Összefoglalás
Jelen fejezetben röviden áttekintjük a nemi identitás heritabilitásával kapcsolatos adatokat, valamint a molekuláris genetikai eredményeket is összefoglaljuk. A rendelkezésre álló ikervizsgálatok egyértelműen bizonyítják a veleszületett genetikai tényezők szerepét mind a „ciszgender”, mind a „transzgender” identitás kialakulásában. A kevés rendelkezésre álló adat szerint a genetikai hatás a nemek közötti variancia kb. feléért tehető felelőssé. A közös környezeti tényezők jelentősége gyermekkorban még számottevő, de felnőttkorban már elhanyagolhatóan csekély, míg az egyedi környezeti faktorok jelentős hatással (40-70%) bírnak.
A legtöbb adat amellett szól, hogy a nemi identitásnak és a gender dysphoriának poligénes természete van. Bár egyetlen kandidáns gén esetében sem sikerült erős hatást kimutatni, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy mind az androgénekkel, mind az ösztrogénekkel kapcsolatos gének valamilyen szerepet játszanak a nemi identitás és a gender dysphoria kialakulásában.
A nemi identitás örökletessége
Ahogy a nemi differenciációra, úgy a nemi identitás kialakulására nem csak a hormonok, hanem a genetikai tényezők is jelentős hatással vannak (Fernández et al., 2022). Családvizsgálatok, ikerpárokon végzett megfigyelések, esetbeszámolók egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a gender dysphoria nagyobb konkordánciát mutat a monozigóta (MZ), mint a dizigóta (DZ) pároknál, ami a genetika szerepére utal. Az is kiderült, hogy a konkordáncia valószínűsége a férfiaknál nagyobb, mint a nőknél (Veale, 2009, 2010; Gomez-Gil et al., 2010; Ngun, 2011; Fisher et al., 2017). Az alábbiakban röviden áttekintjük a rendelkezésre álló fontosabb vizsgálati eredményeket.
Felnőtteken és serdülőkön végzett vizsgálatok
Green (2000) ~1500 brit betegből álló mintán 6 konkordáns transzszexuális testvérpárt azonosított, melyek közül 1 MZ férfi ikerpár, 3 nem iker fiútestvér, egy fiú-lánytestvér és egy nővér testvérpár volt. Továbbá 1 apa és fia közötti konkordanciát is talált.
Gómez‐Gil és mtsai (2010) 998 (677 MTF[1] és 318 FTM[2]) nemátalakító műtétre váró spanyol személy közül 12 olyan transzszexuálist különített el, akinek transzszexuális nem iker testvére volt (9 MTF, 2 MTF, ill. FTM, és 1 FTM testvérpár). A szerzők azt találták, hogy annak a valószínűsége, hogy a transzszexuális személy testvére is érintett legyen 4,48-szor magasabb MTF (11:1795), mint FTM (1:732) transzszexuális testvér esetében. Továbbá MTF személyek fiútestvéreinél a transzszexualizmus kialakulásának kockázata 3,88-szor magasabb (9:964), mint lánytestvérek esetében (2:831). A transzszexualizmus prevalenciája a transzszexuálisok testvérei között sokkal magasabb volt (1/211), mint ami Spanyolországban az átalagpopuláció vonatkozásában akkor várható lett volna. Ez a transzszexualizmus családi halmozódására utal, ugyanakkor ennek az abszolút kockázata így is kicsi.
[1] Az MTF („Male-to-Female”) olyan személy, aki férfinek született („akit születéskor férfiként azonosítottak”), de jelenleg nőként határozza meg magát és ezért általában nővé akar válni, vagy hormonkezelés és nemátalakító műtét útján már azzá vált. A köznyelv és a média esetükben a „transznő” kifejezést használja.
[2] Az FTM („Female-to-Male”) olyan személyre utal, aki nőnek született („aki számára születéskor a női nemet jelölték ki”), de ennek ellenére férfinek tartja magát, férfiként él, és ezért általában férfivá kíván válni, vagy orvosi kezelések révén már azzá vált. A köznyelvben és a médiában „transzférfinek” nevezik.
Hylens és mtsai (2012) az irodalomban talált 23 olyan MZ ikerpár adatait vizsgáltak meg, ahol legalább az egyik iker transzgender identitással rendelkezett, és arra az eredményre jutottak, hogy közülük 9 (39,1%) bizonyult konkordánsnak a transzgender identitás vonatkozásában, míg a 21 azonos nemű és 7 ellentétes nemű DZ ikerpárnál konkordanciát nem észleltek. A különbség statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p=0,005). Férfiak esetében a konkordancia kissé magasabb volt (40%), mint a nők esetében (37,5%).
