A Nemiség Szintjei

A fejezetben röviden áttekintjük a humán nemiség összetett jellegét és hierarchikus felépítését, mely a következő szintekből (szakaszok) áll: kromoszomális, gonadális, anatómiai, cerebrális, pszichoszociális és törvényes nem. Továbbá szemügyre vesszük a nemi jellegeket. Táblázatos formában bemutatjuk a nemiség szintjeinek alakulását normális esetben és különböző nemi fejlődési rendellenességek alkalmával.

Az embernél a nem komplex, többdimenziós képződmény, melynek biológiai, pszichológiai és szociális összetevői vannak. Így beszélhetünk kromoszomális, gonadális, anatómiai, cerebrális, pszichés, vagy akár törvényes nemről is. Normális esetben minden egyes szint egyértelműen meghatározza a következő szintet, úgy, hogy az összes szint egy harmonikus egységet alkot. Az egyes szintek egymáshoz való viszonya az 1. táblázatban látható.

A fenotípusos nem a külső és belső nemi szerveket, valamint a másodlagos nemi jelleget jelzi, de a pszichés tulajdonságokban levő nemi különbségek is ide sorolhatók. Kialakulásában genetikai, hormonális és környezeti tényezők játszanak szerepet.

A biológiai (testi) nemet mint az egyén női vagy férfi jellegét határozhatjuk meg. Ez a következő testi kritériumok alapján történhet: kromoszómakészlet (46,XY vagy 46,XX), gonádok (here vagy petefészek), gaméták (spermiumok vagy petesejtek), hormonális környezet (androgén vagy ösztrogén túlsúly), elsődleges (belső és külső nemi szervek) és másodlagos nemi jelleg. Az egyének olyan mértékben nőiesek vagy férfiasak, amilyen mértékben a nőiesség vagy férfiasság testi kritériumaival rendelkeznek. A legtöbb ember mind a hat kritérium szerint egyértelműen nőies vagy férfias. Egy kisebbséget azonban nem lehet egyértelműen besorolni. Testük ugyanis mind nőies, mind férfias jegyekkel rendelkezik. Esetükben interszex állapotokról vagy nemi fejlődési rendellenességekről beszélünk (lásd az Interszexuális Állapotok fejezetet).

A morfológiai nem fogalom a nemi megjelenést fejezi ki, ami az ivarszervek (elsődleges nemi jelleg) kifejlődésén túlmutatva a férfi és nő közötti másodlagos nemi jellegekben megjelenő különbségeket jelenti.  A morfológiai nem háttere nagyon összetett.  Kialakulásában a kromoszomális és genetikai tényezőkön kívül hormonális hatások és a nemi szerepekből következő életmód is szerepet játszik.

  1. táblázat. A nemi differenciáció szintjei (szakaszai)
A nemiség szintjei
  1. szint. Kromoszomális (genetikai) nem

Embernél genetikai ivarmeghatározás[1] van. A megtermékenyítés pillanatában eldől a kromoszomális nem, amit az egyén kromoszómakészlete, azaz kariotípusa határozz meg (Vilain, 2008). Ilyen módon a kromoszomális nem – és a kromoszomális-genetikai nemi dimorfizmus – két azonos (XX) vagy két különböző (XY) nemi kromoszóma (gonoszóma) jelenlétére utal. A két nemi kromoszóma különböző – köztük fontos termékenységi – géneket és szabályozó szekvenciákat tartalmaz (lásd A Cerebralis és Pszichológiai Nemi Különbségek Genetikai Háttere fejezetet). XX esetén női, XY esetén hím jellegek jönnek létre.

Minden sejtnek megvan a saját neme (Wizemann & Pardue, 2001). A női szervezet minden egyes szomatikus sejtjében az egyik X kromoszóma jelentős mértékben kondenzálódik, heterokromatin struktúrát vesz fel, amit fénymikroszkóppal is jól lehet látni. Ezt a kondenzálódott kromoszómát nevezik Barr-testnek. A férfiaknak nincs Barr-testük. Ezért a sejtenkénti X kromoszóma száma mindig egyenlő a Bárr-testek számával plusz egy. A negatív Barr-teszt azt jelenti, hogy az illető férfi vagy Turner-szindró­má­ban (X0) szen­ved (Kun, 2000; Klug et al., 2016). A terhesség 7-ig hetéig csak a Barr-test alapján ítélhető meg a nem, a fenotipikus nem első jelei ezt követően jelennek meg.

  1. szint. Gonadális nem

A gonadális nem az ivarsejteket és a nemi hormonokat termelő ivarmirigyek minőségét fejezi ki, vagyis a here- vagy petefészekszövet jelenlétére utal (Vilain, 2008). Az emlősöknél és a madaraknál a gonadális nemet a nemi kromoszómákon levő gének határozzák meg.

Az embernél a differenciálatlan kezdetleges gonádokból a fogantatástól számított 7-8. héten, amikor az embrió már ember formájú és hossza kb. 3 cm, here vagy petefészek kezd kifejlődni: ép Y-kromoszóma esetén az embrionális bipotenciális gonádtelepből here fejlődik ki, az Y-kromoszóma, illetve a rajta elhelyezkedő SRY gén hiányában pedig ovarium alakul ki (Gilber, 2000; Rey et al., 2020). Ezáltal megtörténik a nemi determináció, vagyis a gonadális szex gének általi determinációja (Blecher &, Erickson, 2007; Arboleda et al., 2014; Klug et al., 2016; Rey et al., 2020). A herék kialakulása az intrauterin időszak kb. 10-ik, az ovarium pedig a 12-ik hetére tehető (Biason-Lauber & Konrad, 2008; Kirchengast, 2014). Lásd Humán Ivarfejlődés. A Nem Meghatározása és a Nemi Differenciáció. A Nemi Szervek Embrionális Fejlődése fejezetet.

Az elsődleges ivarszervek (here és ovárium) kialakulása után beszélünk hím és női gonadális nemről.

A pubertáskor beköszöntével a gonádokban elkezdődik a spermiumok termelődése és az oocyták érése.

A gaméták haploidak, tehát az egyed teljes genetikai információjának felét hordozzák magukban. Az emberi petesejt kizárólag X nemi kromoszómát tartalmaz, míg a spermium X vagy Y-kromoszómát hordozhat; ily módon a spermium határozza meg a létrejövő zigóta nemét: ha az ondósejtnek Y-kromoszómája van, hímnemű, ha X-kromoszómája, nőnemű példány fog kifejlődni (Részletesebben lásd a Humán ivarfejlődés, valamint A Cerebralis és Pszichológiai Nemi Különbségek Genetikai Háttere fejezetben).

A hím és női ivarsejtek különböznek méretükben és alakjukban (anisogamia). A hímek óriási mennyiségű kisméretű mozgékony spermiumokat termelnek, míg a nők kevés nagyméretű, nem motilis petesejtet állítanak elő.

Bizonytalanság esetén a biológiai nem az élőlények széles körében legegyértelműbben és legmegbízhatóbban nem a kromoszómák, a genitáliák vagy a hormonális profil alapján határozható meg, hanem az alapján, hogy az egyed milyen ivarsejteket képes termelni (Cotner & Wassenberg, 2020; Marinov, 2020; Soh, 2020). Csak kétféle ivarsejt létezik, az ondósejt és a petesejt. Nincs harmadik vagy akár hányadik típusú ivarsejt, és átmeneti formák sem léteznek. Ily módon az egyed, illetve a személy a biológiai neme szerint vagy hímnemű, vagy nőnemű, vagyis a biológiai nem kétosztatú és nem képez spektrumot vagy kontinuumot.

