Jelen fejezetben összefoglaljuk a nemi identitással kapcsolatos releváns irodalmi adatokat. Áttekintjük a nemi identitás összetevőit, kialakulásának folyamatát gyermekkorban. Megvizsgáljuk, mi számít normális, és mi kóros nemi önazonasságnak. Választ keresünk a kérdésre, hogy a transzszexualizmus a patológia körébe tartozik vagy a normális szexualitás variációjának tekinthető. Bemutatjuk, hogyan változott a transzszexualizmus diagnosztikus terminológiája és besorolása a DSM és BNO rendszerben: nemi identitás zavar, nemi diszfória, nemi inkongruencia. Ismertetjük a transzszexualizmus megjelenési formáit és a rendelkezésre álló epidemiológiai adatokat. Foglalkozunk a nemi identitás binaritásának a kérdésével. Kitérünk a nemi identitás és a nemi orientáció közötti összefüggésre. Megvizsgáljuk, milyen biológiai és szociális hatások játszanak szerepet a nemi identitás kialakulásában (hormonális tényezők, neuroanatómiai eltérések, genetika). Végül részletesen foglalkozunk a gyermekkori nemi diszfória kimenetelével, áttekintjük a rendelkezésre álló vizsgálatok eredményeit.
Definíció
A nemi identitás önmagunk férfiként vagy nőként való kognitív és érzelmi megélése, önképünk központi eleme, a társadalmi önazonosságunk része, egyike az ember fő identitásai közül.
A nemi identitás („gender identity”) kifejezés a múlt század 60-as éveinek elején jelent meg és kiszorította a korábban használt „psychosexualis identitást”. A „gender identity” szókapcsolatot szinte egyidejűleg vezette be Robert Stoller (1964) pszichiáter, Evelyn Hooker (1966) pszichológus és John Money szexológus (1966). Az eredeti, Money általi meghatározás szerint a nemi identitás az egyén valamelyik nemhez való tartozásának személyes megtapasztalása (Money & Ehrhardt, 1972), illetve a személy saját azon érzése vagy meggyőződése, hogy ő férfi vagy nő (Money, 1994). Stoller (1964, 1968a; 1968b) kissé eltérő kifejezést használt, a „core gender identity”-t, ami alatt azt a kisgyermekben kialakuló alapérzést értette, hogy fiúnak vagy lánynak érzi magát.
Talán érdemes megemlíteni, hogy kezdetben a „gender identity” szakkifejezést a mindennapi használatban csak a transzszexualitással kapcsolatban alkalmazták, majd Harry Benjamin The Transsexual Phenomenon (1966) című monográfiájának köszönhetően tágabb, mindenkire vonatkozó értelemben kezdték el használni. Átvették a pszichológusok és szociológusok, és a médiának köszönhetően nemsokára már a köznyelvben is elterjedt.
A nemi identitás összetevői
Egan és Perry (2001) multidimenzionális modellje szerint a nemi identitás[1] az alábbi fő, egymástól többé-kevésbé elkülöníthető komponensekből áll:
- valamelyik nemhez való tartozás tudata: a személy tisztában van vele, hogy férfi vagy nő;
- nemi tipikalitás: pszichológiai kompatibilitás érzése a saját neméhez tartozó csoporttal;
- nemi elégedettség: saját nemével való elégedettség (kifejezettebb szokott lenni a fiúknál);
- nemi differenciálódásra (konformitásra) kényszerítő nyomás érzékelése: annak a szülők, kortársak, és a személy saját énje felől érkező nyomásnak az érzékelése, ami arra készteti, hogy a nemi sztereotípiáknak megfelelően viselkedjen (általában erősebb a fiúknál).
- a személy elfogultsága saját neme irányában.
Később Perry és mtsai (2019) még további két dimenziót különítettek el:
- nemi centralitás: az a jelentőség, amit a gyermek az önazonossága szempontjából a saját nemének tulajdonít.
- nemi frusztráció: igazságtalanság és döbbenet érzése annak kapcsán, hogy bizonyos tevékenységek nem megengedettek, mivel ezekről azt tartják, hogy a másik nemhez jobban illenek. Az ilyen frusztráció azokra a gyermekekre jellemző, akiknél bizonyos fokú nemi identitás zavar (nemi diszfória) tapasztalható.
Egyesek, például Virginia A. Sadock (2015, 2017), kétféle nemi identitásról beszélnek, különbséget téve a biológiai nemi identitás (sexual identity) és a társadalmi nemi identitás (gender identity) között. Ennek alapján a „szexuális identitás” a személy biológiai nemi tulajdonságaira utal: kromoszómák, gonádok, külső és belső nemi szervek, hormonális státusz, másodlagos nemi jellegek. A „gender identitás” pedig a személy azon érzését jelenti, mely szerint ő férfi vagy nő. E megközelítés szerint az utóbbit döntően szociális környezeti hatások alakítják (szülők, kortársak, tanítók), de a biológiai (hormonális) tényezők szerepe is jelentős (Sadock, 2017). A témával foglalkozó szerzők többsége nem osztja ezt az álláspontot és a nemi identitás esetében ennek a kétosztatúságnak nem látja a létjogosultságát (pl. Martin et al., 2002; Bandura & Bussey, 2004; Zucker, 2008; Halpern, 2012; Hines, 2004; Cohen-Kettenis, Gooren, 1999; Fausto-Sterling et al., 2012, vagy a DSM-5, 2013).
[1] Az eredeti szövegben „gender” szerepel, ezért nem meglepő módon a nemi szerep elemeit is magában foglalja (lásd a „Gender” fejezetet).
A nemi identitás kialakulásának folyamata
Az újszülött természetesen még nem rendelkezik a saját nemére vonatkozó öntudattal. Ez az öntudat fokozatosan alakul ki a csecsemő- és koragyermekkor során.
A csecsemők 3-4 hónapos korukban valamilyen kezdetleges módon már meg tudják különböztetni a férfi és a női arcokat (Quinn et al., 2002; Pickron & Cheries, 2019), méghozzá könnyebben ismerik fel a női, mint a férfi arcokat (Quinn et al., 2002; Ramsey et al., 2005).
6-9 hónapos korukban a csecsemők már intermodális nemi ismerettel rendelkeznek (Poulin-Dubois et al., 1994). Intermodális asszociációkat alkotva az arc és a hang között, meg tudják különböztetni a nemeket (Fagan & Singer 1979; Miller 1983; Younger & Fearing 1999). Ezt feltételezések szerint döntően a hajhossz és a hangmagasság alapján teszik meg (Leinbach, 1990).
9-11 hónapos korban, ha férfiakat és nőket ábrázoló fényképeket mutatunk nekik, és egyidejűleg női hangokat hallanak, figyelmüket jobban fixálják a női arcokra; és 12 hónapos korban, amennyiben férfihangokat hallanak, jobban figyelnek oda a férfi arcokra (Bussey & Bandura, 1999).
10 hónapos korukban a csecsemők sztereotip asszociációkat tudnak alkotni a férfi és női arc és a nemhez kapcsolt tárgyak között (pl. nyakkendő, kalapács), ami arra utal, hogy képesek primitív szereotípiákat formálni (Levy & Haaf, 1994).
9-12 hónapos korukban a csecsemők már könnyen megkülönböztetik egymástól a férfi és női arcokat. Úgy tűnik, a nemi hovatartozást a hajviselet (hossz és alak), valamint az öltözködési stílusok alapján döntik el (Cornell, 1974; Leinbach & Fagot, 1993; Martin et al., 2002).
Kujawski és Bower (1993) kimutatták, hogy a 10 hónapos csecsemők a mozgásban észlelhető különbségek alapján meg tudják különböztetni nemi hovatartozásuk szerint a többi csecsemőt. Ha az első életéve végén levő csecsemőnek más csecsemőket ábrázoló fényképeket és filmeket mutatnak, akkor a vele azonos nemű csecsemőkön hosszabb ideig rögzíti a tekintetét.
Zosuls és mtsai (2009) eredményei azt mutatják, hogy 17 hónapos korban a gyermekek 25%-a használ flexibilis nemi címkéket (pl. fiú, lány, férfi, nő, bácsi, néni, stb.), 21 hónapos korban pedig már 68%-uknál megfigyelhető ez a képesség. A lányok átlagban 18 hónapos korukban alkotnak címkéket, míg a fiúk erre csak 1 hónappal később képesek.
Egyes adatok arra utalnak, hogy 18 hónapos korukra a gyermekek már képesek összefüggésbe hozni a nemre utaló verbális címkéket az arcok bizonyos jellemzőivel, amiben a lányok ebben az életkorban jobban teljesítenek (Poulin-Dubois et al., 1998). Így a 18 hónapos lányok 50%-ának volt valamilyen ismerete a nemi címkékkel kapcsolatban, azonban a fiúkról ez nem volt elmondható. A fiúk 50%-a csak 24 hónapos korban tudta megérteni a „fiú” és a „lány” címke értelmét (Poulin-Dubois et al., 1998). Ez összhangban van azzal az ismert ténnyel, mely szerint a lányok korábban sajátítanak el bizonyos nyelvi készségeket (Fenson et al., 1994; Tamis-LeMonda et al., 2001).
Lewis és Brooks-Gunn (1979) szerint a gyermek legkorábban 15 – 21 hónapos korában mutatja az önfelismerés első jeleit. Hasonlóképpen Baldwin és Moses (1996) is azt írja, hogy a gyermek öntudata kb. 18 hónapos korában fejlődik ki.
Több kutatási eredmény azt igazolja, hogy a gyermekek 18 és 24 hónapos koruk között már képesek magukat felismerni a tükörben és a fényképen mint olyasvalakit, aki különbözik a többi gyermektől (Asendorph et al., 1996; Campbell et al., 2000). Például Campbell és mtsai (2000) eredményei alapján 18 hónapos korukban a kisgyermekek 2/3-a felismeri magát a tükörben. Rochat és mtsai (2012) azt írják, hogy a legtöbb vizsgálatban 22 hónapos korban a gyermekek többségnél már kimutatható ez a képesség.
A gyermek második életévének végén már képesnek mutatkozik magát kor és nem szerinti kategóriákba besorolni (Stipek et al., 1990), és választ tud adni arra a kérdésre, hogy fiú-e vagy lány (Egan & Perry, 2001), ami tipikus esetben egybeesik a születéskor regisztrált nemével (Kaplan & Sadock, 2005: 4179; Byne et al., 2012; DSM-5, 2013; APA, 2013; Swaab, 2007, 2009; Saraswat et al., 2015).
Stennes és mtsai (2005) vizsgálatában a 24 és 30 hónapos gyermekek meg tudták mondani saját magukról és másokról, hogy ki melyik nemhez tartozik. Ebben a korban a kisgyermek már képes a saját nemének receptív címkézésére (Martin & Ruble, 2010).
A legtöbb 24-28 hónapos gyermek a megfelelő képet választja a vizsgáló azon kérésére, hogy férfi vagy nőnemű emberre mutasson (Campbell et al. 2002; Levy 1999). Leinbach és Fagot (1986) szerint a gyermekek azon képessége, hogy a nemeket verbálisan vagy címkék felismerése alapján megjelöljék, 24-30 hónapos korban jelenik meg.
A fenn említett adatok tehát azt támasztják alá, hogy a nemi identitás 2 éves kor körül alakul ki (Stipek et al., 1990, Egan & Perry, 2001; Martin et al., 2002; Stennes et al., 2005; Zosuls et al., 2009; Byne et al., 2012; DSM-5, 2013). Igaz, egyes korábbi publikációkban a szerzők ezt valamivel későbbre tetették (Thompson, 1975; Weinraub et al., 1984; Leinbach & Fagot, 1986; Etaugh et al., 1989). Például Weinraub és mtsai (1984) azt írják, hogy a nemi identitás megértésére utaló jelek, például a verbális címkézés 26-31 hónapos korban válnak észlelhetővé, és 30-32 hónapos korban a többségnél már kialakul a nonverbalis nemi identitás.
A második életévének vége felé a gyermekben kezdenek kialakulni a nemi sztereotípiákkal kapcsolatos ismeretek (Bussey, 2019). A lányoknál már 18-20 hónapos korban megjelennek a nemre jellemző vizuális preferenciák, sztereotip ismeretek és a nemmel kapcsolatos metaforikus asszociációk (Serbin et al., 2001).
Martin és mtsai (2002) szerint a kisgyermekeknél a nemi kategóriák és a nemmel kapcsolatos tulajdonságok hálózata még azelőtt fejlődik ki, hogy képesek lennének verbalizálni ezt a tudást. Ugyanakkor fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy mielőtt a csecsemőben bármilyen kezdetleges nemi identitás kialakult volna, viselkedésében már számos pszichológiai nemi különbség (pl. játékpreferencia) figyelhető meg (Campbell, 2006; Campbell et al., 2004; Maccoby & Jacklin, 1980). Nem csak az ontogenezis, hanem a filogenezis is azt támasztja alá, hogy előbb jelennek meg a magatartásbeli nemi különbségek, és csak jóval később alakul ki a nemi identitás.
7 éves korában a gyermek már teljes nemi identitással rendelkezik, tisztában van a nemi hovatartozásának állandó, megváltoztathatatlan jellegével: kialakul az ún. nemi konzisztencia (Kohlberg, 1966; Egan & Perry, 2001; Hines, 2004). Részletesebben lásd A Viselkedésben és a Személyiségvonásokban Található Nemi Különbségek Eredetének Magyarázata. Pszichológiai és Szociológiai Elméletek fejezetet.
Egyes szerzők, például Bussey (2019), fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a nemi identitás a személy egész élete során formálódik, ami nem áll egészen távol a „gender fluiditás” koncepciójától (lásd a „Gender” fejezetet).
Normális és kóros nemi identitás. Transzszexualizmus
Normális fejlődés esetén a biológiai nem és a nemi identitás összhangban van egymással és a személyben nem merül fel kétség a saját biológiai nemét illetően. Azokat az embereket, akiknél a biológiai nem összhangban van a nemi identitással a modern terminológia szerint – a szerves kémiából ismert transz/cisz izoméria analógiája alapján[1] – a „transzgender” közösség és „genderelmélet” híveinek kezdeményezésére „ciszgendernek” szokták nevezni (Drescher & Byne, 2017).
Ezzel szemben a transznemű (korábban transzszexuális) személyek esetében a nemi identitás (és ennek velejárójaként a nemi szerep) nem egyezik a biológiai (kromoszomális, gonadális és genitális) nemmel. Ők a biológiai nemükkel ellentétes nemhez tartozónak érzik magukat. Fontos megjegyezni, hogy a transzszexuálisok nem annyira a másik nem nemi szerepeit akarják gyakorolni (ezt viszonylag könnyen megtehetik), hanem elsősorban a másik nem biológiai jellemzőire tartanak igényt. Amennyiben a személy csak az ellentétes nem szerepére vágyik, akkor valószínűleg transzveszticizmusról (lásd alább) vagy passzív szereppel járó homoszexualitásról van szó.
A korábbi (hagyományos) meghatározás szerint a transzszexualizmus a nemi identitás olyan zavara, melyre jellemző az ellenkező nemmel való erős és tartós azonosulás; az ilyen személy tartós diszkomfortot és alkalmatlanságot érez a saját nemével kapcsolatban, tartósan arra vágyik, hogy a biológiai nemével ellenkező nemű egyénként élhessen, és mások úgy fogadják el őt (nem csupán a másik nemhez tartozás vélt előnyei miatt) (DSM-III-R, 1987;DSM-IV, 1994; BNO-10, 1994). Mivel anatómiai adottságaival tartósan elégedetlen, kényelmetlenül érzi magát miattuk, testét sebészeti és hormonkezelésekkel a kívánt nemhez szeretné hasonlatossá tenni (Coleman et al., 2012). A transzneműséggel kapcsolatos terminológia változását, és a diagnosztikus kritériumokat illetően lásd az I-V. Mellékletet.
Szűkebb értelemben a transzszexuális olyan személyt jelöl, aki hormonális és/vagy sebészi kezelés útján megváltoztatta nemét (maszkulinizálta vagy feminizálta a testét), ennek folyamatában van, vagy ezt tervezi (Bockting, 2008; Drescher & Byne, 2017; APA, 2015). Ritkán a transzszexualizmus alatt csak azokat az eseteket értik, amikor a tranzíció, a nemváltás már teljes egészében megtörtént (Steiner et al., 1985).
Jelenleg mind a köznyelvben, mind a szakirodalomban a „transzgender” kifejezés vált uralkodóvá, amit eredetileg Virginia Prince, „transzgender” aktivista talált ki az 1970-es évek elején. Olyan személyek esetében használta, akik átmenetileg vagy állandó jelleggel olyan neműként élték az életüket, ami ellentmondásban volt azzal, ami a genitáliáik alapján elvárható lett volna (Coleman et al., 2012; Durso & Gates, 2013; Drescher & Byne, 2017). Az az utóbbi években a „transzgender”/transznemű és a „transz” gyűjtőfogalommá vált, mely olyan emberek teljes spektrumát jelöli, akiknek nemi identitása és/vagy nemi szerepe nincs összhangban a születéskor meghatározott nemükkel (APA, 2015; MPT, 2016; Goldberg, 2016: 835). A transzszexuálisokon („transznő” és „transzférfi”) kívül magában foglalja az összes elképzelhető genderváltozatot és identitást, melyek nem illenek bele a nemi kétosztatúságba, olyanokat, mint a „genderqueer”, nem bináris, „gender-expanzív”, transzvesztita, „harmadik nemű”, „agender” vagy eunuch (Drescher & Byne, 2017; Haefele-Thomas, 2019), ill. a kifejezés vonatkozhat bárkire, aki a „transzgender” közösség tagjának érzi magát (Goldberg, 2016:835).
A nemi diszfória alatt – a hagyományos meghatározás szerint – olyan állapotot értünk, amikor diszkrepancia áll fenn a személy nemi identitása és biológiai neme között, ami jelentős diszkomforttal, érzelmi és kognitív elégedetlenséggel jár (Fisk, 1973; Steiner et al., 1985; Green, 2009). Nem feltétlenül tartós vagy állandó (Steiner et al., 1985).
Bár a transzszexualizmus differenciáldiagnózisa általában nem jelent különösebb nehézséget, fontos néhány látszólagos hasonlóságot mutató jelenségről is említést tenni. Emlékeztetőül: azokat a személyeket, akik a biológiai neműk szerint se nem férfiak, se nem nők, illetve különböző mértékben mindkét nemre jellemző jegyekkel rendelkeznek, interszex kifejezéssel illetik. Korábban ilyen esetekben a hermaphrodita, ill. pseudohermaphrodita szót használták, később a szexuális fejlődési zavar kifejezésre tértek át, legújabban pedig többen a „szexuális fejlődés varianciája” kifejezés alkalmazását javasolják (Endo-ERN, 2020; Carpenter, 2018). Az utóbbival egyértelműen azt kívánják jelezni, hogy az ilyen állapotok a normalitás részét képezik.
A transzvesztita zavar (transzvesztitizmus, korábban transzvesztita fetisizmus) heteroszexuális (vagy biszexuális) serdülőkben és felnőtt férfiakban (ritkán nőknél) fordul elő. Jellemző módon az ellenkező nem ruháinak a viselése váltja ki a nemi izgalmat, anélkül hogy ezen túl az egyénnek bármilyen kívánsága volna nemének tartós megváltoztatására. Általában jelentős distresszt vált ki és a szociális, munkahelyi vagy más funkciók romlását okozza (Blanchard, 2019). Olykor előfutára lehet a késői kezdetű nemi diszfóriának a ginefil férfiaknál (lásd alább). A transzvesztita magatartás gyakoribb a nem homoszexuális transzszexuálisoknál, míg a homoszexuális transzszexuálisok előzményében a tranzíció előtti időszakban rendszerint homoszexuális magatartás fordul elő (Blanchard et al., 1987; Blanchard, 1989a, 1989b; Zucker, 2012).
Långström és Zucker (2005) felmérése szerint Svédországban a férfiak 2,8%-a és a nők 0,4%-a számolt be arról, hogy élete során legalább egy alkalommal előfordult transzvesztita magatartás[2]. Vagyis a többi paraphiliához hasonlóan gyakoribb a férfiaknál (Konrad et al., 2015; DSM-5, 2013: 685-705).
A DSM-IV (1994) és DSM-5 (2013), ill. DSM-5-TRTM (2022) szerint a transzvesztitizmus a paraphiliák közé tartozik. A „genderelmélet” és az LBGTQ mozgalom hívei pedig úgy tartják, hogy a transzneműség egyik fajtájáról van szó, ami nem sorolható a patológia kategóriájába. Ezért inkább a kevésbé pejoratív „cross-dressing” („keresztöltözködés”) megnevezést használják (Goldberg, 2016:507-512; Richards, 2017; Haefele-Thomas, 2019: 53-55, 358-421; Goldberg & Beemyn, 2021: 202-215). Homoszexuális személyek esetében, amennyiben a „keresztöltözködés” speciális közönség (meleg bárok látogatói) számára előadott színpadias fellépés része, akkor a „drag” kifejezést használják: „drag queen”, „drag king” (Soh, 2020).
Transzszexualizmus: betegség vagy a normális szexualitás variációja?
Sokáig mindenki számára egyértelmű volt, hogy a transzszexualizmus esetében kóros állapottal állunk szemben, azonban az ezredforduló környékén a helyzet egyre inkább változni kezdett. A destigmatizáció és depatologizáció nevében a transzszexualizmust (DSM-III, 1980: 261-266; DSM-III-R, 1987:71-78) előbb nemi identitás zavarrá (DSM-IV, 1994: 532-538; DSM-IV-TR, 2000: 535-582) nevezték át, amiből végül egy tágabb, depatologizált fogalom lett, a nemi diszfória (DSM-5, 2013:451-459; DSM-5-TRTM, 2022: 512-520; Dreschler, 2015); a BNO-11-ben pedig a transzszexualizmust a nemi inkongruencia váltotta fel (ICD-11, 2019). Bővebben lásd az I-V. Mellékletet.
Ezen új álláspont szerint az, hogy valakinek a nemi identitása nem esik egybe a biológiai nemével nem tekinthető patológiának, mivel a „gender” („megélt nem”, nemi identitás) sokféle lehet, és független a biológiai nemtől. A „gender variancia” (és ily módon a „transzgender” identitás) nem része valamilyen pszichiátriai betegségnek, ezért is nevezték át a gender identitás zavart gender dysphoriává, mert az előbbi mentális zavarra utalt, ami a transznemű személyek számára nem elfogadható (Knudson et al., 2010b; DSM-5, 2013). Egyes szerzők értetlenségüket fejezték ki, amiért sokan még mindig kívánatosabbnak tartják a biológiai nemmel összeillő nemi identitást, mint a transzneműség különböző változatait (Olson, 2016).
Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy még abban az esetben is, ha a transzszexualizmust a normalitás varianciájának tartjuk, teljesen nyilvánvaló, hogy mind az adott személy, mind a család és a társadalom szempontjából, – és ez a két utóbbi szempont nem hagyható figyelmen kívül, – sokkal előnyösebb, ha a személy a saját „születéskor kijelölt” biológiai nemével azonosítja magát. Sajnos az utóbbi években a szakirodalomban már fel sem merül, hogy esetleg a gender-nonkonform vagy gender dysphoriás gyermeket a biológiai nemével kongruens irányba lehetne terelni. A tudományos diszkurzusban ennek egyszerűen nem biztosítanak helyet.
Jack Drescher és William M. Byne (2017) a Kaplan-Sadock tankönyv legutóbbi kiadásában azt hangsúlyozza, hogy az, hogy a nemi identitás zavarok a mentális zavarok közé lettek sorolva csak a puszta véletlennek köszönhető, hiszen ez a döntés nem tudományos bizonyítékokon, hanem az abban az időben uralkodó szociális attitűdökön alapult. Amennyiben a szociális narratíva az lett volna, hogy a transzszexualizmus hormonális egyensúlyzavarnak tudható be, az eredmény nagy valószínűséggel az lett volna, hogy a transzszexualizmust a BNO-10 Endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek fejezetébe helyezik. Az igazság pedig az, folytatják a szerzők, hogy ezen állapotok etiológiája akkor sem volt ismert és jelenleg is kevés tudással rendelkezünk a tekintetben, hogy az egyik vagy másik nemi identitás mily módon alakul ki, erre vonatkozóan csak elméleti spekulációk léteznek.
Drescher és Byne (2017) szerint tudományos szempontból nem lehet megmondani, mi számít normális és mi kóros nemi identitásnak. Nem lehet megválaszolni, hogy ez a jelenség tisztán mentális eredetű vagy inkább biológiai. Mint írják, több vizsgálat szerint a „transzgender” jelenség fiziológiai és nem mentális okokra vezethető vissza. Ráadásul a jelenleg alkalmazott kezelések (hormonterápia, sebészi és foniátriai kezelés) nem tekinthetők hagyományos pszichiátriai gyógymódoknak. Azaz manapság a nemi diszfória terápiás megközelítése nem az érintett személy pszichéjének a megváltoztatását, hanem a test és a szociális szerep módosítását jelenti, és nincs okunk azt feltételezni, hogy ez a közeljövőben meg fog változni.