Diamond és Hawk (2004) az irodalomban 27 férfi és 16 női, a transzszexualitás szempontjából konkordáns vagy diszkordáns ikerpárt talált, és internetes felmérés alapján további 69 ilyen ikerpárt azonosított. Az adataik feldolgozása alapján azt az eredményt kapták, hogy a női MZ ikerpárok 20%-a és a férfi MZ ikerpárok 48%-a bizonyult konkordánsnak a nemi identitás zavar vonatkozásában, míg a DZ férfi ikerpárok csak 14%-a mutatott konkordanciát, a 3 DZ női ikerpár esetében pedig konkordanciát nem figyeltek meg.
Diamond egy későbbi közleményében (2013) az előbbi adatok frissítése után újabb eredményekről számolt be, melyek szerint az összes férfi és női (MZ és DZ) ikerpárok 20%-a mutatott konkordánciát a transzszexuális identitás vonatkozásában. A férfiak esetében ez gyakoribb volt: 39 MZ férfi ikerpárból 13 volt konkordáns (33%), míg 35 MZ női ikerpárból csak 8 bizonyult konkordánsnak (23%). A 21-ből csak 1 DZ férfi ikerpár mutatott konkordánciát, a 15 női DZ ikerpárból pedig egyiknél sem volt észlelhető egyezés a nemi identitás tekintetében.
Mitchel és mtsai (1989) 38 MZ és 32 DZ amerikai ikerpáron (n=140) végzett kérdőíves felmérése szerint a maszkulinitás és a feminitás örökölhetősége a 8-15 éves korú serdülőknél ~47%, illetve ~25% volt. A fennmaradt változatosság az egyedi környezeti hatásoknak volt betudható.
Lippa és Hershberger (1999) vizsgálatában (n=2647) a California Personality Inventory scale egyes tételeivel mérve a maszkulinitás és a feminitás heritabilitása 36%, illetve 38% volt. A közös („shared”) környezetnek nem volt érdemi megfigyelhető hatása. A nemi szereppel szintén rokonságot mutató – a fenti becslőskála értékei alapján kalkulált – gender diagnoszticitás örökölhetősége 53% volt.
Loehlin és Martin (2000) 2647 ikerpáron végzett vizsgálatban fiatal ausztrál felnőtteknél és időseknél a maszkulinitás/feminitás heritabilitás indexe 35%, illetve 40% körüli értéket mutatott. Hasonló eredményeket kaptak a szerzők (Loehlin et al., 2005) a maszkulinitás és feminitás vonatkozásában egy későbbi, nagyobb nemzetközi mintán is: a variancia 23-47%-a volt magyarázható genetikai tényezőkkel.
Cleveland és mtsai (2001) a National Longitudinal Study of Adolescent Health felmérésből származó 1301 testvérpár adatai alapján arra keresték a választ, hogy a serdülők szex-típusos viselkedéséhez és attitűdjeihez milyen mértékben járulnak hozzá genetikai és környezeti tényezők. Becsléseik alapján férfiaknál a nemi tipikalitásban észlelt teljes variancia 25%-a volt betudható genetikai hatásoknak, míg az egyedi („non-shared”) környezet a többi 75%-ért volt felelős. Nők esetében a genetika és az egyedi környezet hozzájárulása 38%, illetve 62% volt.
Bailey és mtsai (2000) ausztrál ikerpárokon a felnőtt nemi identitás (Continuous Gender Identity) vonatkozásában mérsékelt-közepes heritabilitást találták. Az additív genetikai hatás férfiaknál 0,31, nőknél 0,24; a közös környezet férfiaknál 0,0, nőknél 0,09; az egyedi környezeti hatás férfiaknál 0,69, nőknél 0,67 értéket mutatott.
Burri és kollégái (2011) brit női ikerpárokon (n=4426) nem validált becslőskála segítségével végzett felmérésben alacsony (11%) heritabilitási indexet találtak a felnőttkori nemi identitás vonatkozásában. A közös környezeti hatásoknak itt sem volt érdemi szerepe.
