hangot üssön meg. Így a The Washington Post 2017 január 10-ei cikkében azt írta, hogy mindez csak egy veszélyes mítosz, nincs különösebb jelentősége annak, hogy a fekete családban jelen van-e az apa vagy nem, a lényegen ez úgy sem változtat, mert a fekete gyermekek hátrányos helyzetének nem ez az oka, hanem a rendszerszintű rasszizmus.
Összegezve a fentieket, az említett szerzők mindezzel nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy az apák kevésbé hatékony szülők, mint a leszbikus „pótapák”. Sőt, mivel az egyedülálló anyák (nemi orientációjuktól függetlenül) szülőként a gyermeknevelésben jobb eredményeket mutatnak fel, mint a hagyományos két szülőből álló családok, a homoszexuális apák pedig sok tekintetben jobb szülők, mint a hagyományos apák, úgy tűnik, hogy a heteroszexuális férfiakra valójában nincs is szükség. Legjobb esetben spermadonor minőségükben lehetne hasznukat venni, bár erre a szerepre alkalmasak lehetnek a homoszexuális férfiak is. És mindez óhatatlanul eszünkbe juttatja Margaret Mead elhíresült megjegyzését, mely szerint az apák létezése biológiai szükségszerűség, de szociális baleset (Fitzgerald et al., 2020).
Az említett „tudományos” vélemények hatása a nyugati országok mindennapi gyakorlatában már tetten érhető. Így az elmúlt évtizedben Amerikában a leszbikus és meleg szülők által örökbefogadott gyermekek száma megduplázódott (Farr, 2017). 2010-ben az azonos nemű párok négyszer (!) nagyobb valószínűséggel fogadtak örökbe gyermeket, mint a heteroszexuális párok (Gates, 2013).
[1] Az USA-ban bevett gyakorlat, hogy tudományos egyesületek vagy neves társadalmi szervezetek a „bíróság barátaiként” szakmai állásfoglalásukkal próbálják befolyásolni a bírói ítéletet.
[2] Egyszülős családok, homoszexuális és transznemű párok vagy egyedülálló LMBTQ-személyek által vezetett családok.
[3] Korábban az afroamerikai gyerekek rosszabb iskolai teljesítményét sokan a csonka családok magas arányával és az afroamerikai szülők szabadosabb nevelési stílusával magyarázták.
A teljes szöveg itt tölthető le:
Irodalomjegyzék
Abé C, Johansson E, Allzén E, Savic I. Sexual orientation related differences in cortical thickness in male individuals. PLoS One. 2014;9(12):e114721.
adams J, Light R. Scientific consensus, the law, and same sex parenting outcomes. Soc Sci Res. 2015 Sep;53:300-10.
Allen DW, Pakaluk C, Price J. Nontraditional families and childhood progress through school: a comment on Rosenfeld. Demography. 2013 Jun;50(3):955-61.
Allen LS, Gorski RA. Sexual orientation and the size of the anterior commissure in the human brain. Proc Natl Acad Sci U S A 1992;89:7199–202.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 1st edition (DSM-I). Washington, DC. 1952.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 2nd edition (DSM-II). Washington, DC. 1968.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 3rd edition (DSM-III). Washington, DC. 1980.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 3rd edition, revised (DSM-III-R). Washington, DC. 1987.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 4th edition (DSM-IV). Washington, DC. 1994.
American Psychiatric Association. Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. 4th edition, text revision (DSM–IV–TR). Washington, DC. 2000.
American Psychiatric Association. Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. 5th ed. Arlington, VA: American Psychiatric Association; 2013.
American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fifth Edition, Text Revision. Washington, DC, American Psychiatric Association, 2022.
American Psychological Association, American Medical Association, American Academy of Pediatrics, California Medical Association, American Psychiatric Association, American Psychoanalytic Association, American Association for Marriage and Family Therapy, National Association of Social Workers and its California Chapter and California Psychological Association. 2013a. Brief of Amici Curiae on the Merits in Support of Affirmance; Hollingsworth V. Perry, Article 12-144. https://www.apa.org/about/offices/ogc/amicus/hollingsworth-perry.pdf (letöltés: 2022.01.18).
American Psychological Association, The American Academy Of Pediatrics, The American Medical Association, The American Psychiatric Association, The American Psychoanalytic Association, The California Medical Association, The National Association Of Social Workers and its New York City and State Chapters and The New York State Psychological Association. 2013b. Brief of Amici Curiae on the Merits in Support of Affirmance; Us V. Windsor, Article 12-307. https://www.apa.org/about/offices/ogc/amicus/windsor-us.pdf (letöltés: 2022.01.18).
American Sociological Association. 2013. Brief of Amicus Curiae in Support of Respondent Kristin M. Perry and Respondent Edith Schlain Windsor; Hollingsworth V. Perry & Us V. Windsor, Article 12-144, 12-307. https://www.asanet.org/sites/default/files/amicus_hollingsworth_perry.pdf (letöltés: 2022.01.18).
Anderson KG. Father absence, childhood stress, and reproductive maturation in South Africa. Human Nature. 2015; 26, 401–425.
Apostolou M. Are Women Sexually Fluid? The Nature of Female Same-Sex Attraction and Its Evolutionary Origins. Evolutionary Psychological Science. 2018; 4: 191.
Arboleda VA, Sandberg DE, Vilain E. DSDs: genetics, underlying pathologies and psychosexual differentiation. Nat Rev Endocrinol. 2014;10(10):603-615.
Bailey J. The Man Who Would Be Queen. The Science of Gender-Bending and Transsexualism. Joseph Henry Press. Washington, D.C. 2003.
Bailey JM, Bobrow D, Wolfe M, Mikach S. Sexual orientation of adult sons of gay fathers. Developmental Psychology. 1995; 31(1), 124–129.
Bailey JM, Dunne MP, Martin NG. Genetic and environmental influences on sexual orientation and its correlates in an Australian twin sample. Journal of Personality and Social Psychology. 2000;78:524–536.
Bailey JM, Vasey PL, Diamond LM, Breedlove SM, Vilain E, Epprecht M. Sexual Orientation, Controversy, and Science. Psychol Sci Public Interest. 2016 Sep;17(2):45-101.
Bailey JM, Zucker KJ. Childhood sex-typed behavior and sexual orientation: a conceptual analysis and quantitative review. Developmental Psychology. 1995;31: 43–55.
Bailey JM. Gender identity. In Savin-Williams RC & Cohen KM (Eds.). The lives of lesbians, gays, and bisexuals (pp. 71-93). Fort Worth, TX: Harcourt Brace College. 1996.
Bakker J, Baum MJ, Slob AK. Neonatal inhibition of brain estrogen synthesis alters adult neural Fos responses to mating and pheromonal stimulation in the male rat. Neuroscience. 1996; 74: 251–260.
Bakker J. Chapter 1. Sex Differentiation: Organizing Effects of Sex Hormones, 3-23. In Kreukels BPC, Steensma TD, de Vries ALC (Editors), McGuire JK (Associate Editor). Gender Dysphoria and Disorders of Sex Development. Progress in Care and Knowledge. Springer. New York 2014.
Ball CA. Social science studies and the children of lesbians and gay men: The rational basis perspective. William & Mary Bill of Rights Journal. 2013; 21: 691-764 (idézi Schumm, 2018: 158).
Balsam KF, Lehavot K, Beadnell B, Circo E. Childhood abuse and mental health indicators among ethnically diverse lesbian, gay, and bisexual adults. J Consult Clin Psychol. 2010 Aug;78(4):459-68.
Balsam KF, Rothblum ED, Beauchaine TP. Victimization over the life span: A comparison of lesbian, gay, bisexual, and heterosexual siblings. Journal of Consulting and Clinical Psychology. 2005;73:477–487.
Balthazart J. Minireview: Hormones and Human Sexual Orientation. Endocrinology. 2011 Aug; 152(8): 2937–2947.
Balthazart J. Sex differences in partner preferences in humans and animals. Philos Trans R Soc Lond B Biol Sci. 2016;371:20150118.
Balthazart J. Sexual partner preference in animals and humans. Neurosci Biobehav Rev. 2020;115:34-47.
Bao AM, Swaab DF. Sex differences in the brain, behavior, and neuropsychiatric disorders. Neuroscientist. 2010;16(5):550-565.
Bao AM, Swaab DF. Sexual differentiation of the human brain: relation to gender identity, sexual orientation and neuropsychiatric disorders. Frontiers in neuroendocrinology. 2011;32(2):214–226.
Barack Obama’s Speech on Father’s Day at a church on Chicago’s South Side. 2008. jún. 15. https://www.youtube.com/watch?v=Hj1hCDjwG6M (letöltés: 2021.03.24)
Father’s Day at a church on Chicago’s South Side https://www.chicagotribune.com/opinion/commentary/ct-missing-black-fathers-obama-20170110-story.html (letöltés: 2021.03.24)
Bartlett NH, Vasey PL. A retrospective study of childhood gender atypical behavior in Samoan fa’afafine. Archives of Sexual Behavior. 2006;35: 659–666.