Azonban a fenti eszmefuttatásban a neves szerzők összekevernek két dolgot, magát a jelenséget és az okot, ami kialakulásának hátterében áll. A nemi identitás és annak zavarai minden kétséget kizáróan a pszichés szférába tartoznak, függetlenül attól, hogy szociális, pszichológiai, genetikai, hormonális, vagy bármilyen más tényezők (és ezek kombinációja) okozzák. A tisztán mentális vagy biológiai eredet szembeállítása felettébb furcsának tűnik, mivel nem nagyon található olyan pszichés betegség, amelyik kizárólag pszichológiai vagy szociális okokra lenne visszavezethető. A legtöbb mentális betegséget köztudottan igen jelentős mértékben biológiai tényezők határozzák meg. A szerzők azt sugallják, mintha a nemi identitás teljesen független lenne a biológiai nemtől vagy a nemi identitást elsődlegesnek kellene tekintetünk a biológiai nemhez képest: mintha a fejlődés során az előbbi határozná meg az utóbbit. Ebből pedig az következik, hogy a nemi identitás a transzszexualizmus esetében normális, a baj a biológiai nemmel van, ami kóros. Azonban ez teljes képtelenség.
Ugyanakkor helyesen jegyzik meg, hogy a jelenleg alkalmazott kezelések nem tekinthetők hagyományos pszichiátriai gyógymódoknak. A nemi diszfória terápiás megközelítése jelenleg nem az érintett személy nemi identitásának a megváltoztatására irányul, hanem a test és a szociális szerep módosítását jelenti (Drescher & Byne, 2017: 5186). Ez olyan, mintha a szkizofrén betegnek nem a pszichopatológiai tüneteit kezelnénk, hanem megpróbálnánk a valóságot a kóros élményeihez igazítani.
Véleményünk szerint mindebből nem az következik, hogy a transzszexualizmus vagy a nemi diszfória nem a pszichés zavarok körébe tartozik, hanem az, hogy a jelenleg alkalmazott terápiás megközelítések nem tekinthetők adekvátnak.
Az utóbbi időben már nem csak a „transzgender” aktivisták, hanem egyre több szerző is nyíltan amellett érvel, hogy a transzszexualizmus a humán fiziológiai variáció részét képezi, vagyis a normális nemi identitás változatának kell tekinteni (Hahn et al. 2014; Kranz et al., 2014; Manzouri et al., 2015), következésképpen mentális zavarként való jelölése stigmatizálja az érintett embereket. Szerintük nincs abban semmi rossz, hogy valakinek a nemi identitása nincs összhangban a biológiai nemével. Részletesebben lásd a „Társadalmi nemek tudománya” fejezetet.
Nemi Diszfória[3]
A DSM-5-ben a nemi diszfória[4] olyan állapotot jelöl, amikor tartós (≥ 6 hónap) és kifejezett össze nem illés figyelhető meg a személy nemi identitása (az eredeti szöveg szerint: megtapasztalt nem) és elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegei között. A személy a másik nemhez (vagy valamilyen más, alternatív nemhez, ami különbözik a személy születéskor kijelölt nemétől) tartozónak érzi magát és a környezetétől is azt kívánja, hogy ennek megfelelően kezeljék. Erős vágyat érez a másik nem elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegei iránt, a sajátjaitól pedig meg kíván szabadulni. Fontos feltétel, hogy az állapot klinikailag jelentős szenvedéssel és a társas, munkahelyi vagy egyéb fontos területek működésének a károsodásával jár (DSM-5, 2013: 451-459; DSM-5-TRTM, 2022: 512-520; Zucker, 2015).
A nemi diszfória sokkal tágabb fogalom, mint a transzszexualizmus. Az utóbbi tulajdonképpen a nemi diszfória extrém formáját jelenti (Towbin et al., 2015). Ugyanakkor az újabb értelmezés szerint nem minden „transzgender” személy tapasztal nemi diszfóriát, és nem minden transzszexuális személy kíván végigmenni a tranzíció összes szakaszán (hormonális kezelés, nemátalakító műtétek), egyes személyek megelégszenek részleges nemátalakítással (Drescher & Byne, 2017). Ez főleg az ún. nem bináris nemi identitással rendelkező személyekre jellemző, és ennek újabban egyre nagyobb „divatja” van (lásd a „Gender” fejezetet). A nemi diszfória és a nemi identitás zavar diagnosztikus kritériumait illetően lásd az I- III. Mellékletet.
A „születéskor kijelölt nem” kifejezés használata azt sugallja, hogy az ember nemét illetően üres lappal születik, és a (biológiai) nemét bizonyos autoritás (nőgyógyász, neonatológus) nem objektív kritériumok alapján, hanem önkényesen jelöli ki. Igazából csak bizonyos interszex állapotok esetében lenne indokolt a használata, amikor valóban nem mindig egyértelmű, melyik nemhez tartozónak nyilvánítsák az újszülöttet.
További lényeges változás a korábbi verzióhoz képest, hogy a DSM-5-ben (2013, 2022) nem jelölik a nemi orientációt, mivel véleményük szerint a nemi orientáció és a nemi identitás között nincs érdemi összefüggés. A két (bináris) nem mellett megjelenik az egyéb, alternatív nem („gender”) is.
A gender dysphoria (DSM-5, 2013: 451-459; DSM-5-TRTM, 2022: 512-520) a nemi identitás zavarral (DSM-IV, 1994) szemben a diszfóriára, mint klinikai problémára fokuszál és nem magára az identitásra. Ezért, ahogy már említettük, a gender dysphoriát a Szexuális és nemi identitás zavarok szekcióból áthelyezték egy direkt erre a célra létrehozott azonos nevű szekcióba (Dreschler, 2015; Beek et al., 2016).
A gyermekkori nemi diszfória kimenetelét illetően lásd a külön e témának szentelt alfejezetet.
Nemi Inkongruencia
A WHO Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 11-ik (2019) kiadása szerint serdülőknél és felnőtteknél a nemi inkongruenciára jellemző a markáns és állandó össze nem illés a személy megélt neme (= nemi identitás) és a születéskor kijelölt (= biológiai) neme között. Ez az alábbiak közül legalább 2 területen nyilvánul meg: 1) a megélt nemmel való össze nem illés miatti markáns elégedetlenség vagy diszkomfort érzés a saját elsődleges és másodlagos nemi jellegeivel kapcsolatban (serdülőknél a várható másodlagos nemi jellegekkel); 2) a megélt nemmel való össze nem illés miatti erős vágy, hogy megszabaduljon egyes vagy az összes elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegeitől (serdülőknél a várható másodlagos nemi jellegektől); 3) erőteljes vágy, hogy a megélt nemének megfelelő elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegekkel rendelkezzen. Az érintett személy erőteljes vágyat érez, hogy a megélt nemének megfelelően éljen és mások is ilyennek fogadják el, illetve ily módon kezeljék. A megélt nemi inkongruencia folyamatos jelen kell, hogy legyen legalább több hónapon át. A diagnózis nem állítható fel a pubertás kezdete előtt. A gendervariáns viselkedésformák és preferenciák megléte önmagában nem elegendő a diagnózis felállításához.
A gyermekkori nemi inkongruenciára jellemző a prepubertás korban megfigyelhető markáns és állandó össze nem illés a személy megélt neme (= nemi identitás) nemi önkifejezése és a kijelölt neme (= biológiai nem) között. Magában foglalja azt az erőteljes vágyat, hogy a kijelölt nemtől eltérő nemű legyen; markáns elégedetlenséget a saját szexuális anatómiájával vagy a várható másodlagos nemi jelleggel és/vagy erőteljes vágy, hogy a megélt nemének megfelelő elsődleges és/vagy a várható másodlagos nemi jellegekkel rendelkezzen; a megélt nemre jellemző szerepjátékok, fantáziák, játékok, tevékenység és játszótársak választását. Az inkongruenciának kb. 2 éven át fenn kell állnia. A gendervariáns viselkedésformák és preferenciák megléte önmagában nem elegendő a diagnózis felállításához (ICD-11, 2018; Drescher et al., 2016; Beek et al., 2016).
A nemi inkongruenciát a Mentális és viselkedési zavarok fejezetből áthelyezték a Szexuális egészséggel kapcsolatban levő állapotok közé, amivel azt kívánták kihangsúlyozni, hogy a transz és gendervariáns identitások nem tartoznak a mentális betegségek kategóriájába, és az ily módon történő osztályozásuk az érintett egyének nagymérvű stigmatizációját okozhatja. A kórképet csak azért nem távolították el teljesen a klasszifikációs rendszerből, mert ezzel meg akarták könnyíteni a transznemű személyek orvosi ellátáshoz való jutását (nemváltoztató műtét, hormonkezelés).
Érdemes megemlíteni, hogy a WHO szexuális zavarokkal és szexuális egészséggel foglalkozó munkacsoportja eredetileg azt javasolta, hogy a BNO-11-ben a nemi inkongruenciát a 06. Mentális és viselkedési zavarok fejezeten belül helyezzék át egy külön szekcióba (ahhoz hasonlóan, ahogy a DSM-5-ben a nemi diszfória szerepel), azonban ezt nem fogadták el, és végül politikai nyomás hatására a nemi inkongruencia diagnózist kivették a Mentális és Viselkedési Zavarok fejezetből és egy külön e célra létrehozott fejezetbe, a 17. Szexuális egészséggel kapcsolatban levő állapotokba került (Reed et al., 2016; Drescher & Byne, 2017). Az Európa Tanács emberi jogi biztosa és az Európai Parlament is amellett foglalt állást, hogy a „transzgender” identitást ne helyezzék a BNO-11-ben a mentális zavarok közé (GATE, 2011; European Parliament, 2011; European Commission, 2012).
A Transzszexualizmus megjelenési formái
Azokat a személyeket, akik biológiai nemük alapján férfiak, de nővé kívánnak válni, vagy hormonkezelés és nemátalakító műtét útján már azzá váltak a köznyelv „transznőnek”/”transznemű nőnek”/”transzgender nőnek” hívja, a szakirodalom pedig esetükben a male-to-female (MTF) kifejezést használja. A nőnek született és férfivá válni kívánó vagy hormonkezelés és nemátalakító műtét útján már azzá vált személyekre a köznyelvben „transzférfiként”/”transznemű férfiként”/”transzgender férfiként” hivatkoznak, a szakirodalomban pedig a female-to-male (FTM) elnevezéssel illetik őket (DSM-5, 2013: 451-459; DSM-5-TRTM, 2022: 512-520). Az LMBTQ-mozgalomban és a „gendertudományokban” ennél sokkal lazább meghatározást használnak, mely szerint nem szükséges, hogy a személy orvosi beavatkozás segítségével ellenkező neművé akarjon válni, elegendő, ha kijelenti magáról, hogy az ellenkező nemhez tartozónak tekinti magát.
A transzszexuális MTF egyének többségénél kora gyermekkortól kezdve nőies vonások és viselkedés figyelhető meg, kizárólag lányok társaságában érzik jól magukat, kerülik a fiús játékokat, később pedig férfiak iránti (homoszexuális) vonzódást mutatnak (Veale et al., 2008). Jellemző módon már serdülő- vagy fiatal felnőttkorban nemváltoztatás iránti kérelmükkel orvosi segítségért folyamodnak (DSM-5, 2013: 451-459; DSM-5-TRTM, 2022: 512-520).
A korai kezdetű gender dysphoriás serdülő és felnőtt férfiak csaknem minden esetben férfiak iránti (androfil) vonzalmat mutatnak, míg a késői kezdetű gender dysphoriával rendelkező serdülő és felnőtt férfiaknál gyakran fordul elő szexuális izgalommal járó transzvesztita magatartás. Az utóbbiak többsége ginefil vagy saját magához hasonló, nemváltás után levő késői kezdetű MTF személyek iránt vonzódik. A késői kezdetű nemi diszfóriás felnőtt férfiak jelentős része biológiai neműk szerinti nőkkel él együtt vagy házasodik velük össze. Nemváltást követően sokan közülük leszbikusként határozzák meg magukat (DSM-5, 2013: 451-459; DSM-5-TRTM, 2022: 512-520).
A késői kezdet esetében a gender dysphoria vonatkozásában több fluktuáció figyelhető meg, több ambivalencia fordul elő és kisebb mértékű elégedettség tapasztalható a nemváltó műtétek után.
Person és Ovesey (1974a, 1974b) voltak az elsők között, akik rámutattak, hogy a klasszikus nőies androfil MTF transzszexualizmus mellett létezik egy másik típus is. A szerzők az előbbi (klasszikus), korai kezdetű és férfiak iránti nemi irányultsággal járó típust tekintették a primer transzszexualizmus megnyilvánulásának, míg az effeminált homoszexuálisoknál és transzvesztitáknál felnőttkorban megjelenő nemváltoztatási igényt secunder transzszexualizmusként jelölték.
Hasonló felosztást javasolt később Docter is (1988), azzal a kiegészítéssel, hogy a nemi identitás kontinuumot képez, melynek egyik végén a típusos („ciszgender”) nemi identitás, másikon pedig a transzszexualizmus helyezkedik el. Az egyéb genderváltozat identitások, mint az „keresztöltözködők” („cross-dressers”), transzvesztiták, stb. köztes helyet foglalnak el.
Buhrich és McConaghy (1977) megfigyelése szerint a klasszikus transzszexuálisokra – akiket ők nukleáris transzszexuálisoknak neveztek – nem jellemző a szexuális izgalommal járó másik nem ruháinak a felöltése, míg a másik (secunder) csoport esetében ez rendszerint felnőttkorban megfigyelhető.
Bailey (2003) és Lawrence[5] (2009) úgy tartotta, hogy a korai kezdetű androfil MTF transzszexualizmus a homoszexuális férfiak túlfeminizált változatát jelenti. Ezeknél az egyéneknél az a döntés, hogy nőként éljék életüket racionális választásnak tűnik.
Ray Blanchard a MTF transzszexualizmus két különálló megjelenési formáját különítette el: a homoszexuálist és a nem homoszexuális nemi orientációval[6] járó autogynephil típus (Blanchard et al., 1987; Blanchard, 1989a). Véleményét a nem homoszexuális transzszexuálisokon tett saját megfigyeléseire (1988), valamint Magnus Hirschfeld 1910-ban az ellentétes nem ruháiba átöltözőkkel kapcsolatban leírt tapasztalataira alapozta.
Az autogynephilia alatt Blanchard (1989b) azt értette, amikor egy férfi számára az okoz szexuális izgalmat, ha nőként gondol magára, meztelen női testtel vagy női öltözetben képzeli el magát. A saját, nőinek képzelt teste jelenti a szexuális vonzódása tárgyát. „Az autogynephil saját magába mint nőbe szerelmes” (Blanchard, 2005). Ily módon az autogynephilia lényegében a nemi orientáció zavarának tekinthető (Bailey & Blanchard, 2017). Az ilyen személyek gyakran arról fantáziálnak, hogy nőként férfival szexuális aktusban vesznek részt, de a valóságban az ilyen homoszexuális tevékenységtől ódzkodnak (Blanchard, 1989b; Lawrence, 2017). Az autogynephilia olykor átmehet autogynephiliás nemi diszfóriává, amikor az érintett férfi erőteljes vágyat érez, hogy megváltoztassa a nemét (Bailey & Blanchard, 2017).
A homoszexuális (androfil) MTF transzszexuálisoknál a gender dysphoria jellemzően már gyermekkorban megjelenik és ezek az egyének kizárólag férfiak iránt mutatnak szexuális vonzódást. Ezzel szemben az autogynephil transzszexuálisoknál nem figyelhető meg a gender dysphoria gyermekkorban való megjelenése, ezek a személyek nőkhöz vonzódnak és, mint említettük, esetükben jellemző az autogynephil arousal (Blanchard, 1989b, 1991, 2005; Cohen-Kettenis & Pfäfflin, 2003: 67; Veale et al., 2008; Bevan, 2015: 192).
Mint láthattuk a Person és Ovesey, ill. Docter terminológia szerinti primer transzszexualizmus a Blanchard-féle androfil (homoszexuális) transzszexualizmussal egyezik, míg a secunder transzszexualizmus Blanchard autogynephil típusának felel meg.
Ami a nemi diszfóriás nőket illeti, leggyakrabban a korai kezdetű lefolyás fordul elő. A késői kezdetű forma a született nőknél – a férfiakhoz képest – sokkal ritkábban figyelhető meg. Mint a gender dysphoriás született férfiaknál, náluk is előfordulhatnak olyan időszakok, amikor a gender dysphoria alábbhagy és ilyenkor ezek az egyének leszbikusként azonosítják magukat, azonban a gender dysphoria visszatértével gyakran fordulnak hormonkezelés és nemátalakító műtét iránti kérésükkel orvosi segítségért. A korai kezdetű gender dysphoriás serdülő és felnőtt lányok csaknem mindig gynephil, nők iránti szexuális vonzódást mutatnak.
A késői kezdetű gender dysphoriás serdülő és felnőtt lányoknál általában androfil, férfiak iránti vonzódás figyelhető meg és nemátalakítás után saját magukat meleg férfiként határozzák meg. Esetükben nem fordul elő szexuális izgalommal kísért transzvesztita magatartás (DSM-5, 2013: 451-459; DSM-5-TRTM, 2022: 512-520).
Lényeges, hogy az autogynephiliának nincs női verziója. Némileg hasonló jelenség az autohomoerotikus nemi diszfória, melynek lényege, hogy a nőnek született személy attól jön nemi izgalomba, ha homoszexuális férfinak képzeli magát, meleg férfiak iránt érez nemi vonzalmat, velük igyekszik szexuális kapcsolatot létesíteni és homoszexuális férfivá akar válni[7].
Az autogynephilia és az autohomoerotikus nemi diszfória között az a lényeges különbség, hogy míg az autogynephiliás férfi attól a gondolattól jön nemi izgalomba, hogy saját magának női teste van, addig az autohomoerotikus nemi diszfóriában szenvedő nőben az váltja ki a szexuális izgalmat, ha elképzeli, hogy férfi homoszexuálisként meleg férfiakkal szexuális aktusban vesz részt. Az első esetben a személynek az a vágya, hogy leszbikus nővé váljon csak másodlagos cél, illetve csak logikus következménye annak, hogy nőkhöz vonzódva nővé akar válni. Ezzel szemben az autohomoerotikus nemi diszfóriában szenvedő személy számára az, hogy meleg férfivá váljon elsődleges célnak tekinthető. Míg az autogynephiliás férfiakra jellemző, hogy pubertás korban női alsóneműt felöltve maszturbálnak, addig az autohomoerotikus nemi diszfóriás nők előzményében általában nem szerepel maszturbációval összekötött „keresztöltözködés” (Blanchard, 2019, Soh, 2020). Továbbá azt is említsük meg, hogy az autogynephiliás személyeknél gyakran fordul elő mazochizmus és gynandromorphophilia (Hsu et al., 2016) (lásd alább).
Az egyéb, ún. nem bináris nemi identitásokat illetően lásd a „Gender” fejezetet.
[1] ezzel azt kívánták hangsúlyozni, hogy itt két egyenértékű, a normalitás kategóriájába tartozó jelenségről van szó.
[2] A homoszexuális férfiak női ruha viselése nem tartozott ide.
[3] Előfordul, hogy a gender dysphoriát magyarra helytelenül „nemi szerep diszfóriának” fordítják (lásd pl. Simon L. A nemi identitás zavarai In Füredi J, Németh A (szerk.). A Pszichiátria Magyar Kézikönyve. 5. kiadás. Medicina Könyvkiadó. Budapest. 2015. 354-357.
[4] A Gender Dysphoria fejezet és a szexualitással kapcsolatos részek szerzői között olyan ismert kutatókat találunk, mint Zucker KJ, Blanchard R, Drescher J, Mayer-Bahlburg HFL, Pfäfflin F. és még sokan mások.
[5] Anne Alexandra Lawrence (pszichológus, szexológus, korábban aneszteziológus) maga is MTF transzszexuális személy.
[6] Blanchard szerint a transzszexuálisoknál a nemi orientációt a született (biológiai) neműkhöz viszonyítva kell megadni, ezzel szemben Drescher és Byne (2017) a félreértések elkerülése végett az androfil, ill. ginefil jelölést javasolja.
[7] Magyarországon az ismert személyek közül – saját bevallása szerint – ilyen volt pl. El Kazovsky (1948-2008) festőművész.
A nemi identitás binaritásának kérdése
Hagyományosan a nemi identitást bináris jelenségnek tekintették: a férfi és nő egymást kizáró kategóriák, ami abból a feltevésből indul ki, hogy a nemi identitás rendszerint a biológiai, vagy divatosabb kifejezéssel élve, a „születéskor kijelölt nemhez” illeszkedik. Annak idején még Money (1994) is úgy tartotta, hogy a „gender” az agyban bipoláris módon van kódolva, ami csakis maszkulin vagy feminin lehet.
Ezzel szemben – a „genderelmélet” hatására – a modern pszichológia és szociológia által képviselt álláspont szerint a nemi identitás kettőnél többféle lehet: férfi, női, valahol a kettő között, vagy egyik sem (Jagose, 1997; Haggerty & McGarry, 2007; Clarke et al., 2010; Butler, 2011; Lovaas, 2013; Drescher & Byne, 2017; Cools et al., 2018; Risman, 2018; Hines[1], 2020). Így az Amerikai Pszichológiai Társaság egyik definíciója szerint a nemi identitás a személynek az a mélyről fakadó, lényegi megélése, mely szerint ő lány vagy nő; fiú vagy férfi; férfi és nő keveréke, vagy egy alternatív nemhez tartozik (APA, 2015; MPT, 2016). Máshol úgy fogalmaznak, hogy a nemi identitás „az egyén férfi, női vagy transznemű önképére” utal (APA, 2012).
Az Amerikai Pszichológiai Társaság A transznemű és gender-nonkonform páciensek pszichológiai ellátásával kapcsolatos útmutatójában (APA, 2015), amit a Magyar Pszichológiai Társaság is fenntartások nélkül átvett (MPT, 2016), fontosnak tartják kiemelni, hogy a „gender” egy nem bináris konstruktum, mely a nemi identitások széles skáláját teszi lehetővé, valamint azt, hogy egy ember nemi identitása nem feltétlenül illeszkedik születéskor kijelölt neméhez. Továbbá az egyén nem csak „cisz” férfiként és „cisz” nőként azonosíthatja magát, hanem „transznőként”, „transzférfiként”, vagy valamilyen nem bináris személyként. Például a manapság népszerű „genderqueer” elnevezést azoknak a személyeknek az esetében használják, akik a „társadalmi neműk” alapján nem tudják vagy nem akarják magukat a bináris felosztás szerint elhelyezni. A „genderqueer” kifejezést gyakran a nem heteroszexuális nemi identitással rendelkező személyek vonatkozásában is alkalmazzák (Ellis, 2017). Hasonlóképpen a nem bináris kifejezés olyan embereket ír le, akiknek nemi identitása, szerepe vagy nemi kifejeződése nem felel meg a nemek bináris (férfi és nő) értelmezésének. Ez használható gyűjtőnévként többek között a nem nélküli („agender”, „gendersemeleges”, „neutois”), kever/többnemű („bigender”, „pangender”, „androgyn”), bizonyos mértékig, de nem teljesen egynemű („demi man/boy”, „demi woman/girl”), valamilyen egyéb, speciális nemű („harmadik nemű”, egyéb nemű) vagy képlékeny/változékony nemű személyek („genderfluid”, „genderqueer”) vonatkozásában (Barker & Richards, 2015; Stewart, 2017; Endo-ERN). A nem bináris identitással részletesen a „Gender” fejezetben foglalkozunk.
Az említett útmutató szerzői hangsúlyozzák, hogy a „gender” nem bináris értelmezése alapvető a transznemű és gender-nonkonform emberek affirmatív egészségügyi ellátásának biztosításához. Felszólítják a pszichológusokat, hogy alakítsák át vagy módosítsák gender-értelmezésüket, kiszélesítve az egészségesnek és normatívnak tekintett variációk tartományát. Vagyis a fősodratú irányzat szerint nem csak férfi és női nemi identitás létezik, hanem számos egyéb is, és amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, mind a normalitás kategóriájába tartozik.
Itt fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, hogy a „gendertudományok” hatására a fősodratú pszichológiai és szociológiai irányzat már nem csak a nemi identitás, hanem a biológiai nem kétosztatúságát is elutasítja. Kezdetben csak a laikusoknak szánt kiadványokban (pl. Fausto-Sterling, 1993, 2000, 2012 és Butler, 2006, 2011; National Geographic, 2017; Scientific American, 2017a, 2017b) volt ez tetten érhető, de újabban már a szakirodalomban és tudományos diszkurzusban is megjelent (Meyer-Bahlburg, 1999; Sandfort, 2005; Diamond & Beh, 2008; Diamond, 2009; Coleman et al., 2012; APA, 2015; Bolemant & Szapu, 2015; Castro-Peraza et al, 2019; Suess Schwend, 2020; Sutter, 2020; Štrkalj & Pather, 2021), sőt egyes biológiai végzettségű kutatók is ezt a nézetet népszerűsítik (pl. Fausto-Sterling, 1993, 2000; Ah-King & Nylin, 2010; Diamond & Beh, 2008; Vilain, 2008). Az orvostudomány, beleértve a pszichiátriát, egyelőre hivatalosan még nem osztja ezt az álláspontot, de erre irányuló törekvések már léteznek (pl. Arboleda et al., 2014; Cools et al., 2018; Carpenter, 2018). Részletesebben lásd a „Gender”, „Társadalmi Nemek Tudománya” és Interszex Állapotok fejezetet.