Az első és sokáig az egyetlen olyan vizsgálatban, mely konkrétan a gender dysphoria diagnózisra fokuszált, 95 MZ és 61 DZ amerikai ikerpáron erős heritabilitási komponenst találtak: a variancia 62%-a volt tulajdonítható a génetikának (Coolidge et al., 2002). Igaz, a Coolidge Personality and Neuropsychological Inventory (CPNI) kérdőív gender dysphoriára vonatkozó kérdéseit az anyáktól vették fel, ami kissé megkérdőjelezi az ily módszerrel kapott eredmények hitelességét.
Sasaki és mtsai (2016) DSM-IV kritériumait követő kérdőíves felmérésen alapuló vizsgálatukban a nemi identitás zavar tüneteinek örökölhetőségére vonatkozóan japán mintán (1961 férfi és 2333 női ikerpár, 3-27 é.k.) a következő értékeket kapták: fiúknál 15%, serdülőkorú férfiaknál 0%, felnőtt férfiaknál 0%; lányoknál 84%, serdülőkorú nőknél 41%, felnőtt nőknél 11%. Gyermek- és serdülőkorban a közös családi környezetnek még érzékelhető hatása volt, de felnőttkorban már nem volt szignifikáns. A szerzők a nemek között a környezeti hatásban és örökölhetőségben mért nagy különbséget azzal magyarázták, hogy Japánban a nők könnyebben kifejezhetik nemi dysphoriájukat és az ellentétes nemhez való tartozásnak az igényét, mint a férfiak.
Összességében tehát az látható, hogy a nemi identitásban és a nemi tipikalitásban észlelt variabilitás felnőtteknél döntően genetikai (30-60%) és egyedi környezeti hatásokkal (40-70%) magyarázható, míg a közös környezetnek értékelhető hatása nincs (Polderman et al., 2018).
Gyermekkorra vonatkozó adatok
A kevés, gyermeken végzett ikervizsgálat eredményei – többnyire az alkalmazott eltérő módszertan miatt – ellentmondásosak. Általában az tapasztalható, hogy gyermekkorban jelentős közös környezeti hatás figyelhető meg, míg a genetikai tényezők jelentősége kisebb (Polderman et al., 2018).
Knafo és mtsai (2005) 3-4 éves korú gyermekeken (2789 fiú és 3010 lány ikerpár, UK) végzett vizsgálatukban a feminitás örökölhetősége 17%, a maszkulinitásé pedig 40% volt. A közös környezet hatása nagyobb volt a fiúknál (67%), mint a lányoknál (45%). Az egyes gender-atipikus tulajdonságok heritabilitása lányoknál elérte a 76%-ot, míg fiúknál a nullához közelített.
Bailey és kollégái (2000) a már említett ausztrál mintán a gyermekkori gender-nonkonformitás (a nemi szereppel kapcsolatos tulajdonság) heritabilitását jelentősnek találták: férfiak esetében az additív genetikai hatás 0,50, a nők esetében 0,37 volt. A közös környezetnek nem volt szerepe (0,0), az egyedi környezet hatása férfiaknál 0,50, nőknél pedig 0,63 volt.
Iervolino és mtsai (2005) eredményei szerint gyermekeknél (1854 fiú és 1913 lány ikerpár, UK) a szex-tipikus viselkedés, ami a nemi szereppel kapcsolatos tulajdonság, heritabilitása fiúknál 34%, a közös környezet hatása 29%, az ikerspecifikus környezeté 22%, az egyedi környezeté pedig 15% volt. Lányoknál az örökölhetőség hatása 57% volt, a közös környezeté 0%, az ikerspecifikus környezeté 22%, az egyedi környezeté pedig 21% volt.
Az ikerspecifikus közös környezeti hatást a szerint a különbség szerint határozzák meg, ami a DZ ikerpár közötti és egy ikertestvér és egy fiatalabb testvér közötti hasonlóságban észlelhető, amennyiben a DZ ikerpár korrelációja nagyobb, mint az iker és a fiatalabb testvér között. Az ikerspecifikus közös környezet hatása nem feltétlenül tükrözi csak a posztnatális szociális környezetben levő nagyobb hasonlóságot, ami az ikrek és a nem ikrek között észlelhető, hanem az intrauterin hasonlóságra is utalhat, és ez különösképpen vonatkozik a prenatális hormonális környezetre.
A közös családi környezet hatása nagyobb lehet a fiúknál, mert rájuk jobban nehezedik a szociális környezet. Megfigyelések szerint a nemmel nem összeegyeztethető vagy a nemre nem jellemző magatartás esetén a szülők és a kortársak részéről a fiúk gyakrabban kapnak visszajelzéseket és kritikát, mint a lányok. További érdekes adat, mely szerint a közös környezet nagyobb szerepet játszik a nemmel kapcsolatos érdeklődésben és aktivitásban, mint a nemmel kapcsolatos személyiségvonásokban.