Baumeister RF. Gender differences in erotic plasticity: the female sex drive as socially flexible and responsive. Psychological Bulletin. 2000; 126: 347–374.
Belsky J. Early-life adversity accelerates child and adolescent development. Current Directions in Psychological Science. 2019; 28:241–246.
Berenbaum SA, Beltz AM. Sexual differentiation of human behavior: effects of prenatal and pubertal organizational hormones. Front Neuroendocrinol. 2011;32:183–200.
Biblarz T, Stacey J. How does the gender of parents matter? Journal of Marriage and Family.2010; 72: 3-22.
Blanchard R, Bogaert AF. Additive effects of older brothers and homosexual brothers in the prediction of marriage and cohabitation. Behav Genet. 1997 Jan;27(1):45-54.
Blanchard R, Bogaert AF. Homosexuality in men and number of older brothers. Am J Psychiatry. 1996;153:27–31.
Blanchard R, Bogaert AF. Proportion of homosexual men who owe their sexual orientation to fraternal birth order: An estimate based on two national probability samples. Am J Hum Biol. 2004 Mar-Apr;16(2):151-7.
Blanchard R, Ellis L. Birth weight, sexual orientation and the sex of preceding siblings. J Biosoc Sci. 2001 Jul;33(3):451-67.
Blanchard R, Klassen P. H-Y antigen and homosexuality in men. J Theor Biol. 1997;185:373–8.
Blanchard R, Zucker KJ, Cavacas A, Allin S, Bradley SJ, Schachter DC. Fraternal birth order and birth weight in probably prehomosexual feminine boys. Horm Behav. 2002 May;41(3):321-7.
Blanchard R. Fraternal Birth Order, Family Size, and Male Homosexuality: Meta-Analysis of Studies Spanning 25 Years. Arch Sex Behav. 2017 Jun;47(1):1-15.
Blanchard R. Masculine Gender Identity Scale for Females In Fisher TD, Davis CM, Yarber WL, SL Davis SL (eds.) Handbook of Sexuality-Related Measures. Third edition. Routledge. New York. 2011. p. 317.
Blanchard R. Quantitative and theoretical analyses of the relation between older brothers and homosexuality in men. Journal of Theoretical Biology. 2004; 230: 173–187.
BNO-10. A mentális és viselkedészavarok osztályozása. Klinikai leírás és diagnosztikai útmutató. WHO-MPT. Rhône Poulenc-Torer. 1994.
Bogaert AF, Friesen C, Klentrou P. Age of Puberty and Sexual Orientation in a National Probability Sample. Arch Sex Behav. 2002; 31: 73–81.
Bogaert AF, Skorska M. Sexual orientation, fraternal birth order, and the maternal immune hypothesis: a review, Front. Neuroendocrinol. 2011;32 (2):247–254.
Bogaert AF, Skorska MN, Wang C, et al. Male homosexuality and maternal immune responsivity to the Y-linked protein NLGN4Y. PNAS January 9, 2018 115 (2) 302-306.
Bogaert AF. Asexuality: prevalence and associated factors in a national probability sample. J Sex Res. 2004;41:279–87.
Bogaert AF. Birth order and sibling sex ratio in homosexual and heterosexual non-white men. Arch Sex Behav. 1998 Oct;27(5):467-73.
Bogaert AF. The demography of asexuality. In Baumle AK (ed.). International handbook on the demography of sexuality. Springer Science. 2013. pp. 275-288.
Bos H, Gartrell N. Lesbian-Mother Families Formed Through Donor Insemination, LGBTQ-Parent Families. 25-44. In Goldberg AE, Allen KR (eds.) LGBTQ-Parent Families: Innovations in Research and Implications for Practice. Springer. 2020.
Bos H, Sandfort TG. Children’s Gender Identity in Lesbian and Heterosexual Two-Parent Families. Sex Roles. 2010;62(1-2):114-126.
Bos HM, Knox JR, van Rijn-van Gelderen L, Gartrell NK. Same-Sex and Different-Sex Parent Households and Child Health Outcomes: Findings from the National Survey of Children’s Health. J Dev Behav Pediatr. 2016 Apr;37(3):179-87.
Bos HM, van Balen F, van den Boom DC. Child adjustment and parenting in planned lesbian-parent families. Am J Orthopsychiatry. 2007 Jan;77(1):38-48.
Bos HM, van Balen F, van den Boom DC. Lesbian families and family functioning: an overview. Patient Educ Couns. 2005 Dec;59(3):263-75.
Bozett FW. Children of gay fathers. In F. W. Bozett (ed.), Gay and lesbian parents New York: Praeger. 1987. pp. 39–57 (idézi Gottman, 1989 és Patterson, 1992).
Bozett FW. Gay fathers: A review of the literature. In Bozett WF (ed.). Homosexuality and the family New York: Harrington Park Press. 1989. pp. 137–162 (idézi Gottman, 1989 és Patterson, 1992).
Bozett FW. Gay fathers: How and why they disclose their homosexuality to their children. Family Relations. 1980; 29: 173–179. (idézi Gottman, 1989 és Patterson, 1992).
Bozett FW. Gay fathers: Identity conflict resolution through integrative sanctioning. Alternative Lifestyles. 1981; 4 : 90–107 (idézi Gottman, 1989 és Patterson, 19992).
Bradford J, Ryan C, Rothblum ED. National Lesbian Health Care Survey: implications for mental health care. J Consult Clin Psychol. 1994 Apr;62(2):228-42.
Bradley SJ, Oliver GD, Chernick AB, Zucker KJ. Experiment of nurture: ablatio penis at 2 months, sex reassignment at 7 months, and a psychosexual follow-up in young adulthood. Pediatrics. 1998;102(1):e9.
Breedlove SM. Prenatal influences on human sexual orientation: expectations versus data. Arch Sex Behav. 2017;46:1583–1592.
Broude GJ, Greene SJ. Cross-cultural codes on twenty sexual attitudes and practices. Ethnology. 1976; 15: 409–429 (idézi Schumm, 2010).
Burns JM, Swerdlow RH. Right orbitofrontal tumor with pedophilia symptom and constructional apraxia sign. Arch Neurol. 2003 Mar;60(3):437-40.
Byne W, Tobet S, Mattiace LA, Lasco MS, Kemether E, Edgar MA, Morgello S, Buchsbaum MS, Jones LB. The interstitial nuclei of the human anterior hypothalamus: an investigation of variation with sex, sexual orientation, and HIV status. Horm. Behav. 2001;40: 86-92.
Calzo JP, Blashill AJ. Child Sexual Orientation and Gender Identity in the Adolescent Brain Cognitive Development Cohort Study. JAMA Pediatr. 2018;172(11):1090–1092.
Calzo JP, Masyn KE, Austin SB, Jun HJ, Corliss HL. Developmental Latent Patterns of Identification as Mostly Heterosexual Versus Lesbian, Gay, or Bisexual. J Res Adolesc. 2017 Mar;27(1):246-253.
Cameron P, Cameron K. Children of homosexual parents report childhood difficulties. Psychol Rep. 2002 Feb;90(1):71-82.
Cameron P. Children of homosexuals and transsexuals more apt to be homosexual. Journal of Biosocial Science. 2006; 38: 413–418.
Cameron P. Gay fathers’ effects on children: a review. Psychol Rep. 2009 Apr;104(2):649-59.
Cameron P. Homosexual parents: testing ‘common sense’ – a literature review emphasizing the Golombok and Tasker longitudinal study of lesbians’ children. Psychological Reports. 1999; 85: 282–322.
Campbell C, Mallappa A, Wisniewski AB, Silovsky JF. Sexual Behavior of Prepubertal Children University of Oklahoma Health. in Handbook of Child and Adolescent Sexuality. 2012 Elsevier Inc.
Camperio Ciani A, Battaglia U, Zanzotto G. Human homosexuality: a paradigmatic arena for sexually antagonistic selection?. Cold Spring Harb Perspect Biol. 2015;7(4):a017657.
Canning TT. Gay and heterosexual fathers: A comparative analysis of child behavior and well-being. Dissertation Abstracts International: Section B. Science and Engineering. 2005; 66 (07):3995 (idézi Schummm, 2018).
Cantor JM, Blanchard R, Paterson AD, Bogaert AF. How many gay men owe their sexual orientation to fraternal birth order? Arch Sex Behav. 2002 Feb;31(1):63-71.
Cardoso FL. Recalled sex-typed behavior in childhood and sports preferences in adulthood of heterosexual, bisexual, and homosexual men from Brazil, Turkey, and Thailand. Archives of Sexual Behavior. 2009;38: 726–736.
Carone N, Bos HMW, Shenkman G, Tasker F. Editorial: LGBTQ Parents and Their Children During the Family Life Cycle. Front Psychol. 2021 Feb 18;12:643647.
Carone N, Lingiardi V, Tanzilli A, Bos HMW, Baiocco R. Gender Development in Children with Gay, Lesbian, and Heterosexual Parents. Journal of Developmental & Behavioral Pediatrics. 2020; 41 (1): 38-47.