Annak a mindent átható fősodratú törekvésnek, hogy a biológiai nemet spektrumként állítsák be egyik eklatáns példája, amikor 2018 őszén több mint 2600 tudós, köztük 9 Nobel-díjas, petíciót írt alá, melyben az ellen tiltakoztak, hogy az amerikai elnöki hivatal egy tervezett rendeletében a biológiai nemet binárisnak kívánta nyilvánítani, olyannak, amit születéskor a genitáliák alapján vagy genetikai vizsgálat segítségével állapítanak meg (https://not-binary.org/). Részletesebben lásd a „Társadalmi Nemek Tudománya” fejezetben.
Ezzel csaknem egy időben a Nature, a világ vezető tudományos folyóirata egy szerkesztőségi cikkben azt írta, hogy a kutatások azt igazolják, és így látja az orvosi társadalom is, hogy a biológiai nem sokkal komplexebb annál, hogy azt lehessen állítani, hogy csak férfi és női nem létezik. Továbbá véleményük szerint az a gondolat, hogy a tudomány pontos következtetést lenne képes levonni a személy biológiai neme alapján a társadalmi nemére vonatkozóan alapvetően téves. A Nature 3 évvel korábban is hasonló véleményének adott hangot, amikor azt állította, hogy az az elképzelés, mely szerint csak két biológiai nem létezik túlságosan leegyszerűsített, a biológusok szerint a biológiai nemnek sokkal szélesebb spektruma létezik (Ainsworth, 2015).
A nemi identitás és a nemi orientáció közötti összefüggés
Bár manapság sokan azt állítják, hogy a nemi orientáció teljesen független a nemi identitástól, ez nem teljesen így van, mert például elég, ha csak arra gondolunk, hogy a férfi nemi identitásúak többsége (>90%) a nők iránt mutat vonzódást, a női identitással rendelkezők többsége (>90%) pedig a férfiakat tekinti a maga számára megfelelő szexuális partnernek (Zucker, 2017). Még ha a két jelenség között nincs is feltétlenül szoros ok-okozati összefüggés, nem valószínű, hogy adott esetben véletlen egybeesésről lenne szó.
Több szerző hangsúlyozza, hogy a nemi orientáció jelentős hatással van a nemi identitás kialakulására (Lawrence, 2006; Mathy & Dreschler, 2008). A két jelenség közötti kapcsolatra utal az a jól ismert tény is, hogy a nemi diszfóriával rendelkező gyermekek többsége serdülő- és felnőttkorban homoszexuális lesz, míg egy kisebbségnél a nemi diszfória tovább perzisztál és később transzszexualizmusba megy át.
Dreschler (2010) felhívja a figyelmet, hogy számos kultúra rutinszerűen összeköti a homoszexualitást a „transzgender” identitással (mivel mindkettőt a normálistól eltérőnek tekinti). A nemi orientációnak és a nemi identitásnak mint két különálló kategóriának a használata viszonylag új jelenség. A szociális konstruktivista iskolák a nemi orientáció és a nemi identitás szétválasztása mellett érvelnek, mondván: a nemi orientáció inkorporálása a személy identitásába egészen friss kultúrafüggő jelenség, és összetett társadalomtörténeti események kölcsönhatásainak az eredménye (Unger, 2001: 103). Ezt az álláspontot képviselik a biológiailag orientált szerzők is (Gooren, 2006; Swaab & Garcia-Falgueras, 2009; Savic et al., 2010; Hines, 2011; McCarthy et al., 2012; Fisher et al., 2018; Roselli, 2018; Korpaisarn & Safer, 2019; Ristori et al., 2020). Ezzel szemben a „genderelmélet” itt sem mutat következetességet, mert egyfelől azt állítja, hogy a nemi identitás független a nemi orientációtól, másfelől pedig a kettőt összemossa, amikor sok esetben a nemi orientáció szerinti besorolást nemi identitásként, „genderként” kezeli. Valószínűleg ennek köszönhetően újabban ismét az a tendencia figyelhető meg, hogy a nemi identitás és a nemi orientáció között a határok kezdenek eltűnni. Például az egyes hagyományos kultúrákban előforduló passzív férfi homoszexualitásról (fa’afafine-ok, muxe, nádleehi, femminiello, bakla, xanith, stb.) gyakran mint nem bináris nemi identitásról vagy „harmadik nemhez” tartozó személyekről beszélnek (Hutson et al., 2020, Soh, 2020). Számos olyan jelenséget, melyet korábban a szexuális preferenciák vagy nemi orientációk közé soroltak, jelenleg többen identitásként tartanak számon, például meleg, leszbikus, biszexuális, szadomazochisztikus, pedophil, sőt még az aszexuális is (Bewley et al., 2019; Soh, 2020). Ellis (2017) nem heteroszexuális nemi identitásról beszél a „queer” szó jelentése kapcsán, azt írja, hogy a „queert” gyűjtőkifejezésként használják az összes nem heteroszexuális nemi identitás megjelölésére. Zucker (2017) is nemritkán nemi identitásként kezeli a leszbikus, biszexuális, heteroszexuális nemi irányultságot.
Mint említettük, a nem heteroszexuális nemi orientáció, főleg, ha ambivalens nemi identitás is társul hozza, nemritkán szerepet játszik abban, hogy a személy „transz” vagy újabban valamilyen nem bináris nemi identitásúnak vallja magát, mivel ez az adott társadalomban divatosabbnak, elfogadottabbnak számít (Brown et al., 2020). Például a férfias vonásokat mutató leszbikus nők manapság gyakran úgy nyilatkoznak magukról, hogy nem bináris nemi identitásúak (Zucker, 2018; Soh, 2020). A posztmodern nyugati kultúrkörben a nemi orientáció tekintetében kisebbséghez tartozó egyének manapság gyakran olyan címkéket választanak a nemi identitásuk leírásához, mint a „queer”, „questioning”, demiboy”, „demiguy”, „demigirl”, „demiwoman”, „girlflux”, „paragirl”, „boyflux”, „paraboy”, „librafeminine” és „libramasculine” (Bővebben lásd a „Gender” fejezetben).
Fontos megjegyezni, hogy a nem hagyományos nemi identitásúak túlnyomó többsége homo- vagy biszexuális nemi irányultsággal rendelkezik. A homoszexuálisok és biszexuálisok között pedig több mint kétszer nagyobb gyakorisággal fordul elő ambivalens nemi identitás. További érdekes megfigyelés, mely szerint Hollandiában a nem-nyugati származás esetén kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy az illető bizonytalan nemi identitással fog rendelkezni (Kuyper & Wijsen, 2014).
Összefoglalva tehát azt lehet mondani, hogy a nemi orientáció és a nemi identitás esetében két különálló, de egymással eléggé szoros összefüggést mutató jelenségről van szó.
[1] Sally Hines szociológus, genderideológus. Nem tévesztendő össze Melissa Hines agykutatóval.
Epidemiológiai adatok
Az 5-10 évvel ezelőtti epidemiológiai adatok még azt mutatták, hogy a transzszexualizmus (nemi identitás zavar, nemi diszfória) eléggé ritka jelenség. A DSM-5 (2013: 454) is azt írja, hogy a nemi fejlődési rendellenesség nélküli nemi dysphoria (nemi identitás zavar) prevalenciája meglehetősen alacsony: férfiak esetében 0,005%-0,014%, nők esetében 0,002% – 0,003%. A DSM-5 revideált kiadásában már az olvasható, hogy a nemváltásért folyamodó páciensek aránya kevesebb mint 0,1%, a magukat transzgenderként azonosító személyek aránya 0,5-0,6%, a nemi inkonguenciát tapasztaló egyének aránya pedig eléri a 0,6-1,1%-ot, míg azoknak az aránya, akik a másik nemhez tartozónak érzik magukat akár 2,1-2,6% is lehet (DSM-5-TRTM, 2022: 515).
Meier és Labuski (2013) becslése szerint a transznemű személyek prevalenciája 0,17 – 1,333 : 100 000 lakos közötti tartományban található.
Coleman és mtsai (2012) a Transzgenderizmus nemzetközi szaklapjában megjelent cikkben is hasonló gyakoriságról számoltak be: az MTF típusú transzszexualizmus prevalenciája 1:11 900 – 1:45 000, míg az FTM vonatkozásában ez az arány 1:30,400 – 1:200,000 tartományban mozog.
Svédországban a nemváltást kérvényezők éves incidenciája született férfiak (MTF) esetében 0,32:100 000, a született nők (FTM) esetében pedig 0,19:100 000 volt (Olsson & Möller, 2003). Németországban is hasonló arányokat találtak a nemváltásért folyamodó transzszexuálisok vonatkozásában: 0,41: 100 000 az MTF és 0,26: 100 000 az FTM esetében (Meyer zu Hoberghe, 2009).
Belgiumban a transzszexualizmus prevalenciája az egyik felmérés szerint a született férfiak (MTF) esetében 1:12900, született nők (FTM) esetében pedig 1:33800. Vallóniában lényegesen alacsonyabbnak találták, mint Flandriában (De Cuypere et al., 2007).
Van Caenegem és mtsai (2015) arról számoltak be, hogy egy belgiumi populációs felmérés (n=1832) szerint a gender ambivalencia (ami sokkal tágabb fogalom, mint a transzszexualizmus) a flamand férfiak 2,2%-át érintette, míg a nők körében ez az arány 1,9% volt.
Arcelus és mtsai (2015) 1473, az elmúlt 50 évben publikált nemzetközi epidemiológiai vizsgálatot tekintettek át, amiből 21-et találtak megfelelőnek ahhoz, hogy szisztémás átfogó elemzésnek vessenek alá és 12-t ahhoz, hogy metaanalízisbe válasszák be. A metaelemzés alapján azt az eredményt kapták, hogy a transzszexualizmus prevalenciája kb. 4,6:100 000. Azonban a szerzők hangsúlyozzák, hogy az utóbbi évtizedekben a transzszexualizmus prevalenciájában növekedés tapasztalható.
Zucker és mtsai (2016) azt írják, hogy a férfiként született személyek között a prevalencia kevesebb mint 1:10 000, míg azok között, akik számára születéskor a női nemet jelölték ki ez az arány 1:30 000.
Drescher és Byne (2017) a Kaplan-Sadock-féle pszichiátriai kézikönyv 10-ik kiadásában a DSM-5-ben szereplő adatokat említi (lásd fentebb).
Zhang és mtsai (2020) által nemrég készített átfogó tanulmány szerint az USA-ban az orvosi nyilvántartás szerint 100 000 lakosra 17-33 „transzgender” és egyéb alternatív genderrel rendelkező személy jut.
Fontos azonban kiemelni, hogy a fent említett adatok többnyire a transzszexualizmus kezelésére szakosodott klinikákon jelentkező páciensek számán alapultak. A valóságban a „transzgender” személyek ennél valamivel többen kell, hogy legyenek. Drescher és Byne (2017) ezzel kapcsolatban azt írja, hogy a stigmatizációnak, módszertani nehézségeknek köszönhetően a transzszexualizmus, transzneműség és a nemi identitás variánsainak a prevalenciája valójában nem ismert. Ráadásul a gyakoriságban országonként is jelentős különbségek találhatók (DSM-5, 2013: 454; Zucker, 2017).
Telefonos vagy internetes felmérések során, amikor azt kérdezik, hogy ki tartja magát „transzgendernek” a prevalencia eléri a 0,5-1,3%-ot. (Conron et al., 2012, Shields et al., 2013). Zucker (2017) is azt írja, hogy a „transzgender” nemi identitás önbeszámoláson alapuló prevalenciája gyermek-, serdülő- és felnőttkorban 0,5-1,3% tartományban mozog. Azonban ezek a számok aligha tekinthetők mérvadóaknak, hiszen nem klinikai diagnózison alapulnak és nem reprezentatív mintából származnak.
Mindenesetre tény, hogy az utóbbi években növekedés látható azoknak a számában, akiknél nemi diszfóriát vagy nemi inkongruenciát diagnosztizálnak (Kuyper & Wijsen, 2014; Van Caenegem et al., 2015) és akik nemváltásért folyamodnak (Fielding & Bass, 2018). Így a több mint 15 000 személy megkérdezésén alapuló Gallup-felmérés (2021) szerint az USA-ban 2020-ban a lakosság 0,6%-a vallotta magát „transzgendernek”. Míg az 1965-1980 és 1946-1964 között született felnőttek („X-generáció”, ill. „baby boomerek”) körében ez az arány még 0,2% volt, addig az 1997-2002 között született fiataloknál („Z-generáció”) elérte a 1,8%-ot.
Az USA-ban, Svédországban, Hollandiában, Belgiumban és Tajvanon végzett vizsgálatok szerint azoknak az aránya, akik „transzgender” identitásúnak vallják magukat felnőtt korban 0,3-0,5%, míg gyermek- és serdülőkorban 1,2-2,7%. A tág értelemben vett „transzgender” identitás esetében (ami magában foglalta az összes alternatív „gendert”) ez az arány 0,5-4,5%-ra emelkedhet (Meerwijk & Sevelius, 2017; Nguyen et al., 2018; Zhang et al., 2020).
Nem világos azonban, hogy mi áll e növekedés mögött: valóban emelkedik az incidencia vagy csak arról van szó, hogy a depatologizáció és a nagyobb elfogadottság hatására az érintett személyek egyre nagyobb mértékben vallják magukat transzneműnek. Ahogy Zucker (2017) írja, az is tisztázásra vár, hogy mennyire stabil a „transzgender” és egyéb nem bináris nemi identitás. Nem tudni, hogy a magukat „transzgendernek” vagy valamilyen nem bináris nemi identitásúnak valló fiatal személyek közül hányan őrzik meg ezt az önazonosságot az életük végéig. Hiszen ismert, hogy bizonyos szexuális kisebbségeknél, főleg a fiatal biszexuális nőknél nemcsak a nemi orientáció, hanem a nemi identitás is jelentős fluktuációt mutat (Diamond, 2000, 2003a). Arra vonatkozóan is vannak adatok, hogy idősebb korban a nemi identitás fluiditása csökken.
Az ún. nem bináris nemi identitás előfordulási gyakoriságát illetően lásd a „Gender” fejezetet.
A transzszexualizmus mindkét nemben előfordul, de férfiaknál sokkal gyakoribb (DSM-IV-TR, 2000; DSM-5, 2013; Towbin et al., 2015; Drescher & Byne, 2017, Zucker, 2017), igaz, egyes újabb felmérések szerint nőknél, különösen, ami a gyermek- és serdülőkorúakat illeti, növekvő tendenciát mutat (Aitken et al., 2015; de Graaf et al., 2018; Steensma et al., 2018).
Néhány évvel ezelőtt még a felmérések azt mutatták, hogy a transzszexualizmus 3-4-szer gyakoribb a fiúk-férfiak, mint a lányok-nők körében (Cohen-Kettenis & Pfäfflin, 2003: 66). A DSM-5-ben (2013: 454) is azt olvashatjuk, hogy a fiú/lány arány 2:1 – 4,5:1 tartományban mozog. Adoleszcens korban ez az arány kiegyenlítődni látszik, míg felnőtteknél ismét a férfiak vannak túlsúlyban: 1:1 – 6,1:1. Arcelus és mtsai (2015) metaelemzése szerint az MTF típusú transzszexualizmus prevalenciája 6,8: 100 000, az FTM esetében pedig 2,6: 100 000.
Érdekes módon a nemi arány néhány országban a megszokottól eltérő lehet, például Japánban, Tajvánon és Lengyelországban a nők körében gyakoribbnak találták (DSM-5, 2013: 454; Zucker, 2017).
Továbbá azt is meg kell említeni, hogy az utóbbi években a gyermekkori nemi dysphoriával foglalkozó klinikák a segítségért forduló gyermekek körében a lányok arányának a növekedéséről számolnak be (Aitken et al, 2015; De Vries et al, 2015; Drescher & Byne, 2017). Néhány évvel ezelőtt több szerző a pubertás korú lányok körében egy új jelenségre hívta fel a figyelmet, az ún. rapid kezdetű nemi dysphoriára, vagyis a hirtelen, minden előjel nélkül megjelenő ellenkező nemmel való autoidentifikációra, aminek hátterében sokan intenzív szociális médiahatást feltételeznek (Littman, 2017, 2018; Marchiano, 2017; Zucker, 2017; Kaltiala-Heino et al., 2018; Leitung et al., 2020).
A fentiekkel kapcsolatban érdemes még azt is figyelembe venni, hogy a nemi identitás klinikákra forduló serdülők között az autizmus spektrum zavar előfordulási gyakorisága eléri a 15-25%-ot (Kaltiala-Heino et al., 2015; Chen et al., 2016; Van Der Miesen et al., 2016; Holt et al., 2016), ami markánsan meghaladja az autizmusnak az átlagpopulációban megfigyelhető prevalenciáját (~1%) (Lai et al., 2014; Sun et al., 2019). Az autizmus spektrum zavarban szenvedők között a gender variancia több mint 7-szer gyakoribb, mint az átlag populációban (Strang et al., 2014; Van Der Miesen et al., 2016; Kaltiala-Heino et al., 2018). Érdekes módon a nemi dysphoria ehhez hasonló gyakoriságát írtak le ADHD-ban is (Strang et al., 2014). Lényeges, hogy azokra a gender dysphoriás serdülőkre, akik egyben autizmus spektrum zavarban is szenvednek – szemben azzal, amit az autizmus tüneteket nem mutató dysphoriás kortársaiknál figyelhető meg – nem jellemző a nem heteroszexuális nemi orientáció (Van Der Miesen et al., 2016).
Az incidencia növekedés további oka lehet az, hogy nemritkán az azonos neműek iránt érzett vonzódás esetében a személy és környezete számára, főleg, ha férfiról van szó, a transzneműség sokkal elfogadhatóbb, mint a homoszexualitás. Ezek a személyek a nemváltással mintegy „normalizálni” próbálják a homoszexuális érzelmeiket (Bradley & Zucker, 1990; Zucker, 2018). Sok éretlen, bizonytalan identitással rendelkező, homo- és biszexuális irányultságú fiatal a tömegmédia hatására a népszerűség, nagyobb elfogadottság érdekében inkább transzneműnek vallja magát.
Biológiai és szociális hatások szerepe a nemi identitás kialakulásában
Az 1950-es években John Money saját megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a különböző interszex állapotokkal rendelkező személyek többsége annak függvényében tartja magát férfinak vagy nőnek, hogy születéskor milyen nemet jelöltek ki a számára és gyermekkorában fiúként vagy lányként nevelték. Ez függetlennek tűnt attól, hogy az érintett biológiai neme éppen milyen változatosságot mutatott[1]. Bár Money nem tagadta a biológiai tényezők jelentőségét, például azt írta, hogy a „gender”[2] kódolása az agyban a prenatális időszakban hormonális úton, a posztnatális periódusban pedig szocioszenszoros módon történik (Money, 1994), mégis úgy tartotta, hogy a nemi identitás képlékeny és a kritikus időszak alatt nevelés útján a kívánt irányban formálható, vagyis a nevelés felülírhatja a biológiát (Money et al., 1955). Úgy vélte, hogy a korai, 24 hónapos kor előtti nemváltoztatás és az új nemmel kompatibilis külső nemi szervek sebészi úton történő kialakítása elegendő ahhoz, hogy a gyermek saját magát kognitive fiúnak vagy lánynak címkézze, és hogy a kívánt férfi vagy női önkép kialakuljon benne (Ennek cáfolatát illetően lásd” John-Joan-John” esete az Interszex Állapotok fejezetben).
Több mint fél évszázaddal ezelőtt Stoller azt írta, hogy a nemi identitást a gyermek-szülő kapcsolat, a gyermek saját külső nemi szerveinek a percepciója és valamilyen biológia erő formálja (Stoller, 1964; Money, 1985b). Később a biológiai és hormonális hatások, illetve a születéskor kijelölt nem mellett az imprintinghez hasonló környezeti és pszichológiai tényezők szerepét vetette fel (Stoller, 1968b).
Annak a folyamatnak a leírására, hogy a nemi identitás hogyan alakul ki a pszichológusok számos elméletet dolgoztak ki, melyek ezt általában a szülőkkel, kortársakkal és a környezettel történő interakció révén végbemenő kognitív és affektív tanulással próbálják magyarázni. A legtöbb szociológus és pszichológus – ahogy már korábban említettük – úgy képzeli, hogy a nemi identitás a nemi szerep internalizálása útján jön létre, aminek eredményeként az egyén magát férfiként vagy nőként kezdi azonosítani (Money & Ehrhardttal, 1972; Wood & Eagly, 2012). Részletesebben lásd A Viselkedésben és a Személyiségvonásokban Található Nemi Különbségek Eredetének Magyarázata fejezetet.
A fejlődéspszichológia a nemi identitás kognitív összetevőire fokuszál. Így Kohlberg (1966) a nemi identitást az egyén férfiként vagy nőként történő kognitív önmeghatározásaként definiálja. Az utóbbi időben azonban ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonítanak a nemi identitás affektív komponenseinek, például az egyén saját nemével való elégedettség-érzésnek (Egan & Perry, 2001). A nemi identitás kognitív és affektív dimenziója világosan elkülönül a Gender Identity Inerview-ban, amit a gyermekkori nemi identitás zavar kutatásában használnak: kognitív nemi konfúzió és affektív nemi konfúzió (Kohen-Kettenis & Pfäfflin, 2003:1-2).
Mai tudásunk szerint a nemi identitás genetikai, hormonális és környezeti (biológiai, szociális és pszichológiai)[3] tényezők komplex kölcsönhatásának eredménye (Zucker, 2008). Az utóbbi években az ezzel kapcsolatos legújabb ismereteket számos átfogó közlemény tárgyalta (lásd pl. Gooren, 2006; Swaab & Garcia-Falgueras, 2009; Savic et al., 2010; Veale et al., 2010; Hines, 2011; McCarthy et al., 2012; Guillamon et al., 2016; Fisher et al., 2018; Roselli, 2018; Korpaisarn & Safer, 2019; Ristori et al., 2020). Bár a pontos mechanizmusok minden részletükben még nem ismertek, erőteljes bizonyítékok szólnak amellett, hogy a nemi identitás alapvetően biológiailag determinált és kialkulásában kiemelt jelentősége van a cerebralis cortex androgének általi imprintingjének (Hine s et al., 2016; Roselli, 2018; Reiner, 1999; Savic et al., 2010; Swaab, 2004, 2008; Hines, 2020), ami feltételezések szerint a preanatális és a korai neonatális időszak idején történik (Savic et al., 2010; Raveenthiran, 2017). Az ezt alátámasztó bizonyítékok elsősorban a hormonális zavarra visszavezethető nemi fejlődési rendellenességgel született betegeken tett megfigyeléseken és a nemi identitással összefüggésbe hozható neuroanatómiai különbségeken nyugszanak (Saraswat et al., 2015; Hines et al., 2016).
Hormonális tényezők
A prenatális csúcs fontosságára a cloacalis exstrophiában (Castagnetti et al., 2010; Rubenwolf et al., 2016; Baumgartner et al., 2017; Wisniewski et al., 2001; Savic et al., 2010) és Congenitális adrenális hyperplasiaban (Hall et al., 2004; Wisniewski & Aston, 2015; Chowdhury et al., 2015; Pasterski et al., 2015; Berenbaum et al., 2018; Motta-Mena et Puts, 2017;) szenvedő betegeken tett megfigyelések utalnak.
A neonatális időszak és a pubertás jelentőségére az 5α-reduktáz-2 (Imperato-McGinley & Zhu, 2002; Imperato-McGinley et al., 1991; Balthazart, 2011; Gray et al., 2017; Maimoun et al., 2011; Fratianni & Imperato-McGinley, 1994; Cohen-Kettenis, 2005; Hughes et al., 2006; Praveen et al., 2008; Gooren & Byne, 2017) és a 17β-hidroxi-szteroiddehidrogenáz-3 hiányos állapot (Cohen-Kettenis & Pfäfflin, 2003:46-47; Bertelloni et al., 2009a; Hines, 2004: 91; Hiort et al., 2017; Yang et al., 2017; Savic et al., 2010; Faienza & Cavallo, 2012; Cohen-Kettenis, 2013) hívja fel a figyelmet..