Van Beijsterveldt kollégáival (2006) több ezres (n~22500) holland mintán azt találta, hogy gyermekeknél a CBCL (Internalizing and Externalizing Scales of the Child Behavior Checklist) skála segítségével mért cross-gender viselkedés örökölhetősége 7 éves korban 77%, 10 éves korban pedig 71%. A maradék változatosságért az egyedi környezet volt felelős. A többi gyermekkorban végzett vizsgálattal ellentétben a közös családi környezetnek nem volt érzékelhető hatása. A nemek között e tekintetben nem volt érdemi különbség.
Burri és mtsai (2011) brit női ikerpárokon (n=4426) nem validált becslőskála segítségével közepes (30%) heritabilitási indexet mutattak ki a gyermekkori nemi szereppel kapcsolatba hozható gyermekkori gender tipikalitás vonatkozásában.
Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy a rendelkezésre álló ikervizsgálatok egyértelműen bizonyítják a veleszületett genetikai tényezők szerepét mind a „ciszgender”, mind a transzgender identitás kialakulásában. A genetikai hatás a nemek közötti variancia 30-60%-ért tehető felelőssé (Bailey et al., 2000; Coolidge et al., 2002). A közös környezeti tényezők jelentősége gyermekkorban még számottevő lehet, de felnőttkorban már elhanyagolhatóan csekély, míg az egyedi környezeti faktorok jelentős hatással (40-70%) bírnak (Bailey et al., 2000; Coolidge et al., 2002; Iervolino et al., 2005; Polderman et al. 2018). Egyébként a nemi identitás és gender dysphoria heritabilitása összhangban van más komplex viselkedési tulajdonságok és személyiségvonások örökölhetőségével, melyek általában a 30-60%-os tartományba esnek (Polderman et al. 2015).
Az MZ ikerpárpároknál a transzszexualizmus vonatkozásában észlelt viszonylag magas diszkordancia arányra pontos magyarázat nincs. Feltehetően ebben epigenetikai hatásoknak is szerepe van, ilyen lehet például az érintett női MZ ikertestvérnél az X-kromoszóma inaktivációjában megfigyelhető eltérés (az egyiknél az apai, a másiknál az anyai X-kromoszóma inaktiválódik – lásd A Cerebrális és Pszichológiai Nemi Különbségek Genetikai Háttere című fejezetben). Egyes adatok szerint MZ ikreknél az élet során az epigenetikai különbségek növekedése figyelhető meg (Fraga et al., 2005). Továbbá MZ ikerpárok esetében a másolatszám változatosságban (copy number variations – CNV) is lehetnek eltérések (Bruder et al., 2008; Mkrtchyan et al., 2010; Bloom et al., 2013).
Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a vizsgálatok döntő többségében nem magát a nemi identitást vagy a gender dysphoriát vizsgálták, hanem a nemi identitással vagy még inkább a nemi szereppel kapcsolatba hozható egyéb jellemzőket mérték. Ilyenek például a különböző becslőskálákkal[1] mért maszkulinitás/feminitás, gender diagnoszticitás, gyermekkori gender nonkonformitás, gyermekkori gender tipikalitás (CGT), melyek a nemi szereppel mutatnak kapcsolatot, míg az adult gender identity (AGI), continuous gender identity, ahogy a nevükből is következtetni lehet, a nemi identitást mérik. A nemiséggel kapcsolatos tulajdonságok vonatkozásában az ikervizsgálatokban több szerző közepes nagyságú heritabilitást mutatott ki.
[1] Pszichológiai tesztek és kérdőívek: Eysenck Personality Questionnaire (1985), Cloninger Tridimensional Personality Questionnaire (1991), California Persoality Inventory (1987), Pre-School Activities Inventory (PSAI,1993), Gender Identity Scale for Males (1977), Childhood Play Activities Checklist (1982), Recalled Childhood Gender Behaviors Questionnaire (1992), Internalizing and Externalizing scales of the Child Behavior Checklist (CBCL), ill. azok egyes kiválasztott tételei.