Carpenter CS. The Prevalence of Gay Men and Lesbians. In Baumle AK (ed.), International handbook of the demography of sexuality (pp. 217-228). New York, NY. Springer. 2013.
Centers for Disease Control and Prevention. National Health Interview Survey. Sexual Orientation Information Statistics https://www.cdc.gov/nchs/nhis/sexual_orientation/statistics.htm Page last reviewed: June 5, 2020 (letöltés: 2021.10.27).
Chandra A, Mosher W D, Copen C, Sionean C. Sexual behavior, sexual attraction, and sexual identity in the United States: Data from the 2006–2008 National Survey of Family Growth. National Health Statistics Reports. 2011; 36. Retrieved January 16, 2013 from http://www.cdc.gov/nchs/data/nhsr/nhsr036.pdf
Cheng S, Powell B. Measurement, methods, and divergent patterns: Reassessing the effects of same-sex parents. Soc Sci Res. 2015 Jul;52:615-26.
Chivers ML, Rieger G, Latty E, Bailey JM. A sex difference in the specificity of sexual arousal. Psychol Sci. 2004 Nov;15(11):736-44.
Clarke V, Ellis SJ, Peel E, Riggs DW. Lesbian, Gay, Bisexual, Trans and Queer Psychology: An Introduction. Cambridge University Press. 2010. pp. 40-51.
Cohen-Kettenis PT, Pfäfflin F. Transgenderism and Intersexuality in Childhood and Adolescence: Making Choices (Developmental Clinical Psychology and Psychiatry). SAGE Publications, Inc; 1. edition. 2003.
Cohen-Kettenis PT. Gender change in 46, XY persons with 5a-reductase-2-deficiency and 17b-hydroxysteroid dehydrogenase-3 deficiency. Arch Sex Behav. 2005;34(4):399–410.
Copen C, Chandra A, Febo-Vazquez I. Sexual Behavior, Sexual Attraction, and Sexual Orientation Among Adults Aged 18–44 in the United States: Data From the 2011–2013 National Survey of Family Growth. National Health Statistics Reports 2016(88):1-14.
Crouch SR, Waters E, McNair R, Power J, Davis E. Parent-reported measures of child health and wellbeing in same-sex parent families: a cross-sectional survey. BMC Public Health. 2014 Jun 21;14:635.
de Jonge FH, Burger J, van Haaren F, Overdijk H, van de Poll NE. Sexual experience and preference for males or females in the female rat. Behav Neural Biol. 1987 May;47(3):369-83.
Diamond LM, Butterworth M. Questioning gender and sexual identity: Dynamic links over time. Sex Roles. 2008;59: 365–376.
Diamond LM, Dickenson JA, Blair KL. Stability of Sexual Attractions Across Different Timescales: The Roles of Bisexuality and Gender. Arch Sex Behav. 2017 Jan;46(1):193-204.
Diamond LM. A Dynamical Systems Approach to the Development and Expression of Female Same-Sex Sexuality. Perspect Psychol Sci. 2007 Jun;2(2):142-61.
Diamond LM. A new view of lesbian subtypes: Stable vs. fluid identity trajectories over an 8-year period. Psychology of Women Quarterly. 2005;29:119–128.
Diamond LM. Female bisexuality from adolescence to adulthood: results from a 10-year longitudinal study. Dev Psychol. 2008(b) Jan;44(1):5-14.
Diamond LM. Sexual fluidity: Understanding women’s love and desire. Cambridge, MA: Harvard University Press.2008(a).
Diamond LM. The evolution of plasticity in female–female desire. Journal of Psychology & Human Sexuality. 2007(b);18: 245–274.
Diamond LM. Was it a phase? Young women’s relinquishment of lesbian/bisexual identities over a 5-year period. Journal of Personality and Social Psychology. 2003;84:352–364
Diamond LM. What does sexual orientation orient? A biobehavioral model distinguishing romantic love and sexual desire. Psychol Rev. 2003 (b)Jan;110(1):173-92.
Diamond M, Sigmundson HK. Sex reassignment at birth. Long-term review and clinical implications. Arch Pediatr Adolesc Med. 1997;151(3):298–304.
Diamond M. Homosexuality and bisexuality in different populations. Archives of Sexual Behavior. 1993; 22(4): 291–310.
Dieckmann G & Hassler R. Treatment of Sexual Violence by Stereotactic Hypothalamotomy. In Sweet WH, Obrador S & Martin-Rodriguez JG (eds.). Neurosurgical Treatment in Psychiatry, Pain, and Epilepsy. Baltimore: Univ Park Press, 1977, pp. 451–462 (idézi Swaab, 2007 és Savic et al, 2010).
Ditmann RW, Kappes ME, Kappes MH. Sexual behavior in adolescent and adult females with congenital adrenal hyperplasia. Psychoneuroendocrinology. 1992;17: 153-170.
Dolezal C, Carballo-Diéguez A, Balán IC, Pando MA, Mabragaña M, Marone R, Barreda V, Avila MM. Childhood sexual experiences with an older partner among men who have sex with men in Buenos Aires, Argentina. Child Abuse Negl. 2014 Feb;38(2):271-9.
Doll LS, Joy D, Bartholow BN, Harrison JS, Bolan G, Douglas JM, Saltzman LE, Moss PM, Delgado W. Self-reported childhood and adolescent sexual abuse among adult homosexual bisexual men. Child Abuse and Neglect. 1992;16:855–864.
Drescher J. Ch. 68. Gender Dysphoria. In Tasman A, Kay J, Lieberman JA, First MB, Riba MB (eds.) Psychiatry, Fourth Edition. John Wiley & Sons, Ltd. 2015. pp.1339 – 1349.
Drescher J. Out of DSM: Depathologizing Homosexuality. Behav Sci (Basel). 2015b;5(4):565-575.
Duncan ML. Adoption, GLBT. In C. Shehan (Ed.), The Wiley Blackwell encyclopedia of family studies (Vol. 1, pp. 44-49). Malden, MA: Wiley Blackwell. 2016 (idézi Schumm, 2018).
Dundas S, Kaufman M. The Toronto Lesbian Family Study. Journal of Homosexuality. 2000; 40(2): 65-79.
Durso LE, Gates GJ. Best Practices: Collecting and Analyzing Data on Sexual Minorities. In Baumle AK (ed.), International handbook of the demography of sexuality (pp. 23-42). New York, NY. Springer. 2013.
Ehrhardt AA, Meyer-Bahlburg HF, Rosen LR, Feldman JF, Veridiano NP, Elkin EJ, McEwen BS. The development of genderrelated behavior in females following prenatal exposure to diethylstilbestrol (DES). Horm Behav. 1989 Dec;23(4):526-41.
Ehrhardt AA, Meyer-Bahlburg HF, Rosen LR, Feldman JF, Veridiano NP, Zimmerman I, McEwen BS. Sexual orientation after prenatal exposure to exogenous estrogen. Arch. Sex. Behav. 1985;14, 57–77.
Eibl-Eibesfeldt I. Human Ethology. Aldine Transaction. NY, 2007.
Farr RH, Bruun ST, Patterson CJ. Longitudinal associations between coparenting and child adjustment among lesbian, gay, and heterosexual adoptive parent families. Dev Psychol. 2019 Dec;55(12):2547-2560.
Farr RH, Vázquez CP, Patterson CJ. LGBTQ Adoptive Parents and Their Children, LGBTQ-Parent Families. 45-64. In Goldberg AE, Allen KR (eds.) LGBTQ-Parent Families: Innovations in Research and Implications for Practice. Springer. 2020.
Farr RH. Does parental sexual orientation matter? A longitudinal follow-up of adoptive families with school-age children. Dev Psychol. 2017 Feb;53(2):252-264.
Fay RE, Turner CF, Klassen AD, Gagnon JH. Prevalence and patterns of same-gender sexual contact among men. Science. 1989 Jan 20;243(4889):338-48.
Fedewa AL, Black WW, Ahn S. Children and adolescents with same-gender parents: A meta-analytic approach in assessing outcomes. Journal of GLBT Family Studies. 2015;11: 1-34.
Feldman MB, Meyer IH. Childhood abuse and eating disorders in gay and bisexual men. International Journal of Eating Disorders. 2007;40:418–23.
Finlinson HA, Robles RR, Cólón HM, Soto López M., del Carmen Negrón M, Oliver-Vélez D, Cant JG. Puerto Rican drug users experiences of physical and sexual abuse: comparisons based on sexual identities. Journal of Sex Research. 2003;40:277–285.
Fisher A, Ristori J, Morelli G, Maggi M. The molecular mechanisms of sexual orientation and gender identity. Mol Cell Endocrinol. 2017 May 15;467:3-13.
Fitzgerald HE, von Klitzing K, Cabrera NJ, de Mendonça JS, Skjøthaug. Ch. 2. Fathers and Very Young Children: A Developmental Systems Perspective. In Fitzgerald HE, von Klitzing K, Cabrera NJ, de Mendonça JS, Skjøthaug T. Handbook of Fathers and Child Development: Prenatal to Preschool. Springer. Cham, Switzerland. 2020. pp. 5 – 28.