Mind a prenatális, mind a korai posztnatális időszak jelentősége mellett a teljes androgén inszenzitivitási szindróma (Gooren & Cohen-Kettenis, 1991; Meyer-Bahlburg, 2001; Hrabovszky & Hutson, 2002; Cohen-Kettenis, 2005; Wisniewski & Mazur, 2009; Wisniewski et al., 2010; Balthazart, 2011; O’Hanlan et al., 2018) és bizonyos nem hormonális fejlődési rendellenességek, például penis ablatio, penis agenesis kutatása során szerzett tapasztalatok szólnak (Reiner, 2005; Taskinen et al., 2016),
A Congenitalis adrenalis hyperplasia (CAH) egy genetikai szindróma, melynek során a női magzat in utero – saját mellékveséi által termelt – szokatlanul magas androgén koncentrációnak van kitéve, és ennek következtében részlegesen maszkulinizált külső nemi szervekkel jön világra (Hines et al., 2004; Saraswat et al., 2015; Razzaghy-Azar et al., 2017). Ezek a betegek általában a születést követően gyógyszeres kezelésben részesülnek, ami csökkenti a tesztoszteron mennyiségét; ily módon a későbbi különbségek a tesztoszteron prenatális organizációs hatásainak tulajdoníthatók (Bailey et al., 2016).
A CAH-ban szenvedő 46,XX kariotípusú betegek túlnyomó többségét (95%) lányként nevelik fel, és náluk női nemi identitás alakul ki, és csak kisebb részüknél fordul elő nemi diszfória és FTM transzszexualizmus (Kuhnle and Bullinger, 1997; Meyer-Bahlburg et al., 1996; Warne et al., 2005; Gupta et al., 2006). Azonban ez az arány messze túlmutat azon az előfordulási gyakoriságon, ami az átlagpopulációban figyelhető meg (3% vs. 0,002-0,003%, APA, 2013 vagy 3% vs. 0,005%, Dessens et al., 2005).
Reiner (2005) vizsgálatában a 9 CAH-ban szenvedő, XX kariotípusú, lányként nevelt nő közül 6 tartotta magát nőnek és 3 számolt be férfi nemi identitásról. A genetikailag nőnek született, CAH-ban szenvedő személyek közül kettőt férfiként neveltek fel, és mindketten később férfi nemi identitással rendelkeztek. Mind a két esetben igen erőteljes maszkulinizáció (virilizáció) volt megfigyelhető.
Továbbá az FTM „transzgender” egyéneken végzett vizsgálatok a CAH és a policisztás ovárium szindróma (PCOS) gyakoribb előfordulását mutatják (O’Hanlan et al., 2018). A PCOS-ban szenvedő nők posztnatálisan, és talán prenatálisan is, emelkedett androgénszinteknek vannak kitéve (Xita & Tsatsoulis, 2006). A nem kezelt FTM transzszexuálisoknál a PCOS magasabb, kb. 30%-os előfordulási gyakoriságát találták szemben az átlagpopulációban mért 15-20%-kal (Xita & Tsatsoulis, 2006; Sirmans & Pate, 2013; Becerra-Fernández et al., 2014).
A teljes androgén inszenzitivitási szindróma (Complete Androgen Insensitivity Syndrome, CAIS), korábbi nevén tesztikuláris feminizáció, esetében a 46XY kariotípusú férfiak normális, bár le nem szállt herékkel és normális tesztoszteronszintekkel rendelkeznek, de a hiányzó vagy rosszul működő androgén receptor gén miatt a sejtjeik nem tudnak reagálni az androgénekre, ezért tesztoszteronhatás hiányában a nemi fejlődés a női mintázat irányába tolódik, és ennek következtében az ilyen egyének teljes, vagy részleges feminizáción mennek keresztül, nőies fenotípussal születnek (Hooper et al., 2004), és ennek megfelelően nőként nevelik őket fel (Hughes et al., 2006; Hines, 2010.). A másodlagos nemi jellegek közül az androgendependens szőrzet (fan- és hónaljszőrzet) csekély vagy hiányzik („hairless women”) (Kun, 2000; Hines, 2010; Gooren & Byne, 2017). Amennyiben a gonadectomiát nem végezték el gyermekkorban, a pubertás a lányoknál megszokott életkorban spontán megindul, azonban a menarche nem alakul ki[4]. A le nem szállt herékből származó androgénekből a periférián aromatizáció útján ösztrogén képződik, melynek hatására elindul az ösztrogén dependens másodlagos nemi jelleg kialakulása és az emlők kifejlődése (Sólyom et al., 2001; Raveenthiran, 2017).
Mivel CAIS-ban a cerebralis androgén receptorok hiányoznak, a tesztoszteron imprinting általában nem jön létre és ily módon összhangban a nemi fenotípussal női nemi identitás alakul ki (Raveenthiran, 2017). Általában egyik betegnél sem észlelhető nemi diszfória, elégedettek a születéskor kijelölt nemmel, testképükkel és szexuális aktivitásukkal (Wisniewski & Migeon, 2000, 2002; Hines et al., 2003; Wilson et al., 2011).
Minto és mtsai (2003) vizsgálatában a 66 CAIS-ban szenvedő, nőként felnevelt személyből csak egy számolt be férfi nemi identitásról.
Melo és mtsai (2003) vizsgálatában az összes CAIS-ban szenvedő egyént (n=9) nőként nevelték fel és valamennyien női nemi identitással rendelkeztek.
Mazur (2005) az irodalomban 156 CAIS-sal diagnosztizált és nőként nevelt egyén adatait tekintette át és arra az eredményre jutott, hogy egyik esetben sem fordult elő nemváltás.
A szteroid 5α-reduktáz-2 hiány a férfi pseudohermaphroditismus egy autoszomális recesszív formája, melyet a tesztoszteron aktív metabolitjának, a dihidro-tesztoszteronnak (DHT) a képzésében szerepet játszó szteroid 5α-reduktáz-2 enzimnek csökkent, vagy hiányzó működése okozza. A DHT potensebb androgén, mint a tesztoszteron és nélkülözhetetlen a férfi nemi szervek formálódásában. DHT hiányában a férfi külső nemi szervek maszkulinizációja nem történik meg, vagy csak részben megy végbe, így a betegség klinikai tüneteire jellemző, hogy a 23XY kariotípusú fiúk nőies vagy bizonytalan jellegű genitáliákkal rendelkeznek (Okeigwe & Kuohung, 2014). A beteg fiúknak micropenise, illetve nagy clitorisa, kisméretű vagy hasadt herezacskója (scrotum bifidum), sinus urogenitalisa, perinealis hypospadiasisa és vak hüvelytasakja van (pseudovaginalis perineoscrotalis hypospadiasis). A belső nemi szervek férfi jellegűek, a herék a canalis inguinalisban vagy a labioscrotalis hajlatban vannak, szövettanilag normálisak (Kun, 2000; Sobel & Imperato-McGinley, 2004; Maleki et al., 2013). Az ilyen újszülötteket általában (kb. 95%-ban) nőneműként anyakönyvezik és ennek megfelelő nevelésben részesülnek (Cohen-Kettenis, 2005; Maleki et al., 2013).
Serdülőkorban a herékben nagyobb mennyiségben megindul a tesztoszteron termelése, aminek hatására kifejezett maszkulinizáció következik be, a herék leszállnak és normálisan működnek, a „clitoris” penis méretűvé nő meg, és a gyermek testalkata muszkulinizálódni kezd. Annak ellenére, hogy ezeket a gyerekeket kezdettől fogva lányként nevelték, a többségük (50-60%) serdülőkorban nemi identitását nőiről férfira változtatja, ami egyébként nincs összefüggésben a genitáliák maszkulinizációjának mértékével (Imperato-McGinley et al., 1979; Hull & Dominguez, 2003; Reiner & Gearhart, 2004; Cohen-Kettenis, 2005; Hughes et al., 2006; Praveen et al., 2008; Maimoun et al., 2011; Maleki et al., 2013; Gooren & Byne, 2017).
Az 5α-reduktáz hiányos gyerekek, akiket fiúként neveltek fel, rendszerint férfi nemi identitással rendelkeznek és férfiként viselkednek.
Mindez egyértelműen arra utal, hogy prenatális androgénhatás mellett a pubertáskorban végbemenő hormonális változások is szerepet játszanak a nemi identitás kialakulásában, azonban a kulturális és egyéb környezeti hatásokat, mint például a család befolyása is figyelembe kell venni (Cohen-Kettenis & Pfäfflin, 2003: 46-47; Cohen-Kettenis, 2013; Fisher et al., 2018; Ristori et al., 2020).
A nőként nevelt aphallicus (penis agenesis, cloaca extrophia, penis ablatio) fiúk kb. 2/3-a felnőttkorban férfi önazonossággal rendelkezik, míg azok az aphalliával született fiúk, akiket férfiként neveltek fel, nem mutatják jelét a nemi diszfóriának (Rainer & Gearhart, 2004; Reiner & Kropp, 2004 ; Meyer-Bahlburg, 2005). Amennyiben az XY kariotípusú személy férfiakra jellemző prenatális androgénhatásnak volt kitéve és ennek ellenére nőként nevelték fel, felnőttkorban nagy a valószínűsége, hogy férfi nemi identitással fog rendelkezni.
A férfiak cloacalis exstrophiája az XY kariotípus és prenatális androgén expozíció fontosságára hívja fel a figyelmet. A külső nemi szervek épsége kevésbé fontos a nemi identitás kialakulása szempontjából (Taskinen et al., 2016). A férfi-tipikus prenatális androgenizáción átesett egyéneknél a posztnatális nemi szocializáció önmagában nem elegendő ahhoz, hogy nőkre jellemző szexuális orientáció és nemi identitás alakuljon ki.
A fent elmondottak rövid összefoglalását az 1. táblázat tartalmazza, részletesebben pedig az Interszex Állapotok c. fejezetben foglalkozunk ezekkel a kórképekkel.
Nagyon kevés adat áll rendelkezésre a női nemi identitás kialakulásának mechanizmusait illetően. Úgy tűnik, ösztrogén imprinting, az androgén bevésődés analógja, nők esetében nem létezik. Náluk az ösztrogén produkcióban egy petefészek eredetű posztnatális csúcskoncentráció figyelhető meg, ami azonban nem hozható összefüggésbe a nemi differenciációval.
Az embriók nemi determinációjából vett analógia szerint feltételezhető, hogy az agy eredendően feminin, hacsak nem történik meg az androgén bevésődés. Másképpen mondva a női nemi identitást nem az ösztrogének jelenléte, hanem az androgének hiánya határozza meg (Hines, 2006). Részletesebben lásd az Agy nemi differenciációja fejezetben.
[1] A következőkben látni fogjuk, hogy ez nem így van, a nevelés iránya (férfi vagy nő) ezekben az esetekben (CAH, CAIS) egybeesett a prenatalis androgénhatásnak való kitettséggel, ill. ennek hiányával. Tehát nem ok-okozati összefüggésről van szó.
[2] A „gender” kifejezés jelentését illetően lásd a „Gender” fejezetet. Adott esetben nemi identitásra vonatkozik.
[3] Itt nem csak, ill. nem elsősorban szociális hatásokra kell gondolni.
[4] Amennyiben a heréket a malignisatio veszélye miatt gyerekkorban eltávolították, a pubertás indukciójához ösztrogén szubsztitúcióra van szükség.
- táblázat. Bizonyítékok a prenatális, posztnatális és pubertáskori hormonális környezet, valamint a nevelés jelentőségére a nemi identitás kialakulásában egyes interszex állapotok esetében.
Kromo-szomális nem | Szindróma | Prenatális androgén-hatás | Korai posztnatális androgénhatás | nevelés iránya | Pubertás-kori androgén-hatás | Pszichoszexuá-lis fejlődés eredménye felnőttkorban |
XX | CAH (klasszikus sóvesztő és klasszikus egyszerű virilizáló forma) | + | – (orvosi beavatkozás-nak köszönhetően) | nő | – | A többségük női nemi identitású, de szignifikánsan megnövekszik a férfi önazonosság-gal rendelkezők aránya |
XX | Nem klasszikus CAH késői kezdetű, forma | – | + | nő | – | Mind női nemi identitással rendelkeznek |
XY | CAIS | – | – | nő | – | Mind női nemi identitással rendelkeznek |
XY | 5α-reduktáz-2 és 17β-hidroxi-szteroiddehidro-genáz-3 hiány | + | – (nemváltó műtétnek köszönhetően) | nő | + androgé-nek aktivációs hatása | Több mint a felének (50-60%) férfi nemi identitása van |
XY | 5α-reduktáz-2 és 17β-hidroxi-szteroiddehidro-genáz-3 hiány | + | + | férfi | + androgé-nek aktivációs hatása | Mind férfi nemi identitással rendelkezik |
XY | Cloaca Exstrophia, penis ablatio | + | – (nemváltó műtétnek köszönhetően) | nő | – | 2/3-uk felnőttkorban férfi önazonosság-gal rendelkezik |
Neuroanatómiai eltérések
Az embernél a nemi szervek differenciációja a terhesség első trimeszterében történik, míg az agy differenciálódása a második trimeszterben veszi kezdetét. Az intrauterin és neonatális időszak alatt a nemi identitás, szexuális irányultság és más viselkedési minták, valamint a kognitív képességekben levő különbségek programozása történik az agyban, szexuálisan dimorf módon. Az emberi embrió agya a tesztoszteron közvetlen hatása révén férfi irányba fejlődik, illetve női irányba alakul ennek a hatásnak a hiányában. Rendszerint a folyamatok koordináltan és összhangban zajlanak, úgy, hogy a genitális nem és a cerebralis nem egybeesik (Garcia-Falgueras & Swaab, 2010; Roselli, 2018).
Azonban úgy tűnik, hogy ritka esetekben a nemi szervek és az agy nemi differenciálódása egymástól függetlenül történik, aminek eredményeként a személy nemi identitása nem fog egybeesni a biológiai nemével (Roselli, 2018; Reiner, 1999; Savic et al., 2010; Swaab, 2004, 2008). Vagyis a genitális maszkulinizáció mértéke nem tükrözi az agy maszkulinizációjának a mértékét. A transzszexuális egyének inkongruenciát élnek meg a nemi identitásuk és a biológiai neműk között, aminek hátterében feltételezések szerint az agy genetikai és/vagy hormonális tényezőkre visszavezethető atípusos differenciálódása áll (Garcia-Falgueras & Swaab 2008; Bao & Swaab, 2011).
Bizonyítékok szólnak amellett, hogy a szexuálisan dimorf agy a pszichoszexuális fejlődés anatómiai szubsztrátuma lehet (Ristori et al., 2020). A férfiak és a nők különböznek az agy összvolumenét és számos agyi struktúra méretét illetően. Míg a férfiak kb. 10%-kal nagyobb agytérfogattal rendelkeznek, mint a nők (Griedd et al, 1997, Goldstein et al., 2001, Lenroot et al., 2007, Filipek et al., 1994; Witelson et al., 1995; Passe et al., 1997; Rabinowicz et al., 1999; Nopoulos et al., 2000), „transzférfiaknál” (FTM) a kijelölt nemüknek megfelelő értéket találtak (Hahn et al., 2015; Savic & Arver, 2011; Rametti et al., 2011b; Hoekzema et al., 2015), ugyanakkor a „transznők” (MTF) intracranialis volumene a férfi és női kontroll személyek paraméterei közé esett (Hahn et al., 2015).
Ami a nemi identitás kialakulásával kapcsolatba hozható subcorticalis struktúrákat illeti, leginkább két cerebralis magot szoktak említeni, a stria terminális ágymagjának központi részét (BNSTc) és az anterior hypothalamus harmadik interszticiális magját (INAH-3).
A BNSTc az embernél kifejezett nemi dimorfizmust mutat mind a méretét, mind az itt található neuronok számát illetően (Zhou et al., 1995; Kruijver et al., 2000; Chung et al., 2002). Férfiaknál – függetlenül a nemi orientációtól – a BNSTc térfogata 44%-al nagyobb, mint a nőknél (Zsou et al., 1995). Továbbá náluk ezen a területen közel kétszer több szomatosztatin neuron található, mint a nőknél (Kruijver et al., 2000).
Swaab kutatócsoportjának post mortem vizsgálatai arról tanúskodnak, hogy az embernél a stria terminalis ágymagjának központi része potenciális biomarkere lehet a nemi identitásnak (Zhou et al., 1995; Kruijver et al., 2000; Chung et al., 2002). Ezen post mortem vizsgálatok szerint az MTF transzszexuálisok (nemi orientációjuktól függetlenül) a nőkhöz hasonlóan kisebb volumennel és kisebb számú neuronnal rendelkeznek a stria terminalis ágymagjában, mint az egészséges férfiak (Zhou et al. 1995; Kruijver et al. 2000). Hasonlóképpen az egyetlen e tekintetben vizsgált FTM transzszexuális agya férfiakra jellemző BNSTc-vel rendelkezett, és a neuronok száma bőven a férfiakra jellemző normális határokon belül volt (Kruijver et al., 2000).
Garcia-Falgueras és Swaab (2008) 11 – többségükben non-adrophil – MTF transzszexuálisnál kisebb, nőkre jellemző INAH-3 volument talált. Ugyanezek a szerzők egy FTM transzszexuálisnál férfiakra jellemző térfogatot írtak le. Továbbá az MTF transzszexuálisoknál a neuronok száma is kisebb volt, mint a nem transzszexuális férfiaknál (Fisher et al., 2018; Gooren & Byne, 2017; Chung et al., 2002; Garcia-Falgueras & Swaab 2008).
Ismert, hogy normális esetben a nők nagyobb kéregvastagsággal rendelkeznek, mint a férfiak (Sowell et al., 2007; Luders et al., 2006, 2009). MRI vizsgálatokban MTF transzszexuálisoknál („transznőknél”) a corticalis vastagság feminizációját észlelték (Luders et al. 2009; Savic & Arver, 2011; Zubiaurre-Eloza et al., 2013; Simon et al., 2013), míg a corticalis volumenben egyértelmű változás nem volt kimutatható (Luders et al. 2009; Savic & Arver 2011; Zubiaurre-Elorza et al., 2013). Azonban az FTM transzszexuálisoknál („transzférfiak”) nem találtak maszkulinizációra utaló jeleket (Zubiaurre-Elorza et al., 2013; Luder et al., 2012). Vagyis mind a homoszexuális MTF, mind a homoszexuális FTM transzszexuálisokra a nőies mintázatú (Nő > Férfi) kéregvastagság jellemző (Manzouri et al., 2015; Kreukels & Guillamon, 2016; Guillamon et al., 2016).
A férfiak gyermek- és serdülőkorban nagyobb mértékű fehérállomány növekedést mutatnak, mint a nők (De Bellis et al., 2001; Lenroot et al., 2007; Perrin et al., 2009). Ezért felnőttkorban a férfiak nagyobb fehérállománnyal rendelkeznek. A fehérállományt illetően mind a MTF, mind a FTM transzszexuálisoknál a diffúziós tenzor képalkotó (DTI) vizsgálatok arra utaltak, hogy a mikrostrukturális mintázat statisztikailag eltér a biológiai nemtől. Vagyis demaszkulinizált az androfil (homoszexuális) MTF transzszexuálisoknál és maszkulinizált a ginefil (homoszexuális) FTM egyéneknél (Yokota et al. 2005; Kranz et al., 2014; Rametti et al., 2011a, 2011b; Ristori et al., 2020).
Ugyanezt a tendenciát mutatja az agy idegrostjainak (fasciculusok) frakcionális anizotrópiája (FA) (Guillamon et al., 2016).
Az eredmények tehát arra utalnak, hogy a transzszexuális nők (MTF) és férfiak (FTM) agyi fenotípusa több szempontból is különbözik a kontroll nőkétől és férfiakétól, vagyis feminin, maszkulin, demaszkulinizált és defeminizált tulajdonságokat mutat (Kreukels & Guillamon, 2016). Az MTF és FTM transzszexuálisok egyes agyi struktúrákat illetően a nemi identitásnak megfelelő nemhez hasonlítanak, más agyi területeket illetően pedig a biológiai nemmel mutatnak azonosságot, vagy köztes helyet foglalnak el a két biológiai nem között. Vagyis nem csak arról van szó, ahogy ezt az ún. hibás fejlődési illesztés („developmental mismatch”) hipotézis állítja, hogy a transzszexuálisok agya a másik biológiai nemnek felel meg, hanem itt sokkal összetettebb dologgal állunk szemben. A fentiek alapján Guillamon és mtsai arra a következtetésre jutottak, hogy a „ciszgender nő”, a „transzgender nő”, a „ciszgender férfi” és a „transzgender férfi” mind-mind külön corticalis fenotípust képvisel (Guillamon et al., 2016, 2017).
Genetika
A nemi identitás kialakulásában a hormonális környezet mellett a genetika szerepe is jelentősnek mondható (Polderman et al., 2018). A maszkulinitás és feminitás, a gyermekkori nemi tipikalitás és az atípusos nemi szerepviselkedés (gender-nonkonformitás), a transzszexualizmus és a nemi identitás jelentős heritabilitást mutat (Bailey et al., 2000; Coolidge et al., 2002; Burri et al., 2011; Hylens et al., 2012; Diamond & Hawk, 2004).
Családvizsgálatok, ikerpárokon végzett megfigyelések és esetbeszámolók arról tanúskodnak, hogy a gender dysphoria nagyobb konkordanciát mutat a monozigóta (MZ), mint a dizigóta (DZ) pároknál, ami a genetika szerepére utal. Továbbá a konkordancia valószínűsége a férfiaknál nagyobb, mint a nőknél, (Gomez-Gil et al., 2010; Ngun, 2011; Fisher et al., 2017).
A rendelkezésre álló ikervizsgálatok egyértelműen bizonyítják a veleszületett genetikai tényezők szerepét mind a „ciszgender”, mind a „transzgender” identitás kialakulásában. A genetikai hatás a nemi identitások közötti variancia 30-60%-ért tehető felelőssé. A közös környezeti tényezők jelentősége gyermekkorban még számottevő, de felnőttkorban már elhanyagolhatóan csekély, míg az egyedi környezeti faktorok jelentős hatással (40-70%) bírnak (Iervolino et al., 2005; Plomin et al., 2013; Polderman et al. 2018). Egyébként ez a nemi identitás és gender dysphoria esetében talált heritabilitás hasonló ahhoz, amit más viselkedési tulajdonságok és személyiségvonások esetében írtak le, és ami általában a 30-60%-os tartományban szokott lenni (Polderman et al. 2015).
Bár az eredmények némileg ellentmondóak, egyetlen kandidáns gén esetében sem sikerült erős hatást kimutatni, és még sok minden tisztázásra szorul, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy mind az androgénekkel, mind az ösztrogénekkel kapcsolatos gének bizonyos szerepet játszanak a nemi identitás és a gender dysphoria kialakulásában. A legtöbb adat amellett szól, hogy a nemi identitásnak és a gender dysphoriának poligénes természete van (Ngun et al., 2011; Zucker et al., 2016; Fisher et al., 2018; O’Hanlan et al., 2018; Polderman et al., 2018; Foreman et al., 2019; Ristori et al., 2020).
Szociális tényezők
Sajnos eddig kevés szisztematikus kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy a transzszexualizmus kialakulására milyen hatással van a szocializáció, a szülők általi nevelés. A rendelkezésre álló vizsgálatok mind kis esetszámúak, általában nem tartalmaznak kontroll csoportot (Schumm, 2018). A kórkép ritka előfordulására és a téma kényességére való tekintettel ez nem is annyira meglepő.
A biológiai irányzat képviselői azt hangsúlyozzák, hogy nincs arra vonatkozó adat, mely arra utalna, hogy a nemi identitás külső hatások befolyása alatt állna (Korpaisarn & Safer, 2019; Hines, 2004; Swaab, 2007). A szociális tényezők szerepét egyelőre semmi sem bizonyítja (Savic et al., 2010; Garcia-Falgueras & Swaab, 2010).
A biológiai irányultságú szerzők szerint a pszichés tényezőknek a nemi identitás kialakulásában játszott szerepe ellen szól az a két tény, hogy a transzneműeknél semmi sem utal arra, hogy másképpen nevelték volna őket. Legtöbbször (ha nem is mindig, de az esetek túlnyomó többségében) a biológiai nemmel ellentétes nevelés dacára is a gyermekekből egészséges nemi identitással rendelkező heteroszexuális felnőttek lesznek.
Ugyanígy a fősodratú irányzathoz tartozó szociológusok és pszichológusok (pl. Golombok, 2007; Crowl et al., 2008; Fedewa et al., 2015; Trub et al., 2017) is elemzéseikben és összefoglaló tanulmányaikban egybehangzóan azt írják, hogy nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyermekek a nemi identitás szempontjából bármiben különböznének a hagyományos heteroszexuális családokban nevelkedő kortársaiktól, ami nem mellesleg szöges ellentétben áll a konstruktivista elméletek által képviselt állásponttal, mely szerint a nemi identitás tanulás és nevelés útján alakul ki. Golombok (2015) azt állítja, hogy a homoszexuális (döntően leszbikus) párokon ezidáig végzett vizsgálatokban egyetlen általuk nevelt gyermeknél sem találtak nemi identitás zavart.
Ugyanakkor Schumm (2018) átfogó tanulmányában több olyan vizsgálati eredményt ismertet, ami ellentmond a fenti állításoknak. Ezek a kis esetszámú vizsgálatok (Sarantakos, 1998; Kuvalanka, 2013; Goldberg & Allen, 2013) arra utalnak, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyermekeknél nagyobb valószínűséggel alakulhat ki nemi identitás zavar, mint a heteroszexuális szülők gyermekeinél.
Arra vonatkozóan, hogy a transznemű párok általi nevelés milyen módon befolyásolja a gyermekek nemi identitását még ilyen kevés adat sem áll rendelkezésre.
A Gyermekkori Nemi Diszfória Kimenetele
Serdülőkorban a nemi identitás megkérdőjelezése és a nemi éréssel kapcsolatos diszkomfort érzése a normális érési folyamat része (Bewley et al., 2019). Azonban amikor a gyermek – általában amellett, hogy atípusos magatartást mutat[1] – tartósan ellenkező neműnek vallja magát, és diszkomfortot érez amiatt, hogy nem tartozik a másik nemhez, akkor már nemi identitás zavarral vagy nemi diszfóriával állunk szemben (Ristori & Steensma, 2016; Zucker, 2017; Zucker & Lawrence, 2009).
A nemi identitás zavar (nemi diszfória) egyes becslések szerint a gyermekek 0,5-1,3%-nál fordul elő (Zucker, 2017). Több ezres dán mintán végzett felmérés szerint a 7 éves fiúk 1,0%-a és a lányok 1,7%-a számolt be arról, hogy ellenkező nemű szeretne lenni (Van Beijsterveldt et al., 2006).
A gyermekkori nemi diszfória perzisztenciája egyes felmérések szerint serdülő- és felnőttkorban fiúknál az esetek 2-30%-ban, lányoknál pedig az esetek 12-50%-ban figyelhető meg (lásd 1. ábra). Bár a gyermekkori nemi diszfória az esetek kb. 85%-ban serdülő- és felnőttkorra megszűnik, a többségnél – Green (1987) szerint a fiúk 75%-nál, Bailey és Zucker (1995) szerint a fiúk 63%-nál, Drummond és mtsai (2008) szerint a lányok 56%-nál, Dreschler (2015) szerint a fiúk 63-100%-nál és a lányok 32-50%-nál – a biológiai nemnek megfelelő nemi identitás mellett homoszexuális vagy biszexuális nemi orientáció alakul ki (Bailey & Zucker, 1995; Wallien & Cohen-Kettenis, 2008; Steensma et al., 2011; Drescher & Byne, 2013; Dreschler, 2015); Ristori & Steensma, 2016; Zucker, 2005).
[1] Gyermekkorban a cross-gender viselkedés prevalenciája kb. 3-szor magasabb, mint a nemi identitás zavaré.
- ábra. A gyermekkori nemi diszfória kimenetele

A nemi diszfória felnőttkori kimenetelével kapcsolatban az irodalomban összesen 11 kis esetszámú vizsgálat (Bakwin, 1968; Lebovitz, 1972; Money & Ruso, 1979; Zuger, 1978; Davenport, 1986; Green, 1987; Kosky, 1987; Drummond et al., 2008; Wallien & Cohen-Kettenis, 2008; Steensma et al., 2013; Singh et al., 2021) található. Nem minden esetben volt egyértelmű, hogy valóban gender dysphoriáról vagy csak gyermekkori nemi nonkonform viselkedésről volt szó. Több vizsgálatban (Lebovitz, 1972; Green, 1987; Drummond et al., 2008; Wallien & Cohen-Kettenis, 2008) jelentős volt a lemorzsolódás aránya és az elemzés, illetve az eredmények közlésekor ezt nem mindig vették figyelembe. Igaz, (Zucker, 2018) azt írja, hogy Drummond és mtsai (2008), valamint Wallien és Cohen-Kettenis (2008) vizsgálatában az adatok elemzése azt mutatja, hogy csak nagyon minimális különbségek voltak azok között, akik végig részt vettek a vizsgálatban és azok között, akik nem tudták vagy nem akarták befejezni a vizsgálatot. Ez arra utal, hogy ha az eredmények elemzéséből kihagyjuk a vizsgálatból lemorzsolódott személyeket, akkor nagy valószínűséggel a reális arányoknak megfelelő számokat kapunk[1].
Alább röviden ismertetjük ennek a 11 vizsgálatnak az eredményeit.
- Bakwin (1968) 55 nemi identitás zavar tüneteivel rendelkező fiú utánkövetését végezte el. Sedülő- vagy fiatal felnőttkorban (13-36 év) a perzisztencia rátája 9% volt (n=5).
- Lebovitz (1972) 16[2] olyan fiú utánkövetéséről számolt be, akik gyermekkorban lányos viselkedés és „keresztöltözködés” tüneteit mutatták. Felnőttkorban 3 bizonyult transzszexuálisnak, 1 transzvesztitának és 2 homoszexuálisnak. A többi 10 heteroszexuálisnak volt tekinthető. Mind a 3 transzszexuális esetében a tünetek már 6 éves kor előtt jelen voltak.
- Money és Russo (1979) 9 olyan felnőtt férfi adatait közölték, akik gyermekkorban nemi identitás problémák miatt jelentkeztek klinikájukon (n=11). Felnőttkorban mind a 9 homoszexuális volt, egyik sem mutatott gender-nonkonform viselkedést.
- Zuger (1984) 16 feminin fiú 10 éves utánkövetésének eredményeiről számolt be, miszerint fiatal felnőttkorban 2 heteroszexuálist, 8 homoszexuálist, 2 valószínűsíthetően homoszexuálist, 1 transzszexuálist és 1 transzvesztitát találtak, míg 2 esetben nem álltak rendelkezésre adatok.
- Davenpont (1986) 10 feminin vonással és „keresztöltözködés” tüneteivel rendelkező fiú 8-10 éves utánkövetésének eredményeit ismertette. A 10 fiú közül serdülőkorban 4 bizonyult heteroszexuálisnak, 2 homoszexuálisnak, 1 transzszexuálisnak és 3 esetben a kimenetel ismeretlen volt.
- Green 1987-ben kiadott könyvében 66 nemi kereszt-identifikációval rendelkező fiú (életkor: 4-12 év) longitudinális vizsgálatának eredményeiről számolt be. Serdülő- vagy fiatal felnőttkorban a 66-ból 44 résztvevő adatait tudták feldolgozni. Egy fiúnál volt diagnosztizálható nemi diszfória. A 44 fiúnak kb. a ¾-e volt homo- vagy biszexuálisnak tekinthető (pontosabban a fantázia alapján 33 [75%] homo- vagy biszexuális és 11 [25%] heteroszexuális, a szexuális viselkedés alapján pedig 24 [80%] homo- és biszexuális, 6 [20%] heteroszexuális, ill. 14 esetben interperszonális szexuális tapasztalat hiányában ez nem volt megállapítható).
A kontroll csoportban (n=30) egy nemi diszfóriás eset sem fordult elő, a fiúk 4%-a bizonyult a viselkedés alapján homo- vagy biszexuálisnak, míg a fantázia alapján ez az arány 0% volt.
- Kosky (1987) 8 nemi identitás zavar tüneteit mutató fiú (életkor 6-12 év) utánkovetéséről számolt be. Serdülőkorban egyik sem bizonyult homo- és biszexuálisnak, transzvesztitának vagy transzszexuálisnak.
- Drummond és mtsai (2008) 25[3] nemi identitás zavar tüneteivel (60%-nál teljesültek a DSM-IV kritériumai, 40%-nál küszöb alatti diagnózisról lehetett beszélni) rendelkező lány (életkor: 3-12 év) utánkövetésének eredményeit közölték, miszerint serdülő- vagy felnőttkorban 3 résztvevőnél (12%) teljesültek a nemi identitás zavar (DSM-IV-TR, 2000) vagy a nemi diszfória (DSM-5, 2013) kritériumai. A nemi orientációt illetően a szexuális fantáziái alapján 8 bizonyult bi- vagy homoszexuálisnak, a szexuális viselkedés alapján pedig 6 (24%) volt bi- vagy homoszexuálisnak tekinthető.
A vizsgálatban 3 nemi fejlődési zavarban szenvedő lány is részt vett, mind a háromnál a diszfória tünetei serdülőkorban megszűntek.
- Wallien és Cohen-Kettenis (2008) 77 gender dysphoriás gyereket (59 fiú és 18 lány; életkor: 5-12 év) vont be utánkövetéses vizsgálatba. Kb. 10 év múlva a 77 eredeti résztvevőből csak 54 személy (40 fiú és 14 lány) válaszolt a megkeresésre. Az 54 személyből 21-nél (12 fiú és 9 lány) álltak fenn továbbra is a nemi diszfóriatünetei, míg 33 (28 fiú és 5 lány) nem volt nemi diszfóriásnak tekinthető. A „perzisztálók” csoportjában az összes személy gyermekkorában kimerítette a nemi identitás zavar DSM-IV kritériumait, míg a tünetmentesek („dezisztálók”) kb. felének csak küszöbérték alatti diagnózisa volt gyermekkorban.
Ami a nemi orientációt illeti, az összes lány a „perzisztálók” csoportjában nők iránti vonzalomról számolt be, a „dezisztálók” között pedig minden lány heteroszexuális nemi irányultságúnak bizonyult. Majdnem az összes fiú (12-ből 11) a „perzisztálók” csoportjában férfiak iránt érzett vonzalmat és csak egyre volt jellemző a nők iránti orientáció. A tünetmentességet mutató („dezisztáló”) fiúk közül 14 bizonyult homoszexuálisnak, 11 heteroszexuálisnak és 3 biszexuálisnak.
A „perzisztálók” között a nemi identitás és nemi orientáció alapján osztályozva 11 homoszexuális (androfil) „transzférfi” (FTM), 1 heteroszexuális (ginefil) „transzférfi” (FTM) és 9 homoszexuális „transznő” volt. A tünetmentesek („dezisztálók”) csoportjában 5 heteroszexuális „cisz” nő, 11 homoszexuális „cisz” férfi, 14 heteroszexuális „cisz” férfi és 3 biszexuális „cisz” férfi volt azonosítható.
Wallien és Cohen-Kettenis (2008) vizsgálatának eredményei alább táblázatos formában is láthatók.
- táblázat. A „perzisztálók” és „dezisztálók” aránya nemek és nemi orientáció szerinti bontásban Wallien és Cohen-Kettenis (2008) vizsgálatában.
Bevontak száma | „Perzisztálók” száma (%) | „Dezisztálók” száma (%) | Nincs adat |
77 fiúk: 40 (59) lányok: 14 (18) | 12 fiú (47,5 %) és 9 lány (50%) ——————- összesen: 27% | 28 fiú (20,3%) és 5 lány (28%) ——————- összesen: 43% | 19 fiú (32,2%) 4 lány (22%) —————— összesen: 30% |
Fiúk: 11 androfil (homoszexuális „transzférfi”); 1 ginefil (heteroszexuális) „transzférfi” | Fiúk: 14 heteroszex. (androfil) „ciszférfi”; 3 biszex identitású „ciszférfi”; 11 homoszexuális (ginefil) „ciszférfi” | ||
Lányok: mind (n=9) ginefil (homoszexuális „transznő”), a 9-ből 1 identitása szerint biszexuális | Lányok: mind az 5 androfil = heteroszexuális „cisznő” | ||
nemi orientáció szerint | |||
11 homoszexuális (androfil) „transzférfi” (FTM); 1 heteroszexuális (ginefil) „transzférfi” (FTM); 9 homoszexuális „transznő” ———————————— összesen: 21 | 5 heteroszexuális „cisznő”; 11 homoszexuális „ciszférfi”; 14 heteroszexuális „ciszférfi”; 3 biszexuális „ciszférfi” ————————————– összesen: 33 |
- Steensma és mtsai (2013) 127 prepubertás korú (<12 év) nemi diszfóriában szenvedő gyereket (79 fiú és 48 lány) vontak be utánkövetéses vizsgálatukba. Serdülőkorban a tünetek a résztvevők 37%-ánál (23 fiú és 24 lány) álltak fenn, 36%-uk (31 fiú és 15 lány) tünetmentesnek bizonyult és 27%-uknál (25 fiú és 9 lány) nem áll rendelkezésre az utánkövetéssel kapcsolatos információ. A részletes adatok nemek szerinti bontásban a 3. táblázatban láthatók.
- táblázat. A „perzisztálók” és „dezisztálók” aránya nemek szerinti bontásban Steensma és mtsai (2013) vizsgálatában.
A vizsgálatba bevont fiúk vagy lányok száma (n) | „Perzisztálók” | „Dezisztálók” | Nincs adat |
fiúk (n=79) | 23 (29%) | 31 (39%) | 25 (32%) |
21 (91,3%) homoszexuális transzszexuális és 2 (8,7%) biszex. transzszexuális | Az összesített eredmény szerint (a vonzalom és az identitás alapján): 10 heteroszexuális 7 biszexuális 14 homoszexuális | ||
lányok (n=48) | 24 (50%) | 15 (31%) | 9 (19%) |
Ebből 23 (96%) homo és 1 (4%) biszexuális | Ebből 12-13 (80-85%) heteroszexuális, 1-2 (7-13%) biszexuális és 0-1 (0-7%) homoszexuális[4]. |
Összességében a fiúk kb. 13-20%-a bizonyult serdülőkorban heteroszexuálisnak, a lányoknál ez az arány kb. 30%-ra volt tehető. Mindkét nem esetében azok, akiknél a nemi diszfória tünetei serdülőkorban is fennálltak („perzisztálók”) csaknem mind homoszexuális vagy néhány esetben biszexuális nemi orientációval rendelkeztek (heteroszexuális nem volt közöttük), míg azoknál, akik serdülőkorban tünetmentessé váltak a nemi diszfória tekintetében („dezisztálók”) a következő arányok voltak észlelhetők: a fiúk 35-40%-a mutatott homoszexuális, 25-40%-a biszexuális és 25-35%-a heteroszexuális irányultságot; a lányok 80-85%-a bizonyult heteroszexuálisnak, 7-20% volt biszexuálisnak mondható és kb. 7%-uk volt leszbikus[5].
- Singh, Bradley és Zucker (2021) 139 nemi identitás zavarban szenvedő fiú utánkövetéses vizsgálatát végezték el. A DSM-III, ill. DSM-III-R, illetve DSM-IV szerinti diagnózis kritériumai 88 esetben teljesültek maradéktalanul, a többi 51 esetben küszöb alatti diagnózisról lehetett beszélni. A vizsgálatba való bevonáskor az átlagéletkor 7,5 év volt, az utánkövetés időpontjában pedig 21 év. A 139 résztvevő közül 17-nél (12,2%) figyelték meg a tünetek perzisztálását, míg 122 (87,8%) személy tünetmentesnek volt tekinthető. A nemi orientációt a fantázia és a viselkedés alapján értékelték. A 139 személy közül 129, illetve 108 szolgáltatott ehhez adatot.
A fantázia alapján (n=129) 82 (63,6%) bizonyult biszexuálisnak vagy androfil homoszexuálisnak, 43 (33,3%) ginefil heteroszexuálisnak és 4-nek (3,1%) nem volt szexuális fantáziája. A viselkedés alapján (n=108) 51 (47,2%) személy volt biszexuálisnak vagy androfil homoszexuálisnak tekinthető, 29 (26,9%) bizonyult ginefil heteroszexuálisnak és 28 (25,9%) nem tudott beszámolni interperszonális szexuális viselkedésről.
De ennél érdekesebb, ha külön a „perzisztálók” és külön a „dezisztálók” nemi orientációját vizsgáljuk meg, amikoris az alábbi képet fogjuk kapni. A „perzisztálók” között 16 andro- és bifil (homo- és biszexuális) és 1 ginefil nemi diszfóriás („transz”) személy volt azonosítható. A „dezisztálók” között pedig 66 andro- és bifil (homo- és biszexuális), 42 ginefil (heteroszexuális) volt található, 4 személy nem tudott beszámolni sem szexuális fantáziáról, sem nemi viselkedésről, 10 egyénnel kapcsolatban pedig nem állt rendelkezésre semmilyen adat.
A gyermekkori nemi diszfória felnőttkori kimenetelével kapcsolatos összesített vizsgálati adatok fiúkra és lányokra vonatkozóan az alábbi két (4. és 5.) táblázatban láthatók.
[1] Mi a magunk részéről nem vagyunk hívei az eredmények ilyetén való kezelésének.
[2] A vizsgálatba eredetileg 36 fiút vontak be, de 20 személy esetében nem álltak rendelkezésre felnőttkorra vonatkozó adatok.
[3] Eredetileg 37 személyt vontak be, de a lemorzsolódás miatt 12 esetben nem álltak rendelkezésre adatok. Amennyiben az elemzésbe mind a 37 vizsgálatba bevont személyt belevesszük, akkor a „perzisztálók” (n=3) aránya 8%-ra, a „dezisztálóké” (n=22) pedig 60%-ra módosul. Az utóbbiak közül 43% volt heteroszexuális, 10,8% homoszexuális és 5,4% biszexuális.
[4] Attól függően, hogy mi alapján határozzuk meg a nemi orientációt.
[5] Attól függően, hogy a fantázia, viselkedés, vonzalom, vagy szexuális identitás alapján határozzuk meg a nemi irányultságot.
- táblázat. A jelentősebb klinikai vizsgálatokban a gyermekkori nemi diszfóriában szenvedő fiúknál észlelt „perzisztálók” és „dezisztálók” aránya
Vizsgálat (szerzők, évszám) | a vizsgálatba bevont fiúk száma (n) | „perzisztálók” | „dezisztálók” | Nem válaszolt |
Green (1987) | 66 | 1 (1,5%) | 43 (65,2%) 32 (48,5%) homo- vagy biszexuális, 11 (16,7%) heteroszexuális | 22 (33,3%) |
Wallien & Cohen-Kettenis (2008) | 59 | 12 (47,5 %) A „perzisztálók” csoportjában: 11 (18,6%) homoszexuális (androfil) „transzférfi” (FTM); 1 heteroszexuális (ginefil) „transzférfi” (FTM);
| 28 (20,3%) A „dezisztálók” csoportjában: 11 homoszexuális (androfil) „ciszférfi”; 14 (23,7%) heteroszexuális (ginefil) „ciszférfi”; 3 (18,6%) biszexuális „ciszférfi” | 19 (32,2%)
|
Steensma et al. (2013) | 79 | 23 (29%) | 31 (39%) | 25 (32%) |
Singh et al. (2021) | 139 | 17 (12,2%) | 122 (87,8%) | – |
5.táblázat. „Perzisztálók” és „dezisztálók” aránya (serdülő- és felnőttkorban) a klinikai vizsgálatok eredményei alapján a gyermekkorban nemi diszfória tüneteit mutató lányoknál
Vizsgálat (szerzők, évszám) | a vizsgálatba bevont lányok száma (n) | „perzisztálók” | „dezisztálók” | Nem válaszolt |
Drummond et al. (2008) | 37 | 3 (8%) 2 homoszex. (5,4%) 1 aszexuális (2,7%) | 22 (~60%) 16 heteroszex. (43%); 4 homoszex. (10,8%); 2 biszexuális (5,4%). | 12 (~32%) |
Wallien & Cohen-Kettenis (2008) | 18 | 9 (50%) mind homoszexuális | 5 (28%) mind heteroszexuális | 4 (22%) |
Steensma et al. (2013) | 48 | 24 (50%) Ebből 23 (96%) homo- és 1 (4%) biszexuális. | 15 (31%) Ebből 12-13 (80-85%) heteroszexuális, 1-2 (7%-13%) biszexuális és 0-1 (0-7%) homoszexuális[1]. |
19% (n=9)
|
Míg egyes szerzők azt hangsúlyozzák, hogy egyelőre nem ismert, hogy milyen tényezők befolyásolják azt, hogy kinél fog a nemi diszfória tovább perzisztálni és kinél fog megszűnni (Steensma et al., 2011; Dreschler, 2015), mások rámutatnak, hogy léteznek arra vonatkozó bizonyítékok, hogy minél korábban jelentkeznek a nemi diszfória tünetei és minél kifejezettebbek gyermekkorban, annál nagyobb valószínűséggel fognak fennmaradni felnőttkorban is (Drummond et al., 2008; Zucker, 2017). Például akinél gyermekkorban küszöb alatti diagnózist állítottak fel, kisebb valószínűséggel fognak a tünetek felnőttkorban is fennmaradni, mint azoknál, akiknél a DSM-5 diagnózis kritériumai maradéktalanul teljesülnek (Wallien & Cohen-Kettenis, 2008; Steensma et al., 2013). Így a 4 nagyobb vizsgálat (Drummond et al., 2008; Wallien & Cohen-Kettenis, 2008; Steensma et al., 2013; Singh et al., 2021) összesített adatai alapján a 127, gyermekkorban küszöbérték alatti diagnózissal rendelkező személy közül csak 9-nél (7,1%) álltak fenn továbbra is a nemi diszfória tünetei, míg a 241 személy közül, akiknél gyermekkorban teljesültek a diagnózis kritériumai 79 (32,8%) bizonyult „perzisztálónak”.
Továbbá Steensma és mtsai (2011, 2013) vizsgálataiból az is kiderült, hogy azoknál a fiúknál, akiknél a részleges vagy teljes szociális tranzíció még a pubertás előtt megtörtént, a nemi diszfória nagyobb valószínűséggel (>80%) fog tovább perzisztálni, mint azoknál a fiúknál, akiknél a társadalmi nemváltás a serdülőkor előtt nem történt meg (<20%). A szociális tranzíció azt jelenti, hogy a 3-5 éves gyermeket a „születési nemével” ellentétes módon kezdik nevelni (új név, öltözködés, hajviselet, stb.) és a környezetétől is elvárják, hogy ennek megfelelően kezelje. Az utóbbi években a nemi diszfóriás gyermekek egyre nagyobb százalékánál alkalmazzák a szociális tranzíciót, ami jóval meghaladja a nemi diszfória perzisztenciájának a szakirodalomból ismert arányát.
Nyilvánvaló, hogy összefüggés van a korai szociális nemváltás (az ellenkező nem nemi szerepeinek a gyakorlása) és a nemi diszfória serdülőkorban tapasztalt perzisztenciája között. Igaz, azt is figyelembe kell venni, hogy a szakemberek általában a súlyosabb esetekben szokták javasolni gyermekkorban a szociális tranzíciót, bár egyes nyugati országokban több szülő magától is ezt a gyakorlatot követi (anélkül, hogy ezt a szakember javasolta volna).
Egyes kutatók szerint a korai szociális tranzíció megnehezíti azoknak a gyermekeknek a helyzetét, akik vissza szeretnének térni az eredeti, biológiai neműknek megfelelő nemi szerephez (Steensma & Cohen-Kettenis, 2011). Más szerzők, például Ashley (2019) elutasítják ezt a konzervatív megközelítést, és azt hangoztatják, hogy a korai szociális tranzíciónak nincsenek káros következményei. Azt állítják, hogy a „transzgender” gyermekek pszichoszexuális fejlődése nem különbözik a típusos gyermekekétől, ill. legfeljebb csak annyiban, hogy kevésbé hisznek a „gender” stabilitásában (Fast et al., 2018).
Arra vonatkozóan sincs elegendő adat, hogy a pszichoterápiás kezelés milyen hatással lehet a gyermekkori nemi diszfória perzisztenciájára (Drummond et al., 2008; Wallien & Cohen-Kettenis, 2008; Steensma et al., 2011; Drescher & Byne, 2013), mert nincsenek randomizált kontrollált vizsgálatok a gyermekkori nemi diszfória kezelésével kapcsolatban (Zucker, 2018). Az 1970-80-as években még kezelték az ilyen eseteket (Davenport, 1986; Green, 1987; Kosky, 1987; Lebovitz, 1972), úgy, hogy a biológiai nemnek megfelelő irányba próbálták terelni a betegeket (a nemmel kongruens viselkedésre való bátorítás, ill. a gender-nonkonform viselkedésről való lebeszélés segítségével, az azonos nemű szülő szerepének az erősítése révén). Az utóbbi években azonban az ilyen próbálkozásokat már károsnak és etikátlannak minősítik.
[1] attól függően, hogy mi alapján határozzuk meg nemi orientációt.
A teljes szöveg itt tölthető le:
Irodalomjegyzék
Ah-King M, Nylin S. Sex in an Evolutionary Perspective: Just Another Reaction Norm. Evol Biol. 2010 Dec;37(4):234-246.
Ainsworth C. Sex redefined. Nature. 2015 Feb 19;518(7539):288-91.
Aitken M, Steensma TD, Blanchard R, VanderLaan DP, Wood H, Fuentes A, Spegg C, Wasserman L, Ames M, Fitzsimmons CL, Leef JH, Lishak V, Reim E, Takagi A, Vinik J, Wreford J, Cohen-Kettenis PT, de Vries AL, Kreukels BP, Zucker KJ. Evidence for an altered sex ratio in clinic-referred adolescents with gender dysphoria. J Sex Med. 2015 Mar;12(3):756-63.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 3rd edition (DSM-III). Washington, DC. 1980.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 3rd edition, revised (DSM-III-R). Washington, DC. 1987.
American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders. 4th edition (DSM-IV). Washington, DC. 1994.
American Psychiatric Association. Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. 4th edition, text revision (DSM–IV–TR). Washington, DC. 2000.
American Psychiatric Association. Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. 5th ed. Arlington, VA: American Psychiatric Association; 2013.
American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fifth Edition, Text Revision. Washington, DC, American Psychiatric Association, 2022.
American Psychological Association. Guidelines for psychological practice with lesbian, gay, and bisexual clients. American Psychologist. 2012; 67(1): 10-42.
American Psychological Association. Guidelines for psychological practice with transgender and gender nonconforming people. American Psychologist. 2015; 70(9): 832-864.
Arcelus J, Bouman WP, Van Den Noortgate W, Claes L, Witcomb G, Fernandez-Aranda F. Systematic review and meta-analysis of prevalence studies in transsexualism. Eur Psychiatry. 2015 Sep;30(6):807-15.
Asendorph JB, Warkentin V, Baudonniere PM. Selfawareness and other-awareness: II. Mirror self-recognition, social contingency awareness, and synchronic imitation. Developmental Psychology. 1996;32: 313–321.
Ashley F. Gender (De)Transitioning Before Puberty? A Response to Steensma and Cohen-Kettenis (2011). Arch Sex Behav. 2019 Apr;48(3):679-680.
Bailey JM, Blanchard R. Gender dysphoria is not one thing. 2017. https://4thwavenow.com/tag/autohomoerotic-gender-dysphoria (letöltés: 2021.08.07).
Bailey JM, Dunne MP, Martin NG. Genetic and environmental influences on sexual orientation and its correlates in an Australian twin sample. J Pers Soc Psychol. 2000;78:524-536.
Bailey JM, Vasey PL, Diamond LM, Breedlove SM, Vilain E, Epprecht M. Sexual orientation, controversy, and science. Psychol Sci Public Interest. 2016 Sep;17(2):45-101.
Bailey JM, Zucker K J. Childhood sex-typed behavior and sexual orientation: A conceptual analysis and quantitative review. Developmental Psychology. 1995; 31: 43–55.
Bailey JM. The man who would be queen: The science of gender-bending and transsexualism. Joseph Henry Press. Washington, DC. 2003.
Bakwin H. Deviant gender-role behavior in children: relation to homosexuality. Pediatrics. 1968 Mar;41(3):620-9. (idézi Singh et al., 2021 és Ristori & Steensma, 2016).
Baldwin DA, Moses LK. The ontogeny of social information gathering. Child Dev. 1996;67:1915–39.
Balthazart J. Minireview: Hormones and Human Sexual Orientation. Endocrinology. 2011;152(8):2937-2947. (Balthazart, 2011)
Balthazart J. Minireview: Hormones and Human Sexual Orientation. Endocrinology. 2011;152(8):2937-2947. (Balthazart, 2011)
Bao AM, Swaab DF. Sexual differentiation of the human brain: relation to gender identity, sexual orientation and neuropsychiatric disorders. Front. Neuroendocrinol. 2011; 32 (2), 214–226.
Barker MJ, Richards C. Ch. 10. Further Genders. In Richards C, Barker MJ (eds.). The Palgrave Handbook of the Psychology of Sexuality and Gender. Palgrave Macmillan. 2015. pp: 166-182.
Baumgartner TS, Lue KM, Sirisreetreerux P, Metzger S, Everett RG, Reddy SS, Young E, Anele UA, Alexander CE, Gandhi NM1 Di Carlo HN, Gearhart JP. Long-term sexual health outcomes inmen with classic bladder exstrophy. BJU Int. 2017 Sep;120(3):422-427.
Becerra-Fernández A, Pérez-López G, Román MM, Martín-Lazaro JF, Lucio Pérez MJ, Asenjo Araque N, Rodríguez-Molina JM, Berrocal Sertucha MC, Aguilar Vilas MV. Prevalence of hyperandrogenism and polycystic ovary syndrome in female to male transsexuals. Endocrinol Nutr. 2014 Aug-Sep;61(7):351-8.
Beek TF, Cohen-Kettenis PT, Kreukels BP. Gender incongruence/gender dysphoria and its classification history. Int Rev Psychiatry. 2016;28(1):5-12.
Benjamin H. The transsexual phenomenon. A scientific report on transsexwlism and sex conversion in the human male and female. New York, NY. Julian Press. 1966 (idézi Pfäfflin, 2014).
Berenbaum SA, Beltz AM, Bryk K, McHale S. Gendered Peer Involvement in Girls with Congenital Adrenal Hyperplasia: Effects of Prenatal Androgens, Gendered Activities, and Gender Cognitions. Arch Sex Behav. 2018 May;47(4):915-929
Bertelloni S, Dati E, Hiort O. Diagnosis of 17β-hydroxysteroid dehydrogenase deficiency: a review. Expert Review Endocrinol Metab. 2009a, 4: 53-65.
Bevan TE. The Psychobiology of Transsexualism and Transgenderism: A New View Based on Scientific Evidence. Praeger. 2015.
Bewley S, Clifford D, McCartney M, Byng R. Gender incongruence in children, adolescents, and adults. Br J Gen Pract. 2019;69(681):170-171.
Blanchard R, Clemmensen LH, Steiner BW. Heterosexual and homosexual gender dysphoria. Archives of Sexual Behavior. 1987;16:139–152.
Blanchard R. Clinical observations and systematic studies of autogynephilia. J Sex Marital Ther. 1991 Winter;17(4):235-51.
Blanchard R. Early history of the concept of autogynephilia. Arch Sex Behav. 2005 Aug;34(4):439-46.
Blanchard R. Nonhomosexual gender dysphoria. J Sex Res. 1988 Jan;24(1):188-93.
Blanchard R. The classification and labeling of nonhomosexual gender dysphorias. Archives of Sexual Behavior. 1989;18:315–334.
Blanchard R. The concept of autogynephilia and the typology of male gender dysphoria. Journal of Nervous and Mental Disease. 1989;177:616–623
Blanchard R. The concept of autogynephilia and the typology of male gender dysphoria. Journal of Nervous and Mental Disease. 1989;177:616–623
Bradley SJ, Zucker KJ. Gender identity disorder and psychosexual problems in children and adolescents. Can J Psychiatry. 1990 Aug;35(6):477-86.
Brown A, Barker ED, Rahman Q. Erotic Target Identity Inversions Among Men and Women in an Internet Sample. J Sex Med. 2020 Jan;17(1):99-110.
Buhrich N, McConaghy N. The discrete syndromes of transvestism and transsexualism. Archives of Sexual Behavior. 1977; 6(6), 483–495.
Burri A, Cherkas L, Spector T, Rahman Q. Genetic and environmental inluences on female sexual orientation, childhood gender typicality and adult gender identity. PLoS One. 2011;6(7):e21982
Bussey K, Bandura A. Social cognitive theory of gender development and differentiation. Psychol Rev. 1999 Oct;106(4):676-713.
Bussey K. Gender Development. In In Ryan MK, Branscombe NR (eds.). The SAGE Handbook of Gender and Psychology. SAGE Publications New York, NY. 2019. pp.81-99.
Butler J. Bodies That Matter: On the discursive limits of „sex”. Routledge. 2011 (First published in 1990).
Butler J. Gender Trouble: Feminism and the Subversion of Identity. Routledge. 2006.
Byne W, Bradley SJ, Coleman E, Eyler AE, Green R, Menvielle EJ, Meyer-Bahlburg HF, Pleak RR, Tompkins DA; American Psychiatric Association Task Force on Treatment of Gender Identity Disorder. Report of the American Psychiatric Association Task Force on treatment of gender identity disorder. Arch Sex Behav. 2012;41(4):759–796.
Campbell A, Shirley L, Candy J. A longitudinal study of gender-related cognition and behaviour. Dev Sci. 2004;7(1):1-9.
Campbell A, Shirley L, Caygill L. Sex-typed preferences in three domains: Do two-year-olds need cognitive variables? Br. J. Psychol. 2002;93:203–17.
Campbell A, Shirley L, Heywood C. Infants’ Visual Preference for Sex-Congruent Babies, Children, Toys and Activities: A Longitudinal Study. British Journal of Developmental Psychology. 2000; 18:479–98.
Campbell A. Feminism and evolutionary psychology. In J. Barkow (Ed.), Missing the revolution: Darwinism for social scientists (pp. 63–99). New York, NY: Oxford University Press. 2006 (idézi Schmitt et al., 2017).
Carpenter M. Intersex Variations, Human Rights, and the International Classification of Diseases. Health Hum Rights. 2018;20(2):205-214.
Castagnetti M, Tocco A, Capizzi A, Rigamonti W, Artibani W. Sexual function in men born with classic bladder exstrophy: a norm related study. J Urol. 2010;183:1118–22.
Castro-Peraza ME, García-Acosta JM, Delgado N, Perdomo-Hernández AM, Sosa-Alvarez MI, Llabrés-Solé R, Lorenzo-Rocha ND. Gender Identity: The Human Right of Depathologization. Int J Environ Res Public Health. 2019 Mar 18;16(6):978.
Chen M, Fuqua J, Eugster EA. Characteristics of referrals for gender dysphoria over a 13-year period. J Adolesc Health. 2016;58(3):369–371.
Chowdhury TK, Laila K, Hutson JM, Banu T. Male gender identity in children with 46,XX DSD with congenital adrenal hyperplasia after delayed presentation in mid-childhood. J Pediatr Surg. 2015 Dec;50(12):2060-2.
Chung WC, De Vries GJ, Swaab DF. Sexual differentiation of the bed nucleus of the stria terminalis in humans may extend into adulthood. J. Neurosci. 2002;22 (3), 1027–1033.
Clarke V, Ellis SJ, Peel E, Riggs DW. Lesbian, Gay, Bisexual, Trans and Queer Psychology: An Introduction. Cambridge University Press. 2010. pp. 40-51.
Cohen-Kettenis PT, Friedemann Pfäfflin F. Transgenderism and Intersexuality in Childhood and Adolescence: Making Choices (Developmental Clinical Psychology and Psychiatry). SAGE Publications, Inc; 1 edition. 2003.
Cohen-Kettenis PT, Gooren LJ. Transsexualism: a review of etiology, diagnosis and treatment. J Psychosom Res. 1999 Apr;46(4):315-33.
Cohen-Kettenis PT, Pfäfflin F. Transgenderism and Intersexuality in Childhood and Adolescence: Making Choices (Developmental Clinical Psychology and Psychiatry). SAGE Publications, Inc; 1 edition (14 Feb. 2003)
Cohen-Kettenis PT, Pfäfflin F. Transgenderism and Intersexuality in Childhood and Adolescence: Making Choices (Developmental Clinical Psychology and Psychiatry). SAGE Publications, Inc; 1 edition. 2003.
Cohen-Kettenis PT. Gender change in 46, XY persons with 5a-reductase-2-deficiency and 17b-hydroxysteroid dehydrogenase-3 deficiency. Arch Sex Behav. 2005;34(4):399–410.
Coleman E, Bockting W, Botzer M, Cohen-Kettenis et al. Standards of care for the health of transsexual, transgender, and gender nonconforming people, 7th version. International Journal of Transgenderism. 2012; 13: 165-232.
Coleman E, Bockting W, Botzer M, Cohen-Kettenis P, DeCuypere G, Feldman J, Fraser L, Green J, Knudson G, Meyer WJ, Monstrey S, Adler RK, Brown GR, Devor AH, Ehrbar R, Ettner R, Eyler E, Garofalo R, Karasic DH, A. Lev AI, Mayer G, Meyer-Bahlburg H, Hall BP, Pfaefflin F, Rachlin K, Robinson B, Schechter LS, Tangpricha V, van Trotsenburg M, Vitale A, Winter S, Whittle S, Wylie KR, Zucker K. Standards of Care for the Health of Transsexual, Transgender, and Gender-Nonconforming People, Version 7, International Journal of Transgenderism. 2012;13(4):165-232 https://www.wpath.org/media/cms/Documents/SOC%20v7/SOC%20V7_English2012.pdf?_t=1613669341
Conron KJ, Scott G, Stowell GS, Landers SJ. Transgender health in Massachusetts: results from a household probability sample of adults. Am J Public Health. 2012;102(1):118–122.
Coolidge FL, Thede LL, Young SE. The heritability of gender identity disorder in a child and adolescent twin sample. Behav. Genet. 2002;32:251–257.
Cools M, Nordenström A, Robeva R, Hall J, Westerveld P, Flück C, Köhler B, Berra M, Springer A, Schweizer K, Pasterski V; COST Action BM1303 working group 1. Caring for individuals with a difference of sex development (DSD): a Consensus Statement. Nat Rev Endocrinol. 2018 Jul;14(7):415-429.
Cornell EH. Infants’ discrimination of photographs of faces following redundant presentations. Journal of Experimental Psychology. 1974;18, 98–106.
Crowl A, Ahn S, Baker J. A meta-analysis of developmental outcomes for children of same-sex and heterosexual parents. Journal of GLBT Family Studies. 2008; 4: 385-407.
Davenport CW. A follow-up study of 10 feminine boys. Arch Sex Behav. 1986 Dec;15(6):511-7.
De Bellis MD, Keshavan MS, Beers SR, Hall J, Frustaci K, Masalehdan A, Noll J, Boring AM. Sex differences in brain maturation during childhood and adolescence. Cereb Cortex. 2001;11:552–557.
De Cuypere G, Van Hemelrijck M, Michel A, Carael B, Heylens G, Rubens R, Hoebeke P, Monstrey S. Prevalence and demography of transsexualism in Belgium. Eur Psychiatry. 2007 Apr;22(3):137-41.
de Graaf NM, Carmichael P, Steensma TD, Zucker KJ. Evidence for a Change in the Sex Ratio of Children Referred for Gender Dysphoria: Data From the Gender Identity Development Service in London (2000-2017). J Sex Med. 2018 Oct;15(10):1381-1383.
de Vries ALC, Kreukels BPC, T’Sjoen G, Ålgars M, Mattila A. Increase of referrals to gender identity clinics: A European trend? EPATH (Ed) In Transgender healthcare in Europe. Book of abstracts (p. 10). Ghent, Belgium: European Professional Association of Transgender Health (EPATH). 2015. http://epath.eu/wpcontent/uploads/2014/07/EPATH-2015-Book-of-Abstracts.pdf (letöltés. 2020.02.18)
Dessens AN, Slijper FM, Drop SL. Gender dysphoria and gender change in chromosomal females with congenital adrenal hyperplasia. Arch. Sex. Behav. 2005;34, 389e397.
Diamond LM. Sexual identity, attractions, and behavior among young sexual-minority women over a 2-year period. Dev Psychol. 2000 Mar;36(2):241-50.
Diamond M, Beh HG. Changes in the management of children with intersex conditions. Nat Clin Pract Endocrinol Metab. 2008;4(1):4–5.
Diamond M, Hawk ST. Concordance for gender identity among monozygotic and dizygotic twin pairs. Paper presented at the meeting of the American Psychological Association, Honolulu, HI, July 2004.
Diamond M. Human intersexuality: difference or disorder?. Arch Sex Behav. 2009;38(2):172.
Docter RF. Transvestites and transsexuals: Toward a theory of cross-gender behaviour. New York: Plenum Press. 1988. pp.87-91.
Drescher J, Cohen-Kettenis PT, Reed GM. Gender incongruence of childhood in the ICD-11: controversies, proposal, and rationale. Lancet Psychiatry. 2016 Mar;3(3):297-304.
Drescher J. Ch. 68. Gender Dysphoria. In Tasman A, Kay J, Lieberman JA, First MB, Riba MB (eds.) Psychiatry, Fourth Edition. John Wiley & Sons, Ltd. 2015. pp.1339 – 1349.
Drescher J. Queer diagnoses: parallels and contrasts in the history of homosexuality, gender variance, and the diagnostic and statistical manual. Arch Sex Behav. 2010 Apr;39(2):427-60.
Drummond KD, Bradley SJ, Peterson-Badali M, Zucker KJ. A follow-up study of girls with gender identity disorder. Dev Psychol. 2008 Jan;44(1):34-45.
Egan SK, Perry DG. Gender Identity: A Multidimensional Analysis With Implications for Psychosocial Adjustment. Developmental Psychology. 2001; Vol. 37. No. 4. 451-463.
Ellis SA. Chapter 9: Lesbian, Bisexual, Queer, and Transgender Health. In Schuiling KD, Likis FE (editors). Women’s Gynecologic Health. Third edition. Jones & Bartlett Learning. 2017.pp. 161-189.
Etaugh C, Grinnell K, Etaugh A. Development of gender labeling: Effect of age of pictured children. Sex Roles. 1989; 21: 769–773.
Európai Referenciahálózat az endokrin betegségek vonatkozásában. 2020 https://endo-ern.eu/hu/specialis-szakertelem/nemi-fejlodes-es-eres-mtg7/ (letöltés: 2020.06.04).
European Commission. Trans and intersex people: discrimination on the grounds of sex, gender identity and gender expression. Luxembourg: European Union, 2012. https://data.europa.eu/doi/10.2838/56269 (letöltés: 2021.10.26).
European Parliament. Resolution of 28 September 2011 on human rights, sexual orientation and gender identity at the United Nations. Strasbourg: European Parliament, 2011. https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-7-2011-0427_EN.html (letöltés: 2021.10.26).
Fagan JF, Singer LT. The role of simple feature differences in infants’ recognition of faces. Infant Behav. Dev. 1979;2:39–45.
Faienza MF & Cavallo L. 17β-Hydroxysteroid Dehydrogenase Type 3 Deficiency: Diagnosis, Phenotypic Variability and Molecular Findings. Steroids – Basic Science, 2012. Prof. Hassan Abduljabbar (Ed.), ISBN: 978-953-307-866-3, InTech, Available from: http://www.intechopen.com/books/steroids-basicscience/17-hydroxysteroid-dehydrogenase-type-3-deficiency-diagnosis-phenotypic-variability-and-molecularfin (letöltés: 2021.10.28).
Fast AA, Olson KR. Gender Development in Transgender Preschool Children. Child Dev. 2018 Mar;89(2):620-637.
Fausto-Sterling A. Sex/Gender. Biology in a Social World. Routledge. 2012.
Fausto-Sterling A. Sexing the body: gender politics and the construction of sexuality. New York: Basic Books. 2000.
Fausto-Sterling A. The five sexes, revisited. Sciences (New York). 2000 Jul-Aug;40(4):18-23.
Fausto-Sterling A. The Five Sexes: Why male and female are not enough. The Sciences. 1993; 40 (4): 18–23.
Fedewa AL, Black WW, Ahn, S. Children and adolescents with same-gender parents: A meta-analytic approach in assessing outcomes. Journal of GLBT Family Studies. 2015; 11(1): 1–34.
Fenson L, Dale PS, Resznick JS, Bates E, Thale DJ, Pethick SJ. Variability in early communicative development. Monogr Soc Res Child Dev. 1994;59(5):1-173.
Fielding J, Bass C. Individuals seeking gender reassignment: marked increase in demand for services. BJPsych Bull. 2018;42(5):206-210.
Filipek PA, Richelme C, Kennedy DN, Caviness VS Jr. The young adult human brain: an MRI-based morphometric analysis. Cereb Cortex. 1994; 4:344–360.
Fisher AD, Ristori J, Morelli G, Maggi M.The molecular mechanisms of sexual orientation and gender identity. Mol Cell Endocrinol. 2018 May 15;467:3-13.
Fisk N. Gender dysphoria syndrome. In Laub D, P. Gandy P (Eds.). Proceedings of the Second Interdisciplinary Symposium on Gender Dysphoria Syndrome. Palo Alto: Stanford University Press, 1973 (idézi: Steiner, 1973).
Foreman M, Hare L, York K, Balakrishnan K, Sánchez FJ, Harte F, Erasmus J, Vilain E, Harley VR. Genetic Link Between Gender Dysphoria and Sex Hormone Signaling. J Clin Endocrinol Metab. 2019 Feb 1;104(2):390-396.
Fratianni CM, Imperato-McGinley J. The syndrome of 5α-reductase deficiency. The Endocrinologist. 1994;4(4):302–314.
Garcia-Falgueras A, Swaab DF. A sex difference in the hypothalamic uncinate nucleus: Relationship to gender identity. Brain. 2008; 131: 3132-3146.
Garcia-Falgueras A, Swaab DF. Sexual hormones and the brain: an essential alliance for sexual identity and sexual orientation. Endocr Dev. 2010;17:22-35.
Giedd JN, Snell JW, Lange N, Rajapakse JC, Casey BJ, Kozuch PL, Vaituzis AC, Vauss YC, Hamburger SD, Kaysen D, Rapoport JL. Quantitative magnetic resonance imaging of human brain development: ages 4–18. Cereb Cortex. 1996; 6:551–560.
Global Action for Trans* Equality. It’s time for reform. Trans health issues in the International Classification of Diseases. Report on the GATE Experts Meeting. The Hague, November 2011. https://gate.ngo/wp-content/uploads/2020/03/its-time-for-reform.pdf (letöltés: 2021.10.26).
Goldberg AE, Allen KR. Donor, dad, or…? Young adults with lesbian parents’ experiences with known donors. Fam Process. 2013 Jun;52(2):338-50.
Goldberg AE, Beemyn G (eds.). The SAGE Encyclopedia of Trans Studies. Sage Publications 2021.
Goldstein JM, Seidman LJ, Horton NJ, Makris N, Kennedy DN, Caviness VS Jr, Faraone SV, Tsuang MT. Normal Sexual Dimorphism of the Adult Human Brain Assessed by In Vivo Magnetic Resonance Imaging. Cereb. Cortex. 2001; 11 (6): 490-497
Golombok S. Modern families: Parents and children in new family forms. Cambridge, UK: Cambridge University Press. 2015 (idézi Schumm, 2018).
Gooren L, Cohen-Kettenis PT. Development of male gender identity/role and a sexual orientation towards women in a 46,XY subject with an incomplete form of the androgen insensitivity syndrome. Arch Sex Behav. 1991; 20:459–470.
Gooren L. The biology of human psychosexual differentiation. Horm. Behav.2006;50:589–601
Gooren LJ, Byne W. Sexual Orientation in Men and Women. In book: Hormones, Brain and Behavior. 2017 Elsevier Inc. pp.151-168.
Green R. Gender identity disorder in adults In Gelder MG, Andreansen NC, López-Ibor JJ, Jr, Geddes JR (eds.) New Oxford Textbook of Psychiatry. 2nd ed. Vol.1. Oxford University Press. 2009. pp. 842- 846.
Green R. The “Sissy Boy Syndrome” and the Development of Homosexuality. New Haven, CT: Yale University Press; 1987.
Green R. The three kings: Harry Benjamin, John Money, Robert Stoller. Arch Sex Behav. 2009;38(4):610–613.
Guillamon A, Junque C, Gómez-Gil E. A Review of the Status of Brain Structure Research in Transsexualism. Archives of Sexual Behavior. 2016;45:1615-1648.
Gupta DK, Shilpa S, Amini AC, Gupta M, Aggarwal G, Deepika G, Jamlesh K. Congenital adrenal hyperplasia: long-term evaluation of feminizing genitoplasty and psychosocial aspects. Pediatr. Surg. Int. 2006;22, 905e909.
Haefele-Thomas A. Introduction to Transgender Studies. Harrington Park Press, LLC. New York. 2019.
Haggerty GE, McGarry M. A Companion to Lesbian, Gay, Bisexual, Transgender, and Queer Studies (Blackwell Companions in Cultural Studies). Willey-Blackwell. 2007.
Hahn A, Kranz GS, Küblböck M, Kaufmann U, Ganger S, Hummer A, Seiger R, Spies M, Winkler D, Kasper S, Windischberger C, Swaab DF, Lanzenberger R. Structural Connectivity Networks of Transgender People. Cereb Cortex. 2015 Oct;25(10):3527-34.
Hall CM, Jones JA, Meyer-Bahlburg HF, Dolezal C, Coleman M, Foster P, Price DA, Clayton PE. Behavioral and physical masculinization are related to genotype in girls with congenital adrenal hyperplasia. J Clin Endocrinol Metab. 2004 Jan;89(1):419-24.
Henig RM. How science is helping us understand gender. National Geographic, January 2017.
Heylens G, De Cuypere G, Zucker KJ, Schelfaut C, Elaut E, Vanden Bossche H, De Baere E, T’Sjoen G.. Gender identity disorder in twins: a review of the case report literature. J Sex Med. 2012;9:751–7.
Hines M, Ahmed SF, Hughes IA. Psychological outcomes and gender-related development in complete androgen insensitivity syndrome. Arch Sex Behav. 2003 Apr;32(2):93-101.
Hines M, Brook C, Conway GS. Androgen and psychosexual development: core gender identity, sexual orientation and recalled childhood gender role behavior in women and men with congenital adrenal hyperplasia (CAH) J Sex Res. 2004;41:75–81.
Hines M, Pasterski V, Spencer D, et al. Prenatal androgen exposure alters girls’ responses to information indicating gender-appropriate behaviour. Philos Trans R Soc Lond Ser B Biol Sci. 2016;371: 20150125.
Hines M. Brain Gender. Oxford University Press, 2004. (p. 221).