A hormonális nem arra utal, hogy melyik nemi hormonok vannak túlsúlyban az egyén szervezetében. A gonádok által termelt tesztoszteron az intrauterin és a korai posztnatális időszakban döntő szerepet tölt be a nemi differenciációban (Griffin, 2004:263; Scott et al., 2009; Cole, 2010; Grinspon et al., 2014; Gooren & Byne, 2017). Az ösztrogének bár jelen vannak a magzat keringésében (a placenta, az anya ovariuma és mellékvesekérge termeli), az intrauterin időszak alatt szerepük a női nem differerenciációjában erősen vitatott (Kaludjerovic & Ward, 2012; Arnold, 2017). Feltételezések szerint csak a posztnatális fejlődésben van jelentőségük (Bakker & Baum, 2008). Lásd Az Agy Nemi Differenciációja fejezetet.

A pubertás kezdetétől mind a férfi, mind a női nemi hormonok kulcsszerepet játszanak a másodlagos nemi jellegek kialakulásában és fenntartásában.

  1. szint. Genitális nem

A gamétáknak a fenn említett morfológiai különbsége azt tételezi fel, hogy a két nemnek különböző reproduktív szervekkel kell rendelkezniük (Cox, 20102:20-225). A genitális nem a külső nemi szervek minősége alapján határozható meg.

A genitáliák kialakulása a terhesség 9. és 26. hete között a gonádok által termelt nemi hormonok hatása alatt zajlik (Lásd Humán Ivarfejlődés. A Nem Meghatározása és a Nemi Differenciáció. A Nemi Szervek Embrionális Fejlődése fejezetet). A külső nemi szervek legkorábban a terhesség 12-ik hetétől különíthetők el[2] (Grumbach et al., 2011). Ultrahanggal a magzat neme már a 14-ik héten meghatározható.

  1. szint. Cerebrális nem

A cerebrális nem a pszichoszociális nem szubsztrátuma, a férfira vagy nőre jellemző neuroanatómiai tulajdonságokra vonatkozik, melyek genetikai, hormonális, és epigenetikai hatások következtében alakulnak ki.

Az agy a többi szövethez hasonlóan nemileg dimorf, XX, illetve XY sejteket tartalmaz. Az X és Y kromoszómán levő gének neurális expressziója közvetlenül hozzájárul az agyi funkciók és struktúrák nemi differenciációjához, függetlenül a gonadális szteroidok hatásaitól (Gatewood et al., 2006; De Vries et al., 2002). Sőt ez a folyamat megelőzheti a gonadális differenciációt (Angelopoulou et al., 2006; Kulathinal, 2016). Lásd A Cerebralis és Pszichológiai Nemi Különbségek Genetikai Háttere fejezetet. Ugyanakkor állatkísérleti adatok és bizonyos klinikai megfigyelések (pl. congenitalis adrenalis hyperplasia, androgén inszenzitivitási szindróma, polycystás ovarium syndroma esetében) azt mutatják, hogy a nemi hormonok prenatális és korai posztnatális időszakban észlelhető hatásai kulcsfontosságúak az agy irreverzibilis maszkulinizációjában és a nemi viselkedésben később megfigyelhető dimorfizmus létrejöttében (Kula & Słowikowska-Hilczer, 2000).

A hormonok szerepe a nemi differenciációban, beleértve az agyi és viselkedésbeli nemi különbségek kialakulását, az embernél durván 3 stádiumra (kritikus periódusra) osztható. Az első a 8-24. hét közötti gesztációs időszak, a második a születéstől a 3-4. hónapig folytatódik, a harmadik a pubertás kezdetétől a felnőttkoron át egészen a halálig tart (Scott et al., 2009; Auyeung et al., 2013; Gooren & Byne, 2017). Raveenthiran, 2017).

Az emlős agyban a nemi differenciáció fő régiói a hypothalamus, a septum, a stria terminalis ágymagja, a preopticus area és az amygdala (Gooren, 2010; Baum, 2006; Swaab, 2004). A posztnatális időszakban megy végbe az agykéreg nemi differenciációja. A nemi orientáció feltehetően döntően a prenatális periódusban, a nemi identitással kapcsolatos programozás pedig az 1. és 2. kritikus időszak alatt történik (Hines, 2006). Lásd A Férfi és Női Szexualitás Hátterében Álló Neuroanatómiai Különbségek, Neuroanatómiai Nemi Különbségek, A Nemi Orientáció Neuroanatómiai Háttere és A Nemi Identitás Neuroanatómiai Háttere fejezeteket.

Fontos kiemelni, hogy az embernél a nemi szervek differenciációja a terhesség első harmadában történik, míg az agy differenciálódása a második trimeszterben veszi kezdetét (Savic et al., 2010). Rendszerint a folyamatok koordináltan és összhangban zajlanak, úgy, hogy a genitális és a cerebrális nem egybeesik (Roselli, 2018). Részletesebben lásd Az Agy Nemi Differenciációja fejezetet.

 5.szint. Pszichoszociális nem

A pszichoszociális vagy másképpen a pszichoszexuális nemnek 3 fő összetevője van. Ezek a nemi identitás, a szexuális orientáció és a nemi szerep (Arboleda et al., 2014; Hines, 2004; Korpaisarn & Safer, 2019).

A nemi identitást úgy lehet meghatározni  mint önmagunk férfiként vagy nőként való kognitív és érzelmi megélése.

A nemi orientáció a preferált erotikus partner nemére utal, ami megnyilvánulhat akár a viselkedésben, akár a fantáziában, és tükröződik az egyén önképében (autoidentifikáció). Ennek alapján a személy lehet heteroszexuális, homoszexuális vagy biszexuális.

A nemi szerep alatt azokat a viselkedésformákat és pszichológiai tulajdonságokat értjük, melyek az adott kultúrában a nemmel kapcsolatosak, illetve amelyek nemi különbséget mutatnak. A személy nemi szerepe lehet maszkulin, feminin, vagy androgün, illetve nemsemleges.

A Pszichoszexuális nem normális esetben a kromoszomális, gonadális és genitális nemmel összhangban fejlődik ki (lásd az 1. táblázatot).

A férfiak túlnyomó többsége férfi önazonossággal, nők iránti szexuális irányultsággal és maszkulin nemi szereppel rendelkezik. A nők túlnyomó többsége nőnek tartja magát és a férfiak iránt érez nemi vonzódást, valamint döntően nőies nemi szerepet fejt ki. Az emberek néhány százaléka (2-4%) a saját neméhez (homoszexuálisok) vagy mindkét nemhez (biszexuálisok) vonzódik és a populáció elhanyagolható kisebbségénél nem esik egybe a biológiai nem és a nemi identitás, ők a transzszexuálisok vagy divatosabb kifejezéssel élve transzgender személyek, akik az aktuális terminológia szerint már nem nemi identitás zavarban, hanem nemi dysphoriában szenvednek[3] (Fisher et al., 2018). Továbbá a lakosság kb. 1%-a, az  ún. aszexuálisok, egyik nem iránt sem érez szexuális vonzalmat (Bogaert, 2004, 2013).

[1] A különböző ivarmeghatározási rendszereket illetően lásd az ennek a kérdésnek szentelt külön fejezetet.

[2] A genitáliák differenciációja a terhesség 14. hete körül lényegében már befejezettnek tekinthető.

[3] A jelenleg uralkodó álláspont szerint nem minden transznemű személynél van feltétlenül jelen a dysphoria.