Flaks DK, Ficher I, Masterpasqua F, Joseph G. Lesbians choosing motherhood: A comparative study of lesbian and heterosexual parents and their children. Developmental Psychology. 1995; 31, 105—114.
Fond G, Franc N, Purper-Ouakil D. Homoparentalité et développement de l’enfant : données actuelles [Homosexual parenthood and child development: present data]. Encephale. 2012 Feb;38(1):10-5. French.
Freedner N, Freed LH, Yang YW, Austin SB. Dating violence among gay, lesbian, and bisexual adolescents: results from a community survey. J Adolesc Health. 2002 Dec;31(6):469-74.
Frisén L, Nordenström A, Falhammar H, Filipsson H, Holmdahl G, Janson PO, et al. Gender role behavior, sexuality, and psychosocial adaptation in women with congenital adrenal hyperplasia due to CYP21A2 deficiency. J Clin Endocrinol Metab 2009;94:3432–9.
Fulcher M, Sutfin EL, Patterson C. Individual differences in gender development: Associations with parental sexual orientation, attitudes, and division of labor. Sex Roles. 2008; 58: 330–341.
Ganna A, Verweij KJH, Nivard MG, Maier R, Wedow R, Busch AS, Abdellaoui A, Guo S, Sathirapongsasuti JF; 23andMe Research Team, Lichtenstein P, Lundström S, Långström N, Auton A, Harris KM, Beecham GW, Martin ER, Sanders AR, Perry JRB, Neale BM, Zietsch BP. Large-scale GWAS reveals insights into the genetic architecture of same-sex sexual behavior. Science. 2019 Aug 30;365(6456).
Garner, A. (2004) Families Like Mine: Children of Gay Parents Tell It Like It Is. HarperCollins, New York. (idézi Cameron, 2006).
Gartrell N, Bos H, Koh A. National Longitudinal Lesbian Family Study – Mental Health of Adult Offspring. N Engl J Med. 2018 Jul 19;379(3):297-299.
Gartrell N, Bos H, Koh A. Sexual Attraction, Sexual Identity, and Same-Sex Sexual Experiences of Adult Offspring in the U.S. National Longitudinal Lesbian Family Study. Arch Sex Behav. 2019 Jul;48(5):1495-1503.
Gartrell N, Bos H. US National Longitudinal Lesbian Family Study: psychological adjustment of 17-year-old adolescents. Pediatrics. 2010 Jul;126(1):28-36.
Gartrell NK, Bos HM, Goldberg NG. New trends in same-sex sexual contact for American adolescents? Arch Sex Behav. 2012;41(1):5-7.
Gartrell NK, Bos HMW, Goldberg NG. Adolescents of the U.S. National Longitudinal Lesbian Family Study: Sexual orientation, sexual behavior, and sexual risk exposure. Archives of Sexual Behavior. 2011; 40:1199-1209.
Gastaud F, Bouvattier C, Duranteau L, Brauner R, Thibaud E, Kutten F, Bougnères P. Impaired sexual and reproductive outcomes in women with classical forms of congenital adrenal hyperplasia. J Clin Endocrinol Metab. 2007 Apr;92(4):1391-6.
Gates G, Newport F. Gallup daily tracking Jan. 28–Apr. 19,2015. Retrieved from http://www.gallup.com/poll/182837/estimated-780-000-americans-sex-marriages.aspx (letöltés: 2022.01.19)
Gates GJ. LGBT parenting in the United States. The Williams Institute. 2013. Retrieved from http://williamsinstitute.law.ucla.edu/wpcontent/uploads/LGBT-Parenting.pdf (letöltés:2022.01.18)
Gates GJ. Marriage and family: LGBT individuals and same-sex couples. The Future of Children. 2015; 25: 67-87.
Gaydosh L, Belsky DW, Domingue BW, Boardman JD, Harris KM. Father Absence and Accelerated Reproductive Development in Non-Hispanic White Women in the United States. Demography. 2018 Aug;55(4):1245-1267.
Geary DC. Ch. 7. Choosing Mates. In Geary DC. Male, Female: The Evolution of Human Sex Differences. American Psychological Association (APA). 3rd ed. 2021. pp 177-214.
Geary DC. Ch.6. Evolution of Fatherhood In Geary DC. Male, Female: The Evolution of Human Sex Differences. American Psychological Association (APA). 3rd ed. 2021. pp. 141-176.
Geay B, Humeau P, Spruyt E. Same‐sex parents facing parenting standards. First results from three longitudinal studies, International Social Science Journal. 2020; 70: 99-115.
Gold MA, Perrin EC, Futterman D, Friedman SB. Children of gay or lesbian parents. Pediatr Rev. 1994 Sep;15(9):354-8; quiz 358.
Goldberg AE (ed.). The SAGE Encyclopedia of LGBTQ Studies. Sage Publications, Los Angeles. 2016.
Goldberg AE, Kinkler LA, Richardson HB, Downing JB. On the border: Young adults with LGBQ parents navigate LGBTQ communities. Journal of Counseling Psychology. 2012; 59: 71-85.
Goldberg AE, Kuvalanka KA. Marriage (in)equality: The perspectives of adolescents and emerging adults with lesbian, gay, and bisexual parents. Journal of Marriage and Family. 2012; 7:, 34-52.
Goldberg NG, Bos HW, Gartrell NK. Substance use by adolescents of the USA National Longitudinal Lesbian Family Study. Journal of Health Psychology. 2011;16(8):1231–1240.
Golombok S, Badger S. Children raised in mother-headed families from infancy: a follow-up of children of lesbian and single heterosexual mothers, at early adulthood. Hum Reprod. 2010 Jan;25(1):150-7.
Golombok S, Mellish L, Jennings S, Casey P, Tasker F, Lamb ME. Adoptive gay father families: parent-child relationships and children’s psychological adjustment. Child Dev. 2014 Mar-Apr;85(2):456-68.
Golombok S, Tasker F. Do parents influence the sexual orientation of their children? Findings from a longitudinal study of lesbian families. Developmental Psychology. 1996; 32: 3-11.
Golombok S. Modern families: Parents and children in new family forms. Cambridge, UK: Cambridge University Press. 2015. pp 32-69, 163-191.
Golombok S. The psychological wellbeing of ART children: what have we learned from 40 years of research? Mini-Review. Reproductive BioMedicine Online. 2020; 41(4):743-746.
Golumbok S, Fivish R. Gender development. New York: Cambridge Press. 1994 (idézi Lev, 2010).
Gondim R, Teles F, Barroso U Jr. Sexual orientation of 46, XX patients with congenital adrenal hyperplasia: a descriptive review. J Pediatr Urol. 2018 Dec;14(6):486-493.
Gooren L. The biology of human psychosexual differentiation. Horm. Behav.2006;50:589–601.
Gooren LJ, Byne W. Sexual Orientation in Men and Women. in Pfaff DW (Ed.), Joëls M(Ed.) Hormones, Brain and Behavior, 3rd Edition Vol. 4: Clinically Important Effects on Brain and Behavior. Academic Press (Elsevier), London, UK, 2016, pp. 151-168.
Gordon AM. Men, Masculinity, and Heterosexual Exclusivity: A Study of the Perception and Construction of Human Sexual Orientation. PhD Dissertation. The University of Texas at Austin. August, 2013.
Gottlieb AR. Sons Talk About Their Gay Fathers: Life Curves. Harrington Park Press, Binghamton, NY. 2003 (idézi Cameron, 2006).
Gottman JS. Children of gay and lesbian parents. Marriage & Family Review. 1989; 14(3-4): 177–196.
Green R. Sexual identity of 37 children raised by homosexual or transsexual parents. Am J Psychiatry. 1978;135(6):692-697.
Grossman AH, D’Augelli AR, Howell TJ, Hubbard S. Parents’ reactions to transgender youths’ gender nonconforming expression and identity. Journal of Gay and Lesbian Social Services. 2006;18:3–16.
Harris CE. LGBT parenting. In K. L. Eckstrand & J. M. Ehrenfeld (Eds.), Lesbian, gay, bisexual, and transgender healthcare (pp. 115-124). Basel and Cham, Switzerland: Springer International Publishing. 2016 (idézi Schumm, 2018: 159).
Hicks S. Ch.10. Lesbian, Gay, Bisexual, and Transgender Parents and the Question of Gender. In Goldberg AE, Allen KR (eds.) LGBT-parent families: innovations in research and implications for practice. Springer. New York. 2012. pp. 149-162.
Hines M, Ahmed SF, Hughes IA. Psychological outcomes and gender-related development in complete androgen insensitivity syndrome. Arch Sex Behav. 2003;32(2):93–101.
Hines M, Brook C, Conway GS. Androgen and psychosexual development: core gender identity, sexual orientation and recalled childhood gender role behavior in women and men with congenital adrenal hyperplasia (CAH) J Sex Res. 2004;41:75–81.
Hoon EF, Chambless D. Sexual Arousability Inventory and Sexual Arousability Inventory–Expanded In Fisher TD, Davis CM, Yarber WL, SL Davis SL (eds.) Handbook of Sexuality-Related Measures. Third edition. Routledge. New York. 2011.pp. 55-58.
Howey, N. & Samuels, E. (2000) Out Of The Ordinary: Essays on Growing Up with Gay, Lesbian, and Transgender Parents. St. Martin’s, New York. (idézi Cameron, 2006).
Hrabovszky Z, Hutson JM. Androgen imprinting of the brain in animal models and humans with intersex disorders: Review and recommendations. J Urol 2002;168:2142–8.
Huggins SL. A comparative study of self-esteem of adolescent children of divorced lesbian mothers and divorced heterosexual mothers. J Homosex. 1989;18(1-2):123-35.
Hughes IA, Houk C, Ahmed SF, Lee PA, Group LC. Consensus statement on management of intersex disorders. Archives of Disease in Childhood. 2006;91(7):554-563.
Hunt S, Hunt E. Sexual Fluidity: An Integrative Review. European Scientific Journal November 2018 edition Vol.14, No.32: 1857 – 7881.
Institute of Medicine (US) Committee on Lesbian, Gay, Bisexual, and Transgender Health Issues and Research Gaps and Opportunities. The Health of Lesbian, Gay, Bisexual, and Transgender People: Building a Foundation for Better Understanding. Washington (DC): National Academies Press (US); 2011. 4, Childhood/Adolescence. Available from: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK64808/
International Classification of Diseases. Manual of the International Statistical Classification of Diseases, Injuries, and Causes of Death Based on the Recommendations of the Ninth Revision Conference, 1975, and Adopted by the Twenty-ninth World Health Assembly. Vol.1. World Health Organization. Geneva. 1977.
Istar Lev A. How queer!–the development of gender identity and sexual orientation in LGBTQ-headed families. Fam Process. 2010 Sep;49(3):268-90.
Jagose A. Queer Theory: An Introduction. Melbourne University Press. 1996 pp: 72-126.
Javaid GA. The children of homosexual and heterosexual single mothers. Child Psychiatry and Human Development. 1993; 23:235-248.
Johns MM, Zimmerman M, Bauermeister JA. Sexual attraction, sexual identity, and psychosocial wellbeing in a national sample of young women during emerging adulthood. J Youth Adolesc. 2013 Jan;42(1):82-95.
Jones JM. LGBT Identification Rises to 5.6% in Latest U.S. Estimate. Gallup. February 24, 2021a. https://news.gallup.com/poll/329708/lgbt-identification-rises-latest-estimate.aspx (letöltés: 2021.12.16).
Jones JM. One in 10 LGBT Americans Married to Same-Sex Spouse. Gallup. February 24, 2021b https://news.gallup.com/poll/329975/one-lgbt-americans-married-sex-spouse.aspx (letöltés: 2021.12.16).
Jones RE. Ch. 17. Brain sex. In Jones RE. Human Reproductive Biology, Third Edition. Academic Press. 2006.
Jones RE, Lopez HK. Ch.6. Puberty. In Jones RE, Lopez HK. Human Reproductive Biology, 4th edition. Elsevier. 2014. pp. 103-118.
Joyner K, Manning W, Bogle R. Gender and the Stability of Same-Sex and Different-Sex Relationships Among Young Adults. Demography. 2017 Dec;54(6):2351-2374.
Katz-Wise SL, Hyde JS. Sexual Fluidity and Related Attitudes and Beliefs Among Young Adults with a Same-Gender Orientation. Arch Sex Behav. 2015 Jul;44(5):1459-70.
Kinnish KK, Strassberg DS, Turner CW. Sex differences in the flexibility of sexual orientation: a multidimensional retrospective assessment. Arch Sex Behav. 2005 Apr;34(2):173-83.
Kinsey AC, Pomeroy WR, Martin CE, Gebhard PH. Sexual behavior in the human female. Philadelphia. Saunders. 1953.
Kinsey AC, Pomeroy WR, Martin CE. Sexual behavior in the human male. Philadelphia. Saunders. 1948.
Klein F, Sepekoff B, Wolf TI. Sexual orientation: A multi-variable dynamic process. J. Homosex. 1985;11: 35-49 (idézi Sell, 1997).
Kunin JD. Predictors of psychosocial and behavioral adjustment of children: A study comparing children raised by lesbian parents to children raised by heterosexual parents. Unpublished doctoral dissertation, California School of Professional Psychology, San Diego, CA. Dissertation Abstracts International, 59/06, 3094B.1998 (idézi Schumm, 2018: 171).
Kuvalanka K. Ch.11. The “Second Generation”: LGBTQ Youth with LGBTQ Parents. In Goldberg AE, Allen KR (eds.) LGBT-parent families: innovations in research and implications for practice. Springer. New York. 2012. pp. 163-176.
Kuvalanka KA, Goldberg AE. „Second generation” voices: queer youth with lesbian/bisexual mothers. J Youth Adolesc. 2009 Aug;38(7):904-19.
Laumann EO, Gagnon JH, Michael RT, Michaels S. The social organization of sexuality. Chicago: University of Chicago Press. 1994. (idézi Kaplan & Sadock, 2005, pp: 1944, 1947, 1949).
Lehmiller JJ. The Psychology of Human Sexuality. Second Edition. John Wiley & Sons Ltd . 2018. p. 363.
Lerner R, Nagai AK. No Basis: What the Studies Don’t Tell Us About Same-Sex Parenting. Washington, DC: Marriage Law Project; 2001.
Levant RF, Hall RJ, Williams CM, Hasan NT. Gender differences in alexithymia. Psychol. Men. Masc. 2009;10:190e203.
LeVay S. A difference in hypothalamic structure between heterosexual and homosexual men. Science. 1991; 253:1034–1037.
LeVay S, Baldwin J. Human sexuality (4th ed.). Sunderland, MA: Sinauer Associates. 2012.
Lewis KG. Children of lesbians: their point of view. Social Work. 1980; 25: 198-203 (idézi Cameron & Cameron, 2002).
Li G, Kung KTF, Hines M. Childhood gender-typed behavior and adolescent sexual orientation: A longitudinal population-based study. Developmental Psychology. 2017; 53(4): 764–777.
Lick DJ, Tornello SL, Riskind RG, Schmidt KM, Patterson CJ. Social climate for sexual minorities predicts well-being among heterosexual offspring of lesbian and gay parents. Sexuality Research and Social Policy. 2012; 9: 99-112.
Lovaas K. LGBT Studies and Queer Theory: New Conflicts, Collaborations, and Contested Terrain. Taylor and Francis. 2013.
Luoto S, Rantala MJ.On estrogenic masculinization of the human brain and behavior. Horm. Behav. 2018; 97:1-2
Macatee TC. Psychological adjustment of adult children raised by a gay or lesbian parent. (Unpublished doctoral dissertation, Chestnut Hill College, Philadelphia, PA). Dissertation Abstracts International. 2005;68.03B (idézi Schumm, 2018).
Maccallum F, Golombok S. Children raised in fatherless families from infancy: a follow-up of children of lesbian and single heterosexual mothers at early adolescence. J Child Psychol Psychiatry. 2004 Nov;45(8):1407-19.
McCarthy MM, Pickett LA, VanRyzin JW, Kight KE. Surprising Origins of Sex Differences in the Brain. Hormones and behavior. 2015;76:3-10.
Magyar Pszichiátriai Társaság, Magyar Pszichológiai Társaság. Szakmai Állásfoglalás a “2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” törvénymódosítás kapcsán. 2022.01.22. https://www.facebook.com/397683623577377/posts/5087366291275730/ (letöltés: 2022.01.24)
Maleki N, Kalantar Hormozi M, Iranparvar Alamdari M, Tavosi Z. 5-alpha-reductase 2 deficiency in a woman with primary amenorrhea. Case Rep Endocrinol. 2013;2013:631060.
Manley MH, Diamond LM, van Anders SM. Polyamory, monoamory, and sexual fluidity: A longitudinal study of identity and sexual trajectories. Psychology of Sexual Orientation and Gender Diversity. 2015; 2(2): 168–180.
Manning WD, Fettro MN, Lamidi E. Child Well-Being in Same-Sex Parent Families: Review of Research Prepared for American Sociological Association Amicus Brief. Popul Res Policy Rev. 2014;33(4):485-502.
Manual of the international statistical classification of diseases, injuries, and causes of death: based on the recommendations of the seventh revision Conference, 1955, and adopted by the ninth World Health Assembly under the WHO Nomenclature Regulations https://apps.who.int/iris/bitstream/handle/10665/42900/ICD_10_1957_eng_v2a.pdf?sequence=2&isAllowed=y (letöltés. 2021.10.22).
McLaughlin KA, Hatzenbuehler ML, Xuan Z, Conron KJ. Disproportionate exposure to early-life adversity and sexual orientation disparities in psychiatric morbidity. Child Abuse Negl. 2012;36(9):645-655.
Meezan W, Rauch J. Gay Marriage, Same-Sex Parenting, and America’s Children. The Future of Children. 2005;15:97–115.
Meyer-Bahlburg HF, Dolezal C, Baker SW, New MI. Sexual orientation in women with classical or non-classical congenital adrenal hyperplasia as a function of degree of prenatal androgen excess. Arch Sex Behav. 2008 Feb;37(1):85-99.
Meyer-Bahlburg HF, Ehrhardt AA, Rosen LR, Gruen RS, Veridiano NP, Vann FH, Neuwalder HF. Prenatal estrogens and the development of homosexual orientation. Dev. Psychol. 1995;31, 12–21.
Meyer-Bahlburg HF. Gender and sexuality in classic congenital adrenal hyperplasia. Endocrinol metab Clin North Am. 2001; 30:155-171
Miller B. Gay fathers and their cbildren. Family Coordinator. 1979; 28, 544-552 (idézi Patterson, 1992).
Miller BG, Kors S, Macfie J. No differences? Meta-analytic comparisons of psychological adjustment in children of gay fathers and heterosexual parents. Psychology of Sexual Orientation and Gender Diversity. 2017; 4: 14-22.
Miller BG, Kors S, Macfie J. No differences? Meta-analytic comparisons of psychological adjustment in children of gay fathers and heterosexual parents. Psychology of Sexual Orientation and Gender Diversity. 2017;4(1):14–22. http://local.psy.miami.edu/faculty/dmessinger/c_c/rsrcs/rdgs/emot/No_Differences_Meta-AnalyticComparisons.pdf (letöltés: 2021.01.18).
Miller BL, Cummings JL, McIntyre H, Ebers G, Grode M. Hypersexuality or altered sexual preference following brain injury. J Neurol Neurosurg Psychiatry. 1986;49(8):867-873.
Mock SE, Eibach RP. Stability and Change in Sexual Orientation Identity Over a 10-Year Period in Adulthood. Archives of Sexual Behavior. 2011; 41(3): 641–648.
Money J, Schwartz M, Lewis VG. Adult erotosexual status and fetal hormonal masculinization and demasculinization: 46,XX congenital virilizing adrenal hyperplasia and 46,XY androgen-insensitivity syndrome compared. Psychoneuroendocrinology. 1984;9:405–414 (idézi Bradley et al., 1998).
Money J. Ablatio penis: normal male infant sex-reassigned as a girl. Arch Sex Behav. 1975;4(1):65–71.
Morris JF, Balsam KF. Lesbian and bisexual women’s self-reported experiences of victimization: Mental health and sexual identity development. Journal of Lesbian Studies. 2003;7:67–85.
Mosher DL. Multiple Indicators of Subjective Sexual Arousal In Fisher TD, Davis CM, Yarber WL, SL Davis SL (eds.) Handbook of Sexuality-Related Measures. Third edition. Routledge. New York. 2011. pp. 59-61.
Murray C. Coming Apart: The State of White America, 1960-2010. Crown Forum. 2013.
Murray PD, McClintock K. Children of the closet: a measurement of the anxiety and self-esteem of children raised by a non-disclosed homosexual or bisexual parent. J Homosex. 2005;49(1):77-95.
Mychal Denzel Smith. The dangerous myth of the ‘missing black father’. The Washington Post. Jan. 10, 2017 https://www.washingtonpost.com/posteverything/wp/2017/01/10/the-dangerous-myth-of-the-missing-black-father/ (letöltés: 2021.03.24)
Ngun TC, Ghahramani N, Sánchez FJ, Bocklandt S, Vilain E. The genetics of sex differences in brain and behavior. Front Neuroendocrinol. 2011;32(2):227–246.
Ngun TC, Vilain E. Chapter eight – The biological basis of human sexual orientation: is there a role for epigenetics? In: Yamamoto D, ed. Advances in Genetics Epigenetic Shaping of Sociosexual Interactions: From Plants to Humans, San Diego: Academic Press, 2014: 167-184.
Norris AL, Marcus DK, Green BA. Homosexuality as a discrete class. Psychological Science. 2015; 26(12):1843–1853.
Numan M. Neurobiology of Social Behavior. Toward an Understanding of the Prosocial and Antisocial Brain. Academic Press. 2015, pages 109-164.
O’Connell A. Voices from the heart: the developmental impact of a mother’s lesbianism on her adolescent children. Smith College Stridies in Social Work. 1993; 63, 281-299. (idézi Cameron & Cameron, 2002).
Office for National Statistics – Annual Population Survey. Statistical bulletin. Sexual orientation, UK: 2019. Release date: 7 May 2021 https://www.ons.gov.uk/peoplepopulationandcommunity/culturalidentity/sexuality/bulletins/sexualidentityuk/2016 (letöltés: 2021.05.31). https://www.ons.gov.uk/peoplepopulationandcommunity/culturalidentity/sexuality/bulletins/sexualidentityuk/2019 (letöltés: 2021.05.31).
O’Hanlan KA, Gordon JC, Sullivan MW. Biological origins of sexual orientation and gender identity: Impact on health. Gynecol Oncol. 2018 Apr;149(1):33-42.
Okeigwe I, Kuohung W. 5-Alpha reductase deficiency: a 40-year retrospective review. Curr Opin Endocrinol Diabetes Obes. 2014 Dec;21(6):483-7.
Paredes RG, Baum MJ. Altered sexual partner preference in male ferrets given excitotoxic lesions of the preoptic area anterior hypothalamus. J.Neurosci.1995;15:6619–6630.
Parks CA. Lesbian parenthood: a review of the literature. Am J Orthopsychiatry. 1998 Jul;68(3):376-89.
Pasterski V. Fetal androgens and human sexual orientation: searching for the elusive link. Arch Sex Behav. 2017;46:1615–1619.
Patterson CJ, Redding RE. Lesbian and gay families with children: Implications of social science research for policy. Journal of Social Issues. 1996; 52: 29-50.
Patterson CJ. Ch. 27. Family Lives of Lesbian and Gay Adults, in Peterson GW, Bush KR (eds.) Handbook of Marriage and the Family. Springer. 3rd ed. 2013. pp. 659, 668-71.
Patterson CJ. Children of lesbian and gay parents. Child Dev. 1992 Oct;63(5):1025-42.
Patterson CJ. Children of lesbian and gay parents: psychology, law, and policy. Am Psychol. 2009 Nov;64(8):727-36.
Patterson CJ. Lesbian and gay parents and their children: Summary of research findings. In Lesbian and gay parenting. Washington, DC: American Psychological Association.2005. https://www.apa.org/pi/lgbt/resources/parenting-full.pdf (letöltés: 2021.12.14).
Patterson CJ. Parents’ sexual orientation and children’s development. Child Development Perspectives. 2017;11:45-49.
Patterson CJ. Sexual orientation and human development: An overview. Developmental Psychology. 1995; 31(1): 3–11.
Paul JP. Crowing up with a gay, lesbian or bisexual parent: an exploratory study of experiences and perceptions. Unpublished doctoral dissertation. University of California, Berkeley. 1986 (idézi Patterson, 1992 és Cameron & Cameron, 2002).
Pearce LD, Hayward GM, Chassin L, Curran PJ. The Increasing Diversity and Complexity of Family Structures for Adolescents. J Res Adolesc. 2018;28(3):591-608.
Peixoto MM. Ch. 28. Sex and Sexual Orientation. In IsHak WW (eds.). The Textbook of Clinical Sexual Medicine. 1st ed. Springer. 2017. pp: 433-445.
Pennington SB. Children of lesbian mothers. In F. W. Bozett (Ed.), Gay and lesbian parents. New York: Praeger. 1987. pp: 58-72. (idézi Cameron & Cameron, 2002).
Peplau LA, Garnets LD. A new paradigm for understanding women’s sexuality and sexual orientation. Journal of Social Issues. 2000; 56: 330-350.
Poeppl TB, Langguth B, Rupprecht R, Laird AR, Eickhoff SB. A neural circuit encoding sexual preference in humans. Neurosci Biobehav Rev. 2016;68:530–536.
Praveen EP, Desai AK, Khurana ML, Philip J, Eunice M, Khadgawat R, Kulshreshtha B, Kucheria K, Gupta DK, Seith A, Ammini AC. Gender identity of children and young adults with 5alpha-reductase deficiency. J Pediatr Endocrinol Metab. 2008 Feb;21(2):173-9.
Purcell DW, Blanchard R, Zucker KJ. Birth order in a contemporary sample of gay men. Arch Sex Behav. 2000 Aug;29(4):349-56.
Rafkin L. Different mothers: sons and daughters of lesbian talk about their lives. San Francisco, CA: Cleis Press. 1990 (idézi Cameron & Cameron, 2002).
Reczek C, Spiker R, Liu H, Crosnoe R. Family Structure and Child Health: Does the Sex Composition of Parents Matter? Demography. 2016 Oct;53(5):1605-1630.
Rees RL. A comparison of children of lesbian and single heterosexual mothers on three measures of socialization. Unpublished doctoral dissertation. California School of Professional Psychology. Berkeley, CA. 1979 (idézi Gottman, 1989 és Patterson, 1992).
Regnerus M. How different are the adult children of parents who have same-sex relationships? Findings from the New Family Structures Study. Soc Sci Res. 2012a;41(4):752-70.