Hines M. Gender development and the human brain. Annu. Rev. Neurosci. 2011;34: 69–88.
Hines M. Prenatal testosterone and gender-related behaviour. Eur J Endocrinol. 2006;155:S115–21.
Hines M. Sex-related variation in human behavior and the brain. Trends Cogn Sci. 2010 October ; 14(10): 448–456.
Hiort O, Marshall L, Birnbaum W, Wünsch L, Holterhus PM, Döhnert U, Werner R. Pubertal Development in 17Beta-Hydroxysteroid Dehydrogenase Type 3 Deficiency. Horm Res Paediatr. 2017;87(5):354-358.
Hirschfeld M. Selections from The Transvestites: The Erotic Drive to Cross-Dress. 1910. In Stryker S, Whittle S (eds.). The Transgender Studies Reader. Routledge. New York. 2006. pp: 28-39.
Hoekzema E, Schagen SE, Kreukels BP, Veltman DJ, Cohen-Kettenis PT, Delemarre-van de Waal H, Bakker J. Regional volumes and spatial volumetric distribution of gray matter in the gender dysphoric brain. Psychoneuroendocrinology. 2015 May;55:59-71.
Holt V, Skagerberg E, Dunsford M. Young people with features of gender dysphoria: demographics and associated difficulties. Clin Child Psychol Psychiatry. 2016;21(1):108–118.
Hooper HT, Figueiredo BC, Pavan-Senn CC, De Lacerda L, Sandrini R, Mengarelli JK, Japp K, Karaviti LP. Concordance of phenotypic expression and gender identity in a large kindred with a mutation in the androgen receptor. Clin Genet. 2004 Mar;65(3):183-90.
Hrabovszky Z, Hutson JM. Androgen imprinting of the brain in animal models and humans with intersex disorders: review and recommendations. J. Urol. 2002; 168 (5): 2142-2148.
Hughes IA, Houk C, Ahmed SF, Lee PA, Group LC. Consensus statement on management of intersex disorders. Archives of Disease in Childhood. 2006;91(7):554-563.
Hull EM and Dominguez JM. Chapter 12 Sex Behavior in Handbook of Psychology. Volume 3 Biological Psychology, Gallagher M and Nelson RJ Volume Editors, Weiner IB Editor-in-Chief. John Wiley & Sons Inc, 2003, 323
Hutson JM, Grover SR, O’Connell M, Hanna C, Bouty A. Disorders/Differences of Sex Development: An Integrated Approach to Management. Springer. 2020.
ICD-11 for Mortality and Morbidity Statistics (Version: 05/2021) https://icd.who.int/browse11/l-m/en#/http%3a%2f%2fid.who.int%2ficd%2fentity%2f411470068 (letöltés: 2021.11.04).
Iervolino AC, Hines M, Golombok SE, Rust J, Plomin R. Genetic and environmental influences on sex-typed behavior during the preschool years. Child Dev. 2005 Jul-Aug;76(4):826-40.
Imperato-McGinley J, Peterson RE, Gautier T, Sturla E. Androgens and the evolution of male-gender identity among male pseudohermaphrodites with 5α-reductase deficiency. The New England Journal of Medicine. 1979;300(22):1233–1237.
Imperato-McGinley J, Zhu YS. Androgens and male physiology the syndrome of 5α-reductase-2 deficiency. Mol Cell Endocrinol. 2002; 198:51–59.
Jagose A. Queer Theory: An Introduction. Melbourne University Press. 1996 pp: 72-126.
Jones JM. LGBT Identification Rises to 5.6% in Latest U.S. Estimate. Gallup. February 24, 2021.https://news.gallup.com/poll/329708/lgbt-identification-rises-latest-estimate.aspx (letöltés: 2021.12.16).
Kaltiala-Heino R, Bergman H, Työläjärvi M, Frisén L. Gender dysphoria in adolescence: current perspectives. Adolesc Health Med Ther. 2018;9:31-41.
Kaltiala-Heino R, Sumia M, Työläjärvi M, Lindberg N. Two years of gender identity service for minors: overrepresentation of natal girls with severe problems in adolescent development. Child Adolesc Psychiatry Ment Health. 2015;9:9.
Knudson, G., De Cuypere, G., & Bockting, W. (2010b). Recommendations for revision of the DSM diagnoses of gender identity disorders: Consensus statement of the World Professional Association for Transgender Health. International Journal of Transgenderism, 12(2), 115–118.
Kohlberg L. A cognitive-developmental analysis of children’s sexrole concepts and attitudes. In EE Maccoby (Ed.), The development of sex differences (pp. 82-173). Stanford, CA, Stanford University Press. 1966 (idézi Hines, 2004).
Konrad N, Welke J, Opitz-Welke A. Paraphilias. Curr Opin Psychiatry. 2015 Nov;28(6):440-4.
Korpaisarn S, Safer JD. Etiology of Gender Identity. Endocrinol Metab Clin North Am. 2019;48(2):323–329.
Kosky RJ. Gender-disordered children: does inpatient treatment help? Med J Aust. 1987 Jun 1;146(11):565-9.
Kranz GS, Hahn A, Kaufmann U, Kublbock M, Hummer A, Ganger S, Lanzenberger R. White matter microstructure in transsexuals and controls investigated by diffusion tensor imaging. J. Neurosci. 2014b;34:15466–15475.
Kreukels BP, Guillamon A. Neuroimaging studies in people with gender incongruence. Int Rev Psychiatry. 2016;28(1):120-8.
Kruijver FP, Zhou JN, Pool CW, Hofman MA, Gooren LJ, Swaab DF. Male-to-female transsexuals have female neuron numbers in a limbic nucleus. Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism. 2000; 85:2034-2041.
Kuhnle U, Bullinger M. Outcome of congenital adrenal hyperplasia. Pediatr. Surg. Int. 1997;12, 511e515.
Kujawski JH, Bower TGR. Same-sex preferential looking during infancy as a function of abstract representation. British Journal of Developmental Psychology.1993;11: 201–209.
Kun IZ. Klinikai endokrinológia, Misztótfalusi Kis Miklós Nyomda, Kolozsvár, 2000, 322-327.
Kuvalanka K. The “second generation”: LGBTQ youth with LGBTQ parents. In A. E. Goldberg & K. R. Allen (Eds.), LGBT-parent families: Innovations in research and implications for practice (pp. 163-175). New York, NY: Springer Science+Business Media. 2013 (idézi Schumm, 2018).
Kuyper L, Wijsen C. Gender identities and gender dysphoria in the Netherlands. Arch Sex Behav 2014;43(2):377–85.
Lai M, Lombardo MV, Baron-Cohen S. Autism. Lancet. 2014;383(9920):896–910.
Långström N, Zucker KJ. Transvestic fetishism in the general population: prevalence and correlates. J Sex Marital Ther. 2005 Mar-Apr;31(2):87-95.
Lawrence AA. Autogynephilia and the Typology of Male-to-Female Transsexualism. European Psychologist. 2017; 22 (1): 39–54.
Lawrence AA. Clinical and Theoretical Parallels Between Desire for Limb Amputation and Gender Identity Disorder. Archives of Sexual Behavior. 2006;35 (3): 263–278.
Lawrence AA. Erotic target location errors: an underappreciated paraphilic dimension. J Sex Res. 2009 Mar-Jun;46(2-3):194-215.
Lebovitz PS. Feminine behavior in boys: aspects of its outcome. Am J Psychiatry. 1972 Apr;128(10):1283-9.
Leinbach MD, Fagot BI. Acquisition of gender labels: A test for toddlers. Sex Roles. 1986; 15: 655–666.
Leinbach MD, Fagot BI. Categorical habituation to male and female faces: Gender schematic processing in infancy. Infant Behavior and Development.1993;16: 317–332.
Leinbach MD. Infants’ use of hair and clothing cues to discriminate pictures of men and women. Paper presented at the International Conference on Infant Studies, Montreal, Quebec, Canada.1990. idézi Bussey & Bandura, 1999.
Leinung MC, Joseph J. Changing Demographics in Transgender Individuals Seeking Hormonal Therapy: Are Trans Women More Common Than Trans Men? Transgend Health. 2020 Dec 11;5(4):241-245.
Lenroot RK, Gogtay N, Greenstein DK, et al. Sexual Dimorphism of Brain Developmental Trajectories during Childhood and Adolescence. NeuroImage. 2007; 36(4):1065-1073.
Levy GD, Haaf RA. Detection of gender-related categories by 10-month-old infants. Infant Behavior and Development. 1994; 17: 457– 459.
Lewis M, Brooks-Gunn J. The Development of Self Recognition. In Lewis M., Brooks-Gunn J. Social cognition and the acquisition of self. New York: Plenum Press. 1979. pp. 198-221.
Littman L. Correction: Parent reports of adolescents and young adults perceived to show signs of a rapid onset of gender dysphoria. PLoS ONE. 2018; 13(8): e0202330.
Littman L. Rapid onset of gender dysphoria in adolescents and young adults: a descriptive study. Poster presented at the meeting of the Society for Adolescent Health and Medicine; March 2017; New Orleans, LA, USA.
Lovaas K. LGBT Studies and Queer Theory: New Conflicts, Collaborations, and Contested Terrain. Taylor and Francis. 2013.
Luders E, Gaser C, Narr KL, Toga AW. Why sex matters: brain size independent differences in gray matter distributions between men and women. J Neurosci. 2009 Nov 11;29(45):14265-70.
Luders E, Narr KL, Thompson PM, Rex DE, Woods RP, Deluca H, Jancke L, Toga AW. Gender effects on cortical thickness and the influence of scaling. Hum Brain Mapp. 2006 Apr;27(4):314-24.
Luders E, Sánchez FJ, Tosun D, et al. Increased Cortical Thickness in Male-to-Female Transsexualism. J Behav Brain Sci. 2012;2(3):357-362.
Maccoby EE, Jacklin CN. Sex differences in aggression: a rejoinder and reprise. Child Dev. 1980;51(4):964-980.
Magyar Pszichológiai Társaság. Útmutató a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és gender-nonkonform kliensekkel folytatott pszichológiai munkához. Budapest, 2016.
Maimoun L, Philibert P, Cammas B, Audran F, Bouchard P, Fenichel P, Cartigny M, Pienkowski C, Polak M, Skordis N, Mazen I, Ocal G, Berberoglu M, Reynaud R, Baumann C, Cabrol S, Simon D, Kayemba-Kay’s K, De Kerdanet M, Kurtz F, Leheup B, Heinrichs C, Tenoutasse S, Van Vliet G, Grüters A, Eunice M, Ammini AC, Hafez M, Hochberg Z, Einaudi S, Al Mawlawi H, Nuñez CJ, Servant N, Lumbroso S, Paris F, Sultan C. Phenotypical, biological, and molecular heterogeneity of 5α-reductase deficiency: an extensive international experience of 55 patients. Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism. 2011;96(2):296–307.
Maleki N, Kalantar Hormozi M, Iranparvar Alamdari M, Tavosi Z. 5-alpha-reductase 2 deficiency in a woman with primary amenorrhea. Case Rep Endocrinol. 2013;2013:631060.
Manzouri A, Kosidou K, Savic I. Anatomical and functional findings in female-to-male transsexuals: testing a new hypothesis. Cereb Cortex. Cerebral Cortex , 2015, 1-13
Marchiano L. Outbreak: on transgender teens and psychic epidemics. Psychol Perspect. 2017;60:345–366.
Martin CL, Ruble DN, Szkrybalo J. Cognitive theories of early gender development. Psychol Bull.2002; 128:903–933.
Martin CL, Ruble DN. Patterns of gender development. Annu Rev Psychol. 2010;61:353‐381.
Mathy RM, Drescher J. Introduction. In Mathy RM, Drescher J. (eds.) Childhood gender nonconformity and the development of adult homosexuality. Journal of Gay and Lesbian Mental Health. Routledge; 1st ed.. 2008. pp. 1-6.
Mazur T. Gender dysphoria and gender change in androgen insensitivity or micropenis. Arch Sex Behav. 2005 Aug;34(4):411-21.
McCarthy MM, Arnold AP, Ball GF, Blaustein JD, De Vries GJ. Sex differences in the brain: The not so inconvenient truth. J. Neurosci. 2012;32:2241–2247.
Meerwijk EL, Sevelius JM. Transgender Population Size in the United States: a Meta-Regression of Population-Based Probability Samples. Am J Public Health. 2017;107(2):e1-e8.
Meier SC, Labuski CM. The demographics of the transgender population. In Baumle AK (ed.), International handbook of the demography of sexuality (pp. 289–327). New York, NY. Springer. 2013
Melo KF, Mendonca BB, Billerbeck AE, Costa EM, Inácio M, Silva FA, Leal AM, Latronico AC, Arnhold IJ. Clinical, hormonal, behavioral, and genetic characteristics of androgen insensitivity syndrome in a Brazilian cohort: five novel mutations in the androgen receptor gene. J Clin Endocrinol Metab. 2003 Jul;88(7):3241-50.
Meyer zu Hoberghe S. Prävalenz, Inzidenz und Geschlechterverhältnis der Transsexualität anhand der bundesweit getroffenen Entscheidungen nach dem Transsexuellengesetz in der Zeit von 1991 bis 2000. 2010. https://macau.uni-kiel.de/receive/diss_mods_00004825 (letöltés: 2021.05.29)
Meyer-Bahlburg HF, Gruen RS, New MI, Bell JJ, Morishima A, Shimshi M, Bueno Y, Vargas I, Baker SW. Gender change from female to male in classical congenital adrenal hyperplasia. Horm. Behav. 1996; 30, 319e332.
Meyer-Bahlburg HF. Gender and sexuality in classic congenital adrenal hyperplasia. Endocrinol. Metab. Clin. North Am. 2001;30 (1): 155–171 viii.
Meyer-Bahlburg HF. Gender identity outcome in female-raised 46, XY persons with penile agenesis, cloacal exstrophy of the bladder, or penile ablation. Archives of Sexual Behavior. 2005;34:423-438.
Meyer-Bahlburg, H. F. L. (1999). Variants of gender differentiation. In H.-C. Steinhausen & F. C. Verhulst (Eds.), Risks and outcomes in developmental psychopathology (pp. 298–313). New York: Oxford University Press.
Minto CL, Liao KL, Conway GS, Creighton SM. Sexual function in women with complete androgen insensitivity syndrome. Fertil Steril. 2003 Jul;80(1):157-64.
Money J, Ehrhardt AA. Man & woman, boy & girl: the differentiation and dimorphism of gender identity from conception to maturity. Baltimore, MD. Johns Hopkins University Press.1972.
Money J, Russo AJ. Homosexual outcome of discordant gender identity/role in childhood: longitudinal follow-up. J Pediatr Psychol. 1979; 4(1):29–41.
Money J. Gender: history, theory and usage of the term in sexology and its relationship to nature/nurture. J Sex Marital Ther. 1985a;11:71–9.
Money J. The conceptual neutering of gender and the criminalization of sex. Archives of Sexual Behavior. 1985b; 14: 279–290.
Montañez A. Beyond XX and XY. Scientific American. 2017 (September); 317 (3): 50-51.
Ngun TC, Ghahramani N, Sánchez FJ, Bocklandt S, Vilain E. The genetics of sex differences in brain and behavior. Front Neuroendocrinol. 2011;32(2):227–246.
Nguyen HB, Chavez AM, Lipner E, Hantsoo L, Kornfield SL, Davies RD, Epperson CN. Gender-Affirming Hormone Use in Transgender Individuals: Impact on Behavioral Health and Cognition. Curr Psychiatry Rep. 2018 Oct 11;20(12):110.
Nopoulos, P., Flaum, M., O’Leary, D., & Andreasen, N. C. Sexual dimorphism in the human brain: Evaluation of tissue volume, tissue composition and surface anatomy using magnetic resonance imaging. Psychiatry Research. 2000; 98,1–13.
O’Hanlan KA, Gordon JC, Sullivan MW. Biological origins of sexual orientation and gender identity: Impact on health. Gynecol Oncol. 2018 Apr;149(1):33-42.
Okeigwe I, Kuohung W. 5-Alpha reductase deficiency: a 40-year retrospective review. Curr Opin Endocrinol Diabetes Obes. 2014 Dec;21(6):483-7.
Olson KR. Prepubescent Transgender Children: What We Do and Do Not Know. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry. 2016 Mar;55(3):155-6.e3.
Olsson S, Möller AR. On the incidence and sex ratio of transsexualism in Sweden, 1972–2002. Archives of Sexual Behavior. 2003;32: 381–386.
Passe TJ, Rajagopalan P, Tupler LA, Byrum CE, MacFall JR, Krishnan KRR. Age and sex effects on brain morphology. Prog Neuropsychopharmacol Biol Psychiat. 1997; 21:1231–1237.
Pasterski V, Zucker KJ, Hindmarsh PC, Hughes IA, Acerini C, Spencer D, Neufeld S, Hines M. Increased Cross-Gender Identification Independent of Gender Role Behavior in Girls with Congenital Adrenal Hyperplasia: Results from a Standardized Assessment of 4- to 11-Year-Old Children. Arch Sex Behav. 2015 Jul;44(5):1363-75.
Perrin JS, Leonard G, Perron M, Pike GB, Pitiot A, Richer L. et al. Sex differences in the growth of white matter during adolescence. Neuroimage. 2009;45(4):1055–1066.
Perry DG, Pauletti RE, Cooper PJ. Gender identity in childhood: A review of the literature. International Journal of Behavioral Development. 2019; 43(4): 289–304.
Perry L. What Is Autogynephilia? An Interview with Dr Ray Blanchard. Quillette. 06 Nov 2019. https://quillette.com/2019/11/06/what-is-autogynephilia-an-interview-with-dr-ray-blanchard/ (letöltés: 2021.08.19).
Person E, Ovesey L. The transsexual syndrome in males. I. Primary transsexualism. Am J Psychother. 1974 Jan;28(1):4-20.
Person E, Ovesey L. The transsexual syndrome in males. II. Secondary transsexualism. Am J Psychother. 1974 Apr;28(2):174-93.
Pickron CB, Cheries EW. Infants’ Individuation of Faces by Gender. Brain Sci. 2019;9(7):163.
Plomin R, DeFries JC, Knopik VS, Neiderhiser JM. General Cognitive Ability Behavioral Genetics. In Plomin R, DeFries JC, Knopik VS, Neiderhiser JM. Behavioral Genetics. Sixth Edition. Worth Publishers New York. 2013. pp. 186-209.
Polderman TJ, Benyamin B, de Leeuw CA, Sullivan PF, van Bochoven A, Visscher PM, Posthuma D. Meta-analysis of the heritability of human traits based on fifty years of twin studies. Nat Genet. 2015; 47(7):702–709.
Polderman TJC, Kreukels BPC, Irwig MS, Beach L, Chan YM, Derks EM, Esteva I, Ehrenfeld J, Heijer MD, Posthuma D, Raynor L, Tishelman A, Davis LK; International Gender Diversity Genomics Consortium. The Biological Contributions to Gender Identity and Gender Diversity: Bringing Data to the Table. Behav Genet. 2018 Mar;48(2):95-108.
Poulin-Dubois D, Serbin LA, Derbyshire A. Toddlers’ intermodal and verbal knowledge about gender. Merrill-Palmer Quarterly. 1998;44: 338–354.
Poulin-Dubois D, Serbin LA, Kenyon B, Derbyshire A. Infants’ intermodal knowledge about gender. Developmental Psychology. 1994;30: 436-442.
Praveen EP, Desai AK, Khurana ML, Philip J, Eunice M, Khadgawat R, Kulshreshtha B, Kucheria K, Gupta DK, Seith A, Ammini AC. Gender identity of children and young adults with 5alpha-reductase deficiency. J Pediatr Endocrinol Metab. 2008 Feb;21(2):173-9.
Quinn PC, Yahr J, Kuhn A, Slater AM, Pascalis O. Representation of the gender of human faces by infants: a preference for female. Perception. 2002;31:1109–1121.
Rabinowicz T, Dean DE, Petetot JMC, de Courten-Myers GM. Gender differences in the human cerebral cortex: more neurons in males; more processes in females. J Child Neurol. 1999; 14:98–107.
Rametti G, Carrillo B, Gómez-Gil E, Junque C, Segovia S, Gomez Á, Guillamon A. White matter microstructure in female to male transsexuals before cross-sex hormonal treatment. A diffusion tensor imaging study. J Psychiatr Res. 2011a Feb;45(2):199-204.
Rametti G, Carrillo B, Gómez-Gil E, Junque C, Zubiarre-Elorza L, Segovia S, Gomez Á, Guillamon A. The microstructure of white matter in male to female transsexuals before cross-sex hormonal treatment. A DTI study. J. Psychiatr. Res. 2011b;45, 949-954.
Ramsey LJ, Langlois JH, Marti NC. Infant categorization of faces: ladies first. Developmental Review. 2005;25:212–246.
Raveenthiran V. Controversies of Sex Re-assignment in Genetic Males with Congenital Inadequacy of the Penis. Indian J Pediatr. 2017 Sep;84(9):700-708.
Razzaghy-Azar M, Karimi S, Shirazi E. Gender Identity in Patients with Congenital Adrenal Hyperplasia. International Journal of Endocrinology and Metabolism. 2017;15(3):e12537.
Reed GM, Drescher J, Krueger RB, Atalla E, Cochran SD, First MB, Cohen-Kettenis PT, Arango-de Montis I, Parish SJ, Cottler S, Briken P, Saxena S. Disorders related to sexuality and gender identity in the ICD-11: revising the ICD-10 classification based on current scientific evidence, best clinical practices, and human rights considerations. World Psychiatry. 2016 Oct;15(3):205-221.
Reiner WG, Gearhart JP. Discordant sexual identity in some genetic males with cloacal exstrophy assigned to female sex at birth. N Engl J Med 2004;350:333– 41.
Reiner WG, Kropp BP. A 7-year experience of genetic males with severe phallic inadequacy assigned female. J Urol. 2004 Dec;172(6 Pt 1):2395-8; discussion 2398.
Reiner WG. Gender Identity and Sex-of-rearing in Children with Disorders of Sexual Differentiation. Journal of pediatric endocrinology & metabolism: JPEM. 2005;18(6):549-553.
Richards C. Ch. 4. Further Sexualities. In Richards C, Bouman WP, Barker MJ (eds.). Genderqueer and Non-Binary Genders. Palgrave Macmillan UK. London. 2017. pp. 60-76.
Risman BJ. Gender as a Social Structure, 19-44 In Risman BJ, Froyum CM, Scarborough WJ (Editors). Handbook of the Sociology of Gender. Second Edition. Springer. Madison, WI, USA. 2018.
Ristori J, Cocchetti C, Romani A, Mazzoli F, Vignozzi L, Maggi M, Fisher AD. Brain Sex Differences Related to Gender Identity Development: Genes or Hormones? Int J Mol Sci. 2020 Mar 19;21(6):2123.
Ristori J, Steensma TD. Gender dysphoria in childhood. Int Rev Psychiatry. 2016;28(1):13-20.
Ritka Endokrin Betegségek Európai Referenciahálózata https://endo-ern.eu/hu/specialis-szakertelem/nemi-fejlodes-es-eres-mtg7/ (letöltés: 2020.10.29).
Rochat P, Broesch T, Jayne K. Social awareness and early self-recognition, Consciousness and Cognition, 2012; 21(3):1491-1497.
Roselli CE. Neurobiology of gender identity and sexual orientation. J Neuroendocrinol. 2018;30(7):e12562.2
Sadock BJ, Sadock VA, Kaplan HI (eds.). Kaplan & Sadock’s Comprehensive Textbook of Psychiatry, Eighth Edition. Lippincott Williams & Wilkins, 2005.
Sadock BJ, Sadock VA, Ruiz P. Kaplan and Sadock’s synopsis of psychiatry. Wolters Kluwer Health. 2015 p.: 1222.
Sarantakos S. Sex and power in same-sex couples. Australian Journal of Social Issues.1998; 33, 17- 36 (idézi Schumm, 2018).
Saraswat A, Weinand JD, Safer JD. Evidence supporting the biologic nature of gender identity. Endocr Pract. 2015;21(2):199–204.
Savic I, Arver S. Sex dimorphism of the brain in male-to-female transsexuals. Cereb Cortex. 2011 Nov;21(11):2525-33.
Savic I, Garcia-Falgueras A, Swaab DF. Sexual differentiation of the human brain in relation to gender identity and sexual orientation. Prog Brain Res. 2010;186:41-62.
Serbin LA, Poulin-Dubois D, Colburne KA, Sen MG, Eichstedt JA. Gender stereotyping in infancy: Visual preferences for and knowledge of gender-stereotyped toys in the second year. International Journal of Behavioral Development. 2001; 25: 7–15.
Shields JP, Cohen R, Glassman JR, Whitaker K, Franks H, Bertolini I. Estimating population size and demographic characteristics of lesbian, gay, bisexual, and transgender youth in middle school. J Adolesc Health. 2013 Feb;52(2):248-50.
Simon L, Kozák LR, Simon V, Czobor P, Unoka Z, Szabó Á, Csukly G. Regional grey matter structure differences between transsexuals and healthy controls – a voxel based morphometry study. PLoS One. 2013 Dec 31;8(12):e83947.