  1. ábra. A pszichoszexuális nem összetevőiben észlelhető nemek szerinti eloszlás és a két nem közötti átfedés: nemi identitás, nemi orientáció, nemi szerepviselkedés, és összehasonlításképpen a testmagasság (Forrás: Hines, 2020).
a pszichoszexuális nem összetevőinek nemek szerinti eloszlása

A pszichoszexuális fejlődést számtalan tényező befolyásolja, olyanok, mint a nemi kromoszómák génjei, prenatális és neonatális hormonális hatások, agyi struktúrák differenciáltsága, szociális körülmények és egyéb környezeti hatások. Míg a nemi identitást és a szexuális orientációt döntően biológiai tényezők határozzák meg, addig a nemi szerep kialakulásában jelentős mértékben társadalmi és kulturális hatások is szerepet játszanak (Hughes et al., 2006; DSM-5, 2013; Drescher & Byne, 2017; O’Hanlan et al., 2018; Roselli, 2018; Korpaisarn & Safer, 2019). Lényeges, hogy evolúciós szempontból a nemi orientáció ősibb eredetű, mint a nemi identitás, az utóbbi később alakul ki az emberré válás során.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a nemi identitásban és nemi orientációban levő nemi különbség a legnagyobb viselkedésbeli nemi dimorfizmust jelenti (lásd az 1. ábrát), ami csaknem kvalitatív jellegűnek tekinthető (Hines, 2004; Fisher et al., 2018).

A 3 felsorolt összetevőn kívül még indokoltnak látszik elkülöníteni egy negyedik tényezőt, a szexuális viselkedést (Lee et al, 2006), ami magában foglalja a szexuális aktust, fantáziákat, partnerkeresést, autoerotizmust és az összes olyan tevékenységet, ami a szexuális szükségletek kielégítését szolgálja. A szexuális viselkedés belső és külső erotikus ingerekre adott pszichológiai és fiziológiai válaszok egyvelegéből áll (Sadock, 2017), létrejöhet a genitáliák közvetlen fizikális ingerlése által vagy ilyen stimulációnak a mentális reprezentációja útján, fantáziák formájában (Ågmo, 2007:3). Egyes nemhez kapcsolt magatartásformák a szexuális izgalom (arousal) és szexuális viselkedés kiváltására szolgálhatnak (Bevan, 2015: 39). A szexuális viselkedés bizonyos mértékben átfedést mutat a nemi orientációnak a viselkedéssel kapcsolatos komponensével és a nemi szereppel (pl. udvarlás).

Mint minden más viselkedést, ezt is két szakaszra lehet bontani: appetitív és konszummációs (Csányi, 2002). Továbbá mind a férfiaknál, mind a nőknél a szexuális viselkedésnek 3 összetevőjét szokták elkülöníteni. Ezek az attrakció, a motiváció és a performancia (Ball & Balthazart, 2008).  A legtöbb fajnál mind a hímek, mind a nőstények bonyolult morfológiai és viselkedési módszereket fejlesztettek ki annak érdekében, hogy magukhoz tudják vonzani az ellenkező nemet.

A szexuális viselkedés összes felsorolt aspektusa hormonális befolyás alatt áll (McGinnis & Pfaff, 2012; Jennings & de Lecea, 2020).

Az etológiában szokás elkülöníteni az agonista[1] és affiliatív[2] szexuális viselkedést. Az alacsonyabb rendű gerinceseknél a hím dominancia szoros összefüggést mutat a hím szexualitással. Így a reptiliák agonista szexualitására jellemző a hím domináns és a nőstény szubmisszív szexuális viselkedése. Az ilyen fajoknál a hím részéről az „udvarlás” abból áll, hogy ugyanolyan fenyegető magatartást fejt ki, mint amikor egy másik rivális hímmel találkozik. A párzás csak akkor jön létre, ha a hím képes uralkodni a nőstény felett. Az affiliatív szex csak a törzsfejlődés későbbi fokán jelenik meg. A madaraknál és az emlősöknél az archaikus agonista szexualitásra rátevődik egy filogenetikailag újnak számító affiliatív mintázat: a hím nem csak lerohanja a nőstényt, hanem valamilyen módon megpróbálja elérni annak tetszését is.

Az affiliatív szexualitás eredete az anyai viselkedés kialakulásához vezethető vissza. Ide tartozik a szülői gondoskodás, gondozási magatartás, például grooming, etetés, oltalmazás, ápolás és védelem, valamint az őket felszabadító infantilis viselkedésmódok.  A humán szexuális viselkedésre jellemző az affiliatív válaszreakció és szeretet, azonban a szexualitás ősi rétegei nem tűntek el teljesen, az embernél továbbra is fennáll a kapcsolat a hím dominancia és a hím szexualitás között (Eibl-Eibesfeldt, 2007: 258-259).

A szexuális viselkedés következménye a terhesség, szülés és szülői gondoskodás. Emlősöknél a szülői magatartás per definitionem szexuálisan dimorf, mert csak a nőstények képesek közvetlen módon táplálni (szoptatni) az utódokat. Az anyai gondoskodást még a terhesség (vemhesség) alatt – szenzoros ingerek közreműködésével – a hormonális környezet indítja be, és az adatok azt mutatják, hogy ez döntően aktivációs[3] esemény, azonban organizációs hatások lehetőségét sem lehet kizárni (McCarthy, 2012).

Lényeges, hogy a Homo sapiensnél a szexuális aktivitás szoros szociális kontroll alatt áll, és a szexualitás kifejeződését legalább részben társadalmi hiedelmek és csoportnormák határozzák meg. Ebből kifolyólag érthető, hogy az emberek különböznek a nemiséggel kapcsolatos attitűdjeiket illetően, beleértve a nemi ingerek percepciójának és az erre adott válasz módját (Borg et al., 2014).

A nemi identitás, nemi orientáció és nemi szerep fontosabb tulajdonságait részletesebben ezen témáknak szentelt külön fejezetekben tárgyaljuk.

  1. szint. Törvényes nem

A törvényes (legális, jogi nem) az anyakönyvben, illetve a személyazonossági ok­mány­ban szereplő nemet jelenti. A törvény előtt ez egyértelmű akkor is, ha a kromoszomális, gonadális, geni­tális vagy szomatikus nemben zavarok állnak fenn (Kun, 2000). A legtöbb szocium csak a férfi és női nemet ismeri el (Vilain, 2008), de újabban egyre több nyugati országban törvényileg elismerik az „egyéb” nemet is.

[1] Az agonista magatartás alatt bármilyen szociális interakciót értünk, ami magában foglalja a fenyegető viselkedést, agressziót, küzdelmet vagy szubmissziót.

[2] Az affiliáció valamely csoportba, közösségbe való tartozás szükségletét, kapcsolatorientáltságot jelent (Részletesebben lásd a Nemi Szerep fejezetben).

[3] Az aktivációs és organizációs hatásokat illetően lásd az Agy Nemi Differenciációja fejezetet.

NEMI JELLEGEK

Elsődleges nemi jelleg

 Az elsődleges nemi jelleg alatt általában a reprodukciós funkcióval közvetlenül kapcsolatban álló belső és külső nemi szerveket értjük, beleértve a gonádokat és az általuk termelt ivarsejteket (Schonfeld, 1943; Ning et al., 2019).

Az elsődleges nemi jelleget elsősorban a nemi kromoszómák és a gonádok által előállított hormonok (androgének) határozzák meg. A nemi szervek kialakulása a méhen belüli élet 7-ik hetében kezdődik és a 4-ik hónapjában fejeződik be. Az elsődleges nemi jelleg újszülött korban válik nyilvánvalóvá (Kirchengast, 2014).

Másodlagos nemi jelleg

 A másodlagos nemi jelleg a szaporodással közvetlen kapcsolatban nem álló, de nemhez kötött tulajdonságok összessége (termet, csont- és izomrendszer sajátosságai, a zsírszövet és a szőrzet eloszlása, a hangmagasság), melyek általában növelik a reprodukciós sikert (Cox, 2010). A férfi és a női test között megfigyelhető  néhány alapvető szomatikus különbség a 2. táblázatban látható.

Táblázat 2. A felnőtt férfi és a női test közötti különbségek abszolút értékekben (Soldin & Mattison, 2009)

Paraméter

Felnőtt férfi

Felnőtt nő

Terhes nő

Testtömeg (kg)

78

68

72,5

Testmagasság (cm)

176

162

162

Testfelszín (cm2)

18 000

16 000

16 500

A test teljes víztartalma (L)

42,0

29,0

33,0

Extracelluláris vízmennyiség (L)

18,.2

11,6

15,0

Intracelluláris vízmennyiség (L)

23,8

17,4

18,8

A másodlagos nemi bélyegek ismertetőjeleket nyújtanak mindkét nemnek, specifikus férfi- és női típust teremtenek (Krafft-Ebing, 1926: 42).

E jellegek a pubertás korban alakulnak ki a here és a petefészek hormontermelő működése eredményeként (Kun, 2000; Styne et al., 2016; Schulz & Sisk, 2016; DiVall & DiBlasi, 2018; Feldman Witchel & Topaloglu, 2019;  Délot & Vilain, 2019). A megfelelő hormon hiányában nem alakulnak ki a másodlagos nemi jellegek. Férfiakban a gonádok hiányában női fenotípus (elsődleges és másodlagos nemi jelleg) keletkezik (Gilber, 2000). Nőknél az ovarium hiányában női külső nemi szervek fejlődnek ki, de a másodlagos női nemi jelleg pubertáskorban nem fog kialakulni. Az izolált ovarium agenesis egyébként rendkívül ritkán fordul elő (Gold et al., 1997). Mindemellett a környezeti hatások, olyanok, mint a táplálkozás, szociális státusz, egészségügyi ellátás hozzáférhetősége, nevelés és a nemi szerepek is befolyásolják a másodlagos nemi jellegeket (Kirchengast, 2014).

Testalkat

A férfi teste, mindenekelőtt a testtömege és a testmagassága, a nőinél egészében nagyobb, testalkata erőteljesebb. A nő törzse, elsősorban a hasi része, aránylag hosszabb, a végtagok végső részei (kéz és láb) nőben az egész test méreteihez viszonyítva is kisebbek, mint férfiban. Férfiban a fej relatíve is kissé nagyobb, főleg az arckoponyacsontok durvább kiképzése következtében (Szentágothai & Réthelyi, 2006; Kun, 2000). Nőknél, szemben a férfiakkal a csípő szélesebb, a váll keskenyebb, a bőr alatti zsírpárnák nagyobb aránya miatt a formák lekerekítettebbek, az emlőmirigyek kifejlettek (Kun, 2000; Dixson, 2007).

Csaknem az összes publikált vizsgálat szerint a férfiaknál a derék/csípő arány nagyobb, mint a nőknél (Ellis et al., 2008).

A testmagasságban a nemek közötti különbség 7-8%, ami kb. 10 cm-nek felel meg (Smith & Jungers, 1997; Gustafsson & Lindenfors, 2004; Szentágothai & Réthelyi, 2006; Soldin & Mattison, 2009; Cox, 2010, 2019; Plavcan, 2012; Kirchengast, 2014). A KSH (2017) adatai szerint hazánkban a 16 éves és idősebb népességen belül a férfiak átlagos magassága 176 cm, a nőké 164 cm. Érdekességképpen egy 1968-ban Magyarországon végzett felmérés szerint a férfiak testmagassága 168,0 cm, a nőké pedig 156,9 cm volt (Gustafsson & Lindenfors, 2004).

A testtömegben a két nem közötti különbség 15-20%, ami kb. 10-15 kg-nak felel meg (Cox, 2019:7-12; Gustafsson & Lindenfors, 2004; Smith & Jungers, 1997; Szentágothai & Réthelyi, 2006; Eibl-Eibesfeldt, 2007: 272; Farkas, 2008; Plavcan, 2012), de ha a zsírmentes testtömeget vesszük figyelembe, akkor a férfiak 40%-kal nagyobb testtömeggel rendelkeznek, mint a nők (Rodriguez et al., 2009; Szentágothai & Réthelyi, 2006; Cox, 2019). A KSH adatai (2017) szerint a férfiak átlagos testsúlya Magyarországon 83 kg, míg a nőké 69 kg.

A testtömegben észlelhető nemi dimorfizmus nem mutat érdemi összefüggést a földrajzi szélességgel: magasabb szélességi fokon átlagban 15,5%, míg alacsonyabb szélességi fokon 14,7% (Ruff, 2002).

Csont

A férfi csontjai nagyobbak, felületük durvább domborzatú, ami részben a rajtuk eredő erősebb izmokkal függ össze. A férfiak csontozata a teljes testtömeg 20%-át teszi ki, míg a nőknél ez az arány 15% (Farkas, 2008).

Koponya

Post mortem vizsgálatok alapján férfiaknál a koponyakapacitás (~1450 cm3) és az agykoponya tömege (~618 g) nagyobb, a koponyacsontok általában vastagabbak, az izomtapadási felszínek kifejezettek. Feltűnő a férfikoponya erősebben tagozott domborzata, különösen a szemöldökívek erősebb kiemelkedése, a homlok magasabb, felülete kissé dőltebb. Jellemző a nagyobb állkapocs, áll és járomcsont.

A nők koponyakapacitása (~1300 cm3) és az agykoponya tömege (~572 g) kisebb, a koponyacsontok vékonyabbak, az izomtapadási felszínek gyengébbek. A homlok alacsonyabb és meredekebb, a homlokdudorok fejlettebbek. Az agykoponya laposabb. Az áll és a szemöldökcsont kisebb (Szentágothai & Réthelyi, 2006; Kiszely, 2006; Farkas, 2008). A férfi és női koponya nemi jellegeinek fontosabb különbségei a 3. táblázatban láthatók.

Táblázat 3. A férfi és női koponya nemi jellegeinek fontosabb különbségei (Kiszely, 2006 és Farkas, 2008 nyomán).

 

férfi

Glabella

kiugró

lapos

Arcus superciliaris

kiemelkedő

lapos

Margo supraorbitalis

lekerekített, vastag

éles, vékony

Processus mastoideus

nagy, felszíne durva

kicsi, felszíne sima

Protuberantia occipitalis externa

nagy, kiugró

nincs vagy enyhe

Tubera frontalia

hiányzik vagy enyhe

kifejezett

Tubera parietalia

hiányzik vagy enyhe

kifejezett

Koponyakörvonal

lekerekített

szögletes

Koponyakapacitás (átlag)

1450 cm3

1300 cm3

Koponyacsontok általában

vastagabb, kifejezett izomtapadási felszínek

vékonyabb, gyenge izomtapadási felszínek

Agykoponya tömege (átlag)

618 g

572 g

Koponyatető, homlok

kevéssé boltozatos, csapottabb

boltozatos, meredeken emelkedő

Nyakszirti régió

erőteljes, felmart

sima felületű, gyengén profiliált

Foramen magnum

nagyobb

kisebb

Trigonum mentale

T-alakú vagy bilateralis

kerek, gyengén elhatárolt

Angulus mandibulae

derékszögű

tompaszögű

Corpus mandibulae

széles, vaskos

keskeny, gracilis

Krugel (2006) fMRI-vizsgálatból származó adatai szerint a férfiak intracerebralis volumene 1616,3±91,1 ml, a nőké pedig 1494,9±96,3 ml. Lásd részletesebben a Neuroanatómiai Különbségek fejezetetben.