Regnerus M. Parental same-sex relationships, family instability, and subsequent life outcomes for adult children: Answering critics of the new family structures study with additional analyses. Soc Sci Res. 2012b;41(6):1367-77.
Reiner WG. Psychosexual development in genetic males assigned female: the cloacal exstrophy experience. Child Adolesc Psychiatr Clin N Am. 2004;13:657–74.
Rey R, Josso N, Racine C. Sexual Differentiation. [Updated 2016 Jun 12]. In: Feingold KR, Anawalt B, Boyce A, et al., editors. Endotext [Internet]. South Dartmouth (MA): MDText.com, Inc.; 2000. Available from: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK279001
Richards MA, Rothblum ED, Beauchaine TP, Balsam KF. Adult children of same-sex and heterosexual couples: Demographic “thriving”. Journal of GLBT Family Studies. 2017; 13: 1-15.
Rieger G, Chivers ML, Bailey JM. Sexual arousal patterns of bisexual men. Psychol Sci. 2005;16:579–84.
Rind B, Tromovitch P, Bauserman R. A meta-analytic examination of assumed properties of child sexual abuse using college samples. Psychol Bull. 1998 Jul;124(1):22-53.
Risman BJ. Gender as a Social Structure, 19-44 In Risman BJ, Froyum CM, Scarborough WJ (Editors). Handbook of the Sociology of Gender. Second Edition. Springer. Madison, WI, USA. 2018.
Ristori J, Cocchetti C, Romani A, Mazzoli F, Vignozzi L, Maggi M, Fisher AD. Brain Sex Differences Related to Gender Identity Development: Genes or Hormones? Int J Mol Sci. 2020 Mar 19;21(6):2123.
Ristori J, Steensma TD. Gender dysphoria in childhood. Int Rev Psychiatry. 2016;28(1):13-20.
Robitaille C, Saint-Jacques M-C. Social stigma and the situation of young people in lesbian and gay families. Journal of Homosexuality. 2009; 56: 421-442.
Ronner AD. When courts let insane delusions pass the rational basis test: The newest challenge to Florida’s exclusion of homosexuals from adoption. University of Florida. Journal of Law and Public Policy. 2010; 21: 1-85. (idézi Schumm, 2018).
Rosario M, Schrimshaw EW, Hunter J, Braun L. Sexual identity development among lesbian, gay, and bisexual youths: Consistency and change over time. Journal of Sex Research. 2006;43(1):46–58.
Rosario M, Schrimshaw EW, Hunter J. Predicting different patterns of sexual identity development over time among lesbian, gay, and bisexual youths: A cluster analytic approach. American Journal of Community Psychology. 2008;42(3-4):266–282.
Roselli CE. Neurobiology of gender identity and sexual orientation. J Neuroendocrinol. 2018;30(7):e12562. 2
Sadock BJ, Sadock VA, Kaplan HI (eds.). Kaplan & Sadock’s Comprehensive Textbook of Psychiatry, Eighth Edition. Lippincott Williams & Wilkins, New York, 2005, pp. 1936, 4179.
Saewyc EM, Bauer GR, Skay CL, Bearinger LH, Resnick MD, Reis E, Murphy A. Measuring sexual orientation in adolescent health surveys: Evaluation of eight school-based surveys. Journal of Adolescent Health. 2004;35(4):345 e1–e15.
Saewyc EM. Research on adolescent sexual orientation: development, health disparities, stigma, and resilience. J Res Adolesc. 2011;21(1):256-272.
Saffron L. What about the children? Sons and daughters of lesbian and gay parents talk about their lives. London: Cassel. 1996 (idézi Cameron & Cameron, 2002).
Sakuma Y. Neural substrates for sexual preference and motivation in the female and male rat. Ann N Y Acad Sci. 2008;1129:55–60.
Salomaa AC, Matsick JL. Carving sexuality at its joints: Defining sexual orientation in research and clinical practice. Psychol Assess. 2019 Feb;31(2):167-180.
Sanders AR, Beecham GW, Guo S, et al. Genome-Wide Association Study of Male Sexual Orientation. Sci Rep. 2017;7(1):16950.
Sanders AR, Martin ER, Beecham GW, Guo S, Dawood K, Rieger G, Badner JA, Gershon ES, Krishnappa RS, Kolundzija AB, Duan J, Gejman PV, Bailey JM. Genome-wide scan demonstrates significant linkage for male sexual orientation. Psychol Med. 2015 May;45(7):1379-88.
Sarantakos S. Same-sex couples. Sydney, Australia: Harvard Press. 2000 (idézi Schumm, 2018: 174)
Savic I, Garcia-Falgueras A, Swaab DF. Sexual differentiation of the human brain in relation to gender identity and sexual orientation. Prog Brain Res. 2010;186:41-62.
Savic I, Lindström P. PET and MRI show differences in cerebral asymmetry and functional connectivity between homo- and heterosexual subjects. Proc Natl Acad Sci U S A. 2008;105:9403–9408.
Savin-Williams RC, Joyner K, Rieger G. Prevalence and stability of self-reported sexual orientation identity during young adulthood. Arch Sex Behav. 2012 Feb;41(1):103-10.
Savin-Williams RC, Ream GL. Prevalence and stability of sexual orientation components during adolescence and young adulthood. Arch Sex Behav. 2007 Jun;36(3):385-94.
Savin-Williams RC, Vrangalova Z. Mostly heterosexual as a distinct sexual orientation group: A systematic review of the empirical evidence. Developmental Review. 2013; 33: 58–88.
Savin-Williams RC. How many gays are there? It depends. In: Hope DA. (Ed.), Nebraska Symposium on Motivation: Contemporary Perspectives on Lesbian, Gay, and Bisexual Identities. Springer, New York, 2009.pp. 5e41. (idézi Fisher et al., 2018).
Scasta D, Bialer P. American Psychiatric Association. Position Statement on Issues Related to Homosexuality. December 2013. https://www.psychiatry.org%2FFile%2520Library%2FAbout-APA%2FOrganization-Documents-Policies%2FPolicies%2FPosition-2013-Homosexuality.pdf&usg=AOvVaw0BYpHV5DdMCNyxWDnqVH0H (letöltés: 2022.01.18).
Scheuring I. A homoszexualitás evolúciógenetikai háttere. Természet Világa 2014. november. 496- 500.
Schofield TJ. Knowing What We Don’t Know: A Meta-Analysis of Children Raised by Gay or Lesbian Parents. Human Development and Family Studies. Iowa State University. The Winnower. 2016. https://pdfs.semanticscholar.org/d8b1/df109a1aeae5d4326c9b6eafd15a6089ff84.pdf (letöltés: 2022.01.18)
Schrimshaw EW, Rosario M, Meyer-Bahlburg HF, Scharf-Matlick AA. Test-retest reliability of self-reported sexual behavior, sexual orientation, and psychosexual milestones among gay, lesbian, and bisexual youths. Arch Sex Behav. 2006;35(2):225‐234.
Schumm WR, Crawford DW, Childs T, Ateeq AB, Koochel EE, Alshalan TM. Reply to Cameron et al.: Mistakes were made. Can they be corrected? Marriage & Family Review. 2017; 53: 434-443.
Schumm WR. Children of homosexuals more apt to be homosexuals? A reply to Morrison and to Cameron based on an examination of multiple sources of data. Journal of Biosocial Science. 2010; 42: 721-742.
Schumm WR. Same-Sex Parenting Research: A Critical Assessment. Nielson. 2018.
Schwartz G, Kim RM, Kolundzija AB, Rieger G, Sanders AR. Biodemographic and physical correlates of sexual orientation in men. Arch Sex Behav. 2010 Feb;39(1):93-109.
Schwartz P, Serafini BJ, Cantor R. Sex in Committed Relationships. In Baumle AK (ed.), International handbook of the demography of sexuality (pp. 131-214). New York, NY. Springer. 2013.
Scott DT. Le Freak, C’est Chic! Le FAG, Quelle drag!: Celebrating the collapse of homosexual identity In Queen C, Schimel L. PoMoSexuals: Challenging assumptions about gender and sexuality. San Francisco, CA: Cleis Press. 1997. pp. 62-69.
Sell RL, Wells JA, Wypij D. The prevalence of homosexual behavior and attraction in the United States, the United Kingdom and France: results of national population-based samples. Arch Sex Behav. 1995 Jun;24(3):235-48.
Sell RL. Defining and measuring sexual orientation: a review. Archives of Sexual Behavior. 1997;26(6):643–58.
Sexual Minority Assessment Research Team (SMART): Best Practices for Asking Questions about Sexual Orientation on Surveys. Los Angeles, CA: The Williams Institute, 2009. Available at http://williamsinstitute.law.ucla.edu/wp-content/uploads/SMART-FINAL-Nov-2009.pdf (letöltés: 2021.03.19).
Sheppard P, Snopkowski K, Sear R. Father absence and reproduction-related outcomes in Malaysia, a transitional fertility population. Hum Nat. 2014 Jun;25(2):213-34.
Shields JP, Cohen R, Glassman JR, Whitaker K, Franks H, Bertolini I. Estimating population size and demographic characteristics of lesbian, gay, bisexual, and transgender youth in middle school. J Adolesc Health. 2013 Feb;52(2):248-50.
Sirota T. A comparison of adult attachment style dimensions between women who have gay or bisexual fathers and women who have heterosexual fathers. Doctoral dissertation, New York University, New York, NY, 1997 (idézi Schumm, 2018).
Smith DM, Gates GJ. Gay and Lesbian Families in the United States: Same-sex Unmarried Partner Households. A Preliminary Analysis of 2000 United States Census Data. A Human Rights Campaign Report. August 22, 2001. https://www.urban.org/sites/default/files/publication/61046/1000491-Gay-and-Lesbian-Families-in-the-United-States.pdf (letöltés: 2022.03.21).
Spitzer RL. The diagnostic status of homosexuality in DSM-III: a reformulation of the issues. Am J Psychiatry. 1981 Feb;138(2):210-5.
Stacey J, Biblarz TJ. (How) does the sexual orientation of parents matter? American Sociological Review. 2001; 66(2): 159–183.
Stoller RJ, Herdt GH. Theories of origins of male homosexuality: a cross-cultural look. Arch Gen Psychiatry. 1985;42:399-404.
Sullins D. Emotional Problems among Children with Same-Sex Parents: Difference by Definition (January 25, 2015). British Journal of Education, Society and Behavioural Science. 2015a; 7(2):99-120.
Sullins DP. Invisible Victims: Delayed Onset Depression among Adults with Same-Sex Parents. Depress Res Treat. 2016; 2410392:1-8.
Swaab DF. Sexual differentiation of the brain and behavior. Best Pract Res Clin Endocrinol Metab. 2007;21(3):431-444.
Swaab DF, Garcia-Falgueras A. Sexual differentiation of the human brain in relation to gender identity and sexual orientation. Funct Neurol. 2009;24(1):17-28.
Swaab DF, Gooren LJG, Hofman MA. Ch. 14. The human hypothalamus in relation to gender and sexual orientation In Swaab DF, Hofman MA, Mirmiran M, Ravid R, van Leeuwen FW (eds.) Progress in Brain Research. 1992.Vol. 93: 205-2019.
Swaab DF, Hofman MA. An enlarged suprachiasmatic nucleus in homosexual men. Brain Res 1990;537:141–8.
Swank E, Woodford M R, Lim C. Antecedents of pro-LGBT advocacy among sexual minority and heterosexual college students. Sex Research and Social Policy, 2013;10:317-332.
Swift-Gallant A. Individual differences in the biological basis of androphilia in mice and men. Horm Behav. 2019;111: 23–30.
Tan TX, Baggerly J. Behavioral adjustment of adopted Chinese girls in single-mother, lesbian-couple, and heterosexual-couple households. Adoption Quarterly.2009; 12 (3-4): 171-186.
Tasker F, Golombok S. Adults raised as children in lesbian families. Am J Orthopsychiatry. 1995 Apr;65(2):203-15.
Tasker F. Lesbian mothers, gay fathers, and their children: a review. J Dev Behav Pediatr. 2005 Jun;26(3):224-40.
Tasker FL, Golombok S. Growing up in a lesbian family: Effects on child development. New York: Guilford Press. 1997 (idézi Lev, 2010; Wainright et al., 2004; Kuvalanka, 2012; Hisk, 2012).
Telingator CJ, Patterson C. Children and adolescents of lesbian and gay parents. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry. 2008 Dec;47(12):1364-8.
The ICD-10 Classification of Mental and Behavioural Disorders. Conversion tables between ICD-8, ICD-9 and ICD-10. Division of Mental Health World Health Organization. Geneva. 1994.
The National Longitudinal Study of Adolescent to Adult Health (Add Health) https://addhealth.cpc.unc.edu/ (letöltés: 2022.03.21).
Tomeo ME, Templer DI, Anderson S, Kotler D. Comparative data of childhood and adolescence molestation in heterosexual and homosexual persons. Arch Sex Behav. 2001 Oct;30(5):535-41.
Troiden RR. The formation of homosexual identities. Journal of Homosexuality. 1989;17:43–73.
U.S. Census Bureau Releases CPS Estimates of Same-Sex Households. November 19, 2019 https://www.census.gov/newsroom/press-releases/2019/same-sex-households.html (letöltés: 2022.03.21).
U.S. Census Bureau. Historical Living Arrangements of Children [Table CH-1] 2017e Retrieved February 28, 2018 https://www.census.gov/data/tables/time-series/demo/families/children.html (letöltés: 2021.04.05).
van Beijsterveldt CE, Hudziak JJ, Boomsma DI. Genetic and environmental influences on cross-gender behavior and relation to behavior problems: a study of Dutch twins at ages 7 and 10 years. Arch Sex Behav. 2006 Dec;35(6):647-58.
van Drimmelen-Krabbe JJ, Ustun TB, Thompson DH, l’Hours A, Orley J, Sartorius N. Homosexuality in the International Classification of Diseases: A Clarification. JAMA. 1994;272(21):1660.
van Houdenhove E, Gijs L, T’Soen G, Ezlin P. Asexuality: a mul-tidimensional approach. J Sex Res. 2015;52:669–78.
Vasey PL, VanderLaan DP. Birth order and male androphilia in Samoan fa’afafine. Proc Biol Sci. 2007;274(1616):1437–1442.
Vrangalova Z, Savin-Williams RC. Mostly heterosexual and mostly gay/lesbian: evidence for new sexual orientation identities. Arch Sex Behav. 2012 Feb;41(1):85-101.
Wainright JL, Patterson CJ. Peer relations among adolescents with female same-sex parents. Dev Psychol. 2008 Jan;44(1):117-26.
Wainright JL, Russell ST, Patterson CJ. Psychosocial adjustment, school outcomes, and romantic relationships of adolescents with same-sex parents. Child Dev. 2004 Nov-Dec;75(6):1886-98.
Walters ML, Chen J, Breiding MJ. The National Intimate Partner and Sexual Violence Survey (NISVS): 2010 findings on victimization by sexual orientation. Atlanta, GA: National Center for Injury Prevention and Control, Centers for Disease Control and Prevention. 2013. https://www.cdc.gov/ViolencePrevention/pdf/NISVS_SOfindings.pdf (letöltés. 2022.01.18).
Ward BW, Dahlhamer JM, Galinsky AM, Joestl SS. Sexual orientation and health among U.S. adults: national health interview survey, 2013. Natl Health Stat Report. 2014 Jul 15;(77):1-10.
Whitam FL, Mathy RM. Childhood cross-gender behavior of homosexual females in Brazil, Peru, the Phillipines, and the United States. Archives of Sexual Behavior. 1991;20: 151–170.
Wikipedia. Demographics of sexual orientation https://en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_sexual_orientation (letöltés: 2021.10.21).
Wisniewski AB, Migeon CJ, Meyer-Bahlburg HF, Gearhart JP, Berkovitz GD, Brown TR, Money J. Complete Androgen Insensitivity Syndrome: Long-Term Medical, Surgical, and Psychosexual Outcome. J Clin Endocrinol Metab. 2000;85(8):2664–2669.
Woodson JC, Balleine BW, Gorski RA. Sexual experience interacts with steroid exposure to shape the partner preferences of rats. Horm Behav. 2002 Sep;42(2):148-57.
Xu Y, Norton S, Rahman Q. Early life conditions, reproductive and sexuality-related life history outcomes among human males: A systematic review and meta-analysis. Evolution and Human Behavior. 2018; 39(1): 40–51.
Zucker KJ, Bradley SJ, Oliver G, Blake J, Fleming S, Hood J. Psychosexual development of women with congenital adrenal hyperplasia. Horm Behav. 1996;30(4):300–318.
Zucker KJ, Cohen-Kettenis PT. Ch. 13. Gender Identity Disorder in Children and Adolescents. In Rowland DL & Incrocci L (editors) Handbook of Sexual and Gender Identity Disorders. John Wiley & Sons, Inc., Hoboken, New Jersey. 2008. pp: 377-379.
Zucker KJ, Lawrence AA. Epidemiology of gender identity disorder: Recommendations for the standards of care of the World Professional Association for Transgender Health. International Journal of Transgenderism. 2009; 11: 8-18.
Zucker KJ. Epidemiology of gender dysphoria and transgender identity. Sex Health. 2017 Oct;14(5):404-411.
Zucker KJ. Gender identity disorders in children: Clinical descriptions and natural history. In: Blanchard R, Steiner BW (eds.). Clinical management of gender identity disorders in children and adults. Washington, DC: American Psychiatric Press; 1990:1–23.
Zweig R. The relationship among psychological androgyny and the well-being of adult children of traditional and nontraditional families of origin. (Unpublished Doctoral dissertation, Hofstra University, Hempstead, New York, 1999). Dissertation Abstracts International, 60, 07B. UMI Number: 9936941 (idézi Schumm, 2018: 194-195).
Az Emberi Agy és Elme Változatossága
info@domain.com
+1 800 321 443