Singh D, Bradley SJ, Zucker KJ. A Follow-Up Study of Boys With Gender Identity Disorder. Front Psychiatry. 2021 Mar 29;12:632784.
Sirmans SM, Pate KA. Epidemiology, diagnosis, and management of polycystic ovary syndrome. Clin Epidemiol. 2013;6:1-13.
Soh D. The End of Gender: Debunking the Myths about Sex and Identity in Our Society. Threshold Editions. 2020.
Sólyom J, Scheiber D, Fekete Gy. Androgen insensitivitas syndroma. Klinikai és molekuláris genetikai spektrum. Orvosi Hetilap 142: 1659-1665, 2001.
Sowell ER, Peterson BS, Kan E, Woods RP, Yoshii J, Bansal R, Xu D, Zhu H, Thompson PM, Toga AW. Sex differences in cortical thickness mapped in 176 healthy individuals between 7 and 87 years of age. Cereb Cortex. 2007 Jul;17(7):1550-60.
Steensma TD, Biemond R, de Boer F, Cohen-Kettenis PT. Desisting and persisting gender dysphoria after childhood: a qualitative follow-up study. Clin Child Psychol Psychiatry. 2011 Oct;16(4):499-516.
Steensma TD, Cohen-Kettenis PT, Zucker KJ. Evidence for a Change in the Sex Ratio of Children Referred for Gender Dysphoria: Data from the Center of Expertise on Gender Dysphoria in Amsterdam (1988-2016). J Sex Marital Ther. 2018;44(7):713-715.
Steensma TD, Cohen-Kettenis PT. Gender transitioning before puberty. Arch Sex Behav. 2011;40:649-650.
Steensma TD, McGuire JK, Kreukels BP, Beekman AJ, Cohen-Kettenis PT. Factors associated with desistence and persistence of childhood gender dysphoria: a quantitative follow-up study. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry. 2013 Jun;52(6):582-90.
Steiner BW. Blanchard R, Zucker KJ. Chapter 1. Introduction. In Steiner BW (ed.). Gender Dysphoria. Development, Research, Management. 1st edition. Plenum Press. New York. 1985.pp. 2-6.
Stennes LM, Burch MM, Sen MG, Bauer PJ. A longitudinal study of gendered vocabulary and communicative action in young children. Dev. Psychol. 2005;41:75–88.
Stewart J. Ch. 4. Academic Theory. In Richards C, Bouman WP, Barker MJ (eds.). Genderqueer and Non-Binary Genders. Palgrave Macmillan UK. London. 2017. pp. 53-72.
Stipek D, Gralinski H, Kopp C. Self-concept development in the toddler years. Developmental Psychology. 1990; 26: 972–977.
Stoller R J. The hermaphroditic identity of hermaphrodites. J Nerv Ment Dis. 1964 Nov;139:453-7.
Stoller RJ. A contribution to the study of gender identity. The International Journal of Psychoanalysis. 1964; 45(2-3), 220–226. (idézi: Campbell et al., 2013).
Stoller RJ. Sex and Gender. The Development of Masculinity and Femininity. London. Karnac Books. 1968b.
Stoller RJ. Sex and gender: On the development of masculinity and femininity (Vol. 1). New York: Aronson. 1968a, pp. 29-30 (idézi Money, 1985b)
Strang JF, Kenworthy L, Dominska A, Sokoloff J, Kenealy LE, Berl M, Walsh K, Menvielle E, Slesaransky-Poe G, Kim KE, Luong-Tran C, Meagher H, Wallace GL. Increased gender variance in autism spectrum disorders and attention deficit hyperactivity disorder. Arch Sex Behav. 2014 Nov;43(8):1525-33.
Štrkalj G, Pather N. Beyond the Sex Binary: Toward the Inclusive Anatomical Sciences Education. Anat Sci Educ. 2021 Jul;14(4):513-518.
Suess Schwend A. Trans health care from a depathologization and human rights perspective. Public Health Rev. 2020 Feb 19;41:3.
Sun X, Allison C, Wei L, Matthews FE, Auyeung B, Wu YY, Griffiths S, Zhang J, Baron-Cohen S, Brayne C. Autism prevalence in China is comparable to Western prevalence. Mol Autism. 2019 Feb 28;10:7.
Sutter. DSD: A Discussion at the Crossroads of Medicine, Human Rights, and Politics. Front. Pediatr., 03 April 2020.
Swaab DF. Sexual differentiation of the human brain: relevance for gender identity, transsexualism and sexual orientation. Gynecol Endocrinol. 2004 Dec;19(6):301-12.
Swaab DF, Garcia-Falgueras A. Sexual differentiation of the human brain in relation to gender identity and sexual orientation, Funct. Neurol. 2009; 24 (1):17 –28.
Tamis-LeMonda CS, Bornstein M, Baumwell L. Maternal responsiveness and children’s achievement of language milestones. Child Development. 2001;72:748–767.
Taskinen S, Suominen JS, Mattila AK. Gender Identity and Sex Role of Patients Operated on for Bladder Exstrophy-Epispadias. J Urol. 2016 Aug;196(2):531-5.
Taskinen S, Suominen JS, Mattila AK. Gender Identity and Sex Role of Patients Operated on for Bladder Exstrophy-Epispadias. J Urol. 2016 Aug;196(2):531-5.
Temple Newhook J, Pyne J, Winters K, Feder S, Holmes C, Tosh J, Sinnott M.-L, Jamieson A, Pickett S. A critical commentary on follow-up studies and “desistance” theories about transgender and gender-nonconforming children. International Journal of Transgenderism. 2018; 19(2): 212–224.
The Editors. The New Science of Sex and Gender. Scientific American, September 1, 2017.
Towbin KE, Solages MM, Stubbe D. Ch.12. Adolescent Development. In Tasman A, Kay J, Lieberman JA, First MB, Riba MB (eds.) Psychiatry, Fourth Edition. John Wiley & Sons, Ltd. 2015. pp.192-212.
Transgender, Intersex, and Gender Non-Conforming People #WontBeErased by Pseudoscience, October 26, 2018, https://not-binary.org/statement/ (letöltés: 2021.11.11).
Trub L, Quinlan E, Starks TJ, Rosenthal L. Discrimination, Internalized Homonegativity, and Attitudes Toward Children of Same-Sex Parents: Can Secure Attachment Buffer Against Stigma Internalization? Fam Process. 2017; Sep;56(3):701-715.
Unger RK. Handbook of the Psychology of Women and Gender. Wiley. 2001.
US proposal for defining gender has no basis in science. Nature. 2018 Nov;563(7729):5.
Van Caenegem E, Wierckx K, Elaut E, Buysse A, Dewaele A, Van Nieuwerburgh F, De Cuypere G, T’Sjoen G. Prevalence of Gender Nonconformity in Flanders, Belgium. Arch Sex Behav. 2015 Jul;44(5):1281-7.
Van Der Miesen AI, Hurley H, De Vries AL. Gender dysphoria and autism spectrum disorder: a narrative review. Int Rev Psychiatry. 2016;28(1):70–80.
Veale JF, Clarke DE & Lomax TC. Sexuality of Male-to-Female Transsexuals. Archives of Sexual Behavior. Arch Sex Behav. 2008; 37: 586-597.
Veale JF, Clarke DE, Lomax TC. Biological and psychosocial correlates of adult gender variant identities: New Findings. Personality and Individual Differences. 2010;49(3), 252-257.
Vilain EJN. Genetics of Sexual Development and Differentiation In Rowland DL, Incrocci L (eds.). Handbook of Sexual and Gender Identity Disorders. John Wiley & Sons, Inc. 2008. pp. 329-353.
Wallien MS, Cohen-Kettenis PT. Psychosexual outcome of gender-dysphoric children. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry. 2008 Dec;47(12):1413-23.
Warne G, Grover S, Hutson J, Sinclair A, Metcalfe S, Northam F, Freeman J. Murdoch childrens research institute sex study group, 2005. A long-term outcome study of intersex conditions. J. Pediatr. Endocrinol. Metab. 2005;18, 555e567.
WHO’s International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems (ICD-11), 2019 https://www.who.int/standards/classifications/classification-of-diseases (letöltés: 2021.03.14).
Wilson JM, Arnhym A, Champeau A, Ebbers M, Coakley F, Baskin L. Complete androgen insensitivity syndrome: an anatomic evaluation and sexual function questionnaire pilot study. J Pediatr Urol. 2011;7:416–21.
Wisniewski A, Aston CE. A Cross-Section Study of the Ontogeny of Gender Roles in Women with DSD. Curr Pediatr Rev. 2015;11(1):27-35.
Wisniewski AB, Mazur T. 46,XY DSD with Female or Ambiguous External Genitalia at Birth due to Androgen Insensitivity Syndrome, 5alpha-Reductase-2 Deficiency, or 17beta-Hydroxysteroid Dehydrogenase Deficiency: A Review of Quality of Life Outcomes. Int J Pediatr Endocrinol. 2009;2009:567430.
Wisniewski AB, Migeon CJ, Meyer-Bahlburg HF, Gearhart JP, Berkovitz GD, Brown TR, Money J. Complete Androgen Insensitivity Syndrome: Long-Term Medical, Surgical, and Psychosexual Outcome, The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism, Volume 85, Issue 8, 1 August 2000, Pages 2664–2669
Wisniewski AB, Migeon CJ. Long-term perspectives for 46,XY patients affected by complete androgen insensitivity syndrome or congenital micropenis. Semin. Reprod. Med. 2002;20(3): 297–304.
Witelson SF, Glezer II, Kigar DL. Women have greater density of neurons in posterior temporal cortex. J Neurosci. 1995; 15:3418–3428.
World Health Organization. International Classification of Diseases – Mortality and Morbidity Statistics. ICD-11. Chapter 06. Mental, behavioural or neurodevelopmental disorders. MMS – 2018.1. pp. 223-224.
Xita N, Tsatsoulis A. Review: fetal programming of polycystic ovary syndrome by androgen excess: evidence from experimental, clinical, and genetic association studies. J Clin Endocrinol Metab. 2006 May;91(5):1660-6.
Yang Z, Ye L, Wang W, Zhao Y, Wang W, Jia H, Dong Z, Chen Y, Wang W, Ning G, Sun S. 17β-Hydroxysteroid dehydrogenase 3 deficiency: Three case reports and a systematic review. J Steroid Biochem Mol Biol. 2017 Nov;174:141-145.
Zhang Q, Goodman M, Adams N, Corneil T, Hashemi L, Kreukels B, Motmans J, Snyder R, Coleman E. Epidemiological considerations in transgender health: A systematic review with focus on higher quality data. Int J Transgend Health. 2020;21(2):125-137.
Zhou JN, Hofman MA, Gooren LJ. Swaab DF. 1995 A sex difference in the human brain and its relation too transsexuality. Nature. 1995; 378:68 -70.
Zosuls KM, Ruble DN, Tamis-LeMonda CS, Shout PE, Bornstein MH, Greulich FK. The acquisition of gender labels in infancy: implications for sex-typed play. Dev Psychol. 2009; 45:688–701.
Zubiaurre-Elorza L, Junque C, Gómez-Gil E, Segovia S, Carrillo B, Rametti G, Guillamon A. Cortical thickness in untreated transsexuals. Cereb Cortex. 2013 Dec;23(12):2855-62.
Zucker KJ, Lawrence AA, Kreukels BP. Gender Dysphoria in Adults. Annu Rev Clin Psychol. 2016;12:217-47.
Zucker KJ, Lawrence AA. Epidemiology of gender identity disorder: Recommendations for the standards of care of the World Professional Association for Transgender Health. International Journal of Transgenderism. 2009; 11: 8–18.
Zucker KJ. Epidemiology of gender dysphoria and transgender identity. Sex Health. 2017 Oct;14(5):404-411.
Zucker KJ. Gender identity disorder in children and adolescents. Annu Rev Clin Psychol. 2005;1:467-92.
Zucker KJ. Part II. Gender Identity Disorders in Rowland DL & Incrocci L (editors) Handbook of Sexual and Gender Identity Disorders. John Wiley & Sons, Inc., Hoboken, New Jersey. 2008. p:331-332.
Zucker KJ. The DSM-5 Diagnostic Criteria for Gender Dysphoria. In Trombetta C, Liguori G, Bertolotto M (eds.). Management of Gender Dysphoria: A Multidisciplinary Approach. Springer-Verlag Italia. 2015. pp.33-37.
Zucker KJ. The myth of persistence: Response to “A Critical Commentary on Follow-Up Studies and Desistance Theories about Transgender and Gender Non-Conforming Children” by Temple Newhook et al. (2018). Int J Transgen. 2018; 19:231–45.
Zuger B. Effeminate behavior present in boys from childhood: ten additional years of follow-up. Compr Psychiatry. 1978 Jul-Aug;19(4):363-9.
Melléklet I. A Nemi Identitás Zavar (302.85) DSM-IV (1994) szerinti kritériumai |
Az ellenkező nemmel való erős és állandó azonosulás (nem csupán a másik nemhez tartozás vélt előnyei miatt). Gyermekeknél a zavar az alábbiak közül legalább négy (vagy több) tényezőben nyilvánul meg:
(1) a másik nemhez kívánni tartozás vagy a ténylegesen a másik nemhez való tartozás ismételt kinyilvánítása;
(2) fiúknál az átöltözés, vagy női ruházat utánzásának kedvelése; lányokban ragaszkodás a tipikusan fiús ruházat viseléséhez;
(3) a másik nem szerepeinek erős és állandó előnyben részesítése színlelt játékban, vagy állandó fantáziák a másik nemhez tartozásról;
(4) intenzív vágy a tipikusan másik nemre jellemző játékokban és időtöltésekben való részvételre;
(5) az ellenkező nemű játszótársaknak kifejezett előnyben részesítése. Serdülőkben és felnőttekben a zavar olyan tünetekben nyilvánul meg, mint a másik nemhez kívánni tartozás ismételt kinyilvánítása, gyakori a másik nemre jellemző járás, az olyan vágy, hogy a másik nemhez tartozóként éljen vagy úgy bánjanak vele, vagy az a meggyőződés, hogy jellegzetesen a másik nemre jellemző érzései és reakciói vannak.
- Saját nemét illetően tartós diszkomfort vagy alkalmatlanság érzés a saját nemi szerepeivel kapcsolatban. Gyermekeknél a zavar az alábbiak közül bármelyikben megnyilvánulhat: fiúknál annak állítása, hogy a pénisze vagy heréi undorítóak vagy el fognak tűnni; jobb volna, ha nem lenne pénisze; idegenkedés a durva („rough-and-tumble”) játékoktól, a tipikusan fiús játékok, kedvtelések és tevékenységek elutasítása; lányokban az ülve vizelés elutasítása, annak állítása, hogy van vagy lesz pénisze; hogy nem akarja a mellei növekedését vagy hogy menstruáljon; vagy kifejezett idegenkedés a normális női ruházattal szemben. Serdülőkben vagy felnőttekben a zavar olyan tünetekben nyilvánulhat meg, mint az elsődleges vagy másodlagos nemi jellegektől történő megszabadulással való foglalkozás (pl. hormonok, műtétek vagy egyéb eljárások keresése azért, hogy a másik nem színlelése érdekében fizikailag átalakítsa szexuális jellemzőit a másik nemére), vagy az a hit, hogy nem megfelelő neműnek született.
- A zavarral nem jár együtt fizikális interszexuális állapot.
- A zavar klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, munkahelyi vagy más fontos funkciók romlását okozza.
Melléklet II. Nemi Dysphoria Gyermekeknél (302.6). DSM-5 (2013), ill. DSM-5-TRTM (2022) szerinti diagnosztikus kritériumok |
- Kifejezett össze nem illés a személy megtapasztalt neme/nemi önkifejezése és a kijelölt neme között[1], legalább 6 hónapon át, ami az alábbiak közül legalább 6 tünetben nyilvánul meg (az egyik mindenképpen az A1 kritérium):
- Erős vágy arra, hogy más nemű legyen vagy ahhoz való ragaszkodás, hogy ő a másik nemhez tartozik (vagy valamilyen egyéb, alternatív nemű, ami különbözik a kijelölt nemétől).
- Fiúknál (kijelölt nem) erős preferencia arra, hogy női ruhákba öltözzenek vagy utánozzák a női öltözködést; vagy lányoknál (kijelölt nem) erős preferencia arra, hogy csak tipikusan férfias ruhákat hordjanak, és erőteljesen ellenállnak annak, hogy tipikusan nőies ruhákat viseljenek.
- Szerepjáték vagy fantáziálás során erőteljes preferencia az ellenkező nemi szerep felvételére.
- Erős preferencia olyan játékok vagy tevékenységek iránt, amelyek tipikusan a másik nemre jellemzőek.
- Erős preferencia a másik nembeli játszótársak iránt.
- Fiúknál (kijelölt nem) a tipikusan fiús játékok és tevékenységek erőteljes elutasítása és a durva („rough-and-tumble”) játékok erőteljes kerülése; vagy lányoknál (kijelölt nem) a tipikusan lányos játékok és tevékenységek erőteljes elutasítása.
- Kifejezetten nem szereti a saját nemi anatómiáját.
- Erős vágy arra, hogy olyan elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegei legyenek, melyek megfelelnek annak, amilyen neműnek érzi magát.
- Az állapot klinikailag jelentős szenvedéssel jár vagy szociális téren, iskolában, vagy más fontos tevékenységek területén a funkciók romlását okozza.
Jelölendő, ha:
A szexuális fejlődés zavaraival [pl. veleszületett adrenogenitális zavar, mint pl. congenitalis adrenalis hyperplasia (255.2) (E25.0) vagy androgén inszenzitivitási szindróma (259.50) (E34.50)] fordul elő.
Kódolással kapcsolatos megjegyzés: mind a szexuális fejlődés zavarát, mind a nemi dysphoriát kódolni kell.
[1] Értsd: nemi inkongruencia a nemi identitás/nemi szerep és a biológiai nem között.
Melléklet III. Nemi Dysphoria Serdülőknél és Felnőtteknél (302.85). DSM-5 (2013), ill. DSM-5-TRTM (2022) szerinti diagnosztikus kritériumok |
- Kifejezett össze nem illés a személy megtapasztalt neme/nemi önkifejezése és a kijelölt neme között[1], legalább 6 hónapon át, mely az alábbiak közül legalább kettőben megnyilvánul:
- Kifejezett össze nem illés a személy megtapasztalt neme/nemi önkifejezése és elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegei között (vagy fiatal kamaszok esetében a várt másodlagos nemi jellegek között).
- Erős vágy arra, hogy a személy megszabaduljon az elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegeitől, mivel ezek kifejezetten ütköznek a személy megtapasztalt nemével/nemi önkifejezésével (vagy fiatal kamaszok esetében a várt másodlagos nemi jellegek megjelenésének megakadályozására irányuló vágy).
- Erős vágy a másik nem elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegei iránt.
- Erős vágy arra, hogy a személy a másik nemhez (vagy valamilyen alternatív nemhez, ami különbözik a személy kijelölt nemétől) tartozzon.
- Erős vágy arra, hogy úgy kezeljék, mintha a másik nemhez (vagy valamilyen alternatív nemhez, ami különbözik a személy kijelölt nemétől) tartozna.
- Erős meggyőződés, hogy a személy a másik nemre (vagy valamilyen alternatív nemre, ami különbözik a személy kijelölt nemétől) jellemző tipikus érzelmeket és reakciókat birtokolja.
- Az állapot klinikailag jelentős szenvedéssel jár, vagy a szociális, munkahelyi vagy más fontos funkciók romlását okozza.
Jelölendő, ha:
A szexuális fejlődés zavaraival [pl. veleszületett adrenogenitális zavar, mint pl. congenitalis adrenalis hyperplasia (255.2) (E25.0) vagy androgén inszenzitivitási szindróma (259.50) (E34.50)] együtt fordul elő.
Kódolással kapcsolatos megjegyzés: A nemi dysphoria mellett a nemi fejlődés zavarát is kódolni kell.
Jelölendő, ha:
Poszttranzíciós: A személy már átváltott a vágyott nem szerinti állandó életmódra (a nemváltás legalizálásával vagy anélkül) és legalább egy nemváltoztató orvosi beavatkozáson vagy kezelésen átesett (vagy erre készül) – nemváltó hormonkezelésen vagy nemátalakító műtéten a vágyott nem érdekében (penectomia, vaginoplastica született férfiakban; mastectomia vagy phalloplastica született nőkben).
[1] Értsd: nemi inkongruencia a nemi identitás/nemi szerep és a biológiai nem között.
Melléklet IV. A Nemi Identitás Zavar (Transzszexualizmus) diagnosztikus terminológiájának és besorolásának változása a DSM rendszerben |
DSM verziói | Felnőttek és serdülők | Gyermekek | Szekció | Megjegyzés |
DSM-I, 1952 | 320.6 Szociopátiás személyiségzavar patológiás szexualitással („Transzvesztitizmus”)
| – | Személyiségzavarok | Ide tartozott még a homoszexualitás, pedophilia, fetishismus és sexualis sadismus |
DSM-II, 1968 | 320. 3 Szociopátiás személyiségzavar patológiás szexualitással („Transzvesztitizmus”) | – | Személyiségzavarok és bizonyos nem pszichotikus mentális zavarok. Szexuális deviációk alkategória | Ide tartozott még a homoszexualitás, pedophilia, fetishismus és sexualis sadismus |
DSM-III, 1980 | 302.5 Transzszexualizmus (Jelölhető: 1 = aszexuális, 2 = homoszexuális (azonos anatómiai nemhez vonzódik), 3 = heteroszexuális (az ellenkező anatómiai nemhez vonzódik) és 0 = nem meghatározott. | 302.60 Transzszexualizmus Gyermekeknél | Pszichoszexuális zavarok | Erős és tartós azonosulás az ellentétes nemmel |
DSM-III-R, 1987 | 202.50 Transzszexualizmus (Jelölhető: aszexuális, homoszexuális, heteroszexuális)
302.85 Nemi Identitás Zavar Serdülő- és felnőttkorban, nem transzszexuális típus (Jelölhető: aszexuális, homoszexuális, heteroszexuális) | 302.60 Nemi Identitás Zavar Gyermekeknél | Első ízben Csecsemőkorban, Gyermekkorban vagy Serdülőkorban Megnyilvánuló Zavarok. Nemi identitás Zavarok. | A Nemi Identitás Zavar esetén – a transzszexualizmus-sal szemben – a személynek nincs tartós (> 2 év) vágya arra vonatkozóan, hogy megszabaduljon az elsődleges és másodlagos nemi jellegétől és a másik nem biológiai jegyeire tegyen szert.
|
DSM-IV, 1994 | 302.85 Nemi Identitás Zavar Serdülőknél és Felnőtteknél (Jelölhető: szexuálisan férfiakhoz, nőkhöz, mindkettőhöz, vagy egyikhez sem vonzódik) | 302.6 Nemi Identitás Zavar Gyermekeknél | Szexuális és Nemi Identitás zavarok |
|
DSM-IV-TR, 2000 | 302.85 Nemi Identitás Zavar Serdülőknél és Felnőtteknél (Jelölhető: szexuálisan férfiakhoz, nőkhöz, mindkettőhöz, vagy egyikhez sem vonzódik) | 302.6 Nemi Identitás Zavar Gyermekeknél | Szexuális és Nemi Identitás zavarok
|
|
DSM-5, 2013 és DSM-5-TRTM, 2022 | 302.85 Nemi Dysphoria Serdülőknél és Felnőtteknél (a nemi orientáció nem jelölhető). | 302.6 Nemi Dysphoria Gyermekeknél | Nemi Dysphoria | A hangsúly a nemi inkongruencián van, nem a nemi identitásváltáson; tágabb kritériumok |
Melléklet V. A Transzszexualizmus (Nemi Identitás Zavar) diagnosztikus terminológiájának és besorolásának változása a BNO rendszerben |
BNO verziói | Serdülők és felnőttek | Gyermekek | Fejezet | szekció |
BNO-6, 1948 | – | – | – | – |
BNO-7, 1955 | – | – | – | – |
BNO-8, 1965 | 302.8 Egyéb szexuális deviációk (pl. mazochizmus/szadizmus; transz-szexualizmus; voyeurismus; nymphomania).
| – | V. Mentális zavarok | Szexuális deviációk |
BNO-9, 1975 | 302.5 Transz-szexualizmus | 302.6 Pszichoszexuális identitás zavar | V. Mentális zavarok fejezet | Szexuális deviációk és zavarok. Pszichoszociális identitás zavarai
|
BNO-10, 1994 | F64.0 Transzszexualizmus
| F64.2 Gyerekkori Nemi Identitás Zavar
| 05. Mentális és viselkedési zavarok fejezet | F64. A Nemi Identitás Zavarai |
BNO-11, 2018 | HA60 Nemi Inkongruencia serdülőknél és felnőtteknél
| HA61 Nemi inkongruencia gyermekeknél
| 17. Szexuális egészséggel kapcsolatban levő állapotok | – |
Az Emberi Agy és Elme Változatossága
info@domain.com
+1 800 321 443