 Medence

A női medence csontjai gracilisabbak, a csípőlapátok széjjelállóbbak, a bemenet síkja erősebben (65°) dől előre, harántul ovális, a promontorium alig ugrik be. Ürege tágabb és rövidebb, alsó részében beszűkülése csak jelzett, a kimenet elülső részét a két szeméremcsont alsó szára a symphysis alatt tág ívben (arcus pubis) határolja (Szentágothai & Réthelyi, 2006; Farkas, 2008; Lenhossék, 1922).

A férfi medence bemenete a vízszintes síkhoz viszonyítottan 60° dőlésű, az erősen beugró promontorium miatt kártyaszív alakú. Ürege hosszú, lefelé tölcsérszerűen beszűkül, a szeméremcsontok szárai egymással 75° körüli hegyesszöget (angulus pubis) képeznek (Szentágothai & Réthelyi, 2006; Farkas, 2008; Lenhossék, 1922). A férfi és női medence nemi jellegeinek fontosabb különbségei a 4. táblázatban láthatók.

Táblázat 4. A férfi és női medence nemi jellegeinek fontosabb különbségei.

(Szentágothai & Réthelyi, 2006, Farkas, 2008 és Lenhossék, 1922 nyomán).

A férfi és női medence

A medence csontjaiban észlelhető nemi dimorfizmust jelentős mértékben befolyásolja a rasszbeliség (Caroll et al., 2008; Farkas, 2008; Handa et al., 2017; Betti, 2017; Edwards et al., 2020). A fehér nők szélesebb kismedencei nyílással, szélesebb kimenettel és sekélyebb anteroposterior kimenettel rendelkeznek, mint az afroamerikai nők (Caroll et al., 2008; Marcowitz, 2001).

Az igazságügyi orvosszakértők a medence csontjai alapján 95%-os pontossággal meg tudják határozni a nemet (Plavcan, 2012).

Izomzat.

A férfiak mind abszolút, mind relatív értelemben (a testtömeghez viszonyítva) szignifikánsan nagyobb (40-42% vs. 36%) vázizomzattal rendelkeznek, mint a nők (Farkas, 2008). Lassek és Gaulin (2009) több szerző adataira hivatkozva azt írja, hogy a férfiak 61%-kal nagyobb izomtömeggel rendelkeznek, mint a nők. A férfiak izomzata 35 kg, a nőké 23 kg (Eibl-Eibesfeldt, 2007: 271).

Ez a nemi különbség nagyobb a felső (40-60%), mint az alsó testrész (25-33%) vonatkozásában (Lewis et al., 1986; Bredella, 2017).

Lassek és Gaulin (2009) átfogó tanulmánya szerint ez a különbség még ennél is nagyobb. Így a felső végtagok izomtömegében észlelhető nemi különbség eléri a 75%-ot, ami meglehetősen nagy hatásnagyságnak felel meg (d=3)[1]. Ez nagyjából egyezik azzal a nemi különbséggel, ami a gorillák, a szexuálisan legdimorfabb főemlős esetében a zsírmentes testtömegben észlelhető.

A nemi hovatartozással az emberek felsőtest tömegében és izomerejében levő variancia kb. 70%-a magyarázható meg.

Lassek és Gaulin (2009) szerint a férfiak alsó végtagjainak izomtömege kb. 50%-kal nagyobb, mint a nőké (d=2). A férfiak sokkal nagyobb fizikai erőt tudnak kifejteni, mint a nők (Courtright et al., 2013). A nők izomereje a férfiak 30-40%-át teszi ki (Eibl-Eibesfeldt, 2007: 272).

A férfiak kb. 90%-kal nagyobb felsőtest erővel rendelkeznek, mint a nők. Az alsótest izomerejében levő különbség pedig megközelíti a 65%-ot (d=3).

Megállapítható, hogy a nők 99,9%-a kisebb izomtömeggel és izomerővel rendelkezik, mint egy átalagos férfi. Egy átlagos férfi pedig erősebb, mint a nők 99,9%-a (Lassek & Gaulin, 2009).

Érdekes, hogy gyermekkorban – amíg a serdülőkorban a tesztoszteronszintben nem következik be a drámai változás – az izomerőben a fiúk és lányok között még nincs érdemi különbség (Fry et al., 2015).

Zsír

A nő bőr alatti zsírpárnája sokkal fejlettebb, mint a férfié, és sokkal kifejezettebb, mint a többi főemlős nőstényeinél (Cox, 2019).  A teljes testtömeghez viszonyítva a zsírszövet aránya nőknél 28-30%, míg férfiaknál csak 18-20% (Farkas, 2008). Ez a női test idomainak simább, kerekdedebb jellegét adja. Különösen fejlett a bőr alatti zsírpárna a mellkas elülső oldalán, ahol a tejmirigyet körülvevő sajátságos zsírtestet (corpus adiposum mammae) alkot. A női mell jellegzetes idomát ez a zsírtest adja, nem pedig a szoptatáson kívüli állapotban egyébként is jelentéktelen méretű tejmirigy. Erősen fejlett a nő bőr alatti zsírpárnája még a medence- és a fartájékon; a medencetájék szélességét nőben tehát nem egyedül a csontos medence nagyobb méretei, hanem a bőr alatti zsírpárna is okozza (Szentágothai & Réthelyi, 2006).

A legtöbb vizsgálat szerint az elhízás (obesitas) gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál (Ellis et al., 2008).

Bőr

Valamennyi emberi rassz, még a feketék esetében is a férfi bőre erősebben pigmentált, a nőké pedig világosabb[2] (Darwin, 1871, Dixson, 2007; Frost, 1988, 1989, 2007).

Szőrzet

A férfiak szőrzetére jellemző a hajnak már a húszas években jelentkező kopaszodási hajlama, főleg a homlok oldalsó szögletében. Ezzel szemben a test többi részén – főleg az europid emberfajtákban és a törzs elülső felszínén – a férfi szőrzete erősebb. Az arc szőrzete férfin a jellegzetes bajusz- és szakállnövekedést mutatja, míg nőn ezt a tájékot az arc többi pehelyszőrzetétől csak minimálisan eltérő szőrzet borítja. Jellemző nemi különbség, hogy férfiban a szeméremtájék szőrzete a has középvonalában a köldökig terjed fel. Ezzel szemben nőben a szeméremszőrzet a szeméremtájékon felfelé domború vonalban teljesen lezárul. (Szentágothai & Réthelyi, 2006).

Gége

Férfiaknál a gége erőteljesebben fejlett, pajzsporc kiugróbb (ádámcsutka). Hangszalagjaik hosszabbak és vastagabbak, ebből következik a férfiak mélyebb hangja, és a fiúk nemi érésével – a gége gyors növekedésének köszönhetően – bekövetkező feltűnő hangváltozás. Nőknél a hang magasabb (Szentágothai & Réthelyi, 2006; Kun, 2000).

Belső szervek

Kevésbé szembeötlő, mégis határozott különbségek mutatkoznak a többi szervrendszeren is. A legtöbb belső szerv mérete férfiban abszolúte, sőt soké (pl. agyvelő) relatíve is valamivel nagyobb. Egyetlen kivétel a nő mind relatíve, mind abszolúte is nagyobb lépe (nő: 140 g; férfi: 115 g), ami talán összefügg a nő orvosi tapasztalat szerint nagyobb ellenálló képességével vérveszteség esetén (Szentágothai & Réthelyi, 2006).

Evolúciós szemszögből a másodlagos nemi jellegek kialakulásában minden bizonnyal jelentős szerepet játszott az interszexuális szelekció (Clutton-Brock, 2007; Bereczkei, 2003). Erre utal az izomzatban és az izomerőben, illetve a zsírszövetben észlelhető igen jelentős nemi különbség, ami a férfiaknál a nagyobb izomtömeg, a nőknél pedig a nagyobb zsírpárna kialakulása irányában hatott (Plavcan, 2001; Lassek & Gaulin, 2009). Arnold (2004) szerint az agy olyan szexuálisan dimorf szerv, mely az evolúció során jelentős szex-specifikus szelekciós nyomásnak volt kitéve.

A férfiakra jobban jellemző tulajdonságok, mint a nagyobb testméret, nagyobb súly, valamint nagyobb és erősebb csontozat, nagyobb kari izomtömeg, előnyt nyújthattak evolúciós őseinknek a párszerzésben folytatott küzdelemben (Wells, 2007; Kozma, 2019).

Az Australopithecusoknál  (A. afarensis és A. africanus) a méretbeli nemi dimorfizmus sokkal nagyobb volt, mint a ma élő Homo sapiensnél, és elérte a 37-50%-ot (Ruff, 2002). Becslések szerint a Homo erectus és a korai Homo sapiens nemi dimorfizmusa nem sokban tért el a mai emberi populációkétól (Farkas, 2008).

Ami a rasszok közötti nemi dimorfizmust illeti, érdekes módon Richard von Krafft-Ebing 1886-ban azt írta, hogy minél magasabb valamely rassznak antropológiai fejlődési foka, annál élesebben domborodnak ki ezen különbségek. Minél visszamaradottabb a fejlődésben, annál kevésbé lépnek előtérbe a férfi és nő közt fennálló ezen különbségek (Krafft-Ebing, 1926: 42). Ezzel szemben a későbbi kutatások teljesen más eredményt mutatnak. Rushton (1995, 2012) például azt találta, hogy a legnagyobb nemi dimorfizmus a feketéknél észlelhető, az európaiaknál közepes, míg a kelet-ázsiaiaknál a legkisebb a nemek közötti morfológiai különbség, általában a férfiak nőiesek (Farkas, 2008).

Az afrikaiak a többi rasszhoz viszonyítva gyorsabban érnek, korábban lépnek be a pubertás korba (Wu et al., 1988; Herman-Giddens et al., 1997, 2001, 2012) és ennek megfelelően korábban kezdik el a nemi életet, korábban esnek teherbe, továbbá nagyobb fekunditással rendelkeznek és a gesztációs időszak is rövidebb náluk (Rushton, 1995).

[1] A Cohen-féle d érték egyenlő két átlag közötti különbség osztva a standard szórás értékével.)

[2] Vö. a magyar népies „fehérnép” főnévvel.

  1. táblázat. A nemiség szintjeinek alakulása normális esetben és különböző nemi fejlődési rendellenességek alkalmával.

(rövidítések: MTF – Male to Female; FTM – female to Male; ↓ – csökkent; ↑-  fokozott).

A harmadlagos nemi jelleg

Birdwhistell (1970) nyomán többen harmadlagos nemi jellegről is beszélnek. A harmadlagos nemi jelleghez a férfiakra és nőkre jellemző, a nemi élettel közvetlenül kapcsolatba nem hozható pszichés, viselkedésbeli sajátosságokat sorolják, melyek biológiai természetük mellett részben kulturálisan meghatározottak (Mayo & Henley, 2012; Westbrook Eakins & Eakins, 1978). Ilyen értelemben a harmadlagos nemi jelleg a nemi szereppel rokon kifejezésnek tekinthető.

Mint említettük a normális humán fejlődés megköveteli a genetikai nem (nemi kromoszómák), a gonadális nem (herék vagy petefészek), a genitális nem (belső és külső nemi szervek), szomatikus tulajdonságok (testi jellemzők) és a pszichés nem közötti összhangot. Zavartalan, típusos fejlődés esetén a nemi hovatartozás minden szintje egy vonalba esik. Amennyiben ez a harmónia valamilyen okból felborul, akkor különböző rendellenességek jönnek létre, például interszexuálizmus vagy transzszexualizmus. Ennek rövid összefoglalását lásd alább az 5. táblázatban, részletesebben pedig a Nemi identitás és az Interszex Állapotok fejezetben tárgyaljuk.

A legtöbb esetben, amikor a szintek vagy az összetevők egymással összhangban fejlődnek ki, a nem meghatározása nem okoz nehézséget, azonban bizonyos ritka fejlődési zavarok esetében a nem meghatározása meglehetősen komplikált feladat lehet.

          [p] Egyéb megnevezések: nem bináris nemű, gender diverse, gendervariáns. A különböző nem bináris nemi identitások részletesebb listáját és leírását lásd a „Gender” fejezetet.

          [q] Egzotikus kultúrákban előforduló megfelelői: „calabai”, „kathoey”, „nádleehi”, „winkté”, „niizh manidoowag”, „hemaneh”, „lhamana”, stb.

          [r] micropenis vagy óriási clitoris, scrotum bifidum.

          [s] alacsony spermiumszám, vagy a spermiumok hiánya.

A teljes szöveg itt tölthető le:

Irodalomjegyzék

  Ågmo A. Functional and Dysfunctional Sexual Behavior: A Synthesis of Neuroscience and Comparative Psychology. Academic Press. 2007.

  American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders (5th ed.). 2013.

  Arboleda VA, Sandberg DE, Vilain E. DSDs: genetics, underlying pathologies and psychosexual differentiation. Nat Rev Endocrinol. 2014;10(10):603-615.

  Arnold AP. Sex chromosomes and brain gender. Nat Rev Neurosci. 2004 Sep;5(9):701-8.

  Auyeung B., Lombardo M.V., Baron-Cohen S. Prenatal and postnatal hormone effects on the human brain and cognition. Pflug. Arch. Eur. J. Physiol. 2013;465:557–571.

  Bakker J, Baum MJ. Role for estradiol in female-typical brain and behavioral sexual differentiation. Front Neuroendocrinol. 2008;29(1):1–16.

  Ball GF, Balthazart J. How useful is the appetitive and consummatory distinction for our understanding of the neuroendocrine control of sexual behavior? Horm Behav. 2008;53(2):307-11.

  Baum MJ. Mammalian animal models of psychosexual differentiation: when is ‘translation’ to the human situation possible? Horm Behav. 2006 Nov;50(4):579-88.

  Betti L. Human Variation in Pelvic Shape and the Effects of Climate and Past Population History. The Anatomical Record. 2017; 300 (4): 687-697.

  Bevan TE. The Psychobiology of Transsexualism and Transgenderism: A New View Based on Scientific Evidence. Praeger. 2015.

  Biason-Lauber A, Konrad D. WNT4 and sex development. Sex Dev. 2008;2(4-5):210-8.

  Blecher SR, Erickson RP. Genetics of sexual development: a new paradigm. Am J Med Genet A. 2007 Dec 15;143A(24):3054-68.

  Borg C, de Jong PJ, Georgiadis JR. Subcortical BOLD responses during visual sexual stimulation vary as a function of implicit porn associations in women. Soc Cogn Affect Neurosci. 2014;9:158–166.

  Bredella MA. Sex Differences in Body Composition. Adv Exp Med Biol. 2017;1043:9-27.

  Carroll JF, Chiapa AL, Rodriquez M, Phelps DR, Cardarelli KM, Vishwanatha JK, Bae S, Cardarelli R. Visceral fat, waist circumference, and BMI: impact of race/ethnicity. Obesity (Silver Spring). 2008 Mar;16(3):600-7.

  Clutton-Brock T. Sexual selection in males and females. Science. 2007 Dec 21;318(5858):1882-5.

  Cole LA. Biological functions of hCG and hCG-related molecules. Reprod Biol Endocrinol. 2010;8:102.

  Cotner S, Wassenberg D. The Evolution and Biology of Sex. 8.4 Sex: It’s About the Gametes. Open Textbook Series. https://open.lib.umn.edu/evolutionbiology/chapter/7-4-sex-its-about-the-gametes-2/ (letöltés: 2021.10.22).

  Courtright SH, McCormick BW, Postlethwaite BE, Reeves CJ, Mount MK. A meta-analysis of sex differences in physical ability: revised estimates and strategies for reducing differences in selection contexts. J Appl Psychol. 2013 Jul;98(4):623-41.

  Cox RM. Body Size and Sexual Dimorphism. In Encyclopedia of Animal Behavior. Elsevier Ltd, Second Edition. 2019.

   Csányi V. Etológia. Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. Budapest, 2002.

  De Vries GJ, Rissman EF, Simerly RB, Yang LY, Scordalakes EM, Auger CJ, Swain A, Lovell-Badge R, Burgoyne PS, Arnold AP. A model system for study of sex chromosome effects on sexually dimorphic neural and behavioral traits. J Neurosci. 2002;22:9005-14.

  Délot EC, Vilain E. Part 2 Pathophysiology and Therapy: Pediatric, Adolescent, and Adult. Ch. 16. Disorders of Sex Development.  In Strauss JF, Barbieri RL, Gargiulo AR (eds.). Yen & Jaffe’s Reproductive Endocrinology. Physiology, Pathophysiology, and Clinical Management. 8th edition. Elsevier, Inc. Philadelphia, PA. 2019. pp. 365-393.

  DiVall SA, DiBlasi C. Ch. 24. The Endocrinology of Puberty. In Belfiore A, LeRoith D (eds.). Principles of Endocrinology and Hormone Action. Springer International Publishing AG 2018. pp. 627-658.

  Drescher J, Byne WM. Gender Identity, Gender Variance, and Gender Dysphoria. In Kaplan & Sadock’s Comprehensive Textbook of Psychiatry Volume I / II. Tenth Edition. Lippincott Williams & Wilkins. Philadelphia. 2017.

  Edwards K, Leyland KM, Sanchez-Santos MT, Arden CP, Spector TD, Nelson AE, Jordan JM, Nevitt M, Hunter DJ, Arden NK. Differences between race and sex in measures of hip morphology: a population-based comparative study. Osteoarthritis and Cartilage. 2020; 28 (2): 189-200.

  Ellis L, Geary D, Palmer C, Pellis S, Hershberger S, Hoyenga K, Field E, Wersinger S, Hetsroni A, Karadi K. Sex differences: Summarizing more than a century of scientific research. Psychology Press. New York. 2008.

  Farkas LGy. Fejezetek a Biológiai Antropológiából. 1.rész. JATEPress. Szeged. 2008.

  Feldman Witchel S, Topaloglu KA. Part 2 Pathophysiology and Therapy: Pediatric, Adolescent, and Adult. Ch.17. Puberty: Gonadarche and Adrenarche. In Strauss JF, Barbieri RL, Gargiulo AR (eds.). Yen & Jaffe’s Reproductive Endocrinology. Physiology, Pathophysiology, and Clinical Management. 8th edition. Elsevier, Inc. Philadelphia, PA. 2019. pp. 394-446.

  Fisher AD, Ristori J, Morelli G, Maggi M.The molecular mechanisms of sexual orientation and gender identity. Mol Cell Endocrinol. 2018 May 15;467:3-13.

  Frost P. Human skin color: a possible relationship between its sexual dimorphism and its social perception. Perspect Biol Med. 1988 Autumn;32(1):38-58.

  Frost p. Human skin color: the sexual differentiation of its social perception. The Mankind Quarterly. 1989; 30(1):3-16.

  Frost P. Human skin-color sexual dimorphism: a test of the sexual selection hypothesis. Am J Phys Anthropol. 2007 May;133(1):779-80.

  Fry AC, Irwin CC, Nicoll JX, Ferebee DE. Muscular Strength and Power in 3-to 7-Year-Old Children. Pediatr Exerc Sci. 2015 Aug;27(3):345-54.

  Gatewood JD, Wills A, Shetty S, Xu J, Arnold AP, Burgoyne PS, Rissman EF. Sex chromosome complement and gonadal sex influence aggressive and parental behaviors in mice. J Neurosci. 2006;26:2335–42.

  Gold MA, Schmidt RR, Parks N, Traum RE. Bilateral absence of the ovaries and distal fallopian tubes. A case report. J Reprod Med. 1997 Jun;42(6):375-7.

  Gooren LJ, Byne W. Sexual Orientation in Men and Women.  in Pfaff DW (Ed.), Joëls M(Ed.) Hormones, Brain and Behavior, 3rd Edition Vol. 4: Clinically Important Effects on Brain and Behavior. Academic Press (Elsevier), London, UK, 2016, pp. 151-168.

  Gooren LJ. The Endocrinology of Sexual Behavior and Gender Identity. in. Jameson JL (ed.) and De Grott LJ (ed.). Endocrinology – E-Book: Adult and Pediatric. 6th ed. Saunders Elsevier, 2010. Philadelphia. Vol.2, Ch. 124, pp 2274-87.

  Griffin JE. Textbook of Endocrine Physiology. Oxford University Press, 2004.

  Grinspon RP, Loreti N, Braslavsky D, Valeri C, Schteingart H, Ballerini MG, Bedecarras P, Ambao V, Gottlieb S, Ropelato MG, Bergada I, et al. Spreading the clinical window for diagnosing fetal-onset hypogonadism in boys. Front Endocrinol (Lausanne) 2014;5:51.

  Grumbach MM et al. Disorders of sexual differentiation. In: Wilson JD et al, eds. Williams’ textbook of endocrinology. Philadelphia: Saunders; 2011:882

  Handa VL, Lockhart ME, Fielding JR, Bradley CS, Brubaker L, Cundiff GW, Ye W, Richter HE; Pelvic Floor Disorders Network. Racial differences in pelvic anatomy by magnetic resonance imaging. Obstet Gynecol. 2008; (4):914-20.

  Herman-Giddens ME, Slora EJ, Wasserman RC, Bourdony CJ, Bhapkar MV, Koch GG, Hasemeier CM. Secondary sexual characteristics and menses in young girls seen in office practice: a study from the Pediatric Research in Office Settings network. Pediatrics. 1997 Apr;99(4):505-12.

  Herman-Giddens ME, Steffes J, Harris D, Slora E, Hussey M, Dowshen SA, Wasserman R, Serwint JR, Smitherman L, Reiter EO. Secondary sexual characteristics in boys: data from the Pediatric Research in Office Settings Network. Pediatrics. 2012 Nov;130(5):e1058-68.

  Herman-Giddens ME, Wang L, Koch G. Secondary sexual characteristics in boys: estimates from the national health and nutrition examination survey III, 1988-1994. Arch Pediatr Adolesc Med. 2001 Sep;155(9):1022-8.

  Hines M. Brain Gender. Oxford University Press, 2004. (p. 221).

  Hines M. Human gender development. Neurosci Biobehav Rev. 2020 Nov;118:89-96.

  Hines M. Prenatal testosterone and gender-related behaviour. Eur J Endocrinol. 2006;155:S115-21.

  Hughes IA, Houk C, Ahmed SF, Lee PA, Group LC. Consensus statement on management of intersex disorders. Archives of Disease in Childhood. 2006;91(7):554-563.

  Jennings KJ, de Lecea L. Neural and Hormonal Control of Sexual Behavior. Endocrinology. 2020;161(10):bqaa150.

  Kaludjerovic J, Ward WE. The Interplay between Estrogen and Fetal Adrenal Cortex. J Nutr Metab. 2012;2012:837901.

  Kirchengast S. Human sexual dimorphism–a sex and gender perspective. Anthropol Anz. 2014;71(1-2):123-33.

  Kiszely I. Sírok, csontok, emberek (és egy ember) – Történeti embertan. Püski, Budapest, 2006

  Klug WS, Cummings MR, Spencer CA, Palladino MA. Ch.5. Sex Determination and Sex Chromosomes, pp: 100-113 In Klug WS, Cummings MR, Spencer CA, Palladino MA. Essentials of Genetics, 9th Edition. Pearson International. 2016.

  Korpaisarn S, Safer JD. Etiology of Gender Identity. Endocrinol Metab Clin North Am. 2019;48(2):323–329.

  Krafft-Ebing R. Psychopathia Sexualis. Különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre.  Nova Irodalmi Intézet. II. javított kiadás. Budapest. 1926 (A német nyelvű eredeti mű 1886-ban jelent meg)

  Kruggel F. MRI-based volumetry of head compartments: normative values of healthy adults. Neuroimage. 2006 Mar;30(1):1-11.

  Kula K, Słowikowska-Hilczer J. [Sexual differentiation of the human brain]. Przegl Lek. 2000;57(1):41-4.

  Kun IZ. Klinikai endokrinológia, Misztótfalusi Kis Miklós Nyomda, Kolozsvár, 2000, 322-327.

  Lassek WD, Gaulin SJC. Costs and benefits of fat-free muscle mass in men: relationship to mating success, dietary requirements, and native immunity. Evolution and Human Behavior. 2009:30(5):322-328.

  Lee PA, Houk CP, Ahmed SF, Hughes IA. International Consensus Conference on Intersex organized by the Lawson Wilkins Pediatric Endocrine Society and the European Society for Paediatric Endocrinology. Consensus statement on management of intersex disorders. International Consensus Conference on Intersex. Pediatrics. 2006; 118(2):e488-500.

  Lenhossék M. Az ember anatomiája I. kötet.  Altalanos rész, passzív és aktiv mozgásszervek, érrendszer. Pantheon. Budapest, 1922. https://library.hungaricana.hu/hu/view/KlasszikusOrvosiKonyvek_144/?pg=140&layout=s (letöltés: 2021.04.11).

  Lewis DA, Kamon E, Hodgson JL. Physiological Differences Between Genders. Sports Medicine. 1986; 3(5): 357–369.

  Marinov, G.K. In Humans, Sex is Binary and Immutable. Acad. Quest. 2020; 33: 279–288.

  Markowitz S. Pelvic Politics: Sexual Dimorphism and Racial Difference. Signs. 2001; 25(2):389–414.

  Mayo C & Henley NM. Gender and Nonverbal Behavior. Springer Science & Business Media, 2012. 284 p.

  McCarthy MM. Sexual Differentiation of Brain and Behavior. in Handbook of Neuroendocrinology, III. Hormones, brain function and behavior. Ch. 17. 2012; 397-413.

  McGinnis MY, Pfaff DW. Chapter 20 – Sexual Behaviors, in Handbook of Neuroendocrinology. (edited by George Fink G, Pfaff DW, Levine JE). Academic Press. Elsevier, 2012, 485–495.

  Ning SF, Zhou JC, Liu QQ, Zhao Q, Dong H. Gradual, temperature-induced change of secondary sexual characteristics in Trichogramma pretiosum infected with parthenogenesis-inducing Wolbachia. PeerJ. 2019;7:e7567.

  O’Hanlan KA, Gordon JC, Sullivan MW. Biological origins of sexual orientation and gender identity: Impact on health. Gynecol Oncol. 2018 Apr;149(1):33-42.

  Plavcan JM. Sexual dimorphism in primate evolution. American Journal of Physical Anthropology. 2001;Suppl 33(S33):25-53.

  Raveenthiran V. Controversies of Sex Re-assignment in Genetic Males with Congenital Inadequacy of the Penis. Indian J Pediatr. 2017 Sep;84(9):700-708.

  Rey R, Josso N, Racine C. Sexual Differentiation. [Updated 2020 May 27]. In: Feingold KR, Anawalt B, Boyce A, et al., editors. Endotext [Internet]. South Dartmouth (MA): MDText.com, Inc.; 2000-. Available from: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK279001/ (letöltés: 2021.04.22).

  Roselli CE. Neurobiology of gender identity and sexual orientation. J Neuroendocrinol. 2018;30(7):e12562.2

  Ruff C. Variation in human body size and shape. Annu Rev Anthropol. 2002;31:211–232.

  Rushton JP. Life history theory and race differences: An appreciation of Richard Lynn’s contributions to science. Personality and Individual Differences. 2012; 53: 85-89.

  Rushton JP. Race, Evolution and Behavior. Transaction. New Brunswick. NJ.1995.

  Sadock VA. Ch. 21.1 Normal Human Sexuality and Sexual Dysfunctions In Sadock BJ, Sadock VA, Ruiz P (eds.). Kaplan & Sadock’s Comprehensive Textbook of Psychiatry. 10th Ed. Lippincott Williams & Wilkins. 2017. pp: 5003-5005.

  Schonfeld WA. Primary and secondary sexual characteristicsstudy of their development in males from birth through maturity, with biometric study of penis and testes. Am J Dis Child. 1943;65(4):535-549.

  Schulz KM, Sisk CL. The organizing actions of adolescent gonadal steroid hormones on brain and behavioral development. Neurosci. Biobehav. Rev. 2016;70:148–158.

  Scott HM, Mason JI, Sharpe RM. Steroidogenesis in the fetal testis and its susceptibility to disruption by exogenous compounds. Endocrine Rev 2009; 30: 883-925.

  Soh D. The End of Gender: Debunking the Myths about Sex and Identity in Our Society. Threshold Editions. 2020

  Soldin OP, Mattison DR. Sex differences in pharmacokinetics and pharmacodynamics. Clin Pharmacokinet. 2009;48(3):143-157.

  Styne DS, Melvin M. Grumbach MM. Chapter 25. Physiology and Disorders of Puberty. In Melmed S, Polonsky KS, Larsen, PR, Kronenberg HM (eds.). Williams Textbook of Endocrinology, 13th edition. Elsevier, Inc. 2016. pp. 1074-1218.

  Swaab DF. Sexual differentiation of the human brain: relevance for gender identity, transsexualism and sexual orientation. Gynecol Endocrinol. 2004;19:301-3012.

  Szentágothai J, Réthelyi M. Funkcionális anatómia I. Medicina Könyvkiadó Zrt. 2006.

  Vilain EJN. Genetics of Sexual Development and Differentiation In Rowland DL, Incrocci L (eds.). Handbook of Sexual and Gender Identity Disorders. John Wiley & Sons, Inc. 2008. pp. 329-353.

  Westbrook Eakins B & Eakins RG. Sex Differences in Human Communication. Houghton Mifflin, 1978. 148. p.

  Wizemann TM, Pardue ML (eds.). Institute of Medicine (US) Committee on Understanding the Biology of Sex and Gender Differences. Exploring the Biological Contributions to Human Health: Does Sex Matter? Washington (DC): National Academies Press (US); 2001.

  Wu T, Mendola P, Buck GM. Ethnic differences in the presence of secondary sex characteristics and menarche among US girls: the Third National Health and Nutrition Examination Survey, 1988-1994. Pediatrics. 2002 Oct;110(4):752-7.

Az Emberi Agy és Elme Változatossága

 

© Minden jog fenntartva!

info@gender-nem.hu
+1 800 321 443

Connect