Kandidáns gének keresése
Tekintettel a nemi hormonoknak az agy szexuális differenciálódásában betöltött kulcsfontosságú szerepére, a kandidáns gének keresésekor a figyelem nem meglepő módon a nemi hormonokkal kapcsolatos génekre irányult. Amennyiben a mutációk a nemi hormonok metabolizmusában szerepet játszó enzimeket kódoló génekben nemi fejlődési zavarokhoz vezetnek, a szteroid receptorok polimorfizmusa feltételezések szerint szerepet játszhat a nemi identitás kialakulásában (Ngun et al., 2011; Saraswat et al., 2015; Fisher et al. 2017).
A 10q24.3 kromoszómán elhelyezkedő CYP17A1 (citokróm P-450c17alfa) gén kódolja a szteroid 17-alfa-hidroxiláz (más néven szteroid 17-alfa-monooxigenáz) enzimet, mely kulcsszerepet játszik az ösztradiol, progeszteron és tesztoszteron bioszintézisében (Sharp et al., 2004; Yoshimoto and Auchus, 2014). Így a 17-alfa-hidroxiláz elégtelen működését találták egyes olyan betegeknél, akik virilizációval járó congenitalis adrenalis hyperplasiaban (CAH) szenvedtek (Bentz et al., 2008).
A 17-alfa-hidroxilázt kódoló CYP17 MspA1 polimorfizmus A2 allélje, mely összefüggésbe hozható a magasabb tesztoszteron, ösztrogén és progeszteron szintekkel, nagyobb gyakoriságot mutatott FTM transzszexuálisoknál, de nem az MTF egyéneknél (Bentz et al., 2008; Fernández et al., 2015). Ugyanakkor az 5-alfa-reduktáz[1] gén polimorfizmusában nem találtak olyan eltérést, ami összefüggésbe hozható lett volna az MTF vagy az FTM transzszexualitással (Bentz et al., 2008; Fisher et al., 2017).
Egyes vizsgálatokban arról számoltak be, hogy MTF transzszexuálisoknál az androgén receptor génben nagyobb számú CAG trinukleotid ismétlődés figyelhető meg (Hare et al., 2009; Henningsson et al., 2005; Ristori et al., 2020), azonban más szerzőknek (Fernández et al., 2014b; Ujike et al., 2009) ezt az eredményt nem sikerült replikálniuk (lásd alább).
[1] Az 5-alfa-reduktáz segítségével alakult át a tesztoszteron dihidrotesztoszteronná (DHT).
Az ösztrogén receptor béta (ERβ) és az aromatáz (CYP19A1) gén polimorfizmusával kapcsolatos vizsgálatok szintén ellentmondásos eredményeket hoztak. Állatkísérleti adatok alapján feltételezik, hogy az ERβ hímeknél az agy és a viselkedés defeminizációjában játszik szerepet (Kudwa et al., 2005). Az aromatáz enzim alakítja át a tesztoszteront ösztrogenné, többek között a nemi szervekben, az emlőben és az agyban is. Egyes, CYP19 mutációval rendelkező, congenitális adrenalis hyperplasiában (CAH) szenvedő, ambivalens nemi szervekkel született 46,XX kariotípusú nőknél férfi nemi identitást és férfi nemi szerepet írtak le (Lin et al., 2007).
Henningsson és mtsai (2005) 29 MTF és 229 egészséges férfi kontroll személyt megvizsgálva azt találták, hogy az MTF típusú transzszexualizmus kialakulásának kockázatára hatással van az ösztrogén ERb gén polimorfizmusa. Megfigyelték, hogy ezeknek a géneknek a hozzájárulása sokkal nagyobb volt azoknál az egyéneknél, akik viszonylag kevés CAG-ismétlődéssel rendelkeztek az androgén receptor génben, ami feltehetően az androgén receptor nagyobb aktivitásával járt. Az aromatáz gén és az androgén receptor polimorfizmusa esetében nem sikerült ilyen összefüggést találni.
Hare és kollégái (2009) 112 MTF transzgender és 258 egészséges férfi kontroll személyen végzett vizsgálatban nem tudtak kimutatni összefüggést az ERβ receptor és a transzszexualizmus között, ugyanakkor, ahogy fentebb már említettük, kapcsolatot találtak az androgén receptor hosszabb CAG-ismétlődés polimorfizmusával. Az utóbbi eredményt azonban – ahogy az androgén receptor és a CYP19A1 vonatkozásában sem – Fernández és mtsai (2014b) egy később, 442 MTF transzszexuális személyen és 473 egészséges kontroll férfin végzett vizsgálatban nem tudták megerősíteni.
Ujike és mtsainak (2009) 242 MTF és FTM transzszexuális esetében nem sikerült kimutatni összefüggést a nemi hormonokkal kapcsolatos gének, úgymint az androgén receptor (AR), ösztrogén ERα és ERβ receptor, aromatáz (CYP19), progeszteron receptor (PGR) és a nemi identitás zavar között.
Fernández kollégáival (2014a) 273 FTM transzszexuális és 371 egészséges női kontroll személy vizsgálata során összefüggést talált az FTM transzszexualizmus és az ERβ gén között, de nem az androgén receptor (AR) és a CYP19A1 vonatkozásában. A magasabb számú ismétlődés az ERb génben feltételezések szerint fokozott defeminizációt eredményezhet az érintett FTM egyéneknél: több ismétlődés gyorsabb transzkripciós aktivációhoz vezet. Ugyanakkor, ahogy fentebb már kifejtettük, Ujike és mtsai (2009) nem tudták megerősíteni az ERβ gén és az FTM transzszexualizmus közötti összefüggést.
Yang és mtsai (2017) a megvizsgált 14 kínai transzgender személyből (9 FTM és 4 MTF) 3 FTM egyénnél mutációt észleltek a RYR3 génben, mely nagymértékben expresszálódik az agyban és az intracelluláris kálcium homeosztázist szabályozza.
Morimoto és kollégái (2017) teljes genom szekvenálását hajtották végre 5, idegfejlődési zavar tekintetében diszkordáns MZ ikerpáron és 3, a gender dysphoriával összefüggésbe hozható mutációt találtak a FBXO38 (chr5:147774428; T>G), SMOC2 (chr6:169051385; A>G) és TDRP (chr8:442616; A>G) génben. A mutáns allélok frekvenciája alacsony volt, ami a szerzők véleménye szerint mozaikosságra utalhat, vagyis arra, hogy ezek a mutációk az egyedfejlődés során a szomatikus sejtekben jöhettek létre.
Fernández és mtsai (2018) az androgén receptor (AR), ösztrogén alfa (ERα) és béta (ERβ) receptorok, valamint az aromatáz (CYP19A1) gén szerepét vizsgálták transzszexuális betegek két nagy homogén csoportján (549 korai kezdetű androfil MTF vs 728 egészséges férfi kontroll és 425 ginefil FTM vs 599 egészséges női kontroll). Az eredmények azt mutatják, hogy az ERβ, ERα és az AR specifikus allél és genotípus kombinációi hozzátartoznak a transzszexualizmus genetikai hátteréhez, továbbá arra utalnak, hogy az MTF típusú nemi identitás kialakulásában fontos szerepet játszik az AR receptor, és az ERβ receptornak is jelentősége lehet. Az MTF típusú transzszexualizmusra jellemző az ERβ és AR közötti fordított allélinterakció: amennyiben az egyik polimorfizmus ezek közül rövid, a másiknak hosszúnak kell lennie. Az ERβ és az ERα az FTM transzszexualizmussal is összefüggést mutatott, azonban a polimorfizmusok között interakció nem volt észlelhető. Mindez a szerzők véleménye szerint azt támasztja alá, hogy az ERβ kulcsszerepet játszik a tipikus humán nemi differenciációban férfiaknál és nőknél.
Újabban Foreman és mtsai (2019) 380 transzgender (MTF) nő és 344 kontroll férfi mintáján találtak összefüggést a gender dysphoria és az ERα, SRD5A2, és STS allélok, valamint az ERα és a SULT2A1 genotípus között. MTF transzszexuálisoknál számos allélkombináció (pl. AR-ERβ, AR-PGR, AR-COMT, CYP17-SRD5A2) túlreprezentációját figyelték meg, ami csökkent maszkulinizációt vagy feminizációt eredményezhet. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a gender dysphoriának akár oligogenikus természete is lehet.
Összességében tehát elmondható, hogy bár az eredmények némileg ellentmondásosak, nem sikerült egyetlen kandidáns gén esetében sem erős hatást kimutatni, és még sok minden tisztázásra szorul, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy mind az androgénekkel, mind az ösztrogénekkel kapcsolatos gének valamilyen szerepet játszanak a nemi identitás és a gender dysphoria kialakulásában. A legtöbb adat amellett szól, hogy a nemi identitásnak és a gender dysphoriának poligénes természete van (Savic et al., 2010; Ngun et al., 2011; Zucker et al., 2016; Fisher et al., 2017; O’Hanlan et al., 2018; Polderman et al., 2018), de az oligogenikus eredet sem zárható ki (Foreman et al., 2019).
A teljes szöveg itt tölthető le: